Black Veil Brides

Jut eszembe: a napokban bejelentik a srácok a turné állomásait Hátha mégis jönnek hozzánk is

Ohh, de jó lenne! :3

Imádom *-*

Unatkoztam, és csak úgy írtam. Gondoltam elküldöm nektek is. Remélem tetszik majd! :3


A sötét utca, amelyen végighaladtam éppen, eléggé megrémisztett. Nem vagyok egy félős típus, de most rendesen meg voltam ijedve. Hogy miért? Este fél tizenegykor indultam el barátnőmék házából, Devon kihalt utcáin és mivel egy kicsit élénk a fantáziám, ezért elég sok dolgot képzelek be magamnak, így mikor egy sötét alak elkezdett követni, az egyik sikátorban, megrémültem. Lábaimat elkezdtem gyorsabban szedni és kiszedtem a fülhallgatót a fülemből, hogy ne zavarjon.
Magam sem értettem, hogy miért egy kis lyukon keresztül akartam levágni az utat az otthonom felé most este, mert végül is csak több, mint négy útszakasz közül választhattam volna. Az ismeretlen egyre közelebb ért hozzám, pedig már futottam, de ő mégis könnyűszerrel utolért és rám vetette magát. Sikítani próbáltam, de abban a pillanatban, hogy kinyitottam a számat, valaki azt befogva megfordított, a hátamra. Ránéztem támadóm arcára, aki idő közben egy kendőt tartott légzőszerveim elé, ezzel bódító hatást elérve nálam. Nem emlékeztem innentől kezdve semmire, csak azokra a kék szemekre, amik oly ismerősek voltak.
- Most mit kezdjek vele? - hallottam meg egy hangot, nem messze tőlem. A szememet megpróbáltam kinyitni, de a fény zavarta, így gyorsan visszacsuktam, majd szép fokozatosan nyitottam résnyire, hogy ne legyen feltűnő , hogy ébren vagyok. Hová hoztak engem? Kezdtem kétségbe esni. Nem, Ciara, nem lehetsz ennyire gyáva. Megembereltem magam és óvatosan körülnéztem. Egy magas, szőke fiú állt nekem oldalt és hevesen gesztikulált. Az idegességtől, ami ellepte az egész lényemet, nem igen értettem, hogy mit is mond, de az látszott rajta, hogy ideges. - Nem fogom megölni! - Csíptem el ezt a mondatot és itt rám bökött a kezével. Ijedtemben lehunytam a szememet.
- Mégis miért nem? Te mondtad, hogy láttad rajta, ahogy felismert. Nem hagyhatunk nyomokat. Ha az apja nem fizeti ki a váltságdíjat, nem engedhetjük el. Tudja ki vagy, felfog ismerni téged, nem tudsz majd többet beépülni. Elcseszted, ismerd be. - Miről beszélnek ezek? Milyen váltságdíj? Ő, akit apámnak neveznek, sose foglalkozott velem, nem fog nekik fizetni. Utáltam azt a mocskot, ahogy ő is engem. Halott vagyok, nincs mit tennem, meg kell lógnom.
Hallottam, ahogy az ajtó csukódik, és a beszélgetés elhalkul, ahogy távolodnak. Továbbra is csak veszekedtek. Kinyitottam a szemem, immár teljesen és megpróbáltam felülni. Valami lepukkant raktárhelyiségbe hozhattak, mert a hely tele volt kacatokkal. Gumikacsa, kötelek, könyvek, horgony...Várjunk, mit keres itt horgony?
És ekkor rájöttem. A hajó kürtje élesen hasított a levegőbe. Nehogy már, hogy egy hajóra hoztak engem! Végül is gondolhattam volna, hogy ez fog történni. Ha elrabolnak egy tengeribeteg lányt, akkor egyértelműen egy hajón fog kikötni. Csak reménykedek abban, hogy végigaludtam az utazást. Ebben a pillanatban, valaki felkiáltott kívülről, hogy 'Horgonyt fel' és minden reményem szerte foszlott. Mi fogok most csinálni? Hogyan szabadulok ki? Merre van a telefonom? Ilyen és ehhez hasonló kérdések cikáztak a fejemben, mikor kivágódott az ajtó.
- Máris felébredtél? Remek, hoztam, neked ennivalót. - lépkedett felém, a szőke hajú fiú, aki korábban is itt volt. Ő az aki elkábított, jöttem rá, ahogy belenéztem kék tekintetébe. De honnan ilyen ismerős nekem? - Ne haragudj rám Ciara. - ahogy közelebb jött, úgy próbáltam hátrébb mászni, de a lábam beakadt.
- Honnan tudod a nevem? - magam is meglepődtem, milyen ijedt a hangom. Lábammal leakartam magamról rúgni a hálót, amibe az belegabalyodott, de nem sikerült. Nem akartam, hogy közelebb jöjjön, s kezdtem kétségbe esni, ha lehetett még ennél is jobban.
- Hát nem ismersz meg? - tette le a földre az ételt és felém nyúlt, amitől összerezzentem és egy kisebb sikoly jött ki a torkomon. - Ne aggódj, csak segítek. - majd kiakasztotta a lábam.
- Honnan kéne ismerjelek? Miért hoztál ide? - az utóbbi hülye kérdés volt, hiszen tudtam, hogy az apám miatt, de miért ilyen kedves, hogyha megakar ölni?
- Emily ikertestvére vagyok, Tristan, és azért hoztalak ide, mert ha nem tenném, megölnének. - sütötte le a tekintetét és kioldotta a kezemet is. Nem hiszem el. A legjobb barátnőm ikertestvére képes lenne engem megöletni, csak hogy a saját életét megmentse? Ez nem normális. Persze lehet, hogy én is ezt tenném, ha nem lett volna annak idején, a szerelmem. Ez nekem túl abszurd.
Andrew magániskolában tanul Londonban, ezért kollégiumi tanuló már hat éve. Nem csoda, hogy nem ismertem fel. Régen rengeteget szórakoztunk együtt, Emily-vel miatta lettünk jóba. Andy a legjobb barátom volt és annyit lógtam náluk, hogy végül a testvérével is jóba lettem. Mikor elköltözött, teljesen összetörtem, s csak Em volt az, aki tartotta bennem a lelket.
- Andy Biersack?? - hebegtem. - Andy? - nem bírtam feldolgozni az információkat. Egyszerűen nem ment. - ANDY? Hogy tehetted ezt velem? - könnyeim lassan indultak meg a szememből lefele, majd azt egyre több követte. - Elmentél! Itt hagytál! Én szerettelek és te itt hagytál! - a kezét, ami továbbra is rajtam pihent, elkezdtem ütögetni. Lehet eléggé gyerekes voltam, de nem érdekelt. Nagyon mérges voltam rá. - Te egy rohadék vagy! Itt hagysz engem, eltűnsz, haza se jössz, nem írsz, aztán meg képes vagy elrabolni! - már ordibáltam, ütöttem ahogy tudtam, de ő csak csendben tűrte, lesütött szemekkel, ami még jobban felbosszantott. - Válaszolj, te rohadék!
- Tudom. Sajnálom. - suttogta.
- Ennyi? Hogy sajnálod? Ennyit bírsz mondani nekem? - sikítottam. Könnyes szememmel őt méregettem. Alkata izmosabb lett, kisfiús arca eltűnt, és helyét férfias vonások vették át, alig lehetett ráismerni, de szemei ugyan azok maradtak, azt leszámítva, hogy a boldog tekintetet a keserűség vette át. - Miért tetted ezt velem? - suttogtam neki és abbahagytam az ütlegelést.
- Nem tehettem mást, ha nem hozlak ide, apádat is és engem is megölnek.
- Inkább hagyod, hogy velem tegyék meg? - képedtem el
- Dehogy is! Ezt nézed ki belőlem? - ha lehet még ilyen, arcán most még jobban tükröződött a fájdalom. Elém tolta az ételt. - Ezt edd meg, kelleni fog az erő.
- Mihez? - elvettem az üveg vizet, letekertem a kupakját és egyből lehúztam az egész üveget. Rettenetesen szomjas voltam az altatás miatt, a torkom is kapart, kétségtelenül jól jött. Visszatettem a tálcára az üres műanyagot és nekiláttam a konzervnek, amibe valami felismerhetetlen étel volt. Lehet jobb is, hogy nem tudtam mi az.
- Nézd. Az apád bajba került. A cége csődbe ment volna két évvel ezelőtt, kölcsönt vett fel egy nagy maffia végtől, de nem tudta visszafizetni határidőben az összeget, ezért megzsarolták. Ezért is taszított el téged magától, azt hitte, ha tudják, hogy nem vagytok jóba, nem fognak téged bántani, de nem így lett. Így, hogy én hoztalak ide, én felelek érted és nem tudnak bántani. Egyenlőre. - nem tudtam mit válaszolni. Egyszerűen már semmit nem értek. Apám csődbe ment? Mit keres itt Andy, neki mi köze van hozzá? Talán látszott rajtam az értetlenség, mert folytatta. - Hat éve csatlakoztam a maffiához, apám a vezér, ezért nem kerestelek... - erre a mondatára már kiköptem, ami a számban volt.
- Akkor el is tudsz vinni engem, nem? - bár meglepődtem, de valahogy csak arra tudtam gondolni, hogy kiszabaduljak innen. Ha apa csődbe ment, nem fog tudni fizetni.
- Nem, de segíthetek megszökni. - Elmondta, hogy mit kell tennem. Féltem, nem csak magam miatt, hanem miatta is. Értem kockáztatja az életét. Szerettem őt, és bármi is történt az elmúlt hat évben, még mindig szeretem őt és most itt vagyunk a jelenben, és csak hallgatom. Annyira jólesik látni, még ha most haragszom is rá. - Megjegyezted? - kérdezi a végén.
- Igen. - bólintok és elveszem tőle a fegyvert, amit felém nyújt.
- Megmutatom hogyan használd. Először is, ezt magad felé rántod, mert nincs élesítve, aztán ha készen állsz és lőni kell, csak meghúzod a ravaszt. Tele van töltve, de próbálj meg jól célozni ha kell. Remélem nem felejtetted el. - kacsint egyet rám, régi szokásához híven. Nem bírom ki és megölelem, amit ő egyből viszonoz. - Szeretlek Ciara. - suttogja, elhajol és megcsókol. Azonnal viszonzom neki. Elképesztően hiányzott.
Elindul kifele, ahogy megbeszéltük. A hajón csak öt ember van jelenleg, nélkülem. A kormányos, két fedélzeti ember, egy őr és Andy. Amíg ő elvonja az őr és a két fedélzetis figyelmét, addig én kimegyek, a gumicsónakot, ami biztonsági okokból van a hajón, beleteszem a vízbe és azzal elmenekülünk. Igen velem jön, aminek nagyon örülök, két okból is. Az első, hogy fogalmam sincs hol is vagyok, a másik, mert hogy végre velem lesz annyi év után újra.
Hallom, ahogy hívja Bobby-t a társát, akit egyébként elvileg ki nem állhat és elhívja beszélgetni. Itt az idő. Kiosonok és elindulok jobbra, amerre a csónaknak kéne lennie, de nem találom. Körülnézek, de semmi, egyszerűen hűlt helye van.
- Ezt keresed, aranyom? - hallom meg hátam mögött azt a hangot, amit akkor, mikor felkeltem. Ő mondta Andy-nek, hogy öljön meg. Lassan hátrafordulok, s meglátom a nagydarab fickót, amint a fiúnak szegezi a pisztolyát és a csónakot meg az egyik fedélzeti ember tartja. - Az apja szólt, hogy esetleg megfogtok lógni, így gondoltam kicsit megnehezítem játékot. Tim, elengedheted. - a csónak egyből a vízbe esett. - Hoppá. Azt hiszem a menekülési terv nem jött össze. - vigyorog. Nem tudom mi rémiszt meg jobban, hogy a barátomra fogja a fegyverét, vagy az undorító mosolya, amitől hánynom kell.
- Képes lenne megölni a főnöke fiát? - kérdeztem. Valahogy le kell foglalnom, hogy megpróbálhasson elmenekülni a kezében levő Andrew.
- Ugyan, vagy a fia vagy te. Neki aztán mindegy szerintem. - vonja meg a vállát. Ekkor jut eszembe, hogy nekem is van fegyverem.
- Gondoljon bele. Megöli őt, az apja meg önt. Teljesen logikus. Ki lesz a következő főnöke, ha nem Andy? - elgondolkozott, ez az! Ránézek a szőke fiúra, aki ránt egyet magán, s hátragurul. A mamut egyből utánafordul és meghúzza a ravaszt, de célt téveszt. Felemelem a sajátomat is, én is meghúzom, de csak a kezét találom el, mire felüvölt. Lehet nem is baj, hogy ott találtam el, ez lelassítja, de én meg nem öltem embert. Andy felém fut, elkapja a kezem és együtt rohanunk, a fedélzet másik oldalára.
- Most ki kell ugranod. - állít meg.
- Hogy mi? Nekem? - tépem ki a kezem az övé közül. - Te is jössz velem! - kiáltok rá. - Nem hagylak itt!
- Nekem még el kell intéznem valamit, de ha most nem ugrasz, egyre messzebb kerülünk attól a parttól! - mutat ki, kinézek, hogy igazat mond-e, ő meg kihasználva az alkalmat kilök a hajóból.
Szememet behunyva érzem, ahogy a hideg víz körülvesz. Megölöm egyszer ezt a gyereket, az biztos. A levegőm kifogyóban van, ezért elkezdek felfelé úszni. Amint felérek, egy nagy lélegzetet veszek, ami betölti az egész tüdőmet, s körülnézek. A hajót magam mögött pillantom meg, rajta nagy kiabálásokat, két egymást követő lövést, majd egy csattanást magam mellett. Kétségbe esek. Egy mély lélegzetvétel után, lebukok a víz alá és keresem azt a valakit, aki a vízbe érkezett. Egyre lejjebb és lejjebb úszok, mikor egy robbanás félrelök. Hirtelen a hajó darabjai vesznek körül. Valaki felrobbantotta a hajót!Felúszok a felszínre és újból veszek egy nagy levegőt. Körülnézek és mindenhol romok vannak.
- Andy! Andy merre vagy! - kiáltozom. Nem lehet, hogy most kapom vissza, de máris elveszítem! - ANDYY! - lebukom a víz alá és újra a keresésére indulok. Még szerencse, hogy kisebb koromban apám búvároktatásra íratott be, így könnyen tudtam tájékozódni. Nevessetek ki, igen, egy tengeribeteg lány búvárkodik. De más egy hajón lebegni a víz fölött, mint a vízben benne lenni.
Nem sokat kell keresnem, most hamar megtalálom. Eszméletlenül lebeg, a lábából vér szivárog. Gondolkozás nélkül érte úszok, megragadom és felfelé veszem az irányt. Amint felérek, a part felé kezdek haladni, amit súlya megnehezít, de nem érdekel. Meg kell őt mentenem. Lassan elérem a partot, ami mellett házak sorakoznak. Úgy látszik, itt gazdagéknál nem kell messze menni, ha fürdeni akarnak.
- Segítség! Valaki segítsen! - elkezdek kiabálni, miközben kivonszolom a testét és a pulzusát próbálom kitapogatni. Nem hagyom abba a kiabálást, egyedül nem fogom tudni megmenteni.
- Mi folyik itt? Jézusom, kedveském, vele mi történt? - jön ki egy öreg néni a házból, aminek a kertjébe kerültünk.
- Meglőtték és nem lélegzik! - nézem a lábát, amiből a vér még mindig folyik ki, undorító gennyel együtt. A látványtól rosszul leszek és csak annyira emlékszem, hogy elsötétül minden.
Minden sötét körülöttem, olyan nyugodt. Nincs semmiféle Bobby, fegyver, robbanás. Csak én és a magány. De ez sem tartott sokáig, ahogy semmi jó sem szokott. Halkan hallom, ahogy a kórházi gép csipog, és lassan a jellegzetes szag is utolér. Kinyitom a szemeimet és a fehér helység úgy vakít, minthogyha csak a napba nénék bele. Egyből szerelmemet keresem, de nem találom. Kitépem az infúziós tűt a kezemből, az és az éjjeliszekrényről elveszem a pohár vizet, amit mindig odatesznek a frissen ébredőknek. Lehajtom, majd elindulok az ajtó felé, ahol eszembe jut, hogy ilyen szerelésben csak vissza fognak zavarni.
Megkeresem a ruhámat, ami a szekrénybe volt összehajtva, magamra veszem és kilépek a folyosóra. Az információs pult mögött egy alacsony, barna hajú nő ült, kedves mosollyal az arcán.
- Jó napot, Andy Biersack-t merre találom? - teszem fel a kérdést.
- Ön valamilyen hozzátartozója esetleg a fiatalembernek? - gondolhattam volna, hogy ez lesz a válasz.
- Igen, az ikertestvére vagyok, Emily Biersack. - remélem ő még nem volt itt, az öccsét keresve.
- 154-es kórterem, egy szinttel feljebb.
- Köszönöm szépen. - kicsit ingatag lábakkal indulok a lift felé. Remélem nincs semmilyen komolyabb baja és hazajöhet velem.
Óvatosan nyitom ki a 154-es terem ajtaját. Szememmel azonnal őt keresem, s hamar meg is találom. Az ajtó mellett balra fekszik, csendesen és nyugodtan. Ezek szerint minden oké. Leülök az ágy mellett található székre és megfogom az egyik kezét.
- Ciara? - nyüszögi. Ráemelem az arcára a tekintetem és elmosolyodok, ahogy álmosan rám tekint. - Megmentettél. - suttogja.
- Igen, meg. - és megcsókolom. - Most már minden rendben lesz!

