Peller Mariann adatlap-pályázat
2013. november 09. 16:56
#2
|
|
Bloodrage12izé |
Csoport: Tag Csatlakozott: 13.10.24. Hozzászólás: 1050 Csatolások: 2491 Azonosító: 214009 offline
|
PELLER MARIANN
Peller Mariann 1983 július 30.-án született, Budapesten. Külkereskedelmi szakon végezte a főiskolát, jelenleg pedig a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója. Elmondása szerint már tizennégy éves korában tudta, hogy műsorvezetéssel szeretne foglalkozni.
2008 őszén jött az első felkérés, a Fogd a pénzt és fuss! című szórakoztató játékban láthatták először Mariannt.
A műsor ugyan megbukott, de mivel a játékban jól helyt állt a műsorvezetőnő, további lehetőségeket kapott.
A Reggeli című adásban kapott új szerepet, majd 2010-ben a Rádió 1 Kukori című műsorában "hivatalosan" is műsorvezetőnek nevezték. (Vetélytársa Orosz Barbara volt).
2011 áprilisától a Nagy Duett című éneklős műsorban láthattuk, Bereczki Zoltán oldalán. Továbbá a TV2 Összeesküvők című Show-műsorának egyik műsorvezetője volt.
Kisebb szerepet kapott a Jóban Rosszban című televíziós szappanoperában, ahol néhány epizódig egy apácát alakított.
Szinkronszerepi:
Előszeretettel szinkronizál, több mint 50 alkotásban hallhatuk:
A nap szerelmese
Harmadik típusú találkozások
Dick és Jane trükkjei
Lopakodó
Charlie Wilson háborúja
Halálos hallgatás
Kórház a pokolban
Nászfrász
Felkoppintva
Miami Vice
Kiskarácsony mindenáron
Ilyen a formám
Nagyfiúk
A karate kölyök
Vasember 2.
Hopp
Szökőhév
Túl jó nő a csajom
Tron: Örökség
Peller Anna testvére.
2013. 01. 14.-én megszületett kisfia.
Közreműködött Csézy-Csak egy nő című klipjében.

2013. november 11. 12:31
#3
|
|
_ToTo_Cinikus kritikus |
Csoport: Moderátor Csatlakozott: 05.03.01. Hozzászólás: 12631 Csatolások: 11645 Azonosító: 4133 offline
|
Itt is az egyetlen pályázó, Bloodrage12 kapja meg a lapot, gratula neked
1 felhasználónak tetszik:
Ildikócska10
2013. november 11. 17:02
#4
|
|
Bloodrage12izé |
Csoport: Tag Csatlakozott: 13.10.24. Hozzászólás: 1050 Csatolások: 2491 Azonosító: 214009 offline
|
Köszönöm szépen.
Florence Pugh hivatalossá tette a kapcsolatát

2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt, miután ejtették Justin Baldoni elleni szexuális zaklatással kapcsolatos vádjait

Blake Lively megszólalt.
Ő lehet Taron Egerton párja
Ő lehet Taron Egerton párja
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Részben megszületett a döntés Blake Lively és Justin Baldoni ügyében

Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Vanessa Hudgens elárulta, mivel küzdött a szülése után

Szülés után problémái voltak.
"Elolvadok!" Lily Collins lánya nagyon cuki mérföldkőhöz ért

Nagyon édes fotót posztolt róla.
Lizzo megfogadta, hogy addig nem veszíti el a szüzességét, amíg nem nyer Grammy-díjat

A 30-as éveiig várt.
Megszületett Hailee Steinfeld gyermeke!
Megszületett Hailee Steinfeld gyermeke!
Édesanya lett a híresség.

offline