Már most leszögezem, hogy nem szerettem volna ezzel semmilyen vitát elindítani, csupán visszanéztem, mert sejtettem, hogy valakinek szemet szúrt a véleményem, és mert érdekelt hogy mit gondolnak mások minderről.
Füvezésen kapták a One Direction tagjait - videó
2014. május 28. 21:43
#141
|
|
beccsu-baby |
Csoport: Tag Csatlakozott: 11.10.18. Hozzászólás: 973 Csatolások: 0 Azonosító: 162296 offline
|
Lambika, amin én nevettem, az Zayn volt, mert mint említettem, baromkodott. A szituáción magán sosem tudnék nevetni, mert míg egyik felem rettentően ellenük van addig a másik úgy gondolja, hogy azt tesznek, amit akarnak, mert az Ő életük, és akármennyire szeretnéd/szeretnénk nekik elmondani hogy ez neked/nekünk nem tetszik, nem lehet. El kell fogadni, és reménykedni abban, hogy nem szoknak rá. Nem tudom, hogy mi vezetett ahhoz, hogy ennyire megutáld Lou-t, de őszintén nem is érdekel jelenleg, csupán ezen megakadt a szemem. Az utolsó mondatoddal, pedig nem tudok mit kezdeni, hiszen azt akár ironikusan is vehetném.
Már most leszögezem, hogy nem szerettem volna ezzel semmilyen vitát elindítani, csupán visszanéztem, mert sejtettem, hogy valakinek szemet szúrt a véleményem, és mert érdekelt hogy mit gondolnak mások minderről.
Már most leszögezem, hogy nem szerettem volna ezzel semmilyen vitát elindítani, csupán visszanéztem, mert sejtettem, hogy valakinek szemet szúrt a véleményem, és mert érdekelt hogy mit gondolnak mások minderről.
2014. május 28. 21:46
#142
|
|
Rosso |
Csoport: Tag Csatlakozott: 13.03.11. Hozzászólás: 501 Csatolások: 34 Azonosító: 197668 offline
|
Nem rosszbból mondom mert nincs bajom az 1D-vel sőt vannak számaik amiket nagyon szeretek de én ezt nem értem... ha egy másik sztár, vagy egy másik banda tagja füvezéses videója keringene a neten fel lennétek háborodva (már aki...kinek nem inge ne vegye magára) hogy "jó ég de idióta, mekkora nyomorék, hogy dögölne meg" de ha a One direction tagjairól van szó akkor meg "jajj hagyjuk már az ő döntésük, nagyfiúk már" meg ezek a bevédő szövegek...tényleg bocsi de én ezt nem értem..
2014. május 28. 21:55
#143
|
|
BaybeeFly, fly dragonfly. |
Csoport: Tag Csatlakozott: 11.02.01. Hozzászólás: 1079 Csatolások: 0 Azonosító: 144550 offline
|
1 joint és a Directionerek máris hisztiznek? Figyeljetek, ha a hír kamu is, nem kell egyből a másik torkának esni. Ez csak egy szál, jót érez utána, másnapra pedig minden problémának vége. Bárki kipróbálhatja, legyen híres, vagy sem, nem fog most összedőlni a világ.
2014. május 28. 21:56
#144
|
|
PinkBarbieLittle Butterfly |
Csoport: Tag Csatlakozott: 12.06.13. Hozzászólás: 1975 Csatolások: 0 Azonosító: 177766 offline
|
Már meg is szűnt a videó. Kamu gyanús. Talán csak így akartak nagyobb figyelmet kapni. Különben, hogy került volna nyilvánosságra a videó? Vagy egyáltalán minek vették volna fel?
2014. május 28. 21:56
#145
|
|
elavan2000Bexi |
Csoport: Tag Csatlakozott: 14.01.05. Hozzászólás: 1074 Csatolások: 9 Azonosító: 218658 offline
|
Idézet (Beyla @ 2014.05.28. 19:44)
Ezt igazából effektíve a sztárok körére értettem, de most, hogy így belegondolok, akkor a mellettem lévő emberek is ugyanúgy drogoznak. Középiskolás osztályomnak több mint a fele folyamatosan szívott és az egyikük kemény kokainista is volt - elő is fordult egyszer, hogy belőve jött suliba. Aztán tavaly tudtam meg, hogy a jelenlegi szakmás osztályomban az összeverődött 6-7 fős klikk is igen csak él a fűvel, míg az egyikük komolyabban függő (egyébként látni is lehetett rajta). Páromat is kínálták 14 évesen marihuánával és az ő középiskolájában is volt egy bagázs, akik hátul az udvaron szívtak. Egy slukkot sem szívtam még cigiből sem, de így belegondolva a körülöttem lévő emberek 60%-a nem csak, hogy kipróbálta, de folyamatosan használja is ezeket a szereket, és megjegyzem, nem iszom, nem dohányzom, nem drogozom és kerülöm az ilyen lezüllött embereket. Szóval az egy dolog, hogy illegális és egészségtelen, de simán hozzájutsz egyéb diszkókban.
Illegálisnak illegális minden drog származék, és a marihuána is ebbe a kategóriába sorolható. Ugyebár Hollandia azaz ország, ahol legalizálták a füves cigit, de amúgy világszerte tiltott szernek számít, aminek birtoklása börtön büntetést vonhat maga után. Abban valóban igazad van, hogy orvosi utasításra lehet használni, de ezeket általában végső stádiumú haldokló rákos betegeknek írják fel. Én most meg nem mondom fejből, hogy melyik az a hatóanyag, de van valami spéci dolog a marihuánában, ami blokkolja az agyban található szinapszisokat - fájdalomcsillapító hatással bír, és ajánlják kemoterápiát követően hányinger csillapításra is.

