Demi Lovato már nem szégyenkezik

Ez nagyon jó cikk lett Demi jól megmondta és igaza is van!! Ezért is szeretem annyira ♥♥

Nem mondtam, hogy rossz a hangja, hanem, hogy tök átlag...

jó cikk , szerencsére túl van ezen az egészen, és most már boldogabban tud majd élni

...ja jol tete hogy tul esett ezen is ;D Gratula neki ..Puszi

Nagyon unalmas ez a téma főleg azért mert már kezd marketingszagú lenni...ha nem bírja a hírnévvel járó terheket vonuljon vissza.Ennyi.Jó hangja van és jó hogy kiállt ezért az ügyért de inkább ettől mint a zenéjétől hangos a sajtó.Más híresség is ment át ilyen szakaszon vagy még rosszabbon ott van pl.Britney...mégsem ezt hallgatod tőle h jajj mert én összeroppantam.
Másrészről pedig millió és millió lány van akinek ilyen problémája van és mondjuk se rehabra nincs pénze se arra h elmenjem pihenni (mert suli,munka...) és ők is valahogy túlélik.A szememben ők a hősök.

Örülök hogy megváltozott

Hogy lehetnek ilyen emberek?Ők letettek már vmit az asztalra?nemhiszem..Bezzeg a másikat le tudják szólni..Meg mi az hogy sajnáltatja magàt?Igen elmondja sokszor.De ez nem baj.Ő felvállalta az egész világ előtt.Más még a hozzá legközelebb álló személyeknek sem meri bevallani.Akik ilyeneket mondanak,nem tudják,hogy Demi hány fiatal lánynak segített ezzel.
De ha majd padlóra kerülnek megértik az egészet..Ès rájönnek,hogy ez tényleg egy olyan dolog,amiről nem lehet eleget beszélni..

Szerintem Demi nagyon szép és rohadt erős csajszi, én nagyon szeretem. És ő a semmiből feltört a sztárbiznizbe szinte, és mindig talpon maradt, még a rehab után is, szval olyanok mondjanak rá bármit is, akik képesek ilyesmire!

A kommentjeitekből ítélve,ti mindannyian kis tini lányok lehettek akikbe egy csöppnyi emberiség sem szorult. Szerintem ez az interjúja a legőszintébb; és lehet valaki számára unalmas azt hallani,hogy megint a problémáiról beszél,de nekem igen is erőt ad,az hogy Ő erről újra és újra beszél...és nem hinném,hogy ezt Te vagy bármelyik barátod fel merte volna vállalni-drága mindent tudók,akik itt osztják az észt.attól,hogy még neked semmit sem jelent másoknak igen.Mert emberek milliói csatlakoztak Demihez,és vált a Stay Strong a mottójukká.Itt már nem Demi nehéz korszakáról van szó,hanem arról hogy azóta mennyit fejlődött és mennyit ért el.De ha ezt bárkinek is nehezére esik felfogni,akkor feleslegesen kommentelgetünk itt.. És örülök,hogy végre ez a lány egy új korszakot teremtett a tini lányok körében,Demi elhozta azt a korszakot,ahol már senkinek sem kell szégyenkeznie a teste vagy önmaga miatt.Mert bármilyen is a kinézeted az számít ami a szívedben lakozik.. lehetsz királylány/vagy nagyszájú lázadó csak senkit sem érdekel.

most ilyenkor mit lehet mondani?? ez már a 100. interjú amit a legőszintébbnek neveznek... -.- szeretem Demit, de nem kell ennyiszer elmondani h már jól van...

alllwear:igazad van!De tisztelem Demit, hogy megmuttata, hogy anorexia nélkül is lehet valaki szép.

Elolvasva a hozzászólásodat, én pont inkább ezt tartom naiv tinilányosnak, mint azt, akik unják ezt a témát. A negatív vélemény is vélemény, nem? Én is túlzásnak tartom már, hogy fél éve a csapból az folyik, hogy beteg volt. Nem akartam leírni, de akkor én is megosztom a történetemet a nagy világgal, hogy azon a bizonyos ominózus időszakban én velem mi történt.

2009 ősz - októberétől egyenesen decemberig

Életem egy mély szakaszába érkeztem el. Nagyon sok problémám volt, nagyon sok. Iskolát váltottam és nem igazán tudtam úgy beilleszkedni, ahogyan akartam volna. Részben ez is lapátra tett engem egy kicsit. Próbáltam kommunikálni, persze ez sikerült is, de mint mindenkit, engem is a magány gyötört. Vágytam a szerelemre, vágytam arra, hogy valaki szeressen, de nem, senki sem volt. Volt egy osztálytársam, egy srác, aki elkezdett felém közeledni. Érdeklődött felőlem, hogy hogyan is vagyok és ez hihetetlen jól esett. Iskola váltás miatt a barátaim nem is kerestek túlzottan, így mondhatni teljesen magamra voltam maradva. Kezdtem végre reményeket fűzni ahhoz a sráchoz, mikor az egyik lány osztálytársam szólt nekem, hogy a srác hülyét akar belőlem csinálni az egyik osztály előtt. Kiteregette az MSN-es beszélgetésünket és konkrétan csak lefektetni akart. Na, akkor legszívesebben kiheréltem volna az illetőt, azóta hozzá sem szólok. Aztán az itthoni problémák csak olajat öntöttek a tűzre. Édesapámmal komoly problémák adódtak. Nem csak az édesanyámmal voltak összetűzései, hanem velem is. Sosem éreztem úgy, hogy elég jó lennék neki. Soha nem felelt meg a tanulmányi eredményem, és mindig azt kaptam meg, hogy a húgom kitűnő tanuló és miért nem. De képzeld el ezt enyhén szólva megalázó, lekezelő, arrogáns hangnemben. Állandóan megjegyzéseket tett, amikre persze én előszeretettel visszaszóltam. Bármit csináltam, az sosem volt jó. Nem is tudom, hogy hányszor rohantam fel sírva a vacsorát félbe hagyva, nagyon, de nagyon sokszor. Akkor elmondani sem tudom, hogy milyne érzés volt betegen és lázasan arra ébredni kora reggel, hogy négy bezárt ajtó mögött a szüleim hogyan is veszekednek. Aztán a veszekedések egyre sűrűbbé váltak, idegileg kezdtem kiborulni. Akkor jött a teljes szétesés, ami engem nagyon megviselt, a költözés. Oké, 17 éves voltam akkor, de nagyon megviselt az, hogy az a család, amiben felnőttem lehet, hogy soha többé nem fog létezni. Édesanyám bérelt egy lakást és elköltöztünk. Engem személy szerint annyira megviseltek a történtek, hogy éjszakákat sírtam át, és naponta többször is megfordult a fejemben az öngyilkosság gondolata, de valami mindig itt tartott. Ki tudja, talán éreztem, hogy élni kell. Akkor hétvégenként haza mászkáltunk, és a legrosszabb pillanatban hagyott magamra a legjobb barátnőm is. Nem is érdekelte, hogy mi van velem, folyton a pasiairól kezdett dumálgatni, én meg beleuntam, hogy egy átkozott ember sincsen, akiben megbízhatok és elmondhatom, hogy mi a bajom, miért sírok és, hogy egyáltalán mit érzek. Nem mondhattam el senkinek, de mutatni sem mutathattam ki. Lelkileg annyira összeroppantam, hogy a tanulásra sem bírtam koncentrálni, állandóan sírtam és senkit sem érdekelt. Aztán elővettem a hobbimat, a regény írást. Ennek köszönhetem, hogy itt vagyok. Segített kifejezni önmagamat, leírhattam a fájdalmaimat és egy bizonyos lelki öngyógyításba kezdtem bele. Ekkor született meg a leghosszabb regényem 440 oldallal. A történet persze happy enddel zárul, mert édesapám megváltozott teljesen. felfogta azt, hogy elveszítheti a családját, így úgy döntött, hogy megváltozik értünk. Azóta nincsen a szememre hányva a tanulmányi átlagom, csinálok azt, amit csinálok és ahogy csinálom. A bérelt lakást 2010 januárja-februárja körül feladtuk és visszaköltöztünk, azóta pedig a szüleim ismét együtt vannak, én pedig meggyógyítottam a saját lelkemet.

