Csillagászat, Univerzum s Világmindenség

szép és titokzatos

Megtalálták Szauron szemét!

És minket néz 25 fényév távolságból! Miközben a NASA csillagászai azon örvendeznek, hogy a Hubble ûrteleszkópon keresztül sikerült születõfélben levõ, és nagyon fiatal bolygókat megfigyelniük, a fejlõdésük olyan ciklusában, amilyet még sosem sikerült tanulmányozni, mi meg vagyunk döbbenve. Hát senki nem vette észre, hogy a Fomalhault nevû fiatal csillagot körülvevõ törmelékgyûrû (amibõl elõbb-utóbb egy bolygó születik majd) egy az egyben úgy néz ki a NASA képén, mint Szauron szeme a Gyûrûk urában?

Atmospheric Structure


This is a composite of several images taken in several colors by the New Horizons Multispectral Visual Imaging Camera, or MVIC. It illustrates the remarkable diversity of structures in Jupiter's atmosphere, in colors similar to what someone "riding" on New Horizons would see. It was taken near the terminator, the boundary between day and night, and shows relatively small-scale, turbulent, whirlpool-like structures near the south pole of the planet. The dark "holes" in this region are actually places where there is very little cloud cover, so sunlight is not reflected back to the camera. Moving toward the equator, the atmospheric structures become more elongated in an east-west direction, taking on the familiar pattern of dark "belts" and light "zones." At the equator itself, a herringbone pattern of clouds known as "mesoscale waves" is apparent, especially near the edge of the terminator where the glancing angle of sunlight emphasizes the alternating dark and light North-South stripes. The energy to form these waves comes from deeper in Jupiter's atmosphere.

This picture provides a vivid illustration that Jupiter's atmosphere has more color contrast than any other atmosphere in the solar system, including Earth's. Data obtained from these and other New Horizons images taken during the encounter will provide valuable insight into the processes occurring on this gas giant.

Release Date: October 9, 2007

Credit: NASA/Johns Hopkins University Applied Physics Laboratory/Southwest Research Institute

Best Color Image of Jupiter's Little Red Spot

This amazing color portrait of Jupiter’s “Little Red Spot” (LRS) combines high-resolution images from the New Horizons Long Range Reconnaissance Imager (LORRI), taken at 03:12 UT on February 27, 2007, with color images taken nearly simultaneously by the Wide Field Planetary Camera 2 (WFPC2) on the Hubble Space Telescope. The LORRI images provide details as fine as 9 miles across (15 kilometers), which is approximately 10 times better than Hubble can provide on its own. The improved resolution is possible because New Horizons was only 1.9 million miles (3 million kilometers) away from Jupiter when LORRI snapped its pictures, while Hubble was more than 500 million miles (800 million kilometers) away from the Gas Giant planet.

The Little Red Spot is the second largest storm on Jupiter, roughly 70% the size of the Earth, and it started turning red in late-2005. The clouds in the Little Red Spot rotate counterclockwise, or in the anticyclonic direction, because it is a high-pressure region. In that sense, the Little Red Spot is the opposite of a hurricane on Earth, which is a low-pressure region – and, of course, the Little Red Spot is far larger than any hurricane on Earth.

Scientists don't know exactly how or why the Little Red Spot turned red, though they speculate that the change could stem from a surge of exotic compounds from deep within Jupiter, caused by an intensification of the storm system. In particular, sulfur-bearing cloud droplets might have been propelled about 50 kilometers into the upper level of ammonia clouds, where brighter sunlight bathing the cloud tops released the red-hued sulfur embedded in the droplets, causing the storm to turn red. A similar mechanism has been proposed for the Little Red Spot's "older brother," the Great Red Spot, a massive energetic storm system that has persisted for over a century.

New Horizons is providing an opportunity to examine an “infant” red storm system in detail, which may help scientists understand better how these giant weather patterns form and evolve.

Release Date: May 1, 2007

Credit: NASA/Johns Hopkins University Applied Physics Laboratory/Southwest Research Institute

Pár db a kisebbek közül,a nagyokat nem engedi feltenni!
Pedig a Sombrero galaxis 56megásban pazar.

A Sombrero kicsiben és színesben:

Na,még pár

köszi elba! jó képek!

A sas köd

A link jöhet.

Különleges, nagy kataklizma lehetett. Csupa kék óriáscsillag. A pereme mutatja a közepét. Szétrobbanás, csillagkeletkezés és összehúzódás.

Köszönöm a képeket.

Ha beírjátok a google-be,hogy m104 11472X6429,akkor ott megtaláljátok az eredeti felbontásban.Képekre legyen állítva a google ne web-re.
Itt egy kisebb ismét:

Már közel két hete, hogy a különös látványt nyújtó Holmes-üstökös lázban tartja az amatõr és profi csillagászokat szerte a világban.

http://www.fn.hu/tech_tudomany/0711/kapraz...srol_175444.php

A nagy kapkodásaim közepette tegnap a boltba menve az északkeleti irányban a Perseus csillagképben a sötétebb területeken szabad szemmel is láttam azt a kis ködfoltszerû tüneményt. Nem hatalmas, de észrehevehetõ, hogy nem csillag.

Visszaérve a boltból, a kis 8X30-as kis binokulárral is megnéztem.

Nem csóvás ez az üstökös. Lányféle, robbanékony.

In Memorian Carl Sagan

A Marsról nézve

Az Univerzum története

mindennap a csillagokatnéem

Fekete Lyukak

Repülõ csészalj alakú a Szaturnusz két holdja

A Szaturnusz két aprócska holdján tízezer méteres hegységek vonulnak körbe. A fura alakú égitestek vizsgálata választ adhat a Föld születésének rejtélyére is.

Meglepõ képeket készített a Cassini ûrszonda a Szaturnusz két holdjáról. Az Atlas és Pan nevû holdakat még a Voyager fedezte fel a nyolcvanas évek elején, furcsa alakjukra azonban csak most, a Cassini nagyfelbontású mûszerei derítettek fényt. A 33, illetve 39 kilométer átmérõjû holdakon 6-10 ezer méter magas hegyláncok vonulnak körbe az egyenlítõk mentén, a klasszikus sci-fi filmekbõl ismerõs repülõ csészealj formát kölcsönözve az égitesteknek.



A szokatlan forma kialakulását magyarázhatná az extrém gyors tengely körüli forgás, azonban a Cassini adatai azt is megmutatták, hogy egyik hold sem pörög túl gyorsan: mindkettõnek nagyjából 14 órába telik egy teljes fordulat (vagyis 14 órából áll egy nap a felszínükön). Feltûnõ viszont, hogy a holdak a Szaturnusz gyûrûiben helyezkednek el, és az óriás hegységek éppen párhuzamosak a gyûrûk síkjával. A Space Science Institute [1] csillagászainak a Science magazinban megjelent tanulmánya szerint a holdak gravitációja a gyûrûk részecskéibõl gyûjtögette össze a hegységek anyagát, ami a tömegük felét-harmadát teszi ki.

Ez azért különösen érdekes, mert a Naprendszer születésekor a Nap körüli porgyûrûbõl hasonlóképpen jöttek létre a bolygók, köztük a Föld is. Hasonló gyûrûket fedeztek már fel bolygók, csillagok, sõt, fekete lyukak körül is. A csészealj alakú holdak további vizsgálata eloszlathatja a Szaturnusz gyûrûinek kialakulása körüli homályt is, a jellegzetes képzõdmény eredetére ugyanis vagy féltucat bizonyítatlan teóriája van a csillagászoknak.

Mars Transition