Igaz, hogy ezt a példamondatot a te hozzászólásodból idéztem, de igazából nem rad vonatkozott amit irtam es egyebkent teljesen egyet ertek veled. Es koszonom, hogy leirtad amit en is akartam a drog mint gyogyszer temaban.
2014. május 28. 22:03
#146
|
LambikaCseh Banán |
Csoport: Kitiltott Csatlakozott: 10.10.03. Hozzászólás: 6194 Csatolások: 363 Azonosító: 135613 offline
|
Idézet (beccsu-baby @ 2014.05.28. 21:43)
Lambika, amin én nevettem, az Zayn volt, mert mint említettem, baromkodott. A szituáción magán sosem tudnék nevetni, mert míg egyik felem rettentően ellenük van addig a másik úgy gondolja, hogy azt tesznek, amit akarnak, mert az Ő életük, és akármennyire szeretnéd/szeretnénk nekik elmondani hogy ez neked/nekünk nem tetszik, nem lehet. El kell fogadni, és reménykedni abban, hogy nem szoknak rá. Nem tudom, hogy mi vezetett ahhoz, hogy ennyire megutáld Lou-t, de őszintén nem is érdekel jelenleg, csupán ezen megakadt a szemem. Az utolsó mondatoddal, pedig nem tudok mit kezdeni, hiszen azt akár ironikusan is vehetném.
Már most leszögezem, hogy nem szerettem volna ezzel semmilyen vitát elindítani, csupán visszanéztem, mert sejtettem, hogy valakinek szemet szúrt a véleményem, és mert érdekelt hogy mit gondolnak mások minderről.
Már most leszögezem, hogy nem szerettem volna ezzel semmilyen vitát elindítani, csupán visszanéztem, mert sejtettem, hogy valakinek szemet szúrt a véleményem, és mert érdekelt hogy mit gondolnak mások minderről.
értem és én sem akarok veszekedni én is a véleményem irtam le. Louisnak sok marhaságát elnéztem, mert mindenki csinál hülyeségeket, és emberek vagyunk, de vannak bizonyos határok. Mig a vizipipálását elnéztem a füvezését nem fogom..
még azt is elnéztem h a múlt héten úgy beb*szott mint az állat, de már ott is mondogattam h egyre többször csinál ilyeneket..na mindegy haggyuk
2014. május 28. 22:09
#147
|
|
directioner29visszatérő vendég |
Csoport: Tag Csatlakozott: 13.06.08. Hozzászólás: 494 Csatolások: 37 Azonosító: 203396 offline
|
Igen, directioner vagyok. És igen, ők többet jelentenek nekem, mint ahogy az elmagyarázható lenne és nem, nem ez lesz az, ami miatt kiszeretek belőlük, viszont ezzel hatalmas sebet ejtettek rajtam. Talán Louis leginkább. Nem arról van szó, hogy Zayn-t kevésbé féltem, csupán ő mindig is rosszfiúsabb volt, ha szabad így mondanom és nem hinném, hogy belőle drogos lesz. Louis viszont..ő gyenge érzelmileg, annyira tiszta és őszinte volt régen. A hírnév viszont sok neki, szemmel láthatóan kikészíti. Ilyenkor azt kívánom, bár ne lennének híresek, azt se bánom, ha én nem ismerhetném őket. De legalább nem ment volna 5 fantasztikus ember tönkre. :'(
Ui.: igazán jó látni, hogy az utálkozók mennyire örülnek két ember romlásának. Mi ez, ha nem gonoszság?

