Idézet (kommentem)
Sokan a szülőkre kenik a dolgot, de valószínűleg nem a szülők tanították nekik hogy a gyilkosság az jó dolog, szerintem 12 évesen már lehettek volna annyira értelmesek és ép elméjűek hogy nem vetemednek ilyenre. Már egy jópár ideje használom az internetet és a szüleimnek soha nem kellett eltiltani tőle/megmagyarázni mit szabad néznem mit nem, a saját felelősségemre cselekedtem, ez csak a befolyásolhatóságon és a józanészen múlik.
Idézet (valaki más kommentje 20 perccel később)
Sokan írják, hogy a szülők hibája, mert nem ellenőrzik a gyerekeket. Nos, ez részben igaz, nem kell mindent megengedni nekik, de 12 évesen lehetne annyi eszük, hogy nem hisznek ebben. Mert a mai világban nem mondhatod egy 12 évesnek, hogy nem gépezhet, ugyanis ilyen a világ, nagy szerepe van a netnek, ha otthon nem, barátoknál vagy iskolában megoldja, hogy szörfözzön. Plusz azt egy szülő nem teheti meg, hogy állandóan a gyerek mellett áll, míg az a gép előtt ül. Egyrészt 12 évesen kell lennie az ember lányának (vagy fiának) annyi sütnivalója, hogy nem megy fel olyan lapra, amire nem akar. Nyilván a szülők nem gondolták, hogy két lány gyilkosságot tervez, ez miért lenne az ő hibájuk? Csak mert a számítógép elé engedték a lányokat? Ha nem tették volna, az lett volna a probléma.
milyen jó hogy ennyire eredetiek itt az emberek