Történetek...

Fizika óra van, én mellette ülök. Nézem a fénylõ, bársonyos haját, a gyönyörû szemét, a szép kezét. Õ rám néz, és mosolyog. De Õ nem úgy néz rám, Õ csak az úgymond "legjobb barátom".
Vége az órának, vége a napnak, Õ átjön hozzám elkérni a matekfüzetem. Én odaadom neki, Õ rámosolyog, az arcomra nyom egy puszit, és azt mondja, köszi! Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom Õt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de Õ nem így néz rám, és én ezt tudom.
Másnap találkozunk a suliban, mellette ülök, sír. Sír, mert szakított a barátjával Én megvigasztalom, õ átölelem, érzem, hogy majd kiugrik a szívem.
Egy órán keresztül a karomban fekszik, aztán rámosolyog, az arcomra nyom egy puszit és azt mondja, köszi. Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom õt, és hogy nem akarom, hogy csak barát legyünk, de õ nem így néz rám, és én ezt tudom.
Telnek a nap, az évek, látom hosszú talárban, az érettségin, látom, amikor átveszi a bizonyítványát. Õ rámosolyog. Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom õt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de õ nem így néz rám, és én ezt tudom.
Együtt megyünk a fõiskolára, de telnek az évek, és már a diplomaosztón találom magam. Õ még szebb, hosszabb és szebb a haja, az arca, gyönyörû nõ. Az utolsó nap õ rád mosolyog, az arcomra nyom egy puszit. Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom õt, és hogy nem akarom hogy csak barátok legyünk, de õ nem így néz rám, és én ezt tudom.
Eltelik rengeteg idõ, én minden héten beszélek vele telefon. És megkapom a szörnyû hírt. Ott állok a koporsójánál, ami nyitva van, látom a fehér gyönyörû arcát. Potyognak a könnyeim. Már nem mosolyog rám, és már nem is kapok tõle puszit.
El akarom neki mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom õt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de õ már nem tudhatja ezt.
Késõbb felmegyek a szobájába, és megtalálom a naplóját, és a következõket olvasom: " Rámosolyog, az arcára nyomok egy puszit. El akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom õt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de õ nem így néz rám, és én ezt tudom."


tudom sokan már biztos ismerték... de biztos van akinek új...
Nekem tetszik... elég szomorú történet és elgondolkodtató.

Freeze üzenete:
aki szétoffolja kivágom
... és én is!

Kiegeszites:
a betegekre nem vonatkozik Frizbi uzenete

Azon gondolkodom, hogy miért, illetve honnan olyan ismerõs nekem ez a történet...
... ja meg van, mintha csak rólam szólna

Hm, nem olvastam még, de nagyon jó volt, köszi hogy megosztottad.

Tanulság: ne tétovázz, ragad meg az pillanatot és cselekedj!

Ezt még én se olvastam, csak hasonlót, de ez tényleg gyönyörû!
És ez tényleg így van, cselekedni kell, ha igazán szeretsz valakit! Maximum kosarat kapsz, na és akkor mi van? Legalább tudod mit érez, de bizonytalanságban élni, szerintem még ennél is sokkal rosszabb!
Köszi, hogy beírtad ezt a történetet!

Én azért mondanék erre valamit:
mivan ha tényleg annyira szeretsz valakit, elmondod neki és õ nem úgy érez......na olyankor van baj, onnantól kezdve egészen máshogy fog rád gondolni és lehet, hogy már nem akar majd veled lenni olyan gyakran, esetleg kerül stb.
remélem értitek mirõl beszélek

amúgy meg nem nagyon szeretem az ilyen és ehhez hasonló történeteket, szomorú meg minden és én amúgy is "befordulós" vagyok

Nézd, szerintem bárkivel bármit meg lehet beszélni! És az idõ minden sebet begyógyít! Ha meg nem érti meg, hogy szereted, és csak barátként tud Rád nézni, és nem tud utána továbbra is barátként viselkedni Veled, akkor nem is szeretett igazán, és nem értékeli azt aki vagy igazán!

Ez györû. Tényleg meghatott.


-----------------------------------------------------------------------------

Másképpen:

Õ átjön hozzám ... Õ rámosolyog.

"B+ a Kolesz folyosón, a szokványos csávó az egyik poróltót beindította, és minden fehér a környéken. Érdekében Te is, és mások mellett mossad a folyosót!!! "

Rögtön megijedtem.

A Hold akkor tólta fel meszes se***-t a horizonton.

Kicsit csúszkáltunk a felmosó rongyokban.

A Csávó meg döglött, mint Shakira az ágyban. (Gereb a rendszergazda ágyilag )

A ZH-k kivégezték a poroltónkat.

jó a sztori, köszi.
én is írhatok bele ide novellát? vhol találtam, s tetszett nagyon.

persze...