2014. május 28. 22:18
#148
|
LambikaCseh Banán |
Csoport: Kitiltott Csatlakozott: 10.10.03. Hozzászólás: 6194 Csatolások: 363 Azonosító: 135613 offline
|
Idézet (directioner29 @ 2014.05.28. 22:09)

Végre egy ember aki látja h Louis milyen gyenge. Most is őszinte csak ugye könnyen rá lehet venni a mocsokra és tönkretették, hát ennyi.. Én számomra nem is mondom h mi, egy senkivé vált a szememben pedig annyira szerettem ma reggelig
2014. május 28. 22:32
#152
Idézet (Mrs.Bieber19 @ 2014.05.28. 21:12)
TMZ hazugsaga..nah meg a video , neis beszeljunk rola !
Gratula a keszitonek jo videot keszitett !
Ebbol is latszik mennyi embert vernek at vele es mennyi ember hisz egy magazinnak , mint egy sztarnak !
Hath szep mondhatom !
4ever Directioner
Nem baj en igyis-ugyis szeretem oket

Én elhiszem, hogy mániákusan szereted őket, és a szemedben szentek és tökéletesek, de itt vannak a videóban, amit elég nehéz lenne meghamisítani, mivel maga Louis csinálta a felvételt.
2014. május 28. 22:47
#153
|
LambikaCseh Banán |
Csoport: Kitiltott Csatlakozott: 10.10.03. Hozzászólás: 6194 Csatolások: 363 Azonosító: 135613 offline
|
Idézet (Szandiii_1992 @ 2014.05.28. 22:32)
Én elhiszem, hogy mániákusan szereted őket, és a szemedben szentek és tökéletesek, de itt vannak a videóban, amit elég nehéz lenne meghamisítani, mivel maga Louis csinálta a felvételt.
úgysem fogják elhinni a rózsaszin köd miatt ami a szemük előtt van
2014. május 28. 22:51
#154
|
|
Lili0120If I can take it, I can make it |
Csoport: Tag Csatlakozott: 12.02.23. Hozzászólás: 1427 Csatolások: 0 Azonosító: 169896 offline
|
ez ilyen 1D-gondolkodás mód? " haver, csináljuk egy videót ahol füvezünk! nem akarjuk, hogy napvilágot lásson! majd jól elnézegetjük, mint emléket!" mellesleg most ugrott az elásott kutya a vízbe! most látszik, hogy milyen "okosak"! ( most Zaynről és Louisról beszélek) az emberek jelenesetben 3 részre oszthatók:
1.elvakult, buta rajongók, akik szerint kamu a videó (jó nagy zseni lehet az, aki ilyen valósághű videót csinál, nem igaz?
)
2.csalódott rajongók
3.a direksön utálók, akik jót röhögnek a markukban
szerintem azt hiszik, hogy csak az 1. verzió létezik

2014. május 28. 22:52
#155
|
|
ElodyEinzelgänger |
Csoport: Tag Csatlakozott: 11.07.08. Hozzászólás: 9489 Csatolások: 674 Azonosító: 154912 offline
|
ha valaki még egyszer ilyen hozzászólást ír, hogy 1-2 száltól nem szoknak rá, nem lesz bajuk, fiatalok, hülyüljenek csak, más is csinálja nem nagy cucc meg hasonlók, hát asszem megfolytom
már a hajamat tépem ettől a sok sületlen elvakult ostobaságtól.
még csak most olvastam vissza, de ez meg aztán...minden rossz vegyítve egy hsz-ben.