Kérdem én, hős lennék? Azt tettem, amit minden ember tesz, túléltem. Ezért nem nagy kunszt ez az egész, mert tudom és átéltem ezt a dolgot! Csak annyira erős a személyiségem, hogy eszembe nem jutott a fájdalmamat droggal vagy alkohollal enyhíteni. Pokolian fájt akkor a szívem, elmondani sem tudom, hogy mennyire, de számomra tanulságos volt a történet. Nekem nem volt szükségem a rehabilitációra, hogy kijöjjek abból a helyzetből, ahol voltam. Egy időben azt is hittem magamról, hogy az enyhe depresszió mellett bipoláris is vagyok, mert nagyon sok tünet egyezett, de mint kiderült ez csak egy ilyen átmeneti időszak volt. Minden arról szól, hogy mennyire vagy erős. Demi gyenge volt. Valaki itt írta, hogy az emberek többsége nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy a rehabra bemenjen, ahogyan én sem. Senkire sem számíthattam, csak magamra. De nem hagytam el magamat, foggal és körömmel küzdöttem azért, hogy megéljem ezt a napot és egy fityinget nem költöttem rá, csak született egy olyan mestermű, ami tele van érzelemmel, fájdalommal és szenvedéssel. Úgyhogy nekem ne mondja itt senki, hogy "Tini vagyok és nem éltem át soha."! 20 évesen nem érzem már magamat tinédzsernek, de ezt akár egy 14-15 éves kamasz is átélhette. De úgy gondolom, hogy az én esetem még nem volt a legrosszabb. Biztos vagyok benne, hogy vannak itt a fórumon olyanok is, akikkel sokkal rosszabb dolgok történtek. Ez csak az én történetem és attól, hogy elolvastad nem fogod tudni átérezni azt a fájdalmat, amit én akkor éreztem. Ez a csaj megroppant a sztárság mibenléte miatt, ennek ez az egész kiindulópontja, semmi más. A Stay Strong mottó itt a hazánkban max a rajongóknál van elterjedve, elég csak végig nézni a mai gimnáziumokon. Aki nem gizda, az ki van nézve. Csak úgy kiindulok abból a gimiből, ahová járok. A tinédzsereknél még mindig a külsőségek a fontosak, más nem igazán. Szóval én nem fedeztem fel változást a tőlem fiatalabbaknál emiatt, sőt talán rosszabbodik a dolog, mert manapság már a 8 éves kislány is tűsarkút akar és sminkelni magát. Én ezt mindennek nevezném, de nem annak, hogy fogadd el magadat olyannak, amilyen vagy. Ennek itt nagyon nincsen még visszhangja, lehet, hogy az USA-ban igen, de, ha bemész egy gimibe ezzel a szöveggel, konkrétan a mai fiatalok körbe röhögnének. Neked konkrétan fogalmad sincs, hogy miről írsz, ezért is írtam azt, hogy talán nem kéne általánosítani és lekezelni a másikat, mert nem tudhatod, hogy a kommentelők közül kik éltek át ilyesmit és annál rosszabbat is! Én tudom, hogy mi ez a dolog, miről szól, milyen az, amikor egyedül vagy és senki sem tud segíteni rajta, de kéne. És csak úgy zárójelesen megjegyzem, akinek tényleg ilyen problémái vannak, azon nem segít ez csippcsupp tinisztárocska a Stay Strong mottójával. Magamból kiindulva ez rajtam biztos nem tudott volna segíteni, de hát mindenki más. Akin ez segít, annak még nem voltak igazán problémái és nem roppant össze eléggé.

Én nem tartom magamat hősnek, nem kürtölöm világgá, de nem szeretek erről az időszakról beszélni, mert hosszúnak éreztem és nagyon fájdalmasnak. Nem szeretek emlékezni a rossz dolgokra. Attól, mert vele ez megtörtént, megtörténhetett másokkal is, sőt még talán Demi sztorijánál sokkal rosszabbak is. Konkrétan valóban kezd az egész átmenni reklámmá és én ezt viszont nagyon nem csípem, ti pedig bekajáljátok, mint anno Selena Gomeznél, akkor ugyanez, de dettó ugyanez volt. Akinek ilyen problémái vannak, annak egy társ kell, aki megérti, aki segíthet rajta. Nem valami interjú és egy Stay Strong mottó. Hála Istennek, most már van mellettem valaki, akire támaszkodhatok és bármi történjen is, soha sem fog elhagyni engem. De ezt az egészet túl kellett élnem ahhoz, hogy rátaláljak életem szerelmére. Így utólag visszagondolva megérte ennyit szenvedni, mert eszméletlen mennyiségű boldogságot kaptam az utóbbi másfél évben a páromtól. Mindenki tud ilyen történetekkel szolgálni. Nem Demi tojta a világra a spanyol viaszt, mert ő átélt ilyet. Talán azokat kéne sajnálni, akik tényleg ebben szenvednek és valóban azokat becsülni, akik mindenféle segítség nélkül kilábaltak ebből az állapotból. Ez számomra is egy életre szóló, negatív, de élmény marad. Engem az tett erőssé, hogy igen, sikerült, képes voltam rá, és nem valami felirat, amit egy sztár propagandál.

Elmondja úton-útfélen, ez már mint Holly is említette, inkább reklám mint őszinte interjú, és őszintén szólva én is unom.
Én is elég nagy terhet cipelek, mégsem tud róla a fél város netán a fél világ, személy szerint most sem szeretem hangoztatni mi történt velem, mert úgy gondolom ez az én személyes tragédiám, ami rám tartozik, meg arra, akit arra méltónak tartok és elmondom neki. De hogy min megyek keresztül, vagy hogy akkor hogyan éreztem tényleg csak azokra tartozik akiknek bizalmat szavazok. Hogy miért? Mert Demivel ellentétben nem vágyok a figyelemre és a szánalomra, mert bizony annál nincs rosszabb amikor szánakoznak rajtad, hogy szegény lány. Tapasztalatból mondom. Ja, és persze beszélnek róla, a legjobb módja önmaga reklámozásának szvsz.


Ha lenne hangom akkor sem kívánnék kiállni mások elé, nincsenek ilyen szándékaim, így valószínűleg diznisztárocska se lesz belőlem soha, és bizton állíthatom az életemben sem fogok semmi olyat elérni, amit tinédzserek orra alá dörgölhetnék, de nem is érdekel.
El merte mondani. Vagy inkább úgy volt vele, hogy ideje hasznot húzni a bajaiból. Ezt szánalmasnak tartom. Szerintem az ember magánéletét nem kell kiteregetni mindenki ellé, és egy ilyen dolog a magánélet elég szerves része.

Segít. Igen, azokon akiknek annyi a bajuk, hogy mit vegyenek fel holnap, vagy melyik szemfestéket válasszák, akiknek igazi problémájuk van nem segít. Miért? Mert az ilyen magasról lesz_rja hogy Deminek mi a baja, a sajátja nagyobb, fontosabb, az életében az ami befolyásoló tényező. - Magamból indultam ki, lehet támadni, a véleményem miatt.

Nagyon szép képek készültek róla. Hihetetlenül pozítiv lányka.

oké, akkor most én jövök, rövid leszek, és megpróbálom felszínesen elmondani:

ui.: f_ck the haters.

---
Hozzászólás kérésre szerkesztve. - joe_r

Ha nektek ez a téma unalmas, akkor nekem pedig már az unalmas rohadtul hogy csak azzal a szöveggel tudtok jönni hogy "Mert Ő csak egy Disney sztár" -.- És akkor mi van ha az? (Amúgy meg már nem, mert ott hagyta őket végleg...)
A másik meg hogy sokan írtátok hogy minek teregette ki a dolgait? Talán azért mert ha nem mondott volna semmit, akkor meg az lett volna a bajotok hogy nem meri vállalni a történteket stb stb.... -.- Amúgy érdekes hogy nem szeretitek, és még is mennyi időt szántok rá Már napok óta kommentelitek a cikket Én nem szoktam olyan előadókkal foglalkozni akit utálok...

szeretem Demit, mindenhogy.<3

Ki mondta, hogy utáljuk?! Ú, szövegértés kapa...

már megint... már több mint egy éve csak ezt nyomja és kezdem azt hinni hogy azért, mert amúgy nem lenne benne semmi érdekes

jól néz ki, nincs miért szégyenkeznie <3