VV5: A halál angyala költözött be a villába
2011. szeptember 19. 18:57
#62
|
|
Alison Lerman♦ Princess of Persia™♦ |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.08.30. Hozzászólás: 6373 Csatolások: 1346 Azonosító: 134139 offline
|
Én abszolút Való Világ ellenes vagyok, és egyetlenegy részt nem láttam belőle, és ezután sem vagyok hajlandó! Kicsit sem érdekel, hogy ezek a barmok hogy rontják el az életüket, hogy süllyednek a legaljára! (Ha egyáltalán még tudnak lejjebb!) Hihetetlen, hogy az új lakóknak, itt nézem, hogy némelyiknek már több mint 100 rajongójuk van, miközben semmit sem tettek azért, hogy kivívják az emberek tiszteletét. Elmennek egy ilyen műsorba, és porig alázzák magukat az egész világ előtt! Feltárva a titkaikat, és a többi egyéb dolgukat! Az emberek pedig ott röhögnek a baromságaikon, a hülyébbek, és éretlenebbek persze még tisztelik, és fölnéznek rájuk. Eddig szerencsére egyik barátom sem tartja példaképének bármelyiküket is, de ha lett volna ilyen, vagy lesz ilyen, azzal komolyan elbeszélgetek! Annyi olyan tehetség van, akire igazán érdemes figyelni, nem ezekre, akik még beszélni sem tudnak normálisan, vagy ha igen, akkor hülyeségeket. Ne akarjunk már olyanokra felnézni, akik az utcasarokról jöttek a villába, vagy sztriptíztáncosként keresték a kenyerüket. A véleményem szerint egyikük sem érdemli meg, hogy sztárnak mondhassa magát. Idióta, nulla IQ val rendelkező fajankók!! Menjenek inkább, és végezzenek rendes munkát! Úgy is pl. kevés kályhaépítő szakember van mostanság!
2011. szeptember 19. 19:43
#63
|
evilgenius_96visszatérő vendég |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.11.06. Hozzászólás: 159 Csatolások: 0 Azonosító: 138096 offline
|
ettől a nőtől agyfaszt kapok. jééézus.
2011. szeptember 19. 19:58
#64
|
|
foolishdoll |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.05.30. Hozzászólás: 694 Csatolások: 0 Azonosító: 128436 offline
|
bénító tekintetű....ENYHE KIFEJEZÉS! Olyan debil,morbid feje van,hogy a szépérzékemnek annyi!KI KELL SZAVAZNI!!!már most nem bírom a fejét!!!könyörgöm! az életkedvem elmegy ha ránézek XD
2011. szeptember 19. 20:22
#66
|
|
Kelsey |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.06.28. Hozzászólás: 2806 Csatolások: 4078 Azonosító: 130190 offline
|
Nekem már csak az magas, hogy ki van olyan retardált barom, hogy képes és pénzt költ erre a borzalomra, és őt juttatja be... az oké, hogy ne unatkozzunk, de akkor is. A másik kettő szörnyület is borzalmas volt, de még mindig jobb, mint ez a... lány.
2011. szeptember 19. 20:28
#67
jajj ez lesúlytó! azt hittem h az a szőke ronda kiskutyusos jut be!
2011. szeptember 20. 17:12
#76
|
|
VampireNinaúj tag |
Csoport: Tag Csatlakozott: 11.06.18. Hozzászólás: 68 Csatolások: 0 Azonosító: 153256 offline
|
Én egyáltalán nem örülök hogy ő került be!Nem szipi csaj!Kifejezetten taszít engem a viselkedése,és ezen a képen is a tekintete valami....kiráz tőle a hideg
2011. szeptember 20. 17:59
#78
OMG
Ez a nő
Elég durván tud nézni XD Nem valami szimpi nekem
2011. szeptember 20. 18:02
#79
|
|
Serenateúj tag |
Csoport: Tag Csatlakozott: 11.08.27. Hozzászólás: 3 Csatolások: 0 Azonosító: 159480 offline
|
Megfogadtam hogy nem nézem a VV5-öt, de tegnap belenéztem, mert kíváncsi voltam a Fecóra, ismerősöm szomszédjára. Aztán megláttam ezt az Annamarit, hát te jóisten, mondom magamban. Azért a Gergő jól kiosztotta. Szóval lehet hogy fogom nézni, kíváncsi vagyok, mi lesz ebből.
2011. szeptember 20. 18:36
#80
|
Peace_Devil boySupre dan's of care Rarry'ϟ |
Csoport: Kitiltott Csatlakozott: 11.07.10. Hozzászólás: 1205 Csatolások: 2532 Azonosító: 155057 offline
|
ettől a nőtől frászt kapok!
Blake Lively megszólalt, miután ejtették Justin Baldoni elleni szexuális zaklatással kapcsolatos vádjait
Blake Lively megszólalt, miután ejtették Justin Baldoni elleni szexuális zaklatással kapcsolatos vádjait
Blake Lively megszólalt.
Nyílt titok, hogy mi az oka Sydney Sweeney és Zendaya rivalizálásának - kitálalt egy bennfentes
Nyílt titok, hogy mi az oka Sydney Sweeney és Zendaya rivalizálásának - kitálalt egy bennfentes
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Gyermeket vár Aubrey Plaza - alig több mint egy évvel a férje halála után
Gyermeket vár Aubrey Plaza - alig több mint egy évvel a férje halála után
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Összeházasodtak a Vámpírnaplók sztájai
Összeházasodtak a Vámpírnaplók sztájai
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Jennifer Aniston a párjával osztott meg közös képet
Jennifer Aniston a párjával osztott meg közös képet
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Dakota Johnsont csókolózni látták az új párjával
Dakota Johnsont csókolózni látták az új párjával
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Zendaya villantós sötétbarna estélyiben, Sydney Sweeney angyali fehérben vonult fel az Eufória premierjén!
Zendaya villantós sötétbarna estélyiben, Sydney Sweeney angyali fehérben vonult fel az Eufória premierjén!
Új fotók a hírességekről.
Párjával sétálgatott Reese Witherspoon
Párjával sétálgatott Reese Witherspoon
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.

offline
1 felhasználónak tetszik:




