Szalai Csongor adatlap-pályázat
2013. szeptember 06. 12:52
#2
|
|
LexiCobainDrama Queen® |
Csoport: Moderátor Csatlakozott: 12.08.01. Hozzászólás: 2758 Csatolások: 689 Azonosító: 182219 offline
|
Csongor 1985. július 16-án született Budapesten. Két nővére és egy húga van. Óvodáskora óta érdeklődik a zene iránt, akkoriban kezdett el zongorázni és szinkronizálni. Napjainkig több száz filmben, sorozatban és mesében kölcsönözte hangját különböző karaktereknek. A középiskolában ismerkedett meg Botlik Mátyással, akivel 14 éves korában zenekart alapított, majd hamarosan Arany Dóra személyében bővült a formáció, így 2004-ben megalapították a The Grenma névre keresztelt együttest. A zenekar a punk és a rock elemeit ötvözve igyekszik újat hozni a magyar zeneélet palettájára és tegyük hozzá, hogy igencsak értenek a dolgukhoz, hiszen első demójukat követően eddig négy nagylemezt tudhatnak magukénak (Annyira - 2007 ; Talán nincsen minden rendben- 2009 ; Megszűnt a jel - 2010 ; Budapest softcore - 2012). Lemezeik sikerének hála videoklipeket is készíthetett a zenekar, szám szerint eddig hat kisfilm jelent meg. Érdekesség, hogy a zenekar neve eredetileg Grandmother volt és mivel egyikük sem tudta helyesen kimondani a szót, így a fonetikus leírást alkalmazva keresztelkedtek át Grenmára. A zenekar népszerűségét bizonyítja az is, hogy 2009-ben nagy megtiszteltetés érte őket, hiszen a Bravo OTTO szavazásán nekik ítélték az év albuma díjat.
The Grenma
Botlik Matyi és Szalay Csongi még a gimnáziumban ismerték meg egymást és már 14 évesen együtt zenéltek. Jó pár évvel később, 2004 végén új együttest alapítottak, ekkor csatlakozott hozzájuk Dóri basszusgitárosnak, és így jött létre a theGrenma. Mindhármuk zenei ízlése hasonló volt, zenéjüket kaliforniai (pop-) punk zenekarok inspirálták, de hatással volt rájuk a ska, a hardcore és néhány régi punk zenekar is.
Fél évvel a megalakulás után kezdtek el koncertezni, és még 2005 decemberében felvettek egy 3 számos demót. 2006 elején indultak először turnéra az Alvin és a mókusokkal, majd ez év végén álltak neki az első albumuk rögzítésének.
2007 februárjában leforgatták az első videoklipjüket is a 'Mennyire szeretném' című dalukra, ami még a lemez megjelenése előtt napvilágot látott. A 10 számot tartalmazó cd 'Annyira...' címmel jelent meg augusztus végén. Ezt egy hosszas lemezbemutató turné követte 2008 nyaráig, aminek a keretén belül olyan zenekarokkal koncerteztek, mint a Junkies, a Zorall és a Supernem.
A banda a nyári fesztiválok mellett már a következő album anyagát írta, és bár a megjelenésére 2008 év végére már az 'Enyém az utolsó szó' című új dalra forgattak klipet.
A második cd végül 'Talán nincsen minden rendben' címmel jelent meg 2009. január 5-én. A zenekar ezúttal magára vállalta az összes hangmérnöki, produceri és terjesztési teendőt. Ez az anyag érettebb, keményebb lett elődjénél.
A második nagylemezt, ami a 2009-es Bravo Otto díjátadón elnyerte az év albumának járó szobrot, fél év alatt több, mint 12.000-en letöltötték a hivatalos honlapról.
2010-ben megjelent egy 8dalos EP 'Megszűnt a jel' címmel.
Filmográfia:[/u]
Szinkronszerepei filmekben
Tiszta égbolt
A keselyűk karmaiban
A keresztapa
Dillinger
Fehér Agyar
Piedone, a zsaru
Számláljátok meg a vadnyulakat!
