30 napos Szent Johanna gimi kihívás

"Arra kaptam fel a fejem, hogy mindenki füttyögni és tapsolni kezd, és körülöttem mindenki felfele néz. 
– Mi az? – kérdeztem, és megkértem Bálintot, kicsit álljon arrébb, hogy lássam, amit a többiek. Aztán összeráncolt szemmel néztem a termünk felé, ahol Cortez kinyitotta az ablakot és… Úristen. Akkor már a szám elé kaptam a kezem, ügyet sem vetve arra, hogy a forrócsokim leesett, és kiömölve mély, barna lyukat vájt a hóba. 
Cortez belekapaszkodott az ablakkeretbe, majd fölpattant egy padra, és kiállt az ablakba! Mindenki döbbenten nézte, Ricsi vigyorogva bólogatott, Virág elképedve bámulta, Dave és Macu vették telefonnal, Zsolti fütyült, Kinga ordított, hogy „Megőrültél? Kiesel!!!”, az a-s lányok sipákoltak, mindenki más pedig lefagyva, elképedve nézte. 
– Oké – szólalt meg Cortez, amikor biztonságosan megfogta az ablakkeretet, és kihúzta magát. – Figyelnétek kicsit? Kösz – kezdte, és tekintetével körbepásztázta az udvart, majd megállapodott rajtam. Jaj, ne! Azt hiszem, legalább kétszáz volt a pulzusom, és alig mertem levegőt venni, annyira féltem, hogy baja esik. – Ott a padon… – mutatott felém. 
– Hagyd abba! Könyörgöm, hagyd abba! – motyogtam alig hallhatóan. Az egész udvar felém fordult, én pedig még soha, de soha nem égtem ennyire. 
– …a barátnőm! – kiáltotta. – Reni, köszönnél a többieknek? – szólt oda nekem. A fejemet fogva felnéztem, és bénán intettem egyet, úgy általánosságban. 
Azonnal zúgolódás kezdődött, mindenki susogni meg duruzsolni kezdett, közben folyamatosan hol engem, hol az ablakban álló (!!!) Cortezt figyelték. 
– Ha valaki még nem tudná esetleg… – magyarázta. A legtöbben bólintottak, de néhányan rávágták, hogy „oké”. – Ja – kapott Cortez a fejéhez, mintha csak megfeledkezett volna valamiről. A hirtelen mozdulatát egy rakás felszisszenés és ösztönös reflexmozdulat kísérte, mert úgy tűnt, most zuhan ki. – És szeretem – tette hozzá mellékesen, én pedig elmosolyodtam, és alig hallottam valamit a fülemben zúgó vértől. Ricsi megbökte a vállam, Virág tapsolva ugrált, a többiek meg „húú”-ztak és füttyögtek. 
A következő pillanatban Máday rontott ki az ajtón, és felnézett az épületre. 
– Antai-Kelemen Ádám! Tíz másodperced van, hogy megjelenj az irodámban! Azonnal szállj le onnan! – üvöltötte kivörösödött fejjel. 
– Ha nem gond, gyalog mennék – felelte Cortez." ()
Szerintem nincs mit hozzáfűznöm.

Elfordítottam a fejem, hogy odanézzek, és akkor... És akkor történt, hogy először megláttam Antai-Kelemen Ádámot, Cortezt.

Az arca olyan furán ráng, és mindig van valami a szájában. Talán cukor. Vagy egy neutron. Fogalmam sincs.

Csodálkozva néztem a monitoromra. Dave kért fel.
– Szia – köszöntem hűvösen a kamerába, aztán előrehajoltam, hogy jobban szemügyre vegyem. Dave a fülén lévő fejhallgatóból a szája elé húzta a mikrofonját, és megköszörülte a torkát. – Mit művelsz?
– Pszt! Csak hallgass meg – nyomott le egy gombot, és hallottam, ahogy a gépéből elindul egy Brian Adams-szám. Te jó ég, a Please Forgive Me! Ennyit még én is tudok angolul… Nevetve megráztam a fejem, és őszintén reméltem, hogy nem karaoke lesz. De. Az volt.

