HQ képek az univerzumról

Djorgovski 1 gömbhalmaz, amelyet 1987-ben fedeztek fel. Nagyon közel van a Tejútrendszer központi területeihez.
Távolság: 40 ezer fényév. Halvány fényű csillagokból áll, de találtak benne nagyon fényes óriáscsillagokat is. A halmaz legnagyobb luminozitású (valamely égitest – általában csillag – egy meghatározott időtartam alatt kibocsátott összsugárzása) csillagai halványabbak, mint a halmaz központjában lévő óriáscsillagok.

A Tejútrendszer egyik ősi gömbhalmaza, a Terzan 5. Távolság: 18.000 fényév. Csillagai 6-12 milliárd évesek. A halmaz magjában a csillagok rendkívül sűrűn helyezkednek el, ezért a csillagok összeütközésének aránya nagyon magas.

Messier 5 gömbhalmaz, amely a Tejútrendszer egyik legidősebb régiója. Távolság: 25.000 fényév. Csillagai nagyon idősek, 12 milliárd évvel ezelőtt keletkeztek. A legmasszívabb óriáscsillagok kora hamar lezajlik, pár millió év alatt elhasználják hidrogénkészletüket, majd szupernóva robbanásban ér véget az életük. A halmaz átmérője 165 fényév, és több mint 100.000 csillagot tartalmaz.

Csiga köd: a Földhöz legközelebbi planetáris köd, 700 fényévnyire a Vízöntő csillagképben. A planetáris köd gázból és plazmából álló világító burok, amely bizonyos típusú csillagok körül képződik, az életük vége felé ledobott gázfelhőből. A Világegyetem többi objektumához képest nagyon rövid életűnek számítanak; alig néhány tízezer évig léteznek, a Tejútrendszerben jelenleg kb. 1500 darab ismert, közülük alig 50 gömbszimmetrikus alakú.

A Tarantula-köd (más néven NGC 2070 vagy Caldwell 103) egy diffúz (világító) gázköd a Dorado (Aranyhal) csillagképben. Része a Nagy Magellán-felhőnek, a legaktívabb csillagkeletkezési helye a Lokális Galaxiscsoportnak, ahová a Tejútrendszer is tartozik. Eddig egy szupernóvát fedeztek fel benne: SN 1987A - az eddigi megfigyelések szerint ez, a Tarantula-köd peremterületén található szupernóva van a legközelebb a Földhöz.

NGC 602 fiatal, fényes nyílthalmaz a Tejútrendszer egyik kísérőgalaxisában, a Kis Magellán-felhőben. Távolság: 200.000 fényév. Az első kép közepén látható az N90 csillagkeletkési tartomány. Hatalmas gáz és porfelhő öleli körbe, amelyekben csillagok születnek.

A Kis Magellán-felhő (angolul Small Magellanic Cloud, rövidítve SMC) törpegalaxis, amely Tejútrendszerünk körül kering. Több százmillió csillagot tartalmaz. A Nagy Magellán-felhővel alkotnak párost, amitől nyugati irányban 20 foknyira található. A Lokális Galaxiscsoport kilencedik legnagyobb luminozitású (összsugárzású) objektuma. Ferdinand Magellanról nevezték el, aki Föld körüli útja során figyelte meg a Nagy Magellán-felhővel együtt. Egyes elméletek szerint a Kis Magellán-felhő szintén horgas spirálgalaxis lehetett, mint a Tejútrendszer, de ennek ereje szabálytalanná torzította alakját. A központi részében még mindig fel lehet fedezni a strukturált szerkezetet. Henrietta Leavitt a Harvard College Observatory-ban 1893 és 1906 között cefeida változócsillagok százait fényképezte és figyelte meg a Magellán-felhőkben. Ezen csillagok vizsgálatával pontosították a köd távolságát. Távolság: 197.000 fényév.

V838 Monocerotis vörös óriás csillag 20.000 fényévre. Az egyik legnagyobb ismert csillag a Tejútrendszerben. A körülötte látható hatalmas gáz- és porfelhő 15.000-szer nagyobb mint a Naprendszer és még mindig tágul.

NGC 1637 spirálgalaxis. Távolság: 35 millió fényév.

NGC 2359 csillagkeletkési régió, avagy más néven Thor Sisakja köd. Távolság: 15.000 fényév.

Androméda galaxis. Típus: spirálgalaxis. Távolság: 2.5 millió fényév. Csillagkép: Androméda. A Tejútrendszerhez legközelebbi galaxis. Csillagainak száma: 1 trillió, míg a Tejútrendszerben kb. 400 milliárd csillag található. Átmérő: 230.000 fényév. Mondhatni azt is, hogy kozmikus szomszédunk.