Pillének


Történt egyszer, hogy egy embernek elment az életkedve, de nem tudta miért. Hiába is gondolkozott azon mi történt, csak nem tudott rájönni. A hirtelen jött búskomorsága okát nem tudta, de nem is érdekelte már. Csak ült és szomorkodott saját bánatán. Akik segíteni próbáltak neki, azokat vagy megbántotta, vagy meg se hallottta a hangjukat. Csak maga volt, egyedül, mint az ujja.

Hanem aztán történt, hogy egy lepke, de nem is lepke, egy pille szállt a térdére. Csak nézte nézte a pillét és rájött hogy milyen szép. Miért pont egy ilyen semmirekellõ alak térdére is szállt, egy ennyire szép lény? - morfondírozott magában.
- Mit akarsz tõlem? - kérdezte.
- Semmit, csak pihenni egy keveset, mert nagyon elfáradtam - felelte a pille.
Aztán a pille elmondta neki, hogy mennyire szomorú, mert mindenki csak a szépségét látja és senki sem figyel arra, hogy milyen is õ valójában. Elbeszélgettek hosszan, nagyon hosszan. Megérintettek egymásban valamit amirõl azt sem tudták hogy bennük van. Boldogok voltak egy röpke pillanatra.

Az ember rájött, hogy az õ baja már semmiségnek tûnik a pille bánatához képest. Aztán körülnézett. És már nem úgy látta a világot, mint annak elötte. Aztán a pille fogta magát és elszállt...
- Ne menj! - szólt utána az ember, de a pille nem hallotta. Õ is a saját bánatával volt elfoglalva és nem hallotta meg amit az ember mondott. Csak szállt tova és nem tudta, hogy végre van valaki aki nem csak a szépséget nézi, hanem mögé is lát.

Az ember még nézett egy darabig a pille után és azon gondolkodott, hogy mi lett volna, ha a pille még maradt volna egy picit. Aztán megvonta a vállát és hazament, s nem gondolt aznap többet a pillére. Késõbb rájött, hogy mért is volt szomorú. Ugyanazért, amiért a pille: õt se akarták megismerni igazán. Legalábbis õ így gondolta. Csak bámult ki az ablakon és várta hogy meglássa még egyszer a pillét. De nem látta. Azóta is keresi...

Írta: Buki

Ébredés


A Tudás mindennél szörnyûbb - most már elhiszem mindazoknak, akik ezt állítják. Megtapasztaltam én is; a Tudást, ami szétmar, megöl és a legmélyebb kétségbeesésbe taszít.


Nem voltak irgalmasak hozzám azok az istenek, kik utamba vezérelték azt a furcsa és különös alakot. Egy mesésen gazdag koh'terrin volt - mást sajnos nem mondhatok róla, az adott szó kötelez. Tudni kell egyébként, hogy bármiféle munka és megbízás híján, pénz nélkül jártam ekkor Mantyss utcáit - ennem se volt mit. Társaságra vágyva épp egy füstös ivóba készültem betérni, mikor megszólított. Bár körüllengte a titokzatosság, s enyhe félelem tört rám szemeibe pillantva, azonnal eloszlatta minden bizonytalanságom az az elképesztõ összeg, amit egy szokatlan feladat teljesítéséért ajánlott fel.


Mutatott egy térképet, ami a Rohtant-sivatagot ábrázolta elnagyoltan - s a sivatagban egy várost. 30 egységet ígért, ha felkeresem a várost, és minden élményem leírom egy útinapló formájában. Nem ismerem annyira a sivatagot - mégis nekiindultam; fejemben a hatalmas összeg járt. Többheti élelemmel, vízzel, és jónéhány teherhordó állattal felszerelve haladtam a portenger belsejébe. Feltûnt az élet és a hangok teljes hiánya; még útonálló nomádokba sem botlottam, pedig felkészültem a támadásukra. Háromheti vándorlás után elértem a várost. Természetesen megbízóm szolgált a térképen kívül is útmutatással a hely pontos hollétérõl. Belém, balgába pedig csak úticélomhoz közeledvén fészkelte magát a gondolat: miért egy idegent - engem - küldött ide, mikor talán mindenki másnál jobban ismerte a területet.


A város halott volt - már évezredek óta. De a sokembernyi magas monolitokat, szögletes, szürke kõbõl épült házakat és más építményeket, melyeknek rendeltetését képtelen voltam megállapítani, mégsem lepte be és rejtette el a finom szemcsés por. A város halott volt - és megborzongtam a síri csendben, mert mintha mégis élt volna.


Kíváncsian és félve beléptem az egyik házba.


És azóta semmirõl tudomást se véve járok az elátkozott romok között, gyakran öntudat nélkül. Mert amikor átléptem az ablaktalan épület küszöbét, megláttam a szanaszét heverõ testeket, és a róluk felrebbenõ pokoli árnyakat. Megláttam a testeket - mindegyik test én voltam, öregen és fiatalon, épen és összemarcangolva, cafatokra mállva és meg sem születetten. Mind én voltam, és most már tudom, hogy ki vagyok.


A Démonok nem õk. Nem.


A Démon én vagyok.



Írta: Doki

Ekkor jön képbe ez a topik: Igaz barátság fiú és lány között?

Így tettem!

Én meg e-mail-ben kaptam még régebben egy pps-t, az alábbi nagyon rövid sztorival. Igazából ez egy körlevél volt, amiket nem igazán csípek, meg mondjuk a történet témája sem áll igazán közel hozzám, de a vége mégis igazán mellbevágott.
Hátha valakinek még tetszeni fog. Most csak így a szöveg:

Angelus

Két utazó angyal megállt, hogy az éjszakát egy tehetõs család házában töltse el. A család udvariatlan volt, és megtagadta az angyaloktól, hogy a nagy ház vendégszobájában pihenjék ki magukat. Ehelyett egy picike helyet kaptak a hideg pincében.
Amikor kinyújtóztak a kemény padlón, az idõsebb angyal meglátott egy lyukat a falon, és kijavította azt. Amikor a fiatalabb angyal kérdezte, miért, az idõsebb angyal így felelt:
- "A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak."

A következõ éjjel mindketten egy nagyon szegény, de vendégszeretõ paraszt és felesége házában pihentek. Miután azok azt a kevés ételt is megosztották velük, amilyük volt, átengedték az angyaloknak az ágyukat, ahol õk jót aludtak.
Amikor a következõ napon a nap felkelt, az angyalok könnyek között találtak a parasztot és a feleségét. Az egyetlen tehenük, akinek a teje az egyedüli bevételük volt, holtan feküdt a mezõn.

A fiatal angyal dühös lett, és kérdezte az idõsebbet, hogyan hagyhatta, hogy ez megtörténjen.
- "Az elsõ embernek mindene megvolt, mégis segítettél neki." - vádolta - "A második családnak kevese volt, és hagytad, hogy elpusztuljon a tehenük."
- "A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak." - mondta ismét az idõsebb angyal. - "Amikor a nagy ház hideg pincéjében pihentünk, észrevettem, hogy a falon lévõ lyukban arany van. Mivel a tulajdonos olyan mohó volt, és nem akarta megosztani szerencsés sorsát, betapasztottam a falat, hogy ne találhassa meg. Amikor a utolsó éjszaka a paraszt ágyában aludtunk, jött a halál angyala, hogy elvigye a feleségét. Helyette odaadtam a tehenet..."
A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak!

A tegnap: történelem. A holnap: misztérium. A ma: ajándék. Úgy gondolom, hogy az élet valami különleges...
Élj és élvezz minden pillanatot. Ez nem fõpróba!

nemrossz....

Szép történet, minnyá emo leszek
egyébként bátraké a szerencse.

Akkor már énis jövök pár érdekes történettel.

Gazdag vagy szegény

Egyszer egy jól kereső apa úgy döntött, hogy elviszi vidékre 7 éves kisfiát azzal a céllal, hogy megmutassa neki, milyen szegény emberek is vannak, és hogy a gyermek meglássa a dolgok értékét, és felfogja azt,hogy milyen szerencsés családban él.

Egy egyszerű falusi család házában szálltak meg, ahol egy napot és egy éjszakát töltöttek. Amikor a vidéki út végén tartottak, az apa megkérdezte fiát.

- Nos, mit gondolsz erről az útról?
- Nagyon jó volt apa!
- Láttad, hogy némelyek milyen szükségben és szegénységben élnek?
- Igen.
- És mit láttál meg mindebből?
- Azt, Apa, hogy nekünk egy kutyánk van, nekik négy. Nekünk egy medencénk van otthon, ők meg egy tó partján laknak. A mi kertünket lámpák árasztják el fénnyel, az övékére pedig csillagok világítanak. A mi udvarunk a kerítésig tart, az övéké addig amíg a szem ellát. És végül láttam, hogy nekik van idejük beszélgetni egymással, és hogy boldog családként élnek. Te viszont, és Anyu egész nap dolgoztok, és alig látlak titeket.

Az apa csak fogta a kormányt, vezetett csöndben, mire a kisfiú hozzátette:
- Köszönöm Apa, hogy megmutattad, hogy milyen gazdagok is lehetnénk.

Ez meg csak vicces

Az Aranyhal szabadságra készül, de nincs aki helyettesítené, és így végül a cápát kéri meg, hogy amíg távol van teljesítse helyette az emberek kívánságát. Az Aranyhal mindenre kioktatja a cápát, majd elutazik. Kipihenve érkezik vissza 2 hét múlva, és egyből a cápát faggatja, hogy mi történt addig, míg távol volt.





- Semmi különös, csak egy halász fogott ki, és annak elmondtam - ahogy Te tanítottad - ha vissza dob, akkor teljesítem egy kívánságát.





- Na és?





- visszadobott és azt kívánta, hogy érjen földig a fütyköse.





- Erre Te?





- Leharaptam mind a két lábát!