@nemááár, @ meg azoknak akik hasonlóan vélekednek
"Azért ez így elég ciki ilyen idősen egy gyerek után... Én erre nem lennék büszke, hogy ennyi idő kellett hozzá..."
A felnőtté válás nem években dől el, hanem FEJBEN...
Van aki a 18. betöltése után azt hiszi felnőtt, v h a havi ciklus már azt jelenti, érett nő. Hát aki még nem szembesült az élet olykor gyilkos humorával, annak csalódást kell okoznom: ettől te még nem leszel felnőtt, mindez csupán egy aprócska része a folyamatnak.
Nagy mellénnyel lehet itt szórni a közhelyeket, de sokan (legyen közismert v sem) képtelenek szembesülni azzal, h minden tettért, szóért, egymásért felelősséget kell vállalni, elismerni ha téved, ha megbánt vkit bocsánatot kérni, belátni, h nem tud eleget a világról, az emberekről ahhoz, h csak úgy pálcát törjön a másik felett. (Az én célom sem ez, csupán jobb belátásra bírni.)
Az, h ő "csak" most eszmélt rá, ennyi év és történés után, h hogyan alakult a személyisége, inkább becsülendő, szerintem, mint elítélendő. (Legalább van olyan is, aki magába száll...) Egyesek szerint ez nevetséges, mert már 30 éves, és csak most tudatosult benne, h képes az önállóságra és nem függ senkitől. Szerintem meg inkább az a nevetséges, ha vki ilyen lekezelő módon áll hozzá vmihez. Az a kicsinyesség ott lapul az ilyen emberek szavaiban, h "bezzeg ő... bla-bla-bla..."
Még mindig a FEJ a fontos, az ahogyan gondolkodsz, nem pedig a divatos gönceid, v az alkatod, hisz nem ezek után fognak tisztelni és becsülni. Legalábbis azok nem, akiknek a személyiség, az emberség a fontos.
Zárszóként egy megszívlelendő gondolatsor - ha már úgy is olyan szószátyár vagyok:
"Egy idő után megtanulod a finom különbségtételt a kézfogás és az önfeladás között.
És megtanulod, hogy a vonzalom nem azonos a szerelemmel, és a társaság a biztonsággal.
És kezded megérteni, hogy a csók nem pecsét és a bók nem esküszó.
És hozzászoksz, hogy emelt fővel és nyitott szemmel fogadd a vereséget, a felnőtt méltóságával, nem pedig a gyermek kétségbeesésével.
És belejössz, hogy minden tervedet a mára alapozd, mert a holnap talaja túl ingatag ehhez.
Egy idő után kitapasztalod, hogy még a napsugár is éget, ha túl sokáig ér.
Műveld hát saját kertecskédet, magad ékesítsd fel a lelked, ne mástól várd, hogy virágot hozzon neked.
És tanuld meg, hogy valóban nagyon sokat kibírsz.
Hogy valóban erős vagy.
És valóban értékes."
Christina végérvényesen is felnőtt
2011. június 28. 15:34
#22
|
House Of Wax |
Csoport: Tag Csatlakozott: 08.04.11. Hozzászólás: 14670 Csatolások: 120207 Azonosító: 57759 offline
|
Idézet (_ToTo_ @ 2011.06.28. 12:44)
Azért, mert tucat film volt. Hogy ez mit jelent? Nézd meg pl a Sakáltanyát. Ugyanaz a séma. Csóró ámde tehetséges vidéki lány felkerül a nagyvárosba. 'Véletlenül' pont egy olyan helyre téved be ahol először lenézik, ám még is kiharcolja, hogy munkát kapjon ott. Ettől a ponttól csak azt kellett kivárni, hogy a megfelelő pillanatban megmutathassa, hogy mit is tud valójában - ettől mindenkinek leesik az álla, hirtelen ő lesz a központban és meg sem áll a világhírnév felé. Kb 25 másik film is van ami ugyanerről szól. Ezért.
Persze , az igaz , hogy tucat film , de sajnos Amerikában már nincsen eredeti ötlet. Vagy mindent folytatnak , vagy tucat filmeket gyártanák és most már ezeket kéne értékelni , mert szerintem már nem sok "eredeti" ötletet fogunk látni
2011. június 28. 15:38
#23
|
|
Pillebaba98New York *-* |
Csoport: Tag Csatlakozott: 11.06.11. Hozzászólás: 1505 Csatolások: 10 Azonosító: 152801 offline
|
még nem láttam a filmet :/
2011. június 28. 17:03
#24
LULUpeas
Engem ez a film nem érdekel, nem tudom miért akadtál ki ezen annyira hogy le rondáztam Xtinát, nekem ez a véleményem a cikk meg nem érdekel , és elég nagy szégyen hogy Xtina a kedvenced de a filmjét még nem láttad, még ilyet!!