Aztán hirtelen egy kar ölelte át a derekam, amitől összerándult a gyomrom, és hirtelen megfordultam. Belevesztem a mélykék szempárba, és vadul dobogó szívvel fontam a karom a nyaka köré. Cortez még szorosabban magához húzott, én pedig lehunytam a szemem, és magamba szívva az illatát, a vállába fúrtam a fejem. Így álltunk a terem közepén, aztán a zene hirtelen felgyorsult, és a többi diák ütemre ugrálni kezdett.

Biosz: 5/4 – Baranyai ma behozott egy csontvázat, kérve minket, hogy viselkedjünk éretten. Robi a szünetben lassúzott vele, Zsolti a csontváz vállát átkarolva „az élet nagy dolgairól” faggatta, Dave mobillal fotózta, Cortez rátette a napszemüvegét, Virág egy hajpántot. Éretten viselkedtünk, most miért, nem?

Vert már pofán krampusz?

Tizenegyedik végére döbbentem rá, hogy a régóta keresgélt „legjobb barát" tulajdonképpen ott volt az orrom előtt, csak amíg én egy emberben kerestem azt, ami számomra a barátság fogalma jelentene, nem vettem észre, hogy ez nem konkrét ideál, ami egy valakiben megvan, és akkor az a nagybetűs Legjobb Barát. Hanem inkább egy puzzle, a darabja szanaszét vannak, és ha együtt látja őket az ember, akkor értelmet nyer az egész. Valami ilyesmit jelenthet a barátság. És ahogy a többieket néztem, rájöttem, nekem ők azok. Ők hatan.

Máday rontott ki a suliból, és csípőre tett kézzel nézett
körbe.
Jól láttam, hogy egy diák repült el az ablak előtt? – kérdezte
dühösen.
– Persze. Az új srác volt. Clark Kent – bólintott Zsolti.
– Milyen Kent? – rázta a fejét Máday értetlenül.
– Mi csak Supermannek hívjuk. Az a beceneve. Alig bír
magával órákon. Szünetekben meg a suli előtt repked. Biztosan
őt látta – magyarázta Ricsi.
– Azt hiszitek, viccesek vagytok? – dühöngött Máday, aztán
megakadt a tekintete valamin, és azonnal betorzult a feje. –
Pósa! Mi van a füledben? Mi az a hatalmas lyuk? Te jó ég,
azonnal gyere ide!

– Tizenkettő bé! Miért hallok panaszt rátok a második héten? – kérdezte szigorúan.
– Mert az első hét csak két nap volt – felelte Zsolti sajátosan.

– Amit a legjobban szeretek Emóban, az az, hogy egyáltalán nem erőltetett. Bírom, ha festékes a ruhája, az arca, a keze, a bakancsa. Bírom, hogy elmegyünk kajálni, és bármit megeszik, sőt, szerintem azt se tudja, mi az a szénhidrát. Bírom, hogy mindig hangosan röhög, és nem érdekli, hogy mások mit gondolnak róla… Bírom, hogy fura ruhákat hord, hogy idétlenségeket néz, hogy magasról tesz a divatra, hogy minden rohadt „cuki” kép láttán visongani kezd, és állandóan meg kell ígérnem, hogy megszerzek neki valami kisállatot. Bírom, hogy nem nyafog a robogón, hogy bármilyen filmet megnéz, hogy tudok vele playstationözni, hogy lehet vele röhögni és hogy akármikor csinálhatom ezt, mert nem jajgat érte – mondta, aztán hirtelen odanyúlt Virághoz, és két kézzel összekócolta a haját. Virág tényleg nem kezdett el vinnyogni, csak hangosan nevetve hagyta, hogy Ricsi a fél karjával megragadva magához ölelje, majd folytatta. – Kit érdekel, ha ma elfelejtett fésülködni? Ez legyen a legnagyobb hibája – vonta meg a vállát. – Teszek rá. Nézd meg őket – biccentett Edináék irányába, akik hárman igyekeztek a suli felé, konkrétan a teljes őszi divatkatalógusba öltözve. – Belőlük van egymillió. Emóból meg egy.( )

3. Ki a kedvenc női karaktered?
4. Ki a kedvenc férfi karaktered?
5. Ki a kedvenc mellékszereplőd?
6. Ki szerinted a legviccesebb figura?
7. Ki az, akit nagyon utálsz a karakterek közül?
8. Ki a kedvenc párosod (lehet olyan is, akik már szakítottak)?
9. Ki az a páros (lehet olyan is, akik már szakítottak), aki nem illik/illett össze?
10. Kinek a szakítását sajnáltad a legjobban?
11. Örültél, hogy Reni és Cortez összejöttek a végén?
12. Melyik az Szent Johanna gimi legszomorúbb pillanata számodra?
13. Mi a kedvenc részed/jeleneted a sorozatból?
14. Volt olyan, hogy idegesített, nem nyerte el a tetszésed a könyv egy része/jelenete, vagy az egyik szereplője?

