Alex Gaskarth
Alex Gaskarth 1987. december 14-én látta meg a napvilágot Angliában. 7 éves korában Marylandbe költöztek, ahol találkozott Jackkel, akivel fejükbe vették, hogy alapítanak egy bandát. Később meg is alapították az All Time Low című bandát 2003-ban. Tagjai: Alex Gaskarth (ének, gitár), Jack Barakat(gitár, háttér énekes), Zack Merrick (basszusgitár, háttér ének) és Rian Dawson (dob, ütőshangszerek). A bandát még a középiskolás tanulmányai során alapította Alex. Eleinte csak feldolgozásokat énekeltek. Az első EP-t 2044-ben adták ki The Three Words to Remember in Dealing with the End címmel, majd The Party Scene debütáló albumukat 2005-ben bocsátották ki. 2006-ban a Hopeless Records szerződtette le őket. Ekkor kezdtek el komolyan foglalkozni a zenéléssel, és ekkor végzett Alex (és a többiek is) a középiskolában. Érettségi után kiadták a Put Up or Shut Up albumot, illetve turnézni indultak. 2007 szeptemberében megjelent a So Wrong, It's Right albumuk, mely a Billboard 200-as listáján a 62. lett. A sikereknek köszönhetően 2008 elején önálló turnét tudhattak a hátuk mögött. A Grammy Awards magazin pedig "Az év bandája" címmel látta el őket. 2009 elején elkezdtek dolgozni a 3. nagylemezükön, melyről az első kislemez, a Weightless már márciusban megjelent, és az Egyesült Királyságban a listák élére került. A Nothing Personal nevű harmadik album pedig júliusban látott napvilágot. Olyan híres bandákkal turnéztak, mint a Fall Out Boy vagy éppen a Metro Station. 2010 márciusában kiadták a Painting Flowers c., dalt, mely az Alice in Wonderland (Alice Csodaországban) sikerfilm dalai között szerepelt. Alexék ismét stúdióba vonultak és elkezdtek dolgozni Dirty Work albumukon, mely 2011 tavaszán jelent meg. Jelenleg pedig új - egyben 5. - albumukon munkálkodni, mely ősszel fog debütálni Don't Panic címen.
Remélem így megfelelő és visszakerülhet hozzám a lap.