Az állatok is gyászolnak — hogyan segíthetsz nekik?

ÓÓÓ ez nagyon szép volt

nagyon érdekes cikk lett!

Ezt viszont sok ember nem képes felfogni! Szegény állatokat, köztük ugye kutyákat is kínoznak, de ők szerintem olyanok, mint az emberek! Velük is lehet kommunikálni, (ha még nem is annyira, mint az emberrel) ők is érző lelkek és értelmes állatok! Én több kutyán is látom az utcán, hogy szomorúak vagy boldogok, hiszen nekik is vannak kisurgárzásuk Nagyon szeretem őket és ezért is sokszor sajnálom a hányatott sorsúakat.

Nos, először is ez egy nagyon igényesen, mondhatni profi módon megírt cikk. Másodszor pedig engem nagyon érdekel a téma. Az állatok persze többnyire ösztönlények, de azért érzelmeik nekik is vannak. Ugyanúgy tudnak örülni, szomorúnak lenni, mint mi. Szeretni pedig azt hiszem jobban tudnak nálunk, mert ők minden esetben feltétel nélkül szeretnek és ragaszkodnak, hátsó szándékok, érdekek szem előtt tartása nélkül. Amikor meghal valaki a családból, nem egyszerűen csak azoknak az embereknek a negatív energiáit veszik át, akikkel élnek, hanem saját bánatuk is van, amit hagynunk kell, hogy feldolgozzanak a maguk módján, de közben azért nem szabad, hogy megálljon számukra az élet. A napi rutin valóban nagyon fontos, hogy hamar visszazökkenjenek a rendes kerékvágásba. Persze ilyenkor az ember legkevésbé az állattal törődik, mikor magának is megvan a saját fájdalma, amivel meg kell küzdenie. Én azt mondom, bizonyos esetekben, ha az ember a párját veszíti el hosszú idő után, és gyerekek nincsenek vagy már felnőttek, jó szolgálatot tesz egy kutya. Mert azt továbbra is etetni kell, itatni kell, sétáltani és a többi. Van feladat, van társ, és lassan szépen, együtt kilábalnak a nagyon mély fájdalomból. Nálunk nem fordult még ilyen elő a családban, de gyerekkoromban apukám volt kint Németországban dolgozni. Heteken át nem volt itthon, és a tacskónk totál letargia volt nélküle. Az első héten nem is akart enni egyáltalán, apunak haza kellett jönni hétvégén, hogy a tacskó megnyugodjon és egyen végre valamit. Utána már gyorsan hozzászokott a megváltozott körülményekhez, de az első hetet megszenvedtük miatta. Az enyém meg akkor nőtt igazán hozzám, amikor az exem elutazott egy hétre. Akkor volt nálunk két hete a kutyus, nagyon pici kölyök volt még és addig mindkettőnkhöz nagyon ragaszkodott, de azután a kettesben töltött egy hét után eldöntetett a kérdés, hogy kihez kötődik jobban. Utána már mindig én voltam az elsőszámú az életében. És ez a hatalmas "szerelem" azóta is tart, lassan már két éve.

Nekem nagyon tetszett ez a cikk. Én is ilyen vagyok, meg a családom is, ha egy állatkánk elpusztul sokáig nem kérünk újabbat, legalább egy fél évet várunk. Eddig szerencsére csak egy állatkám haláláról szereztem tudomást, mert az egyiket(egy nyúl) elvitte egy olyan család, akinek sok nyula van, és szabadon tartják őket(küldtek fotót is), és a macskám is elkóborolt, róla se tudok semmit, így hát 2 állatomról nem tudom, hogy él-e.

Ez egy nagyon jó cikk. Az állatok nagyon érzékenyek és egyes kutatások szerint még az embernél is. Megkönnyeztem a kutyát, az elefántot és a gorillát. ♥

de arik, imádom az állatokat, jobban mint az embereket...

Nem tudok elképzelés semmit állatok nélkül

Ezt a cikket most alaposan megsirattam... nagyon jó és igaz minden szava
Nem értem én sem azokat az embereket, akik azt hiszik, hogy az állatoknak nincsenek érzéseik... dehogyisnem vannak, csak ők a mi nyelvünkkel ezt nem tudják kifejezeni A lelkük is sokkal tisztább, mint egyes embereké.
Amikor tavaly édesapám meghalt, a mi kutyáink és cicáink is őt keresték egyre az első két hétben, az egyik kutyának kijött az epilepsziás rohama is (ami már régen nem volt neki) A szokások megtartása tényleg nagyon sokat segített
Arra is emlékszem, hogy mikor meghalt az egyik cicánk és én megtaláltam (pont én, aki erre a legérzékenyebb), aznap nagyon sokat sírtam... annak a cicának a tesója pedig odajött hozzám és addig-addig dorombolt és hízelgett, amíg meg nem vigasztalt. Pedig általában anyuhoz bújnak először mindig... aznap nem.
Nem is tudom, mihez kezdenék, ha ők nem lennének.

Ez nagyon hasznos cikk lett. Komolyan most a könnyem is kicsordult. Amikor elvesztettem a hörcsögömet Rockyt 3 hétig semmihez sem volt kedvem. Az unokanővérem kutyája Szuzi és macskája Folti tudott engem lábra állítani. Rengetegszer odament hozzám Szuzi és amikor guggoltam a lábamra fektette a fejét és mindig próbált játékra buzdítani. És az tényleg sokat segített. Folti meg folyton odament hozzám és az ölembe feküdt és dorombolt, mintha nyugtatgatott volna, hogy minden rendben van.