Vakáció a buszon
Harmadik típusú találkozások
Ezüstnyereg
Piedone Afrikában (Piedone 3.)
Piedone Egyiptomban (Piedone 4.)
Blues Brothers - A Blues-fivérek
Porontyjárat
Szerző, szerző!
A kívülállók
Csobbanás
A kukorica gyermekei
Legjobb védekezés
Delta kommandó
Moszkitó-part
Berlin felett az ég
Halálos fegyver
Kettős ügynök
A magányos zsaru
Sátáni megszállottság
Tamás bátya kunyhója
Az utolsó császár
Csak a testemen keresztül
A legutolsó cserkész
Amerikai nindzsa 3.
Szemet szemért
Jasper, a dög
Nagymenők
Ovizsaru
Ragadozó 2.
A repülő tornacipő
Siker teszi az embert
Stephen King: Az
A Villám
A fiú és a csavargó
Az örömapa
Testvérharc
Danielle Steel: Ékszerek
Dilis bagázs
Drágám, a kölyök marha nagy lett!
Lorenzo olaja
Danielle Steel: Sztár
Dennis, a komisz
Extralarge II. - A Nap ura
Extralarge II. - A nindzsa árnyéka
Extralarge II. - Gonzales bosszúja
Extralarge II. - Gyémántok
Extralarge II. - Indiánok
Lángra lobbant szerelem
Mindent a győzelemért!
Nicsak, ki beszél most!
Stephen King: A rémkoppantók
Úton hazafelé - Egy hihetetlen utazás
Anyja fia
Dzsungelháború
A Flintstone család
Forrest Gump
Időzsaru - Timecop
A pénz boldogít
Rendőrvicc
Szenvedélyek viharában
Télapu
Világgá mentem
Apollo 13
Babe
Baby Face
Die Hard 3.
A dilidiák
Elátkozottak faluja
Ernest nagy dobása
Halloween 6. - Az átok beteljesül
Indián a szekrényben
Keleti harc
Kemény lecke
Ki az úr a háznál?
Kutyavilág
Mintamókus
Négy szoba
Oroszlánütés
Shop-show
Szédült hétvége
Talpig zűrben 3.
A vadon mélyén - Sárga kutya kalandjai
Csillagot az égről
Csodabogár
Flipper
A függetlenség napja
A gyanú árnyéka
A holló 2.: Angyalok városa
Hull a pelyhes
A jaguár bosszúja
Jerry Maguire – A nagy hátraarc
A kalandor
Kölcsönkinyír visszajár
A kukorica gyermekei 4.: A gyűlés
Nesztelen halál
A rajongó
A rémkirály
Rózsaágy
Segíts, mumus!
Space Jam - Zűr az űrben
Szép kis nap!
Csenő manók
Drágám, most mi mentünk össze!
Ebadta delfin
Flubber - A szórakozott professzor
Hanta Boy
Hét év Tibetben
Sonam Wangchuk
Kundun
Lesz ez még így se!
Nekem 8
Odüsszeia
Oscar Wilde szerelmei
Sohasem ártok
Tűz az űrből r
Babe 2. - Kismalac a nagyvárosban
Casper és Wendy
Dennis, a komisz ismét pimasz
Édesek és mostohák
Letaszítva
Maffia!
Nyitott szemmel
A suttogó
A szabadság katonái
Angyal a lépcsőn
Tea Mussolinivel
Fűre tépni szabad
Isten városa
Télapu 2.
Vagány nők klubja
Veszélyes kívánságok
Apámra ütök
Bajos csajok
Ottalvós buli
Pillangó-hatás
Szupervihar
Cry Wolf - Kiálts farkast!
Egy esküvő, nyolc gyerek
Kigyóharapás
A bátrak hazája
Buliszerviz 2. - Taj előmenete
Cserebere szerencse
Hideg préda
Hülyék paradicsoma
Kőkemény
Megetetett társadalom
Örökké tudom, mit tettél tavaly nyáron?
Stephanie Daley
Télapu 3. – A szánbitorló
X-Men 3. - Az ellenállás vége
Hajrá, csajok! 4.
