Idézet (El Mexicano @ 2011.05.26. 16:57)
Tudod, az a legnagyobb probléma, amit egyszer nagyon jól megfogalmazott a spanyol filológus ismerősöm, hogy az emberek egyszerűen abszolút nem gondolkoznak, hogy mit írnak le vagy mit mondanak, a nyelvi logikájuk nulla.
Ha most ezt a mondatot magyarul értelmezni akarnánk és nem tudnánk az előzményeket, akkor az derülne ki belőle, hogy valakik beszélnek többes szám első személyben két másik emberről (azaz egy harmadikról és egy negyedikről). "Mi (tehát pl. Juci és Béla) úgy gondoljuk, hogy nem jövünk be a másiknak (Mari és Karcsi közül a másiknak, tehát az egyiknek igen)..." Mert ez így ezt jelenti.
Komolyan tisztelem az elhivatottságodat és azt az üde naivitást, amellyel még keresed az ilyen emberek elszólásaiban az értelmet. Én egyszerűen elsiklok felette. Látom én, hogy annak, amit mond, nem sok értelme van így, de vágom, hogy mit akart mondani, hiszen magasan képzett vagyok (

), és ezért inkább nem is ragadok le a nyelvtannál. Ő se teszi. Én csak azzal foglalkozom, hogy annak, amit én írok, legyen értelme. Beszédben hanyagabb vagyok én is, ezért tudok szemet hunyni ilyesmi felett.