Megmondom őszintén, hogy egyre kevesebbet járok fel erre a fórumra, pontosan a cím miatt. Fanatikusok kontra utálkozók.
Régen a HQP-n még nem ment ez a sárdobálás, mint itt kialakult. Értem én, hogy ez egy fórum, és épp arról szól, hogy mindenki leírhatja a véleményét, de rohadtul nem mindegy, hogy milyen stílusban. Sokszor már gyomorforgató ahogy egyes emberek fogalmaznak, ahogy direkt rámennek arra, hogy másokat fikázzanak. A legjobb példa szerintem Justin Bieber és Selena Gomez. Nem bírom egyiket sem, Selena tehetségtelen, szépségén kívül nem sok mindent tudhat magáénak, Justin feje pedig egyszerűen irritál és a számai is semmitmondóak, DE! lassan már hányingerem lesz attól ami egyes topikokban folyik. MINDENBE! belekötnek ami velük kapcsolatos, belekötnek a LEGAPRÓBB! dolgokba, a legutóbbi kedvencem, hogy Selena hogy mer nyilatkozni xy témáról. Hát basszus, ha megkérdezik egy riportba mondja azt, hogy bocs nem nyilatkozom erről? Komolyan gondoljátok? Arról nem is beszélve, hogy sokszor baromira nem kulturáltan írják le az emberek a véleményüket, hanem esetleg a fanokat megsértően. Komolyan mondom egyes Selena Gomez topikba már ott tartottam, hogy beírok valami nagyon csúnyát...És ez nem csak erre a kettő emberre érvényes, hanem még van pár "sztár" akikre ez érvényes, hogy konkrétan DIVAT LETT UTÁLNI őket. Ha én valakit nem szeretek, akkor bele se nézek az adott topikba, mert nem érdekel, nem foglalkozom vele...akkor mások miért ölnek időt abba, hogy arra pazarolják az időt, hogy nem, nem egyszerűen véleményt írnak, hanem FIKÁZZÁK! az adott embert. Tényleg nem érem.
A másik meg az, hogy az antik folyamatosan azzal jönnek, hogy őket támadják le a fanok, és hogy itt már véleményt sem lehet nyilvánítani. Pont, hogy nem így van. Aki esetleg szeretni meri azt az embert aki itt közutálatnak örvend, kapja a tömény lenézést, meg a beszólást...Nem lehetne egy kicsit visszafogni magunkat? Hol az a szabály, ami leírja, hogy egyszerűen TILOS! megsérteni, fikázni mások kedvenceit? Már régen eltűnt ez, és eltűnt a régi HQP is, ahol volt egy kis színvonal...
És ezzel a hozzászólásommal nem vitát akartam indítani, se semmit, egyszerűen csak kijött belőlem, mert ez már nagyon régóta bennem van.
Fanatikusok kontra utálkozók
2011. szeptember 02. 23:20
#84
Pandus
Ez a cikk éppen az ilyen ellentéteket próbálja kiküszöbölni. Sokan pontosan az ilyen viták miatt már nem is járnak rendszerességgel a fórumra, főleg az idősebb tagok, mert ők is megunták, hogy amióta lehet kényünkre-kedvünkre szitkozódni, azóta egyre lejjebb süllyed a színvonal. Szóval erősen kétlem, hogy Sally Sparrow ezzel a cikkel újabb vitákat akart szítani, hanem szerintem pont, hogy arra próbálja felhívni a figyelmet, hogy ennek véget kéne vetni.
Egyébként csak azt nem értem, hogy elmondtad, hogy normális stílusban nyilvánítsunk véleményt, és akkor ideírod, hogy Justin Biebernek milyen irritáló feje van...
Egyetértek veled, de nem veszed észre, hogy a szavaid ütköznek kicsit egymással?
És ha valaki kérdez tőled valamit egy interjúban, amiről te úgy gondolod, hogy személyes, és nem kell az egész világak visszhangoznia tőle, nagyon is mondhatod, hogy te nem nyilatkozol. Csak hogy Szelenítácska sosem él ezzel a jogával.
Mindegy, ez már más téma..

2011. szeptember 03. 11:01
#85
Én nem szoktam azokat a sztárokat lehordani,akiket kevésbé kedvelek.Leírom normálisan a véleményem róluk.És ha az én kedvenceimet szapulják,akkor sem keveredek veszekedésbe,mert tiszteletben tartom mások ízlését,és csak magát minősíti a mocskos trágárkodása
.
1 felhasználónak tetszik:
Sally Sparrow
2011. szeptember 03. 11:25
#86
Idézet (_ToTo_ @ 2011.09.01. 11:06)
Elolvastam, aztán elmentem reggelizni és közben azon gondolkoztam, hogyan fogalmazzam meg - esetleg nevek említése nélkül - ami eszembe jut a (remek) cikk kapcsán.
Arra jutottam, hogy akik olvassák itt rendszeresen a kommentjeimet azok tudják kik azok a 'sztárocskák' akiket (finoman fogalmazok) nem kedvelek - így nem is lesz olyan nehéz nevek említése nélkül írnom.
A mai divatos sztárocskák nagy része erősen megosztó személyiség. Valaki vagy utálja vagy oda van érte, közte csak nagyon kevesen vannak. Aki imádja őket - róluk szól a cikk - őket bekapta a média által hajtott gépszíj ami olyan gyorsan forog, hogy kitekinteni sincs idő belőle és talán örökre ott ragad az illető. Sosem fogja megismerni azokat az igazi zenészeket, előadókat akiket nem játszanak a 10-14 éves korosztálynak becélzott zenecsatornák vagy internetes fórumok. "Ez meg ki?" "Nem ismerem". "Miért olyanokról van cikk akiket senki nem ismer?" - ilyen kommentek tucatjai találhatóak meg itt is a Starityn. Közben meg lehet, hogy olyan személyekről van szó, akik 10-20-30-40 éve a pályán vannak, sikert sikerre halmoznak és folyamatosan telt ház elött koncerteznek. Elismert díjazott előadók akik valódi lemezeladásokkal vivták ki az elismerést vagy a slágerlistára kerülést és nem avval, hogy hányszor nézték meg a jutubin a videóját (ingyen). Ha a Viva sem játsza őket akkor nem is ismeritek őket vagy azt gondoljátok, hogy nem jó amit csinálnak, mert nem láttad/nem hallottad még őket. Leszóljátok és fikázzátok őket, mert nem ismeritek őket. Akik viszont a Ti kedvenceiteket fikázzák, azok képben vannak - tudják kiről írnak, tudják kiről van szó és mit tett le eddig az asztalra - vagy inkább mit nem.
Aki nem imádja őket az átlát a média gépszíjján és veszi a fáradtságot, hogy meghallgasson más előadókat is, mint ami a tvből meg rádióból folyik - ők meghallják a különbséget a valódi zene és a trendinek kikiáltott zene (?) között.
Ebből adódnak az ellentétek, a menő diznisztárocskák és megcsinált társaik csak jól kiválasztott szempontok alapján előállított termékek amit el kell adni. Bármelyik gimnáziumba belépve találomra ki lehetne választani jóképűnek vagy helyesnek mondott fiúkat és lányokat akikből kellő mennyiségő pénzel, reklámmal, tánctanárral és menedzserrel ugyanolyan pénzcsináló gépezeteket lehetne kreálni, mint a mostani 'menő' előadók bármelyike.
Van aki hallgatja a zenéket, de van aki hallja is. Majd ha idősebb lesz az itt fórumozók nagy része, majd vátlozni fog az izlésük és mosolyogni fognak magukon, hogy úristen - miket hallgattam iskolás éveimben. Persze nem mindenki, lesz aki nem fog változni, aki 10-20 év múlva is beéri az éppen aktuálisan felfuttatott sztárocskák dalaival.
Egy valamit nem értek globálisan evvel az egész dologgal kapcsolatban. Mégpedig azt, hogy miért korcsosult el a média és miért a tizenéves gyerekek lettek az elsődleges célközönség itt kis hazánkban. Iskolába járnak, nem fizetőképesek. Itt most nem a nyugaton felfuttatott sztárocskákra gondolok, hanem a házunktáján lévőkre - külföldön van pénzük koncertre menni, cdt venni - amerikában ezt nevezik showbiznisznek, ott ez egy iparág, mint nálunk a mezőgazdaság. Nem hiszem, hogy itthon arra számítanak a lemezkiadók, előadók és zenecsatornák, hogy ez a korosztály majd kiimádkozza anyucitól meg apucitól a cd, koncertjegy, plakát vagy egy arcképes póló vagy tolltartó árát. Biztos van ilyen is, de én egy ilyen vállalkozásba - mert a mostani sztárocskák inkább vállalkozások pénzkeresésre mintsem hiteles előadók - én nem fektetném a pénzem. De akkor miért? Miért és miből élnek meg? Semmiből. Ezért adják el magukat celebkutyának, hogy 10 vagy 15 ezer forintért nyilatkoznak a blikknek vagy a fókusznak valami baromságot amin csámcsoghat a néző és az olvasó. Aztán meghívatják magukat kicsit több pénzért valami ezek megőrültek vagy frizbiszerű műsorba - és az átlagembernek ekkora a töke is tele lesz velük, hogy mindenhol ott vannak és látszólag mindenhez értenek, mint mekkelek.
És itt jön ki a különbség, mert (és maraduk házunktáján) míg az ilyen tucatgagyimindenholottvagyokésszerepelek sztárocskát sokan a hátuk közepére sem kivánják emiatt, addig egy Ákos, Tankcsapda, Road zenekar, Anima Sound System stb játsza és csinálja a dalokat, zenéket, koncerteket és nem utálják őket és nem támadják őket a fent említett dolgok miatt. Gyengébbek kedvéért leírom, hogy ezt nem azt jelenti, hogy mindenki szereti őket, hiszen nem szeretheti mindenki a rockzenét vagy az elektronikus zenét. De az szimplán csak nem szereti, mert nem az ő stilusa, de nem utálja vagy nem úgy és nem azért amiért mi (idősebbek) utáljuk a megcsinált tinisztárocskákat akikkel az újság, a tv a rádió (meg a tökünk) van tele.
Én tudok röhögni a saját kedvenceimen, ha kell kommentben be is szólok nekik, nem azért lettek a kedvenceim, mert a csapból is ők folynak - sőt, nem is szeretem az olyanokat akik mindenhol ott vannak, mert unalmassá tudnak válni egy idő után. A legtöbb már akkor a kedvencem volt amikor az itt fórumozók nagy része meg sem született, pl JLo, 1996 óta a kedvencem, akkor láttam a Selena című filmjét. Kristen Stewart 2006 óta kedvencem, bár már korábban is felfigyeltem rá a Pánikszoba című filmben 2002-ben és nem a menőnek gondolt Alkonyatmánia miatt, hane már jóval korábban mielött hallani lehetett volna erről a filmről - amit mellesleg ki nem állhatok. Ezt pedig csak azért írtam le, hogy nem kell mindenre azt mondani, hogy 'jajdejó' 'tökjó' 'igaza van' 'jól tette' - csak mert a kedvencetek mondja vagy csinálja. Legyetek ti is kritikusabbak és ne nyaljatok be mindent amit elétek tolnak.
Írtam egy cikket a Viva comet idején ami sok más oldalon és fórumon, hírportálon is megjelent. Miszerint a magyar zenei szakma idén nem képviselte magát a viva comet díjátadón. Hogy miért? Mert nem tartották méltónak azt amit a viva tv és az általuk futtatott sztárocskák csinálnak, képviselnek - joggal. Csupa tizenéves ugribugri autótunnal felturbózott előadó, sikitózó tizenéves kislányok - tehetség és valódi zene sehol.
A cikk nem jelent meg avval az indokkal, ha ilyen irás jelenne meg itt akkor esetleg elpártolnak majd az oldalról azok akik ezeket szeretik. WTF? Inkább dugjuk mi is a homokba a fejünket? Attól jobb lesz?
Ide lehetne vonzani az idősebb korosztályt is fórumozni, cikket írni, de amíg mi is a homokba dugjuk a fejünket addig nem fognak jönni ... (ez csak egyvalakinek szól, remélem olvassa, bár érteni mindenki fogja) Kell valami amivel azonosulni tudnának, de az nem a diznicsenöl és melléktermékei.
Na gondolom olyan hosszúra sikerült az írásom, hogy akiknek szólna - el sem olvassák majd
Nem baj ha nézed ezeket, csak ne ezek legyenek a minták, a követendő példák és a színvonal. Lehet könyvet olvasni vagy olyan filmet nézni amit nem a diznicsenöl készített.

Na ilyenkor sajnálom,hogy a fórumozók többsége nem ilyen értelmes gondolkodású mint te.Bevallom én nem szeretem és nem is utálom a Disney sztárokat és társaikat.Tudom,hogy nem valami igényes zenét vagy filmet csinálnak,de semmi bajom velük.Tisztában vagyok vele,hogy az én legnagyobb kedvencem (Jesse McCartney) is egy tiniféleség és nem tartozik a legnagyobb sztárok közé.Attól,hogy ő a legnagyobb kedvencem még elismerem,hogy ő egy kis pont az igazi sztárokhoz,akik már annyit letettek az asztalra.Sajnos itt nagyon sok elfogult emberke van,aki többre tartja Selena Gomez-t a The Beatles-nél WTF???
Mindenesetre én büszke vagyok rá,hogy ismerek egy csomó IGAZI igényes zenét vagy filmeket csináló sztárt
1 felhasználónak tetszik:
Bátor Ventillátor
2011. szeptember 03. 11:47
#87
Ez egy nagyon jó cikk
Örülök, hogy ilyenek is vannak...
Mennyit lehetett itt is olvasni, hogy Selena Gomezt megdobálták, szóval bántották, bemocskolták, csak azért, mert a rajongók aktuális kedvence, Justin Bieber vele boldog - és ebben tényleg van valami (mármint, amit a cikkben olvashattunk), hogy ha annyira szeretik a Bieber gyereket (még úgy is, hogy valójában semmit nem tud, erre majd még kitérek), örüljenek annak, hogy boldog.
Engem valahogy sosem ragadtak meg ezek a divatba jött sztárok, mint pl. Fluor, Selena, vagy a többiek - nem ragadtak meg a tucatzenék, amiknek semmi jelentőségük nincs, csak feljavítják őket. Ezek tipikusan bulizenék, ez kell a mai fiatalságnak.
Régebben is egészen biztos, hogy voltak ilyenek, de a legtöbb zenének kétség kívül volt értelme, felhívta a figyelmet valamire, egy közös célra, amihez mindannyian hozzá tudtunk járulni.
A legtöbb mai sztár (nekem csak celebek) már egyáltalán nem olyan, mint az igaziak voltak (és persze most is találunk rengeteg olyan hírességet, akit ha ugyan a 12 éves tinédzserek nem rajonganak körül, tényleg letettek valamit az asztalra).
Az igazi sztárok azok, akik nem hordják fenn az orrukat ok nélkül, nem adnak állandóan okot arra, hogy a média velük foglalkozzon (persze, ahogy ez meg lett írva, sajnos bármikor elkezdhetnek pletykálni róluk, sokszor ok nélkül és valóságtalanul), rengeteget jótékonykodnak és törődnek a rajongóikkal.
Nem beképzelt módon vonulnak végig az őrjöngő rajongók tömegén, és nézik semmibe őket.
Az igazi sztárok a mai napig elevenen élnek azoknak az embereknek az emlékezetében, akik nem a tucatsztárokat majmolják - pl. ezért van az, hogy nagyon szeretem Elvist és a zenéjét, pedig, ha jól tudom, 1977 -ben sajnos meghalt, és ez nem most volt.
Én mindig az én kedvenc sztáromhoz hasonlítok, ha ilyen kérdésről van szó, meg persze másokhoz is, de azt hiszem, mindenki tudja rólam, hogy nagyon szeretem Michael Jacksont. Nagyon sok elmondás szerint a rajongók tömegében visszahúzódó ember, a színpadon őrjöng, a való életben pedig nagyon jó humorú, kedves, aranyos ember, aki mindig ad a világnak, segít a rászorulóknak és minden erejével azon van, hogy 'meggyógyítsa a világot' (az, hogy jelen időben beszélek róla, ne zavarjon senkit). Ezzel szemben vegyük például Justin Biebert: ahogy így szólnak róla a cikkek (én csak ebből ítélek, ezt látom, és ezek nagy része nem csak olyan felkapott médiamocsok, amit kitalálnak az emberek, megtanultam nem abból ítélni, különben MJ -ről sem gondolnék sok jót, de megismertem, és tudom, milyen), azt látom, hogy rohadtul fenn hordja az orrát - de mire? Hogy mindenki imádja - de miért? Egyszerűen tényleg nem fér a fejembe.
Mert én ezt nem értem: hogy miért pont erre van igény? Mi lett a világgal? Régebben minden fiatal Michael zenéit hallgatta, üvöltötte teli torokból azokat a régi slágereket a nagy előadóktól, amiket a rádiók játszottak, most meg mi van? Jelentéktelen zenéket hallgatnak, amik többségének semmi értelme? Az "Álljunk össze, mint két kicsi legó"- nak például mi értelme van? Semmi.
Szerintem ez a kérdés még sokáig fog engem foglalkoztatni, és aki tudja a választ, legyen oly' kedves, hogy elmondja, mert belepusztulok szerintem, ha nem tudom meg a választ.
A rajongással kapcsolatban meg annyit, hogy igen, tényleg rengeteg elvetemült rajongó van mostanság. Megvettem Michael életrajzát (mert muszáj, nem hagyhattam ott), amiben írja, hogy a lányok állandóan ráugrottak, letámadták őt, és a testvéreit, és nagyon zavaró volt, ráadásul azzal sem törődtek, hogy balesetet is okozhatnak, és veszélyeztetik mindenki testi épségét.
Meg hát ott vannak a fanatikusok.. úgy tudom, John Lennon -t is egy ilyen lőtte le, egy beteg ember, de ez már más dolog

2011. szeptember 03. 14:23
#88
|
|
Pandus |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.09.05. Hozzászólás: 629 Csatolások: 396 Azonosító: 134321 offline
|
Idézet (num1Kolosszus @ 2011.09.02. 23:20)
Pandus
Egyébként csak azt nem értem, hogy elmondtad, hogy normális stílusban nyilvánítsunk véleményt, és akkor ideírod, hogy Justin Biebernek milyen irritáló feje van...
Egyetértek veled, de nem veszed észre, hogy a szavaid ütköznek kicsit egymással?
És ha valaki kérdez tőled valamit egy interjúban, amiről te úgy gondolod, hogy személyes, és nem kell az egész világak visszhangoznia tőle, nagyon is mondhatod, hogy te nem nyilatkozol. Csak hogy Szelenítácska sosem él ezzel a jogával.
Egyébként csak azt nem értem, hogy elmondtad, hogy normális stílusban nyilvánítsunk véleményt, és akkor ideírod, hogy Justin Biebernek milyen irritáló feje van...
És ha valaki kérdez tőled valamit egy interjúban, amiről te úgy gondolod, hogy személyes, és nem kell az egész világak visszhangoznia tőle, nagyon is mondhatod, hogy te nem nyilatkozol. Csak hogy Szelenítácska sosem él ezzel a jogával.
Igen, mert számomra Justin Biebernek irritáló feje van, de sokakkal ellentétben, nem megyek be minden egyes róla szóló témába ezt leírni, mert egyszerűen nem szeretem, NEM ÉRDEKEL MI VAN VELE. Leírtam egyszer-kétszer ha jól emlékszem, hogy nem bírom a fejét, de nem teszem meg ezt minden róla szóló topicban, mert egyszerűen hidegen hagy mit csinál.
Én most konkrétan arra gondoltam Selenával kapcsolatban mikor megcáfolta, hogy Britney számokat fognak előadni, ott írta valaki, hogy hogy mer ezzel kapcsolatban nyilatkozni, meg mi az, hogy ő cáfolja meg. Hát basszus, ő is benne volt ebben a pletykában, miért ne mondhatná, hogy nem igaz? Attól, hogy valakit nem szeretek, nem kötök bele minden mozdulatába, pláne úgy, hogy tök hülyeséget írok...Nem szeretem Miley Cyrust se, mégse írom le, hogy úristen mi az, hogy ennyi tetoválása van, meg én hogy utálom minden egyes témába ami róla szól...lehet véleményt nyilvánítani, de mikor folyton ugyanazok az emberek leírják minden egyes xy-ról szóló topicban, hogy mennyire rühellik, már kezd kicsit uncsi lenni. Pláne ha nem is kulturáltan írják.
Tényleg nem vitázni szeretnék pláne olyanokon, mint Selena meg Justin
2011. szeptember 03. 18:16
#90
Idézet (Pandus)
[size=1] Igen, mert számomra Justin Biebernek irritáló feje van, de sokakkal ellentétben, nem megyek be minden egyes róla szóló témába ezt leírni, mert egyszerűen nem szeretem, NEM ÉRDEKEL MI VAN VELE. Leírtam egyszer-kétszer ha jól emlékszem, hogy nem bírom a fejét, de nem teszem meg ezt minden róla szóló topicban, mert egyszerűen hidegen hagy mit csinál.
Én most konkrétan arra gondoltam Selenával kapcsolatban mikor megcáfolta, hogy Britney számokat fognak előadni, ott írta valaki, hogy hogy mer zzel kapcsolatban nyilatkozni, meg mi az, hogy ő cáfolja meg. Hát basszus, ő is benne volt ebben a pletykában, miért ne mondhatná, hogy nem igaz? Attól, hogy valakit nem szeretek, nem kötök bele minden mozdulatába, pláne úgy, hogy tök hülyeséget írok...Nem szeretem Miley Cyrust se, mégse írom le, hogy úristen mi az, hogy ennyi tetoválása van, meg én hogy utálom minden egyes témába ami róla szól...lehet véleményt nyilvánítani, de mikor folyton ugyanazok az emberek leírják minden egyes xy-ról szóló topicban, hogy mennyire rühellik, már kezd kicsit uncsi lenni. Pláne ha nem is kulturáltan írják.
Tényleg nem vitázni szeretnék pláne olyanokon, mint Selena meg Justin dry.gif akik számomra semmit sem jelentenek, csak egyszerűen tényleg irritáló tud lenni mikor sokan a kákán is csomót keresnek, és a legapróbb dolgokba is belekötnek.[/size1]

Igen, azt én is utálom, mikor valaki csak azért ír egy-egy cikkhez, hogy lehordja az adott sztárt, és akkor még ő csodálkozik, hogy a rajongók nekimennek. Ettől függetlenül vannak, akik normálisan fejezik ki a véleményüket, mégis néhányan elég durván nekik esnek.
Egyébként én is ezt írtam egy Gagás cikkhez, csak más szavakkal - hogy az emberek már minden apróságon képesek fennakadni (lásd: Lady Gaga vs. Xtina videók). Ez tényleg nagyon irritáló.
2011. szeptember 03. 22:13
#91
|
|
Pandus |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.09.05. Hozzászólás: 629 Csatolások: 396 Azonosító: 134321 offline
|
Idézet (num1Kolosszus @ 2011.09.03. 18:16)
Igen, azt én is utálom, mikor valaki csak azért ír egy-egy cikkhez, hogy lehordja az adott sztárt, és akkor még ő csodálkozik, hogy a rajongók nekimennek. Ettől függetlenül vannak, akik normálisan fejezik ki a véleményüket, mégis néhányan elég durván nekik esnek.
Egyébként én is ezt írtam egy Gagás cikkhez, csak más szavakkal - hogy az emberek már minden apróságon képesek fennakadni (lásd: Lady Gaga vs. Xtina videók). Ez tényleg nagyon irritáló.
Egyébként én is ezt írtam egy Gagás cikkhez, csak más szavakkal - hogy az emberek már minden apróságon képesek fennakadni (lásd: Lady Gaga vs. Xtina videók). Ez tényleg nagyon irritáló.
Na például őt lett divat utálni. Érdekes régen mennyien szerették, most meg konkrétan minden 2. hozzászólásban azt olvasom ahogy elhordják. És őszintén szólva szerintem ez abból ered, hogy a sok saját véleménnyel nem rendelkező ember elkezdi követni azokat akik leírják a véleményüket, és ők csak mennek utánuk...Nekem speciel Lady Gagával semmi bajom, régen nagyon szerettem, mára már annyira nem, nem tetszik amit mostanában csinál, ezt egyszer-kétszer leírtam, szerintem felfogta mindenki. Elolvasom a róla szóló cikkeket, de inkább nem kommentálom, pedig néha tudnám, szintén azoknak az embereknek akik minden egyes topicjában elsütnek valami béna viccet rá, meg lehordják, de nem teszem, mert akkor vagy tíz ember nekem esne, és nem akarok közutálat tárgya lenni.