Halálos ítélet
Láthatatlan
Mindenki elhúz Brisbane-ből
Nem vénnek való vidék
Pónikaland
Rémbó fia
Tuti lúzerek
A zóna
A felolvasó
A hullám
Jégtörök 2. - Az ifi bajnokság
Karácsonyi fények
Merénylet a suligóré ellen
Milk
Myrsky, a juhászkutya
Queen Sized - Tömör a gyönyör
Bunkó vagyok, így hódítók
Bunyó
Csirke kabala módra
Woodstock a kertemben
Bonin - Az országút gyilkosa
Kóser játszma
Piranha
William és Kate – Egy álom valóra vált
Holdhercegnő
Szédületes éjszaka
Vámpírunk, a gyerekcsősz
A 18 éves szűz
Szinkronszerepei sorozatokban
24
Döglött akták : A kulcs
Együtt és egyedül
Egyről a kettőre
Quinn doktornő
Családi kötelékek
Az óceán lánya
Kalandok Kythera szigetén
Brooklyn híd
Csacska angyal
A liliomlány
M, mint muskétás
Tinik, tenisz, szerelem
Napfényes Kythera
H2O: Egy vízcsepp elég
A mélység fantomja
Kyle, a rejtélyes idegen
Nyári álmok
Nyomtalanul
Jó kis bagázs
Candy
Friday Night Lights - Tiszta szívvel foci
Power Rangers: Misztikus erők
Power Rangers: Mystic Force Charlie 'Chip' Thorn /
Yellow Mystic Ranger Nic Sampson
Glee – Sztárok leszünk!
NCIS : Gyerekjáték
NCIS : Bukott hazafi
NCIS : Lidércnyomás
Isteni sugallat
A Silla királyság ékköve
CSI – Miami helyszínelők
CSI – A helyszínelők : 418/427
Esküdt ellenségek – Különleges ügyosztály : Undokság
Esküdt ellenségek – Különleges ügyosztály : Családok
Esküdt ellenségek – Különleges ügyosztály : Felelősségvállalás
Big Time Rush
Róma
Elcserélt lányok
Everwood
A főnök : Egy bíró halála
Futótűz
Észlelés : Kilimandzsáró
Szinkronszerepei mesékben
Bambi
Pán Péter
101 kiskutya
A kis Amadeus - Az ifjú Mozart kalandjai
Akira
A Flinstones család
A hetedik testvér
Egy bogár élete
Süsüke, a sárkánygyerek
Toy Story - Játékháború
Egy bogár élete
InuYasha Mozifilm 4. - A vörösen lángoló Haurai-sziget
Iron Kid - A vasököl
BeyWheelz
Bleach
Bleach: Elveszett emlékek (mozifilm)
Bleach:A gyémántpor lázadása (mozifilm)
Tsubasa kapitány
D.Gray-man
Digimonok: Az új kaland
Full Metal Panic? Fumoffu
Freefonix
Kilari (Kirarin Revolution)
Kaleido Star
Lovely Complex
MetaJets
Nana (13.epizód)
Naruto (Animax-verzió)
Nodame Cantabile
Őslények országa 5. - A rejtélyes sziget
Őslények országa 6. - A Szaurusz-szikla titka
Pokémon 6. - Kívánj valamit!
Pokémon
Pokémon: Diamonds and Pearls
Pokémon: Battle Dimension
Rómeó és Júlia (Romeo x Juliet) (14.epizód)
Sámán király
Slayers: Next / Try / Revolution / Evolution-R
Soul Eater - Lélekfalók
Trigun 1. Kaite (7. - 8. epizód), 2. Zazie, a bestia (22.epizód) 1. Rica Matsumoto, 2. Hiroshi Kamiya
Vampire Knight Guilty
Tűzoltó mesék
Ying! Yang! Yo!
