Keresztes Ildikó adatlap-pályázat
2013. október 12. 16:50
#2
|
Stay Strong Bogi |
Csoport: Tag Csatlakozott: 12.11.23. Hozzászólás: 553 Csatolások: 861 Azonosító: 190255 offline
|
köszönöm hogy jelentkezhetek
Keresztes ildikó
Keresztes Ildikó 1964. augusztus 8.-án látta meg a napvilágot Marosvásárhelyben, Romániában. Fiatalkoráról sokat nem tudni, viszont karrierjéről annál többet.
Karrier
Ildikó nagyon régóta vonzotta az éneklés. Ezért természetesen sokat tett, s ennek köszönhetően 1999.-ben megjelent első stúdióalbuma a "Nem tudod elvenni a kedvem..." Hatalmas sikert hozott ez neki, így hát 2001-ben megjelent második albuma is, ami a "Nekem más kell" címet kapta.Ennek az ablumnak is sok mindent köszönhet, hiszen ebben az évben megnyerte a "Artisjus-díjat" musical kategóriában, valamint a megjelenése után 1 évvel Arany Zsiráf (Fonogram) díjra jelölték. Az albumon a dalokat Szűcs Norbert, a szövegeket Adamis Anna írta.Ezek után már sikerek jöttek. 2005-ben felénekelte a "Csak szex és más semmi" című film betétdalát amiért szintén kapott díjat. 2007-ben a "Lora" című filmhez is énekelt, valamint 2009-ben az "Utolsó jelentés Annáról" főcímdalát is elénekelte.
2008. Szeptember 19.-én megjelent 3. stúdióalbuma "Minden ami szép volt" címmel. Több híres énekes/énekesnő örök dalának feldolgozása is hallható rajta. 2010-ben arany lemezzé avatták. Ezek után 2010 Március 19.-én megjelent negyedik albuma is " Csak játszom " címmel. Ezen az abumon is nagyon sok feldolgozás található, de inkább már "modernebb" előadóktól. 2011-ben arany lemez lett belőle, és még abban az évben Fonogramra jelölték. 2011 októberében 5. korongja is megjelent, hatásos ám valóságos címmel, azaz " A démon, aki bennem van". Ez az album már saját dalokból állt.
2010-től három évadon keresztül volt a magyar X-faktor egyetlen női mentora, Geszti Péter, Malek Miklós és Nagy Feró mellet. 2012.-ben eléggé elavult a karrierje, ám felénekelt egy dalt a "Nem akarok többé játszani" címmel Leander Rising szerzeményét. Ez 2013-ban jelent meg, majd ezzel nevezték be Ildit "A Dal" azaz "Az Eurovíziós Dalfesztivál" magyar döntőjébe. Bejutott a legjobb 8 közé.
Színészeti pálya
Ildi nem csak éneklésben volt tehetséges, hanem színészkedésben is.Első színpadi szerepe 1988.-ban volt a "költő visszatér" című Rock operában. Nagyon sok színházban szerepelt , valamint sok társulatban volt jelen.
Díjak:
1988 Interpop fesztivál Síófok-Rózsaszín Bombázókkal különdíj
1989 Nemzetközi dalfesztivál Rostock (NDK) előadói díj
1989 Nemzetközi dalfesztivál Ulanbator (Mongólia) II.díj
1999 Az év énekesnője-eMeRTon díj
2001 ARTISJUS díj-musical kategória
2002 Arany Zsiráf-díj-jelölés – Az év hazai rock albuma (Nekem más kell)
2011 Fonogram- díj-jelölés – Az év hazai klasszikus pop-rock albuma (Csak játszom)
DISZKOGRÁFIA
Stúdióalbumok:
- 1999: Nem tudod elvenni a kedvem...
- 2001: Nekem más kell
- 2008: Minden, ami szép volt (aranylemez)
- 2010: Csak játszom (aranylemez)
- 2011: A démon, aki bennem van
Felénekelt filmzenék
- 1994: Szerelemből szerelembe
- 2005: Csak szex és más semmi
- 2005: Le a fejjel!
- 2007: Lora
- 2009: Utolsó jelentés Annáról
FILMOGRÁFIA
- 1994: Kis Romulusz
- 1996: Neonrománc
- 2007: 56 csepp vér
ÉRDEKESSÉGEK
Mottó : "...Az élet ízét csak a bolondok ismerik."
Kedvenc étel: Olasz ételek, vega kaják
Kedvenc ital: Bor, gyümölcslevek,pálinka
Kedvenc szín: Fekete, fehér
Zenei stílus: Rock, Pop
Szívesen utazna: Erdély, Olaszország, Csehország, Horvátország

Férje nyilatkozott Selena Gomez diagnózisáról

Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Ez a gond a fanok szerint az új Harry Potter-sorozat előzetesével

Nincsenek megelégedve a rajongók.
Blake Lively megszólalt, miután ejtették Justin Baldoni elleni szexuális zaklatással kapcsolatos vádjait

Blake Lively megszólalt.
Kylie Jenner és Timothée Chalamet nyaralós képei láttán te is a tengerpartra vágysz

Közös nyaraláson vesznek részt.
Florence Pugh hivatalossá tette a kapcsolatát

2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Harry herceg és Meghan Markle fotósa elmondta, milyenek valójában

Sokat dolgozott és utazott velük.
Zendaya elárulta, mi bosszantja leginkább Tom Hollandben

Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Ő lehet Taron Egerton párja
Ő lehet Taron Egerton párja
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.

offline
0 felhasználónak tetszik: