Idézet (Nik. @ 2013.09.25. 13:05)
Imádom Meryem-et. Szulejmán-ban pillantottam meg, de nagyon tetszett a karaktere, és ahogy játszott. Megkedveltem. Így persze utánnanéztem, sok fontos adatot tudtam meg róla,ami megerősítette imádatom.
Amikor megtudtam, hogy odahagyta a stábot, nagyon ideges lettem. Feleslegesen. Késöbb megtudtam, hogy mi történt(pedig még nem sem jött a babahír) megértettem. Pár héttel késöbb pedig meghallotam.A színésznő gyermeket vár.Sokakkal ellentétben és nagyon örültem neki. Egyáltalán nem bánom, hogy egy sokkal másabb ember fogja játszani Hürremet.
Most pedig, hogy kislánya lesz. Remek hír.

Sajnos nem csak amiatt hagyta ott a sorozatot. A legutóbbi interjúját lefordítottam, de nem mentettem el, és a starity sem fogadta el, abban mondta, hogy burn-out szindrómában szenved, év végéig kezelik még. Annyira súlyos volt a helyzet, hogy az ágyból sem tudott felkelni, hogy cáfolja a pletykákat, hogy azért nem megy vissza forgatni, mert kevesli a gázsit. Még a klinikára is alig mert bejelentkezni, annyira tele volt félelemmel.
Kiborulásának oka nagy részben az volt, hogy már nem saját magát látta a tükörben, hanem Hürremet, valamint Törökországban nagyon magányosnak érezte magát. Talán emiatt jött össze gyermeke apjával. Reméljük, sikerül megtalálnia újra önmagát, és jobb időszak jön ezután