Avatar: Az utolsó levegőidomár
Viharsólymok
B-Daman
Tini Titánok
Ben 10 és az idegen erők
Juniper Lee
A dinószauruszok királya
Bakugan Battle Brawlers
A párbaj mesterei
Beyblade
Amerikai sárkány
Kim Possible
Transformers
Vili és Nosza
Chuggington Brewster
T-Rex Expressz
B, a szuperméhecske
Az életem tinirobotként
Cubix
Az icipici óriás
Diszkográfia:[u]
2006 - Demo
01. Kisbogár
02. Reggelizz, ne háborúzz
03. Néni
2007 - Annyira
01. Rajtad múlik
02. Tudom
03. Mennyire szeretném
04. Pont így
05. Kit érdekel?
06. Miért pont én?
07. Én szóltam
08. Cirkusz
09. 2
2009 - Talán nincsen minden rendben
01. Intro
02. Vajon hallja valaki a hangom?
03. Nincsen minden rendben
04. Ne húzd ki a gyufát
05. Kinek hiszel?
06. Hadd gratuláljak
07. Apokalipszis most
08. Merre tart a világ?
09. Hiába sírsz
10. Mit vársz?
11. Senki más
12. Enyém az utolsó szó
13. Csak állunk és nézünk
14. Ennyi volt
2010 - Megszűnt a jel
01.Megszűnt a jel
02. Mindenki
03. A felhők felett
04. Pillangó-hatás
05. Ahogy neked tetszik
06. El se kezdd
07. Olaj a tűzre
08. Ma történik minden
2012 - Budapest SoftCore
01. Igazán otthon
02. Új hős
03. Előre nézz
04. Azt hiszem
05. Kérdőjel
06. Rajtunk áll
07. Önmagad miatt
08. Ahol a part szakad
09. Épp elég
10. Ideje élni
11. Halhatatlanok
Videóklippek:
Mennyire szeretném (2007)
Enyém az utolsó szó (2008)
Mindenki (2011)
Új hős (2011)
Rajtunk áll (2012)
Ideje élni (2012)
The Grenma
Botlik Matyi és Szalay Csongi még a gimnáziumban ismerték meg egymást és már 14 évesen együtt zenéltek. Jó pár évvel később, 2004 végén új együttest alapítottak, ekkor csatlakozott hozzájuk Dóri basszusgitárosnak, és így jött létre a theGrenma. Mindhármuk zenei ízlése hasonló volt, zenéjüket kaliforniai (pop-) punk zenekarok inspirálták, de hatással volt rájuk a ska, a hardcore és néhány régi punk zenekar is.
Fél évvel a megalakulás után kezdtek el koncertezni, és még 2005 decemberében felvettek egy 3 számos demót. 2006 elején indultak először turnéra az Alvin és a mókusokkal, majd ez év végén álltak neki az első albumuk rögzítésének.
2007 februárjában leforgatták az első videoklipjüket is a 'Mennyire szeretném' című dalukra, ami még a lemez megjelenése előtt napvilágot látott. A 10 számot tartalmazó cd 'Annyira...' címmel jelent meg augusztus végén. Ezt egy hosszas lemezbemutató turné követte 2008 nyaráig, aminek a keretén belül olyan zenekarokkal koncerteztek, mint a Junkies, a Zorall és a Supernem.
A banda a nyári fesztiválok mellett már a következő album anyagát írta, és bár a megjelenésére 2008 év végére már az 'Enyém az utolsó szó' című új dalra forgattak klipet.
A második cd végül 'Talán nincsen minden rendben' címmel jelent meg 2009. január 5-én. A zenekar ezúttal magára vállalta az összes hangmérnöki, produceri és terjesztési teendőt. Ez az anyag érettebb, keményebb lett elődjénél.
A második nagylemezt, ami a 2009-es Bravo Otto díjátadón elnyerte az év albumának járó szobrot, fél év alatt több, mint 12.000-en letöltötték a hivatalos honlapról.
2010-ben megjelent egy 8dalos EP 'Megszűnt a jel' címmel.
Filmográfia:[/u]
Szinkronszerepei filmekben
Tiszta égbolt
A keselyűk karmaiban
A keresztapa
Dillinger
Fehér Agyar
Piedone, a zsaru
Számláljátok meg a vadnyulakat!
