Jön a következő One Direction-koncertfilm
2014. július 22. 21:43
#62
Még a Teletabikat is jobban élvezném, mint az egydé filmjeit.
2014. július 22. 22:21
#64
|
Beylacarter |
Csoport: Kitiltott Csatlakozott: 12.09.22. Hozzászólás: 8612 Csatolások: 2491 Azonosító: 186418 offline
|
Hogy őszinte legyek, egyáltalán nem rajongom ezért az öt Nyál Béláért, de ezúttal felesleges lenne fikázni őket. Bőven megnézhetitek a kedvenc előadóitokat és rádöbbentek, hogy sokan karrierjük során már több koncert DVD-el rendelkeznek. Ezzel nincsen semmi probléma sem, hiszen így azon rajongókat tudják egy-másfél órára elkápráztatni, akiknek nem volt idejük és lehetőségük eljutni egy-egy élő fellépésükre. Megvenni pedig nem feltétlenül kell, hiszen a megjelenést követően pár nappal az interneten is elérhető lesz (torrent és Youtube). A tisz-iz-ász teljesen más tészta volt azonban, amit amúgy nyomattak is rendesen még a hazai mozikban is. Hogyha nem kerül be a mozik levetítendő filmjei közé, akkor ez szimplán csak egy nyomi koncert felvétel lesz, amit úgyis az vesz meg, akinél még a heris vagy zéjnes tampot is bekerülne a bevásárlókocsiba. Az ilyen meg vessen magára.
2014. július 22. 22:35
#66
|
|
bohóc9wor(k)shipper |
Csoport: Tag Csatlakozott: 13.04.23. Hozzászólás: 1330 Csatolások: 0 Azonosító: 200672 offline
|
jé, Louis hasonlít a nagybátyámra azon a fejlécen! O.o
nem tudom, hogyan éreztek a bandával kapsolatban, utálom is őket ,meg nem is, a lényeg, hogy annyi mánijuk van, nem hinném, hogy csak újabb dollárzuhatag reményében készítik el a filmet. nem lehet semmit hátsó szándék nélkül tenni? simán lehet, sőt valószínűleg így is van, csak a saját illetve a rajongóik örömére csinálják azt, amit csinálnak. olyan nehéz ezt elfogadni? és nem csak a 1D-re értem.

2014. július 22. 22:40
#67
Nem vagyok one direction rajongó, soha nem is voltam és nem is kedvelem őket, de az előző filmjüket is megnéztem ezt is megfogom... legfejebb egy jót nevetek
2014. július 22. 23:56
#70
|
sarika2001 |
Csoport: Tag Csatlakozott: 12.03.14. Hozzászólás: 3762 Csatolások: 0 Azonosító: 171194 offline
|
már nagyon várom<33
2014. július 23. 00:32
#72
|
|
Dream-AmeliaMuhahahaha |
Csoport: Tag Csatlakozott: 14.03.21. Hozzászólás: 1088 Csatolások: 132 Azonosító: 222966 offline
|
Már nagyon várom
2014. július 23. 01:01
#73
Ez komoly... Miért kínozzák az embereket egy újjab filmmel.
2014. július 23. 03:33
#74
|
|
DirectionerGirl113visszatérő vendég |
Csoport: Tag Csatlakozott: 14.04.19. Hozzászólás: 127 Csatolások: 0 Azonosító: 224579 offline
|
Woah... De várom már!
2014. július 23. 08:19
#76
Nagyon várom már.♥ Kíváncsi vagyok mit hoznak össze *-* A This Is Us is rajta van a telefonomon
♥
2014. július 23. 08:22
#77
|
|
KPetra5000visszatérő vendég |
Csoport: Tag Csatlakozott: 13.12.26. Hozzászólás: 340 Csatolások: 0 Azonosító: 217535 offline
|
Én.. szerintem... októberig.. öngyilkos leszek!
Nembíromkíííííííí <3
De hé! CSAK EGY HELYSZÍNNEK A KULISSZÁI LESZNEK MEG??????????? WAAAATT?????? AKKOR NEM LESZ VALAMI HOSSZÚ..
Nembíromkíííííííí <3
De hé! CSAK EGY HELYSZÍNNEK A KULISSZÁI LESZNEK MEG??????????? WAAAATT?????? AKKOR NEM LESZ VALAMI HOSSZÚ..
2014. július 23. 08:41
#78
Annyir váárom...Tuti ott leszek,mert náélunk Pécsen a szombat esti vetítésen kb 70-80 visongó Directioner töltötte be a termet.A hangulat óriási...IMÁDOM!!!! <3
2014. július 23. 10:24
#80
|
|
Millevisszatérő vendég |
Csoport: Tag Csatlakozott: 14.06.24. Hozzászólás: 445 Csatolások: 970 Azonosító: 228201 offline
|
Már lelki szemeim előtt látom magam, ahogy vigyorogva ülök októberben a moziban...ezt ki nem hagynám! Ha csak feleolyan jó lesz, mint a This Is Us, akkor is fantasztikus film lesz. Már alig várom! ♥♥♥
Kapcsolódó sztárok
Blake Lively megszólalt, miután ejtették Justin Baldoni elleni szexuális zaklatással kapcsolatos vádjait
Blake Lively megszólalt, miután ejtették Justin Baldoni elleni szexuális zaklatással kapcsolatos vádjait
Blake Lively megszólalt.
Florence Pugh hivatalossá tette a kapcsolatát
Florence Pugh hivatalossá tette a kapcsolatát
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Részben megszületett a döntés Blake Lively és Justin Baldoni ügyében
Részben megszületett a döntés Blake Lively és Justin Baldoni ügyében
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Vanessa Hudgens elárulta, mivel küzdött a szülése után
Vanessa Hudgens elárulta, mivel küzdött a szülése után
Szülés után problémái voltak.
"Elolvadok!" Lily Collins lánya nagyon cuki mérföldkőhöz ért
"Elolvadok!" Lily Collins lánya nagyon cuki mérföldkőhöz ért
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Lizzo megfogadta, hogy addig nem veszíti el a szüzességét, amíg nem nyer Grammy-díjat
Lizzo megfogadta, hogy addig nem veszíti el a szüzességét, amíg nem nyer Grammy-díjat
A 30-as éveiig várt.
Megszületett Hailee Steinfeld gyermeke!
Megszületett Hailee Steinfeld gyermeke!
Édesanya lett a híresség.
Összeházasodtak a Vámpírnaplók sztájai
Összeházasodtak a Vámpírnaplók sztájai
Titkos esküvőn mondták ki az igent.

offline
0 felhasználónak tetszik: