Oscar-előrejelzés: a jövő év legnagyobb esélyesei
2013. október 29. 22:41
#22
|
|
Cannibal3 |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.12.20. Hozzászólás: 974 Csatolások: 0 Azonosító: 141234 offline
|
Erős mezőnynek tűnik, aztán majd meglátjuk, a végén mit hoznak ki belőle. A tavalyi lista jó pár szempontból megkérdőjelezhető volt, pedig lett volna miből válogatni.
Scarlett Johansson jelöléséért drukkolok, hogy összejöjjön, bár ott van Amy Adams is, aki már a trailer pár másodpercében megfogott, és mivel egyre kevesebb reális esélyt látok rá, hogy a nagy nevekkel szemben bekerüljön a főszereplői kategóriába, jó lenne legalább itt egy jelölés – ismét. Phoenix is biztosra veszem, hogy zseniális lesz, azt hiszem, a Her számomra a legjobban várt idei film is jelenleg.
Cate Blanchett a Blue Jasmineban az egyik legerősebb női alakítást mutatta be, amit valaha láttam, szóval neki nyernie kell, nincs kérdés.
A 12 év rabszolgaság az eddigiek alapján egyértelmű választás lenne tényleg, Steve McQueen az eddigi két munkájával megvett, kíváncsi leszek, hogy egy ilyen nagyszabású filmből mit tudott kihozni. Ha van valaki, aki meg aztán tényleg megérdemelne egy elismerést, az Michael Fassbender. Örülnék, ha Christian Bale-hez hasonlóan az eddigi mellőzés után rögtön el is vinné a díjat.

2013. október 29. 22:59
#23
Én már csak azért is Jarednak adnám mert,nem hiszem ,hogy minden ember ennyire lefogyna egy film kedvéért!
2013. október 29. 23:04
#24
|
BubuMaci6277új tag |
Csoport: Tag Csatlakozott: 12.08.01. Hozzászólás: 75 Csatolások: 0 Azonosító: 182131 offline
|
Idézet (kurrek @ 2013.10.29. 22:11)
Jared Leto igenis színész...előbb kezdte azt, mint az éneklést, ráadásul tehetséges is! 
Ha valamit nem tudunk biztosan, inkább ne szóljunk hozzá. Jared és a bátyja Shannon gyerek koruk óta zenélnek, mivel tulajdonképpen egy hippi kommunában nőttek fel, ahol körülvették őket a hangszerek és a művészetek tulajdonképpen minden fajtája. Az anyukájuk is művész, úgyhogy evidens, hogy mindenhez értenek egy kicsit. Shannon már 12 évesen egy jazzbandában dobolt, amikor kiderült, hogy nem tud kottát olvasni, akkor rakták ki. Világéletükbe zenéltek, sőt már a 30STM megalakulása előtt a nyugati parton "hakniztak", amikor végül 1998-ban úgy döntöttek, hogy komolyabbra veszik a közös zenélést. És életük első 30 évét zenésítették meg az első 30STM albumban, amit csak és kizárólag a Leto testvérek készítettek.
http://kepfeltoltes.hu/131029/L-bros_copy_www.kepfeltoltes.hu_.png
1 felhasználónak tetszik:
Candy Love
2013. október 29. 23:04
#25
|
|
pillango55visszatérő vendég |
Csoport: Tag Csatlakozott: 12.05.26. Hozzászólás: 356 Csatolások: 0 Azonosító: 176513 offline
|
Hajrá, Saving Mr Banks!♥♥
Remélem bekerül és nyer!
Remélem bekerül és nyer!
2013. október 30. 00:13
#26
|
|
symor |
Csoport: Tag Csatlakozott: 08.05.23. Hozzászólás: 665 Csatolások: 3571 Azonosító: 61644 offline
|
Az én tippjeim:
A legjobb film esetében lehet akár 10 jelölt is és a felsoroltak közül egyedül a kétes hírű A komornyik fog hiányozni ebből a listából. Az összes többi esélyes.
Legjobb rendező:
Steve McQueen (12 év rabszolgaság)
Alfonso Cuarón (Gravitáció)
Martin Scorsese (A Wall Street farkasa)
Joel és Ethan Coen (Inside Llewyn Davis)
Spike Jonze (Her)
Legjobb férfi főszereplő:
Chiwetel Ejiofor (12 év rabszolgaság)
Robert Redford (All Is Lost)
Bruce Dern (Nebraska)
Joaquin Phoenix (Her)
Hugh Jackman (Fogságban)
Legjobb női főszereplő:
Cate Blanchett (Blue Jasmine)
Sandra Bullock (Gravitáció)
Emma Thompson (Saving Mr. Banks)
Amy Adams (Amerikai botrány)
Julia Louis-Dreyfus (Enough Said)
Legjobb férfi mellékszereplő:
Michael Fassbender (12 év rabszolgaság)
Jared Leto (Mielőtt meghaltam)
Daniel Bruhl (Hajsza a győzelemért)
Matthew McConaughey (Mud)
Barkhad Abdi (Phillips kapitány)
Legjobb női mellékszereplő:
Lupita Nyongo (12 év rabszolgaság)
Margo Martindale (Augusztus Oklahomában)
Sally Hawkins (Blue Jasmine)
Lea Seydoux (Adéle élete)
Scarlett Johansson (Her)

2013. október 30. 06:52
#27
|
|
imbranataxversaúj tag |
Csoport: Tag Csatlakozott: 13.03.24. Hozzászólás: 66 Csatolások: 0 Azonosító: 198560 offline
|
a Gravitáció, Scorsese és az ő csatolt fájl-ja, DiCaprio nagy esélyes. utóbbi igazán megkaphatná már azt az Oscart. szinte az összes filmjét láttam és ha visszagondolok arra,hogy melyikben milyet alakított...el sem hiszem,hogy még mindig nem kapta meg azt a nyamvadt szobrot.
és egy másik dolog, amit nem értek: miért nincs a listán az a film, ami több Oscart is érdemelne - főleg a főszerep??? (Gatsby)
és egy másik dolog, amit nem értek: miért nincs a listán az a film, ami több Oscart is érdemelne - főleg a főszerep??? (Gatsby)
2013. október 30. 06:57
#28
|
|
brigi92fcbvisszatérő vendég |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.02.08. Hozzászólás: 468 Csatolások: 0 Azonosító: 119698 offline
|
Bírom, h ezen az oldalon még én is öregnek érzem magam... XD Én pl Jared Leto-t előbb ismertem, mint színész a magam 21 évével. Sőt húgom is színészként ismerte először a maga 16 évével XD Sajnálom is, h nem színészkedik többet... Idén/Naptár szerint jövőre, viszont hosszú idő óta először érdekelni fog a gála (Heath Ledger óta nem néztem. az volt az utolsó...) és nem csak Jared miatt (akinél 99%-ban biztos vagyok a jelölésben), hanem mert szinte az összes fő kategóriában lesz aki érdekel, még ha le is szűkítik az itteni listákat.
2013. október 30. 07:31
#29
|
|
RutaPrimroseLove |
Csoport: Tag Csatlakozott: 13.05.17. Hozzászólás: 697 Csatolások: 5 Azonosító: 202135 offline
|
Hajrá Jen! Meglesz az a második Oscar!
2013. október 30. 08:01
#32
Ezekkel úgy ahogy van, nem értek egyet. De ez van, ezt kell szeretni. Hajrá Jen, meglesz a 2. Oscar
2013. október 30. 08:06
#33
|
|
missbabuciivisszatérő vendég |
Csoport: Tag Csatlakozott: 13.10.12. Hozzászólás: 353 Csatolások: 0 Azonosító: 213339 offline
|
a garvitációt nagyon megnézném!!!
2013. október 30. 08:25
#35
|
|
mse90@bnormal cortexikid |
Csoport: Tag Csatlakozott: 12.06.18. Hozzászólás: 1877 Csatolások: 1418 Azonosító: 178057 offline
|
Idézet (RutaPrimroseLove @ 2013.10.30. 07:31)
Hajrá Jen! Meglesz az a második Oscar!

Tavaly ilyenkor a markomba röhögtem azokon, akik azt hitték, nem adnak 22 évesen Oscart neki. Most viszont a másik oldalról szállítom a realizmust: nem, nem lesz meg.
2013. október 30. 10:06
#36
|
|
Kitty miauHeichou |
Csoport: Tag Csatlakozott: 12.02.10. Hozzászólás: 1240 Csatolások: 0 Azonosító: 168976 offline
|
Hugh Jackman megérdemelné
D és mellesleg Johnny Depp-nek is kijárna már egy
JOHNNY LOVE FOREVER
2013. október 30. 13:04
#39
|
|
Hiddlestonervisszatérő vendég |
Csoport: Tag Csatlakozott: 12.09.16. Hozzászólás: 136 Csatolások: 0 Azonosító: 186140 offline
|
Könyörgöm, Leonardo, kapjál már egy aranyszobrocskát.
1 felhasználónak tetszik:
imbranataxversa
Kapcsolódó sztárok
Nyílt titok, hogy mi az oka Sydney Sweeney és Zendaya rivalizálásának - kitálalt egy bennfentes
Nyílt titok, hogy mi az oka Sydney Sweeney és Zendaya rivalizálásának - kitálalt egy bennfentes
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Gyermeket vár Aubrey Plaza - alig több mint egy évvel a férje halála után
Gyermeket vár Aubrey Plaza - alig több mint egy évvel a férje halála után
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Összeházasodtak a Vámpírnaplók sztájai
Összeházasodtak a Vámpírnaplók sztájai
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Jennifer Aniston a párjával osztott meg közös képet
Jennifer Aniston a párjával osztott meg közös képet
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Dakota Johnsont csókolózni látták az új párjával
Dakota Johnsont csókolózni látták az új párjával
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Zendaya villantós sötétbarna estélyiben, Sydney Sweeney angyali fehérben vonult fel az Eufória premierjén!
Zendaya villantós sötétbarna estélyiben, Sydney Sweeney angyali fehérben vonult fel az Eufória premierjén!
Új fotók a hírességekről.
Párjával sétálgatott Reese Witherspoon
Párjával sétálgatott Reese Witherspoon
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.

offline