Vakáció a buszon
Harmadik típusú találkozások
Ezüstnyereg
Piedone Afrikában (Piedone 3.)
Piedone Egyiptomban (Piedone 4.)
Blues Brothers - A Blues-fivérek
Porontyjárat
Szerző, szerző!
A kívülállók
Csobbanás
A kukorica gyermekei
Legjobb védekezés
Delta kommandó
Moszkitó-part
Berlin felett az ég
Halálos fegyver
Kettős ügynök
A magányos zsaru
Sátáni megszállottság
Tamás bátya kunyhója
Az utolsó császár
Csak a testemen keresztül
A legutolsó cserkész
Amerikai nindzsa 3.
Szemet szemért
Jasper, a dög
Nagymenők
Ovizsaru
Ragadozó 2.
A repülő tornacipő
Siker teszi az embert
Stephen King: Az
A Villám
A fiú és a csavargó
Az örömapa
Testvérharc
Danielle Steel: Ékszerek
Dilis bagázs
Drágám, a kölyök marha nagy lett!
Lorenzo olaja
Danielle Steel: Sztár
Dennis, a komisz
Extralarge II. - A Nap ura
Extralarge II. - A nindzsa árnyéka
Extralarge II. - Gonzales bosszúja
Extralarge II. - Gyémántok
Extralarge II. - Indiánok
Lángra lobbant szerelem
Mindent a győzelemért!
Nicsak, ki beszél most!
Stephen King: A rémkoppantók
Úton hazafelé - Egy hihetetlen utazás
Anyja fia
Dzsungelháború
A Flintstone család
Forrest Gump
Időzsaru - Timecop
A pénz boldogít
Rendőrvicc
Szenvedélyek viharában
Télapu
Világgá mentem
Apollo 13
Babe
Baby Face
Die Hard 3.
A dilidiák
Elátkozottak faluja
Ernest nagy dobása
Halloween 6. - Az átok beteljesül
Indián a szekrényben
Keleti harc
Kemény lecke
Ki az úr a háznál?
Kutyavilág
Mintamókus
Négy szoba
Oroszlánütés
Shop-show
Szédült hétvége
Talpig zűrben 3.
A vadon mélyén - Sárga kutya kalandjai
Csillagot az égről
Csodabogár
Flipper
A függetlenség napja
A gyanú árnyéka
A holló 2.: Angyalok városa
Hull a pelyhes
A jaguár bosszúja
Jerry Maguire – A nagy hátraarc
A kalandor
Kölcsönkinyír visszajár
A kukorica gyermekei 4.: A gyűlés
Nesztelen halál
A rajongó
A rémkirály
Rózsaágy
Segíts, mumus!
Space Jam - Zűr az űrben
Szép kis nap!
Csenő manók
Drágám, most mi mentünk össze!
Ebadta delfin
Flubber - A szórakozott professzor
Hanta Boy
Hét év Tibetben
Sonam Wangchuk
Kundun
Lesz ez még így se!
Nekem 8
Odüsszeia
Oscar Wilde szerelmei
Sohasem ártok
Tűz az űrből r
Babe 2. - Kismalac a nagyvárosban
Casper és Wendy
Dennis, a komisz ismét pimasz
Édesek és mostohák
Letaszítva
Maffia!
Nyitott szemmel
A suttogó
A szabadság katonái
Angyal a lépcsőn
Tea Mussolinivel
Fűre tépni szabad
Isten városa
Télapu 2.
Vagány nők klubja
Veszélyes kívánságok
Apámra ütök
Bajos csajok
Ottalvós buli
Pillangó-hatás
Szupervihar
Cry Wolf - Kiálts farkast!
Egy esküvő, nyolc gyerek
Kigyóharapás
A bátrak hazája
Buliszerviz 2. - Taj előmenete
Cserebere szerencse
Hideg préda
Hülyék paradicsoma
Kőkemény
Megetetett társadalom
Örökké tudom, mit tettél tavaly nyáron?
Stephanie Daley
Télapu 3. – A szánbitorló
X-Men 3. - Az ellenállás vége
Hajrá, csajok! 4.
