Magas volt, barna karcsú akár a jegenye így szólt: Kislány szabad egy táncra?
Alig vártam kimondnai igen
Szeme égő tűzként parázslott s ha rámtekintett nevetett.
Tudtam éreztem már akkor, hogy az első percben megszeretett.
Egy év telt el azóta, oly gyorsan szált el mint egy pillanat. Miközben gyakran találkoztunk s loptuk a forró csókokat.
Azt hittem bo9ldogok vagyunk , szeretük egymást nagyon.
A suliból hatafelé tartottam, mikor megpillantottam vkit aki, velem szembe jött.
Integetni akartam hisz ő már messziről integetett, de észre vettem vkit és nem emeltem fel a kezemet.
Kezét egy ismeretlen lány szorította oly fájdalom volt nézni ezt nekem, éreztem, hogy a könnyek lassan elborítják a szemem.
Hát így szeret, ezt tette vele?
Én inkáb meghalok, hisz így mit ér az életem
A sarkon feltünkt egy taxi, mint egy veszedelem
Én az útestre léptem, a többire már nem emlékszem
Mikor már feleszméltem, hatalmas tömeg állt körülöttem
Csak éppen azt nem láttam akit kerestem
Ekkor észre vettem, hogy mégegy test hever mellettem.
Igen ő volt a bátor, aki engem saját testével védelmezett
Félig eleven, félig halott.
Rajtam kivül senki sem tudta, hogy ő már a halálával birkozott
Gyengülő kezével megszorította a kezemet, utolsó erejét összeszedve egy mondatot rebegett
Meg kell mondanom, hogy az a lány a húgom volt
Gondolj rólam amit akarsz, én akkor is szeretlek.
Mardosó, keserű ön vád már az egész életem
Mert volt egy fiú aki ezzel a szóval halt meg
,,Szeretlek"
A nagy szerelem!"
Együtt jártak ők sok-sok éven át, egy fiú, meg egy lány. Hideg tél, meleg nyár, kint találta őket a kis utcán. Fogták egymás kezét, beszélgettek, sokat suttogtak egymásnak forró szavakat. Boldogok voltak, mint soha senki más, szerették egymást, a fiú, meg a lány. Egy napon így szólt a lány: Gyereket várok, egy kisbabát. A fiú nem szólt, csak elköszönt, többé nem jött vissza már. Elment némán és hidegen. Ez volt hát a "Nagy Szerelem!" És megszületett a kisfiú, boldog volt a lány. Hátha jő az apa tán. De nem jött, hiába várta. Teltek a napok, egyre teltek, de ő mégis reménykedett. Hiába várta, hátha jön a srác. Együtt élt a lány a kisfiával, benne lelte örömét, és eltelt ifjúságát. S nőtt a fiú napról- napra szebb lett. Kimondta az első szót a legszebbet : Anya! Egy napon sétálni mentek, a kisfiú ott totyogott az anyja mellett, sötét utcák, hol azelőtt jártak, fölvillantak az emlékek. Sok elmúlt napok, boldog évek. Fölsóhajtott a lány : Milyen kár hogy egyedül vagyok! A sarkon ifjú pár köszönt rá. Egy barna szemű, fekete srác vissza nézett, s a lány könnyein át, így szólt gyermekéhez : Ez volt az Apád!!!
1 felhasználónak tetszik:
