Nagy Kristóf (Bozont)
2012. július 06. 10:35
#2
1988. július 30-án látta meg a napvilágot. Magyarország egykori leghíresebb tehetségkutatójának volt a részese, a megasztárnak.
Kezdetek:A pilisvörösvári tehetség 16-ik életévét élte, amikor rájött, hogy neki a zenélés az életcélja. Karrierjét egy zenekar frontembereként, a Superhero-ban kezdődött. Legismertebb daluk, az Utolsó Boldog Nyár ami Viva Chart Show a #21. helyet szerezte meg, valamint a dal videoklipje a Youtuben a 3. hónapra elérte a 70.000-es nézettséget.
Megasztár: A megasztár hatodik szériájában indult. Eőry Viktóriával kellet megküzdenie a legjobbakhoz jutásért. A páros saját elmondásuk szerint megdöbbent a beosztástól de Bozont húgaként kezelte az alig 15 éves kislányt és gyorsan megtalálták az összhangot. A zsűri Bozontot engedte tovább. Nagyra értékelték a fiú lazaságát és flegmaságát a színpadon. Az élő döntőkben nagyon jól teljesített. A tehetségkutatót rengeteg humoros pillanattal töltötte meg. Már akkor is nagyon jó barátságot ápolt Adrival de még tagadták hogy bármi más is lenne köztük mint barátság. Egyetlen problémája a magas hangokkal volt. Talán amivel legjobban megragadta nézők figyelmét az a pálinka dal volt melyet a második döntőben adott elő! Szomorú pillanatokat éltünk át mikor a Nagy Adrien és Bozont kapta a legkevesebb szavazatott. Mester Tamásnak kellett eldönteni kitől búcsúznak a hatodik döntőben. Végül Adri esett ki. Bozont a hetedik döntőben búcsúzott a megasztártól a Szólók és Duettek estéjén. Azt nyilatkozta senkire nem dühös a történtek miatt. Még csak csalódottnak se mondható ugyanis elmondása szerint a hatodik hely nem számít rossznak számára. A kiesésében az is szerepet játszatott, hogy véleménye szerint is, mind lelkileg mind pedig fizikailag elfáradt a versenytől. Boldog volt, hogy kiesése után több időt tölthet Adrival és még több alakulhat ki köztük.
Mostanában: A verseny óta Nagy Adrival továbbra is együtt vannak, sőt egy közös duett és összeköltözés is helyet kap a terveik között.
Amit nem tudsz róla:
- Kristófnak 7-8 éves korában volt egy biciklibalesete, aminek a nyomait azóta is magán viseli. Eltört a könyöke, és saját bevallása szerint emiatt olyan a bal keze, mint egy hullámvasút!
- Csajok: A hírességek közül Angelina Jolie jön be neki a leginkább, egyébként pedig azokat a nőket szereti, akikkel nem csak az időjárásról lehet beszélgetni, tájékozottak és intelligensek. Azt viszont gyűlöli, hogy a lányok nem bírnak időben elindulni sehova, és néha összeszedetlenek.
- Vicces: Egyszer meghívott egy lányt randizni, de útközben észrevette, hogy otthonhagyta a pénztárcáját. Improvizált, ezért étterem helyett a Margitszigetre vitte sétálni a csajt, mert nem akart beégni.
- A legszexisebb zene szerinte: „Az a változat, amikor Lady Gaga egy szál zongora mellett az Edge of Glory-t énelki, nagyon ott van, irtó érzéki!"
- A jövő: Ha nem énekes lenne, akkor is zenével foglalkozna, például zeneszerző lenne. Vagy az előadó művészet más formái is vonzzák, mondjuk a műsorvezetés.
- Hobbi: Olvasás, Rubik-kocka, sport
Kedvenc szín: Fekete
Kedvenc étel, ital: Brassói, almalé
Kedvenc dal: Jamie Cullum - Love Ain't Gonna Let You Down
Kedvenc előadó: Frank Sinatra
Kedvenc Megasztár(-döntős): Tóth Gabi
Kedvenc könyv: Volt egyszer egy Amerika
Kedvenc zenei műfaj: Rock, jazz
Kedvenc film, kedvenc színész: Nagymenők, Leonardo DiCaprio
Példaképed: Frank Sinatra
Kedvenc állat: Kutya
Kedvenc viselet: Fekete-fehér kombinációk, lehetőleg testhezálló
Mottód: Rock 'n’ Roll
Élete legjobb pillanata: Nővére gyermekeinek születése.
Amire a legbüszkébb: A sportban elért eredményeire. (Többszörös taekwondo korosztályos magyar bajnok, EB helyezett)
Élete legmeghatározóbb pillanata: Amikor felvették a zeneiskolába.
Élete legrosszabb pillanata: Soha nem fog fel semmit rossznak.
Életcélod: Hogy csak a zenével kelljen foglalkoznia
Élete legkínosabb pillanata: Szerinte van az az állapot, ami után semmi sem ciki.
Legnagyobb kívánsága: Szeretne egyszer találkozni Jamie Cullummal.

1 felhasználónak tetszik:
zsofici99
Férje nyilatkozott Selena Gomez diagnózisáról

Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Ez a gond a fanok szerint az új Harry Potter-sorozat előzetesével

Nincsenek megelégedve a rajongók.
Kylie Jenner és Timothée Chalamet nyaralós képei láttán te is a tengerpartra vágysz

Közös nyaraláson vesznek részt.
Blake Lively megszólalt, miután ejtették Justin Baldoni elleni szexuális zaklatással kapcsolatos vádjait

Blake Lively megszólalt.
Florence Pugh hivatalossá tette a kapcsolatát

2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Harry herceg és Meghan Markle fotósa elmondta, milyenek valójában

Sokat dolgozott és utazott velük.
Zendaya elárulta, mi bosszantja leginkább Tom Hollandben

Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Ő lehet Taron Egerton párja
Ő lehet Taron Egerton párja
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.

offline