Halálos ítélet
Láthatatlan
Mindenki elhúz Brisbane-ből
Nem vénnek való vidék
Pónikaland
Rémbó fia
Tuti lúzerek
A zóna
A felolvasó
A hullám
Jégtörök 2. - Az ifi bajnokság
Karácsonyi fények
Merénylet a suligóré ellen
Milk
Myrsky, a juhászkutya
Queen Sized - Tömör a gyönyör
Bunkó vagyok, így hódítók
Bunyó
Csirke kabala módra
Woodstock a kertemben
Bonin - Az országút gyilkosa
Kóser játszma
Piranha
William és Kate – Egy álom valóra vált
Holdhercegnő
Szédületes éjszaka
Vámpírunk, a gyerekcsősz
A 18 éves szűz
Szinkronszerepei sorozatokban
24
Döglött akták : A kulcs
Együtt és egyedül
Egyről a kettőre
Quinn doktornő
Családi kötelékek
Az óceán lánya
Kalandok Kythera szigetén
Brooklyn híd
Csacska angyal
A liliomlány
M, mint muskétás
Tinik, tenisz, szerelem
Napfényes Kythera
H2O: Egy vízcsepp elég
A mélység fantomja
Kyle, a rejtélyes idegen
Nyári álmok
Nyomtalanul
Jó kis bagázs
Candy
Friday Night Lights - Tiszta szívvel foci
Power Rangers: Misztikus erők
Power Rangers: Mystic Force Charlie 'Chip' Thorn /
Yellow Mystic Ranger Nic Sampson
Glee – Sztárok leszünk!
NCIS : Gyerekjáték
NCIS : Bukott hazafi
NCIS : Lidércnyomás
Isteni sugallat
A Silla királyság ékköve
CSI – Miami helyszínelők
CSI – A helyszínelők : 418/427
Esküdt ellenségek – Különleges ügyosztály : Undokság
Esküdt ellenségek – Különleges ügyosztály : Családok
Esküdt ellenségek – Különleges ügyosztály : Felelősségvállalás
Big Time Rush
Róma
Elcserélt lányok
Everwood
A főnök : Egy bíró halála
Futótűz
Észlelés : Kilimandzsáró
Szinkronszerepei mesékben
Bambi
Pán Péter
101 kiskutya
A kis Amadeus - Az ifjú Mozart kalandjai
Akira
A Flinstones család
A hetedik testvér
Egy bogár élete
Süsüke, a sárkánygyerek
Toy Story - Játékháború
Egy bogár élete
InuYasha Mozifilm 4. - A vörösen lángoló Haurai-sziget
Iron Kid - A vasököl
BeyWheelz
Bleach
Bleach: Elveszett emlékek (mozifilm)
Bleach:A gyémántpor lázadása (mozifilm)
Tsubasa kapitány
D.Gray-man
Digimonok: Az új kaland
Full Metal Panic? Fumoffu
Freefonix
Kilari (Kirarin Revolution)
Kaleido Star
Lovely Complex
MetaJets
Nana (13.epizód)
Naruto (Animax-verzió)
Nodame Cantabile
Őslények országa 5. - A rejtélyes sziget
Őslények országa 6. - A Szaurusz-szikla titka
Pokémon 6. - Kívánj valamit!
Pokémon
Pokémon: Diamonds and Pearls
Pokémon: Battle Dimension
Rómeó és Júlia (Romeo x Juliet) (14.epizód)
Sámán király
Slayers: Next / Try / Revolution / Evolution-R
Soul Eater - Lélekfalók
Trigun 1. Kaite (7. - 8. epizód), 2. Zazie, a bestia (22.epizód) 1. Rica Matsumoto, 2. Hiroshi Kamiya
Vampire Knight Guilty
Tűzoltó mesék
Ying! Yang! Yo!
Avatar: Az utolsó levegőidomár
Viharsólymok
B-Daman
Tini Titánok
Ben 10 és az idegen erők
Juniper Lee
A dinószauruszok királya
Bakugan Battle Brawlers
A párbaj mesterei
Beyblade
Amerikai sárkány
Kim Possible
Transformers
Vili és Nosza
Chuggington Brewster
T-Rex Expressz
B, a szuperméhecske
Az életem tinirobotként
Cubix
Az icipici óriás
Diszkográfia:[u]
2006 - Demo
01. Kisbogár
02. Reggelizz, ne háborúzz
03. Néni
2007 - Annyira
01. Rajtad múlik
02. Tudom
03. Mennyire szeretném
04. Pont így
05. Kit érdekel?
06. Miért pont én?
07. Én szóltam
08. Cirkusz
09. 2
2009 - Talán nincsen minden rendben
01. Intro
02. Vajon hallja valaki a hangom?
03. Nincsen minden rendben
04. Ne húzd ki a gyufát
05. Kinek hiszel?
06. Hadd gratuláljak
07. Apokalipszis most
08. Merre tart a világ?
09. Hiába sírsz
10. Mit vársz?
11. Senki más
12. Enyém az utolsó szó
13. Csak állunk és nézünk
14. Ennyi volt
2010 - Megszűnt a jel
01.Megszűnt a jel
02. Mindenki
03. A felhők felett
04. Pillangó-hatás
05. Ahogy neked tetszik
06. El se kezdd
07. Olaj a tűzre
08. Ma történik minden
2012 - Budapest SoftCore
01. Igazán otthon
02. Új hős
03. Előre nézz
04. Azt hiszem
05. Kérdőjel
06. Rajtunk áll
07. Önmagad miatt
08. Ahol a part szakad
09. Épp elég
10. Ideje élni
11. Halhatatlanok
Videóklippek:
Mennyire szeretném (2007)
Enyém az utolsó szó (2008)
Mindenki (2011)
Új hős (2011)
Rajtunk áll (2012)
Ideje élni (2012)
2013. szeptember 09. 10:01
#3
|
|
_ToTo_Cinikus kritikus |
Csoport: Moderátor Csatlakozott: 05.03.01. Hozzászólás: 12632 Csatolások: 11645 Azonosító: 4133 offline
|
A pályázat lezárva, a lapot az egyetlen pályázó, LexiCobain
kapja. Gratula
kapja. Gratula
1 felhasználónak tetszik:
LexiCobain
2013. szeptember 09. 12:34
#4
|
|
LexiCobainDrama Queen® |
Csoport: Moderátor Csatlakozott: 12.08.01. Hozzászólás: 2758 Csatolások: 689 Azonosító: 182219 offline
|
Köszönöm szépen
Blake Lively megszólalt, miután ejtették Justin Baldoni elleni szexuális zaklatással kapcsolatos vádjait
Blake Lively megszólalt, miután ejtették Justin Baldoni elleni szexuális zaklatással kapcsolatos vádjait
Blake Lively megszólalt.
Nyílt titok, hogy mi az oka Sydney Sweeney és Zendaya rivalizálásának - kitálalt egy bennfentes
Nyílt titok, hogy mi az oka Sydney Sweeney és Zendaya rivalizálásának - kitálalt egy bennfentes
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Gyermeket vár Aubrey Plaza - alig több mint egy évvel a férje halála után
Gyermeket vár Aubrey Plaza - alig több mint egy évvel a férje halála után
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Összeházasodtak a Vámpírnaplók sztájai
Összeházasodtak a Vámpírnaplók sztájai
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Jennifer Aniston a párjával osztott meg közös képet
Jennifer Aniston a párjával osztott meg közös képet
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Dakota Johnsont csókolózni látták az új párjával
Dakota Johnsont csókolózni látták az új párjával
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Zendaya villantós sötétbarna estélyiben, Sydney Sweeney angyali fehérben vonult fel az Eufória premierjén!
Zendaya villantós sötétbarna estélyiben, Sydney Sweeney angyali fehérben vonult fel az Eufória premierjén!
Új fotók a hírességekről.
Párjával sétálgatott Reese Witherspoon
Párjával sétálgatott Reese Witherspoon
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.

offline