Kanye West adatlap-pályázat
2013. július 13. 12:10
#2
|
|
csajszikahh |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.10.17. Hozzászólás: 1899 Csatolások: 811 Azonosító: 136579 offline
|
Kanye West
Kezdetek:
Kanye West 1977. június 8-án látta meg a napvilágot Atlantában, Kanye Omari West néven.Itt három évet töltött, ugyanis hároméves korában, miután a szülei elváltak édesanyjával Chicagóba kellett költöznie.Itt kezde el az iskolai éveit, majd később miután az általános és a középiskolai tanulmányait befejezte egyetemre ment.Itt már nehezebben ment neki a tanulás, rosszabb jegyei születtek, ezért innen sajnos kirúgták őt.A producerkedéssel kezdett komolyabban foglalkozni.Ezt az elfoglaltságot már iskolai évei alatt is szerette, és űzte.Jay-Z, Alicia Keys: You Don’t Know My Name és Janet Jackson: I Want You; My Love ngy nevek műveit egyengette.
Karrierje:
Kanye első komolyabb munkájának Jay-Z 2001-es The Blueprint című albuma számít.Itt nem csak producerként működött közre, hanem énekelt is benne.Ezzel az alakításával sikerült bekerülnie a legkelendőbb producerek közé.
Első kislemeze a Through the Wire címet kapta, ugyanis Kanye 2002-ben súlyos autóbalesetet szenvedett, amiben majdnem életét vesztette.2004-ben bemutatkozó albuma a The College Dropout címmel került a piacra.Az autóbaleset ihlette szám itt is megtalálható.Maj hamar rákerült tripla platina státuszt is. A lemez kritikailag is nagyon jó minősítést kapott és Kanye West így egyértelműen bekerült a legjobb rap/hiphop előadók közé, aminek természetesen rendkívülien örült.
A következő album, a Late Registration 2005-ben jelent meg, melyet a Rolling Stone zenei magazin is méltatott. Ennek a lemeznek újabb sikereket köszönhet Kanye West, ugyanis a kiadás után több mint 8 Grammy jelölést kapott, a Legjobb aalbum és a Legjobb szám a Gold Digger-ért díjakat is átvehette.
West a következő évben sem lustálkodott.2006-ben saját ruhamárkát indítatott Pastelle Clothing néven, ami hamar közismertté és felkapottá vált.Ugyanez év novemberében újból több Grammy jelöléssel gazdagodott, ugyanakkor, bár megnyerte az Év legjobb rap-albuma díjat, az Év albuma díjat nem sikerült megszereznie.Ezért West még keményebben kezdett dolgozni következő albumán.Munkája gyümölcseként 2007-ben a boltok polcaira felkerülhetett a Graduation album is, amely az egyik legéretebb anyaga lett.Az albumért 8 Grammy jelölést szerzett, ebből a rapper négyet díjra is váltott.
2008-ban látott napvilágot következő dala, Love Lockdown néven, amely harmadik helyig jutott a Billboard Hot 100-as listáján.Kanye ezután sem tétlenkedett, hamarosan megjelent legfrissebb stúdióalbuma 808s & Heartbreak címmel.Az album második kislemeze, a Heartless az amerikai slágerlista második helyéig jutott.
Ötödik stúdióalbuma 2010 november 22-én jelent meg My Beautiful Dark Twisted Fantasy néven, amely az első héten a Billboard 200-as listáján első helyezést ért el.
Érdekességek:
-Legújabb albuma, a "Yeezus" 2013. június 18-án jelent meg.
-Kedvence a játékmaci, kiskorában rengeteg volt neki, ezért lett a logója is.
-Kedvenc zenekara a skót Franz Ferdinand rockbanda.
-Jézusként pózolt egy Rolling Stone címlapon.
-Egyik száma elhangzott a Hawaii Five-0 című sorozat egyik epizódjában.
-Szerepelt a The Black Mamba című reklámfilmben.
-Édesanyja angol professzor volt a Clark Atlanta Egyetemen, illetve a Chicagói Állami Egyetem angol tanszékének vezetője.
-Nincs testvére, egyke.
-Tízéves korában egy évig Kínában élt az édesanyjával.
-Imádja a luxust és az extravaganciát, és nem hagyna ki egy divatbemutatót sem.
-173 cm magas.
-Három beceneve is van: Ye; a Louis Vuitton Don; Konman.
-1977. június 8-án, az Ikrek jegyében született Atlantában, Georgia államban.
Diszkográfia:
Stúdióalbumok:
Kislemezek:
Koncertfelvételek:
Közreműködések:
Filmográfia
Filmek/sorozatok:

- -The College Dropout:
Kiadás: 2004. február 10.
Toplista helyezés: #2 US Billboard 200
RIAA helyezés: 3x platina
A hozzátartozó kislemezek: Through the Wire, All Falls Down, Jesus Walks, The New Workout Plan
- -Late Registration:
Kiadás: 2005. augusztus 30.
Toplista helyezés: #1 US Billboard 200
RIAA helyezés: 3x platina
A hozzátartozó kislemezek: Diamonds from Sierra Leone, Gold Digger, Heard 'Em Say, Touch the Sky, Drive Slow
- -Graduation:
Kiadás: 2007. szeptember 11.
Toplista helyezés: #1 US Billboard 200
RIAA helyezés: 2x platina
A hozzátartozó kislemezek: Can't Tell Me Nothing, Stronger, Good Life, Flashing Lights, Homecoming
- -808s & Heartbreak:
Kiadás: 2008. november 24.
Toplista helyezés: #1 US Billboard 200
RIAA helyezés: 1x platina
A hozzátartozó kislemezek: Love Lockdown, Heartless, Amazing, Paranoid
- -My Beautiful Dark Twisted Fantasy:
Kiadás: 2010. november 22.
Toplista helyezés: #1 US Billboard 200
RIAA helyezés: 1x platina
A hozzátartozó kislemezek: Power, Monster, Runaway, All of the Lights
Kislemezek:
- -2004: Through the Wire
-2004: All Falls Down (feat. Syleena Johnson)
-2004: Jesus Walks
-2004: The New Workout Plan
-2005: Diamonds from Sierra Leone
-2005: Gold Digger (feat. Jamie Foxx)
-2005: Heard 'Em Say (feat. Adam Levine)
-2006: Touch the Sky (feat. Lupe Fiasco)
-2006: Drive Slow (feat. Paul Wall & GLC)
-2007: Can't Tell Me Nothing
-2007: Stronger
-2007: Good Life (feat. T-Pain)
-2007: Flashing Lights (feat. Dwele)
-2007: Homecoming (feat. Chris Martin)
-2008: Love Lockdown
-2008: Heartless
-2009: Amazing (feat. Young Jeezy)
-2009: Paranoid
-2010: Power
-2010: Runaway (feat. Pusha T)
-2010: Monster (feat. Jay-Z, Rick Ross, Bon Iver & Nicki Minaj)
-2011: All of the Lights (feat. Rihanna)
Koncertfelvételek:
- -Late Orchestration:
Kiadás: 2006. április 24.
Toplista helyezés: N/A
Közreműködések:
- -Watch the Throne (Jay-Z-vel, 2011)
-Cruel Summer (a GOOD Musickal, 2012)
Filmográfia
Filmek/sorozatok:
- -We Were Once a Fairytale (2009)
-Runaway (2010)
-Cruel Summer (2012)
1 felhasználónak tetszik:
Glamster
2013. július 14. 08:51
#4
|
|
csajszikahh |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.10.17. Hozzászólás: 1899 Csatolások: 811 Azonosító: 136579 offline
|
Idézet (_ToTo_ @ 2013.07.13. 23:29)
Itt az egyetlen pályázó kapja a lapot, gratula
Lapátadás holnap.
Köszönöm!
Florence Pugh hivatalossá tette a kapcsolatát

2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt, miután ejtették Justin Baldoni elleni szexuális zaklatással kapcsolatos vádjait

Blake Lively megszólalt.
Ő lehet Taron Egerton párja
Ő lehet Taron Egerton párja
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Részben megszületett a döntés Blake Lively és Justin Baldoni ügyében

Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Vanessa Hudgens elárulta, mivel küzdött a szülése után

Szülés után problémái voltak.
"Elolvadok!" Lily Collins lánya nagyon cuki mérföldkőhöz ért

Nagyon édes fotót posztolt róla.
Lizzo megfogadta, hogy addig nem veszíti el a szüzességét, amíg nem nyer Grammy-díjat

A 30-as éveiig várt.
Megszületett Hailee Steinfeld gyermeke!
Megszületett Hailee Steinfeld gyermeke!
Édesanya lett a híresség.

offline