"– Nemáár' – ámult Zsolti.- Szeptemberben leléptek Párizsba? Én mindjárt besza…- kezdte. 
– Nagy Zsolt, pontosan mit csinálsz mindjárt?- kérdezte Máday, az ajtón kilépve. 
– Mindjárt besza…mbázook a suliba – improvizált. 
– Kezdheted is – utasította. Zsolti álltaa szavát, és idétlenül táncikálva „ felszambázott” a lépcsőn, majd Máday mellé érve az ig. Helyettes felé nyújtotta a kezét. 
– Hola, chica! – vigyorgott rá."

13. Mi a kedvenc részed/jeleneted a sorozatból?
Ilyen túl sok van, az a helyzet Talán egyet tudnék kiemelni, ami rettenetesen közel áll a szívemhez :
"Arra kaptam fel a fejem, hogy mindenki füttyögni és tapsolni kezd, és körülöttem mindenki felfele néz. 
– Mi az? – kérdeztem, és megkértem Bálintot, kicsit álljon arrébb, hogy lássam, amit a többiek. Aztán összeráncolt szemmel néztem a termünk felé, ahol Cortez kinyitotta az ablakot és… Úristen. Akkor már a szám elé kaptam a kezem, ügyet sem vetve arra, hogy a forrócsokim leesett, és kiömölve mély, barna lyukat vájt a hóba. 
Cortez belekapaszkodott az ablakkeretbe, majd fölpattant egy padra, és kiállt az ablakba! Mindenki döbbenten nézte, Ricsi vigyorogva bólogatott, Virág elképedve bámulta, Dave és Macu vették telefonnal, Zsolti fütyült, Kinga ordított, hogy „Megőrültél? Kiesel!!!”, az a-s lányok sipákoltak, mindenki más pedig lefagyva, elképedve nézte. 
– Oké – szólalt meg Cortez, amikor biztonságosan megfogta az ablakkeretet, és kihúzta magát. – Figyelnétek kicsit? Kösz – kezdte, és tekintetével körbepásztázta az udvart, majd megállapodott rajtam. Jaj, ne! Azt hiszem, legalább kétszáz volt a pulzusom, és alig mertem levegőt venni, annyira féltem, hogy baja esik. – Ott a padon… – mutatott felém. 
– Hagyd abba! Könyörgöm, hagyd abba! – motyogtam alig hallhatóan. Az egész udvar felém fordult, én pedig még soha, de soha nem égtem ennyire. 
– …a barátnőm! – kiáltotta. – Reni, köszönnél a többieknek? – szólt oda nekem. A fejemet fogva felnéztem, és bénán intettem egyet, úgy általánosságban. 
Azonnal zúgolódás kezdődött, mindenki susogni meg duruzsolni kezdett, közben folyamatosan hol engem, hol az ablakban álló (!!!) Cortezt figyelték. 
– Ha valaki még nem tudná esetleg… – magyarázta. A legtöbben bólintottak, de néhányan rávágták, hogy „oké”. – Ja – kapott Cortez a fejéhez, mintha csak megfeledkezett volna valamiről. A hirtelen mozdulatát egy rakás felszisszenés és ösztönös reflexmozdulat kísérte, mert úgy tűnt, most zuhan ki. – És szeretem – tette hozzá mellékesen, én pedig elmosolyodtam, és alig hallottam valamit a fülemben zúgó vértől. Ricsi megbökte a vállam, Virág tapsolva ugrált, a többiek meg „húú”-ztak és füttyögtek. 
A következő pillanatban Máday rontott ki az ajtón, és felnézett az épületre. 
– Antai-Kelemen Ádám! Tíz másodperced van, hogy megjelenj az irodámban! Azonnal szállj le onnan! – üvöltötte kivörösödött fejjel. 
– Ha nem gond, gyalog mennék – felelte Cortez." ()
Szerintem nincs mit hozzáfűznöm.