2011. szeptember 03. 22:22
#92
|
|
ophely88time lady |
Csoport: Tag Csatlakozott: 11.08.08. Hozzászólás: 7455 Csatolások: 0 Azonosító: 157806 offline
|
Idézet (num1Kolosszus @ 2011.09.03. 18:16)
Egyébként én is ezt írtam egy Gagás cikkhez, csak más szavakkal - hogy az emberek már minden apróságon képesek fennakadni (lásd: Lady Gaga vs. Xtina videók). Ez tényleg nagyon irritáló.
Azt kívánom, hogy ez legyen életük legnagyobb problémája
Re Gaga és Bieber utálat. Szerintem nincs ezzel gond, rájönnek a hozzászólásokból, hogy mi a helyzet és utána nem csippantják már őket. Fel van nyitva a szemük
2011. szeptember 09. 21:44
#93
|
prézliPókasszony |
Csoport: Kitiltott Csatlakozott: 09.09.12. Hozzászólás: 8034 Csatolások: 25737 Azonosító: 107627 offline
|
Idézet (Candy_attack @ 2011.09.01. 12:49)
Az értelmes, megindokolt kritikákkal meg sosem volt bajom, azokat talán még tisztelem is, de akik csak ahhoz értenek, hogy trágár módon elküldjék a sztárt, meg a rajongóit is melegebb éghajlatra, azokat szánalmasnak tartom.
Úristen, ezt pont te mondod, aki minden olyan emberbe beleköt, aki akár rosszat (DE IGAZAT) mond Gagáról. LULUPeas megjegyzésében minden le van írva
Szóval, nem kéne bort inni és vizet prédikálni.
1 felhasználónak tetszik:
ophely88
2011. szeptember 26. 17:28
#94
|
|
Lordi Angel |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.05.11. Hozzászólás: 1579 Csatolások: 323 Azonosító: 126872 offline
|
nagyon jó cikk
2012. március 27. 22:17
#96
szerintem meg az ízlés nem lehet vita tárgya. mindenki azzal táplálja/mérgezi az agyát, amivel csak akarja, ezen vitatkozni egyszerűen értelmetlen.
2013. március 18. 14:37
#98
|
|
szabina2522 |
Csoport: Tag Csatlakozott: 13.02.06. Hozzászólás: 1359 Csatolások: 0 Azonosító: 195503 offline
|
Nekem is vannak nagykedvenceim és olyanok is akiket utálok, de nem ócsárolom őket és elfogadom, hogy sokan szeretik. Mindenkinek így kéne gondolkodnia!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
2014. április 25. 17:46
#100
Az a baj,hogy volt egy idő amikor ilyen voltam.Ilyenkor mindig az jut eszembe vajon hányan mondták azt a hátam mögöt:"Te úristen,ez annyira hülye,ki szeret ez a közelében lenni?!".
Blake Lively megszólalt, miután ejtették Justin Baldoni elleni szexuális zaklatással kapcsolatos vádjait

Blake Lively megszólalt.
Florence Pugh hivatalossá tette a kapcsolatát

2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Részben megszületett a döntés Blake Lively és Justin Baldoni ügyében

Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
"Elolvadok!" Lily Collins lánya nagyon cuki mérföldkőhöz ért

Nagyon édes fotót posztolt róla.
Vanessa Hudgens elárulta, mivel küzdött a szülése után

Szülés után problémái voltak.
Lizzo megfogadta, hogy addig nem veszíti el a szüzességét, amíg nem nyer Grammy-díjat

A 30-as éveiig várt.
Megszületett Hailee Steinfeld gyermeke!
Megszületett Hailee Steinfeld gyermeke!
Édesanya lett a híresség.
Összeházasodtak a Vámpírnaplók sztájai
Összeházasodtak a Vámpírnaplók sztájai
Titkos esküvőn mondták ki az igent.

offline