Idézet (Sally Sparrow @ 2011.11.21. 11:00)
Most nem tudom hol forgat vagy forgat-e egyáltalán, de tetszik a gondolat, hogy ül az íróasztalánál és DW-s tollal a kezében dedikálja a képeket, kibontja a levelünket. Utólag csodálkozik, hogy 'Look at that. It's from Hungary.' Meglátja a Shakespeare könyvet, kinyitja, emeli a szemöldökét, hogy WOW mik vannak. Bizonyosan egy szót sem tud magyarul, lapozgatja a könyvet, csodálkozik rajta, hogy WOWZERS. Látom magamelőtt, hogy fülig ér a szája pedig egy szót sem ért belőle

Nézi a könyvet (Szinte biztos vagyok abban, hogy először a könyvet nézi meg). Látja az idézetet az elején, belelapoz, helyeslően bólogat, hogy szépek a képek, olvasgatja az üzeneteket, meglátja a ff-ket a könyv végén, ijedtében ledobja az asztalra, mondván: 'Do I want to read that right now?' Belenéz a borítékba van-e még benne valami, megtalálja a levelet. Első benyomása a második mondat után tuti az lesz, hogy a csaj, aki írta a levelet, biztosan nem tudja ki vagyok, csak a többiek nevében írt. Olvassa többet, látja a We szavakat, nyugtázza, hogy tévedett. Gyanús lesz neki, hogy ilyen elismerően nyilatkozik a csaj a SS-ról. Hátradől a székében, kigubbasztja a szemeit, túr a hajába, hogy 'ezek biztos illegláisan töltenek'. Aztán azt gondolja, áh, nem, azt írta a csaj, hogy DVD-ket néznek. OLvassa, hogy nekünk ő a kedvenc Dokink és nekem Baker, akkor megint felmerül benne, hogy illegálisan töltünk, folytatja tovább az olvasást és lezárja a gondolatait annyival, hogy kíváncsi a ff-kre és mégis neki esik, majdcsak nem valami slash. Olvasgatja a ff-ket, röhög itt-ott, mosolyog hogy áh, mik vannak. Utána megy az autogramm mindenkinek (és remélhetőleg legalább egy valakinek Thank you vagy egy kis külön köszönet egy lapon amit ugye nem várunk el, csak jól esne.
Ups. Did I say that out loud?

)