2011. június 28. 20:06
#25
|
|
kataravisszatérő vendég |
Csoport: Tag Csatlakozott: 08.09.13. Hozzászólás: 311 Csatolások: 1825 Azonosító: 71496 offline
|
nekem teccik ez a sorozat is róla, pont mert nem szokványos tüncibaba képek. akik őt szokták fotózni, a legtöbbjük már nem divatlapos szinten dolgozik, inkább fotóművészként.
aki a filmet tervezi megnézni, hát ne szinkronnal, hanem eredeti hangon, angolul tegye. a sztori tény elég béna, viszont -szerintem- tisztán érezhető, h ebben az esetben nem is a tanmese jelleg volt a cél. inkább a szereplők muzikalitása egy buja lokál környezettel megspékelve.

1 felhasználónak tetszik:
oTTo
2011. június 29. 11:23
#26
Idézet (beyaaldama @ 2011.06.28. 17:03)
LULUpeas
Engem ez a film nem érdekel, nem tudom miért akadtál ki ezen annyira hogy le rondáztam Xtinát, nekem ez a véleményem a cikk meg nem érdekel , és elég nagy szégyen hogy Xtina a kedvenced de a filmjét még nem láttad, még ilyet!!
Engem ez a film nem érdekel, nem tudom miért akadtál ki ezen annyira hogy le rondáztam Xtinát, nekem ez a véleményem a cikk meg nem érdekel , és elég nagy szégyen hogy Xtina a kedvenced de a filmjét még nem láttad, még ilyet!!
na haragudj de te nem tudsz olvasni? komolyan az ilyen értelemben szinte szétdurranó emberek a halálom. könyörgöm ha nem érdekel mi a francnak írsz ide pláne ha nem szereted - de az még nem is lenne olyan nagy baj. minek? el sem olvastad a cikket, nem is érdekel, fogalmad sincsen hogy miről írtam benne, nem azon akadtam ki hogy lerondáztad - lehet véleményed mit, bánom én, nekem az a lényeg hogy én szeretem -, hanem egyáltalán azon hogy el sem olvastad, mert nem érdekel, és fikázod a képet. szánalom vagy komolyan.a filmet meg mondtam hogy megnézem csak képzeld még nem jutott időm arra, arra hogy megvegyem és betegyem a lejátszóba, ugyanis, én nem egész nap a tv-t bámulom,hanem játszom a kutyámmal, sétálok, és kirándulni- nyaralni is szoktam, ráadásul amikor meg megjelent, iskolaidő volt, és akkor a jegyeim fontosabbnak bizonyultak, hogy feljavítsam ami rossz.
remélem kielégítő választ adtam rá.
2011. június 29. 13:16
#27
|
|
Raindrops |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.11.05. Hozzászólás: 804 Csatolások: 33 Azonosító: 137983 offline
|
IMÁDOM Christinat és a Burlesquet
1 felhasználónak tetszik:
miley-stars.gp
2011. június 29. 22:17
#28
Ő legalább nem Sellyke ,hogy azt higgye 17 évesen hogy felnőtt és ezt még hangoztassa is.
1 felhasználónak tetszik:
miley-stars.gp
2011. június 30. 17:26
#30
|
|
Csincsilla2222visszatérő vendég |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.12.11. Hozzászólás: 162 Csatolások: 0 Azonosító: 140582 offline
|
katara
teljes mértékben egyetértek én is:)
teljes mértékben egyetértek én is:)
Kapcsolódó sztárok
Nyílt titok, hogy mi az oka Sydney Sweeney és Zendaya rivalizálásának - kitálalt egy bennfentes
Nyílt titok, hogy mi az oka Sydney Sweeney és Zendaya rivalizálásának - kitálalt egy bennfentes
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Gyermeket vár Aubrey Plaza - alig több mint egy évvel a férje halála után
Gyermeket vár Aubrey Plaza - alig több mint egy évvel a férje halála után
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Összeházasodtak a Vámpírnaplók sztájai
Összeházasodtak a Vámpírnaplók sztájai
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Jennifer Aniston a párjával osztott meg közös képet
Jennifer Aniston a párjával osztott meg közös képet
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Dakota Johnsont csókolózni látták az új párjával
Dakota Johnsont csókolózni látták az új párjával
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Zendaya villantós sötétbarna estélyiben, Sydney Sweeney angyali fehérben vonult fel az Eufória premierjén!
Zendaya villantós sötétbarna estélyiben, Sydney Sweeney angyali fehérben vonult fel az Eufória premierjén!
Új fotók a hírességekről.
Párjával sétálgatott Reese Witherspoon
Párjával sétálgatott Reese Witherspoon
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.

offline