A Playboy-nyusziból médiaszereplõvé elõlépett Kelemen Anna öngyilkosságot kísérelt meg a napokban: mint mondja, rossz passzban volt. Az eseményrõl egy idõben számolt be a Mokka, a Reggeli: kilenc elõtt mindkét csatorna csak ezzel a mûbalhéval foglalkozott, az épp tévézõk kétharmada értesülhetett a hírrõl, nem volt menekvés.
Kelemen Anna a Fókusz riporterének ismerte el, amit már napok óta találgattak a lapok: öngyilkosságot kísérelt meg, mégpedig úgy, hogy felvágta az ereit. A lányra ismerõsei találtak rá, akik azonnal kórházba szállították - állítólag az utolsó pillanatban érkeztek. A médiaszemélyiséggel nem elõször történik ilyen, legalábbis erre enged következtetni azon kijelentése, miszerint "van bennem egy szuicid hajlam, ez egy visszatérõ dolog, ami elõjön".
Többször támadták már butácska viselkedése miatt, február végén például napvilágra került egy telefonbeszélgetés, mely az eddigieknél komolyabb támadásokra ad okot: a felvételen azt halljuk, hogy egy férfi ezer eurót (vagyis 250 ezer forint körüli összeget) kínál egy pásztoróráért, amit az egykori playmate el is fogad.
Szerinte nem volt kétséges, hogy "eljön a pont, amikor az ember nem tud mindent a szõnyeg alá söpörni". Azt mondja, az érfelvágással nem csupán reklámot akart csinálni magának, abban a pillanatban tényleg öngyilkos szeretett volna lenni, de ismerõseinek hála, ez nem sikerült. A bulvárhõsnõ most már jobban van, saját bevallása szerint feldolgozta az eseményeket, és átértékelte az életét.
forrás: origo.hu
Kelemen Anna öngyilkos akart lenni
2007. április 05. 16:10
#1
|
|
zero_cool51 |
Csoport: Tag Csatlakozott: 04.10.09. Hozzászólás: 2341 Csatolások: 1086 Azonosító: 49 offline
|
1 felhasználónak tetszik:
edgar75
2007. április 05. 16:15
#2
|
|
LeonSilverööö |
Csoport: Tag Csatlakozott: 05.01.22. Hozzászólás: 1876 Csatolások: 2511 Azonosító: 3077 offline
|
Idézet(zero_cool51 @ 2007. April 5. - 16:10)
...saját bevallása szerint feldolgozta az eseményeket...
...csak mi is fel tudjuk-e, az itt a kérdés....
2007. április 05. 16:47
#5
|
eno |
Csoport: Tag Csatlakozott: 04.11.05. Hozzászólás: 1104 Csatolások: 1264 Azonosító: 1082 offline
|
LoL, tegnap meg ugy adtak le a TV-ben, hogy felhivott valakit az RTL-tol, vagy valami ujsagtol, (sajnos nem valami jo a memoriam
) hogy epp ongyilkos lett es, hogy lehetne-e ebbol valamilyen hirt kihozni! Hacsaknem almodtam, mindenesetre mulatsagos.
2007. április 05. 17:10
#7
|
|
ViCCAP-tain |
Csoport: Kiemelt tag Csatlakozott: 04.10.07. Hozzászólás: 5588 Csatolások: 96 Azonosító: 11 offline
|
Ki az a Kelemen Anna? Valami tudós? Netán egy ember aki másokon segít? Esetleg egy élsportoló?
Sosem értettem, van egy (hogyismondjamszépen) aki öngyilkos akar lenni, aztán õ a hír, nem is az orvos vagy akárki aki megmentette. Hosszú és fáradságos munkával visszahozta az élõk közé. Áááá nem.
Feldolgozta? Egyem a zuzáját, és aki megtalálta az feldolgozta? mert szerintem neki nehezebb.
Ehh az öngyilkosok miért nem mennek be egy korházba: csók én meguntam az életem, tessék itt a vesém, szívem ...... szedjék ki és adják olyannak aki élni akar.
Nem lehetne MONOSZKÓPOT sugározni a két kertv helyén? Kevésbé kártékony lenne.

2007. május 05. 12:13
#10
|
|
Trinny |
Csoport: Tag Csatlakozott: 07.04.28. Hozzászólás: 4645 Csatolások: 13425 Azonosító: 28113 offline
|
Idézet(adolph @ 2007. April 5. - 17:02)
Aki tutira akar menni az puskacsövet tesz a szájába, s meghúzza a ravaszt. Ez a "hír" meg egy rakás "az"
Ja tényleg. Csak újabb hírverést akart ez a buta liba.
Nyílt titok, hogy mi az oka Sydney Sweeney és Zendaya rivalizálásának - kitálalt egy bennfentes
Nyílt titok, hogy mi az oka Sydney Sweeney és Zendaya rivalizálásának - kitálalt egy bennfentes
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Gyermeket vár Aubrey Plaza - alig több mint egy évvel a férje halála után
Gyermeket vár Aubrey Plaza - alig több mint egy évvel a férje halála után
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Összeházasodtak a Vámpírnaplók sztájai
Összeházasodtak a Vámpírnaplók sztájai
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Jennifer Aniston a párjával osztott meg közös képet
Jennifer Aniston a párjával osztott meg közös képet
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Zendaya villantós sötétbarna estélyiben, Sydney Sweeney angyali fehérben vonult fel az Eufória premierjén!
Zendaya villantós sötétbarna estélyiben, Sydney Sweeney angyali fehérben vonult fel az Eufória premierjén!
Új fotók a hírességekről.
Párjával sétálgatott Reese Witherspoon
Párjával sétálgatott Reese Witherspoon
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.

offline