Idézet (beccsu-baby @ 2014.05.28. 20:40)
2014. május 28. 22:56
#156
|
LambikaCseh Banán |
Csoport: Kitiltott Csatlakozott: 10.10.03. Hozzászólás: 6194 Csatolások: 363 Azonosító: 135613 offline
|
Idézet (Lili0120 @ 2014.05.28. 22:51)
ez ilyen 1D-gondolkodás mód? " haver, csináljuk egy videót ahol füvezünk! nem akarjuk, hogy napvilágot lásson! majd jól elnézegetjük, mint emléket!" mellesleg most ugrott az elásott kutya a vízbe! most látszik, hogy milyen "okosak"! ( most Zaynről és Louisról beszélek) az emberek jelenesetben 3 részre oszthatók:
1.elvakult, buta rajongók, akik szerint kamu a videó (jó nagy zseni lehet az, aki ilyen valósághű videót csinál, nem igaz?
)
2.csalódott rajongók
3.a direksön utálók, akik jót röhögnek a markukban
szerintem azt hiszik, hogy csak az 1. verzió létezik
1.elvakult, buta rajongók, akik szerint kamu a videó (jó nagy zseni lehet az, aki ilyen valósághű videót csinál, nem igaz?
2.csalódott rajongók
3.a direksön utálók, akik jót röhögnek a markukban
szerintem azt hiszik, hogy csak az 1. verzió létezik
Én a másodikba tartozom, de vhogy mindig is tudtam h ezek ketten csinálják, már fél éve ráéreztem
2014. május 28. 22:56
#157
|
|
Leah097 |
Csoport: Tag Csatlakozott: 12.05.19. Hozzászólás: 512 Csatolások: 0 Azonosító: 176042 offline
|
ez nagyon szomorú, és önkéntelenül is a Gyémántfiú c. könyv jutott az eszembe... remélem, ők nem kerülnek olyan sorsara, mint a könyvbeli Nick, de sajnos nagyon jó úton járnak afelé.
Valamikor még imádtam őket, rajongtam értük, de ez egy ideje elmúlt. Talán a körülöttük növekvő botrányok miatt is, de inkább azért, mert hiányzik az belőlük, ami régen meg volt. A kezdetekkor még normálisak voltak, most meg... biztos nagyon nehéz lehet kezelni a hírnevet, meg hogy nincs egy nyugodt perced, a wc-re is már csak testőrrel járhatsz,... ráadásul hihetetlen nagy nyomás van rajtad, rajongók millióinak az elvárása... nem lennék szívesen sztár. De a füvezés nem megoldás és nem lehet mentség. Nagyot csalódtam a fiúkban, és úgy érzem, innen már csak lejjebb van. Emlékezzünk, Miley Cyrus hogy kezdte. 17 éves szülinapján elszívott egy füves cigit. Azóta minden héten csinál valami botrányosat, és volt itt már minden: lezbi csók, füvezés, meztelenkedés,...
Azzal meg nagyon nem tudok egyetérteni, akik szerint nem baj, hogy füveznek, hiszen olyan sokan csinálják ezt. Akkor ezek szerint az sem baj, ha 14 éves korodra már nem vagy szűz? Csak mert sokan így csinálják... könyörgöm, attól, mert vannak, akik elzüllötten élnek, nem kell birka módjára követni őket... csak azért, mert valamit sokan csinálnak, nem biztos, hogy jó dologról van szó.

2014. május 28. 23:00
#158
|
|
ElodyEinzelgänger |
Csoport: Tag Csatlakozott: 11.07.08. Hozzászólás: 9489 Csatolások: 674 Azonosító: 154912 offline
|
Idézet (Leah097 @ 2014.05.28. 22:56)

respect
2014. május 28. 23:15
#159
|
|
An_d_ainebriant |
Csoport: Tag Csatlakozott: 11.03.07. Hozzászólás: 4176 Csatolások: 4784 Azonosító: 146789 offline
|
1-2 hozzászólàs elég èrdekesre sikeredett.Elfogadott,megszokott manapság?Okè... Nehogymár a mindennapok rèsze legyen a füvezés.Nem gumicukrot esznek,hanem marihuánát szívnak.Nagy különbség.Fiatal vagyok én is,nem vagyok szent,de ez már nevetséges,h valakinél ez elfogadott.Attól,h egyre többen csinálják,mèg nem lesz "jó dolog".
Kedvencem pedig,h míg rájuk legyintve van a többsèg részèről,a többi híressèg akiről volt ilyen cikk az oldalon,mélysègesen el lett ítélve.Akkor most mi is van?

1 felhasználónak tetszik:
Lambika
2014. május 28. 23:33
#160
Idézet (Lambika @ 2014.05.28. 22:47)
úgysem fogják elhinni a rózsaszin köd miatt ami a szemük előtt van
De hogy ennyire?
1 felhasználónak tetszik:
Lambika
Férje nyilatkozott Selena Gomez diagnózisáról

Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Ez a gond a fanok szerint az új Harry Potter-sorozat előzetesével

Nincsenek megelégedve a rajongók.
Kylie Jenner és Timothée Chalamet nyaralós képei láttán te is a tengerpartra vágysz

Közös nyaraláson vesznek részt.
Blake Lively megszólalt, miután ejtették Justin Baldoni elleni szexuális zaklatással kapcsolatos vádjait

Blake Lively megszólalt.
Florence Pugh hivatalossá tette a kapcsolatát

2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Harry herceg és Meghan Markle fotósa elmondta, milyenek valójában

Sokat dolgozott és utazott velük.
Zendaya elárulta, mi bosszantja leginkább Tom Hollandben

Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Ő lehet Taron Egerton párja
Ő lehet Taron Egerton párja
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.

offline