Idézet (Adry0714 @ 2014.08.21. 13:26)
szavy: Gratulálok, és köszönöm a bölcsességeidet! Továbbra is írj ilyen remek gondolatokat. (Remélem, érhetező volt az irónia.)
Az ilyenekről igenis fontos, hogy beszéljünk, mivel rengeteg embert érint. Ha pedig már csak egy emberen segített a történetével, és azzal, hogy ő ezt fel meri vállalni, akkor már megérte. Az, hogy rendszeresen felhozzák, szerintem nem probléma. Valós, megtörtént eset, amin el kellene gondolkodnunk. Inkább beszéljünk Demiről és a betegségéről, amiből szerencsésen meggyógyult, minthogy nézzük az 'Ééédes éééleet' legújabb epizódját, amiben a sok eszement ember pénzért játssza az eszét.
Demi a
nemrég megjelent cikkben/interjúban bebizonyította azt, hogyha valamire nem akar válaszolni egy sztár, akkor nem válaszol. Ha figyelmesen elolvasod egy-egy kérdésnél nagyon ügyesen válaszolt és közölte, hogy nem szeretne választ adni. Nos, anno sem kötelezte senki sem arra, hogy erről beszéljen, hiszen, mint a felhozott cikkben, akkor is válaszolhatott volna arra úgy, hogy "Bocsi, de erről nem szeretnék beszélni.". Nagy eséllyel akarta is, sőt, mint ahogyan Diala is írta, mindez szerves része az imidzsének. Szóval az gyenge kifogás, hogy azért beszélt ezekről, mert mindenki erről kérdezte. Velem is történtek dolgok, amikkel kapcsolatban az emberek találgattak, akinek volt elég vér a pucájában az megkérdezte tőlem, hogy mi történt és, hogy érzem magamat, ám minden egyes embernek azt válaszoltam, hogy hagyjuk a témát. Effektíve felesleges lenne azon vitázni, hogy mi is van ezzel stay strongos f*szsággal. A csaj mostanában egész jó irányban változott, számomra egyre szimpatikusabb média személyiséggé kezdi magát kinőni, de az állítólagos bipoláris zavara nagy eséllyel egy hatalmas humbuk. Láttam a dokumentum filmjét, ami alapján csak annyit tudok leszűrni, hogy a csaj nem mentálisan beteg volt, hanem bulimiás, hiszen az egész film tulajdonképpen az étkezésről és a teste újra megszeretéséről szólt. Nem emlékszem arra, hogy a csajnál felhoztak volna bármilyen nemű pszichikai eredetű megbetegedést a testképzavaron kívül.