na jólvan gyerekek nem fogok hazudni ez az eddigi kibazsott életem legjobb és legfelülmúlhatatlanabb napja volt evör!!

az elején kicsit meginogtam mert 2 óra sorbanállás után aztmondták hogy a kézrázás helyett csak pacsi lesz na mondom ezek se komplettek ezért fizettem ennyit, na de mikor beértünk és láttuk ahogy ülnek az asztalnál na ott már az a látvány kárpótolt mindent és kicsurogtak egy picit a könnyeim. najólvan de aztán hatos csoportok mehettek be, az én csoportomból én voltam az első, és csak így megyek megyek be voltam tojva, ricky volt az első ott de nem is tartotta ki a kezét hogy pacsizhassunk először mondom na most mit fogok csináltni és egyszercsak így kirakja nekem a kezét és így felhúzza a szemöldökét és rámnéz olyan aranyos az a kis babafejű gyerek istenem

aztn csak így átmentem a pacsizással a kezeiken és annyira ideges voltam nem emlékszek semmire onnan

csak arra hogy niel rámmosolygott amikor mindenki mással bunkó volt, aztán mikor észheztértem így megyek el az asztaluktól és rámjön a sírógörcs

aranyos voltam csak így megyek

pacsi

pacsi

pacsi

ezt hatszor aztán elhagyom az asztalukat..

na mindegy aztán ekkor csak mi meg a priority jegyesek voltunk bent és kettő számot elénekeltek csak úgy nekünk, a kb 200 embernek és pont a kedvenc számaimat

mindkét szám alatt l.joe egyfolytában engem nézett és mosolygott rám hát én összeszartam magam
ja mert ugyebár a 2.-3. sorban álltam tegyem hozzá
és akkor vége votl a soundchecknek és még 1 és fél (!) órát kezdésig ott kellett várni no de rohadtul megérte
ricky megkérdezte hogy ki van szlovákiából és én feltettem a kezem és rámmutatott hogy "slovakia, nice!" még jobban összeszartam magam
l.joe meg továbbra is nézett meg mutogatta nekem a sziveket én meg vissza

aztán jött niel és... ffuu abszolút levett a lábamról eddig ő volt a legkevésbé kedvenc tagom de most ő a kedvenc mert elképesztően aranyos volt, mindig integetett nekem, rám mutatott mikor azt énekelte hogy "i got that supa luv" meg mikor a don't i-t énekelte így nagyon aranyosan mosolygott meg nézett azt hittem összeesek

aztán dobtam egy szivet chunjinak ő meg rámkacsintott

c.a.p aki a kedvencem egész végig engem nézett mikor a saját kezülek írt szerelmes számát énekelte

ricky meg egy szardarab mert mindig kellemetlen helyzetbe hozott, addig néztünk farkasszemet mindig amíg én el nem szégyenlettem magam és eltakartam az arcom ő meg kiröhögött

egyyébként a számaikon kívül (legelőször nálunk) elénekelte l.joe és c.a.p a like a g6-t, a többiek a blurred linest és aztán közösen a marry you-t és a happy-t

a marry you közben virágszirmokat dobáltak de sajna nem tudtam elkapni egyet se, pedig changjo le is ugrott a színpadról és onnan dobálta, 1 méterre tőlem
aztán nielen így végignézett a tömegen mindig és mikor kiszúrt engem akkor mosolygott

l.joe is ugyanúgy

annyira aranyosak voltak mind, hihetetlen, minden centet megért a v.i.p jegy
ja és mikor úgyvolt hogy befejezik azután még 3 számot énekeltek, és beszéltek magyarul is

aztán megigérték hogy jönnek még és azt mondták nagyon gyönyörű budapest és este voltak megnézni a várost meg a lánchidat is. egész előadás alatt kb. 3-szor vagy 4-szer öltöztek át, ricky nagyon izzadt mindig szegénykém

meg ilyen fejeket vágott egyfolytában egyem meg
niel pedig egyfolytában a nyelvét öltögette
a nap végére már mindenem fájt és minden bajom volt, de tökéletesen megérte. egyébként az volt az oldalukra írva gyok a fiúk külön kérése hogy nem szabad videózni meg fényképezni de nagyon aranyosak voltak hogy nem szólták meg, hogy szinte mindenki kamerázott meg fényképezett