♥ Vége ♥

az jó lenne, ha hozzánk is jönnének! látni akarom andy-t (meg persze a többi tagot is) élőben

Nem sértés vagy ilyesmi, de valaki elmagyarázná, hogy miért mindenki Andy mániás és jobbára el felejti a többi tagot? Értem, hogy jó hangja van, meg kedves, meg minden, de ott van a többi tag is.

Amúgy ezt én sem értem sosem, de az általános tapasztalat az, hogy sokan csak az énekest látják egy csapatban Amúgy idén tuti nem jönnek hozzánk, ez már biztos.

Igen, sajnos ezt en is sok helyen tapasztalom, annal pedig idegesitobb sincs, mikor egy klipben/koncertfelvetelen gyakorlatilag csak az enekest mutatjak

Totál egyetértek. Pár hete pont erről írtam egy elég hosszú véleményt a Mivel van tele a tököd?-topikba. Imádom az énekeseket, semmi bajom velük, de azért egy zenekar elsősorban a zenéről szól, nem arról, hogy ki néz ki a legjobban Az énekesek sehol nem lennének a kísérőzenészek nélkül

Mindjart meg is keresem.
Itt is szoktam.nezegetni a zenekarok lapjait, s egyszeruen szanalmas, hogy tisztesseges metal zeneak leven a rajongok vagy 1000 akarmivel elorebbb raktak ax enekest, mint a tobbi tagot, mar.nagyon offolok, de ezt meg le kell irnom: most is, nem reg felvettem a Children of Bodom tagokat, mert a zeneszek vagy ket eve nem voltak szerkesztve, bezzeg az enekes...
Azert sz se semmi, hogy olyanokat is olvssok, hogy az enekes ir minden dalt, na szolj hozza

Ha minden énekes egyes-egyedül kéne dalokat írjon, nem sok sláger születne. Senki ne értsen félre, tényleg nincs bajom a frontemberekkel, bárkiről is legyen szó, de túlzásnak tartom, hogy többre becsüljék őket, mint mondjuk egy gitárost vagy egy dobost. Ugyanannyira fontos tagok ők is. Nem tudom, ezen ki tudok akadni, mert teljesen jogtalan... Lehet valaki bármilyen jó énekes, ha nem tud dalt szerezni és lehet valaki jó dalszerző, ha nem tud a hangjával vagy a hangszerével bánni...

(Itt az a bejegyzésem)

Én is utálom, hogy sokan csak az énekest veszik észre Egy együttesben minden tag ugyanolyan fontos, ha valaki csak az énekeseket szereti, akkor keressen magának egy szólóénekest

Szóval ezek szerint nem csak én vagyok az egyetlen akinek ez már egy kicsit szemet szúrt(valljuk be őszintén jó tudni ).Az én véleményem az,hogy a kutyát nem érdekli,hogy ki alapított egy együttest,ha a rajongók úgy is a dalt és a zenét szeretik egy zenekarban.Szerintem az úgy oké ha minden egyes tag hozzátesz valamit a dalok vázlatába és mindenkinek megadatik az a lehetőség,hogy az ő szerzeménye kerül fel egy albumra.Kicsit unalmassá vált már,hogy amikor zenét hallgattam mindíg ugyanazt a személyt dobta ki a gép,mint dalszerző.Szerintem ha már együttesről beszélünk,akkor az a minimum,hogy mindenki ír pár dalt és mindenki érvényesülhet dalszerzőként.Amúgy a Bodom-os srácok közül Alexi lapja szerintem azért van sűrűbben szerkesztve,mert egy ideig nálam volt a alap,amit a szerkesztője kultúrálisan visszakért és ahogy látom most már jobban figyel arra,hogy 2012 helyett 2014-es dátum szerepeljen a lap alján.

Igen, ezt en is tapasztaltam, egyebkent szerintem.valamilyen.szinten.szamit, hogy ki alapitotta, de persze sok tenyezo merulhet fel, igy teljes velemenyt nem lehet alkotni.
Nem is ugy ertetem, orulok, higy Alexi lapja rendben van, de az zavaro, hogy a tobbit meg hagyjak "rohadni".

Naja régebben én is gondolkodtam már azon,hogy elkérem a lapjaikat,de most,hogy csak egyre volt szerencsém így inkább Tobias Sammet lapját kértem el mert azért ő is aktív személíiség és ugyancsak 20142-ben volt szerkesztve.Én amúgy nemnagyon szoktam nézni,hogy ki alapította a zenekart,de ennek ellenére, akaratom ellenére is észreveszem Az meg megintcsak én vagyok,hogyha szeretek egy együttest,akkor azt nem egy ember miatt imádom,hanem az egész csapatért,mert szerintem nem csak egy embertől híres és szerethető egy zenekar,hanem az összes tagért.

Hali. Új vagyok ebben a topikban, és az együttest is csak nemrég szerettem meg (pár hete volt, hogy elkezdtem "barátkozni" a számaikkal, és még aznap nyertek egy díjat ), de már most nagyon a szívemhez nőttek

Hozzászólva az aktuális témához: tényleg nem fair, hogy sokaknak csak az énekes számít, egy együttesben minden tagot tisztelni kell. De arról sem szabad elfeledkezni, hogy vannak kivételek (nem a BVB - re gondolok), ahol a frontember nem egyszerűen az énekes, de az egyedüli dalszerző, az együttes éltetője. Az ilyen együtteseknél már érthetőbb a frontemberre irányuló figyelem, de attól még a többiek is számítanak, hiszen egy együtteshez nem elég egy ember. De ebből a kategóriából csak 1 - 2 banda jut eszembe, a legtöbb nem ilyen, és nagyon tudok haragudni magamra, ha azt veszem észre, hogy csak az énekest látom az egész bandából (nem vagyok rá büszke, de néha megesik :/ )

Szerintem azért van sok mindenkinek "imádomandytésmásnemérdekel!" feelingje, mert sokszor csak Andy képviseli a csapatot. Ez persze nem magyarázza ezt, de szerintem aki csak Andyt veszi figyelembe, és csak őt látja, ő nem igazi Army...

De egy kicsit vidámodjunk meg:


Naruto?? (ez amúgy hol van a klipben? mert én még nem vettem észre.. )

2:12.

thanks. nem voltam elég figyelmes...

Jake a hét sztori között, le ne maradjatok