Abell 1689 galaxishalmaz. Távolság: 2.2 milliárd fényév. Ez az egyik legnagyobb és legmasszívabb galaxishalmaz, amelyben érvényesül a gravitációs lencsehatás. A halmaz hátterében néhány galaxis több mint 13 milliárd fényév távolságra van a Földtől, amelyekre nagy hatással van az úgynevezett gravitációs lencse, így ezeket lencsézett galaxisoknak nevezzük. A gravitációs lencse a tér nagy tömegű objektumok által okozott elhajlítása, mely a közelében egyenes vonalban haladó fény terjedését is meggörbíti, így lencseként működik. Az Abell 1689-ben előforduló gázok hőmérséklete kb. 100 millió fok! A sötét anyag pedig szinte mindenhol jelen van ebben a halmazban.
2008-ban ebben a galaxishalmazban fedezték fel az Univerzum második legtávolabbi galaxisát, amely "A1689-zD1" névre hallgat és a mérések alapján becsült távolsága 12.8 milliárd fényév. Ez a galaxis csupán az infra hullámhosszon látható.
A másik képen a csillagászok lila színnel jelölték a sötét anyag előfordulásának helyét az Abell 1689-ben.

NGC 2547 nyílthalmaz. Távolság: 1500 fényév. Ez a felvétel március 27-én készült Chilében a La Silla Obszervatórium 2.2 méteres távcsövével. A fényes, kék csillagok között, messze a kép hátterében spirálgalaxisok fedezhetőek fel.

Teljes, széles mezejű kép az NGC 2547 fiatal nyílthalmazról.
Érdekességként megemlítem, hogy az eredeti fénykép 9985 x 9862 pixeles és 43 Megabyte-ot nyom. A legtöbb számítógép kiakad tőle, ezért valódi méretében nem tanácsos letölteni. Természetesen kisebb méretben is elérhető és letölthető. Íme!

NGC 602 fiatal, fényes nyílthalmaz a Tejútrendszer egyik kísérőgalaxisában, a Kis Magellán-felhőben. Távolság: 200.000 fényév. A fénykép a Chandra űrtávcsővel készült március 1-jén, amely a röntgen tartományban kutatja az Univerzumot.

Abell 520 masszív galaxishalmaz.
Távolság: 2.4 milliárd fényév.
Csillagkép: Orion
Röntgen tartományban a Chandra űrtávcső és a látható fény tartományban a Hubble űrteleszkóp egyesített felvétele. A kép hossza, keresztben több mint 5 millió fényév.
Színek jelentése:
zöld: röntgen
piros, kék, zöld: a látható fény
narancssárga: fényesség, összsugárzás
kék: a tömeget jelöli.
A felvétel elkészítése több mint 6 napba telt.

SDSS J082354.96+280621.6 kódnevű csillagontó galaxis. A csillagontó szó azt jelenti, hogy ebben a galaxisban nagyon gyorsan keletkeznek a csillagok. A felvétel április 1-jén készült a Hubble kameráival.
Színek magyarázata:
kék: ultraviola fénytartomány
zöld: optikai fény
piros: infra fénytartomány

ccdálatosz képek, ezer köszönet

Igen, tudom. Mindig írok a képekhez magyarázatot, mert úgy legalább megérted mi van a fényképen.

A HUBBLE április 4-én felfedezte a legtávolabbi szupernóva-robbanást. A vöröseltolódás értéke: 1.9, vagyis a Földtől való távolsága több mint 10 milliárd fényév, tehát a fénye 10 milliárd évet utazott a kozmoszban mire elért hozzánk. A szupernóva típusa Ia (kimondva: "Egy a"), ami a szupernóvák egy alosztálya, szoros kettős vagy többes rendszerekben lévő fehér törpék (a Nap abszolút fényerősségének tizedével, századával fénylő csillagok, amelyeket gyakran planetáris köd vesz körül) végső robbanása. A szupernóva a Napnál nagyobb tömegű csillag végső, nagy robbanása, mely során a csillag luminozítása (összsugárzása) egy átlagos galaxiséval vetekszik. A szupernóva-robbanás során a csillag ledobja a külső rétegét, mely a környezetét hidrogénnel, héliummal és nehezebb elemekkel telíti. A kidobott anyag általában gömb alakban tágul, miközben egyre ritkább lesz. Ha a szupernóva-robbanás közeli por- vagy gázködöt nyom össze, ott megindíthatja újabb csillagok kialakulását, és nehezebb elemekkel szennyezheti azt a ködöt.
A képen látható színek magyarázata:
zöld és kék: optikai fénytartomány
piros: infratartomány

A harmadik fotó pedig egy mélyég felvétel: a CANDELS Ultra Deep Survey, ahol az imént említett legtávolabbi Ia szupernóvát felfedezték.

Lábjegyzet: Planetáris köd: gázból és plazmából álló világító burok, amely bizonyos típusú csillagok körül képződik, az életük vége felé ledobott gázfelhőből.