Tegnap órák előtt:
A lépcső középső felében foglaltam helyett és letettem magam elé a táskámat, ami amúgy tömve volt és úgy is nézett ki.
Tanár úr: Maga kempingezik?
Én: Úgy tűnik.
Aztán lemegy Ádámhoz.
Tanár: A sportnapon mennyi húzockodást tetszett csinálni?
Ádám: Úgy 28-at.
Tanár: Csak?
Matek óra:
Attila lefelel a táblánál az új matek tanárunknál.
Tanárnő: Voltak hiányosságok, ezért egy 3-ba állapodunk meg.
Attila: Az jó.
Tanár: Dehogy jó. Az nem jó.
Dana: Így van. Miért nem 5-ös?
Lénárd: Én mehetek a táblához tanárnő?
Az osztály csodálkozva néz Lénárdra.
Angol óra:
Tanárnő: Na, akkor 2. órába készüljetek fel a szó dolgozatra.
Ricsi: De tanárnő, már írtunk egy dolgozatot angolból, minek kell még egy?
Tanárnő: Nagyon akartatok pedig írni a szavakból.
Ricsi: Azt Sanyi találta ki.
Tanárnő: Pedig meg is beszéltük.
Én: Nem beszéltünk ilyesmiről tanárnő.
Ádám: De most azért írjunk ,hogy az egész osztály kapjon egy egyest?
A táblára összeírunk szavakat, amiket jövő hétre meg kell tanulni.
Tanárnő: Ki akarja felolvasni? Ha hibátlanul elmondja a jelentését és a kiejtést, kap egy 5-t.
Ricsi: Majd én megpróbálom.
Elkezdi olvasni. 2 szónál:
Ricsi: Patient.
(de így ,ahogy írom úgy ejti ki)
Tanárnő: Micsoda?
Ricsi: hát patient az páciens.
Tanárnő: Oké, de hogy kell kiejteni.
Risi próbálkozik, de hiába.
Tanárnő: Ugrott az 5-ös.
Ricsi: Megpróbálom újra.
Tanárnő: Nem próbálod meg, mert elsőre tudnod kellett volna az összesnek a kiejtését és jelentését.
Végül megengedi, hogy még egyszer elmondja Ricsi
Aztán megáll egy szónál
Ricsi: Ezt leírtuk?
Tanárnő: Elméletileg le.
Ricsi: Én úgy emlékszem ,hogy nem írtam le.
Tanárnő: Nyisd ki a füzetet és megtudjuk.
Ricsi kinyitja a füzetet és megmutatja tanárnőnek.
Tanárnő: Na látjátok, ezért olvastatom fel veletek. Mert nem írjátok le.
Tesi óra:
Kidobosozunk az órán. Én szokásomhoz méltóan megbújok a sarokba, hogy ne kelljen játszanom.
Éppen csapatot választanak.
Lilla: Ilus is itt van.
Én: Nem vagyok itt.
Dana: Ilus, gyere már!
Én: Nem vagyok itt.
Ricsi véletlenül erőset dob Attila lábára.
Attila: Na várj csak, ha kezembe lesz a labda!
Focit játszanak a fiúk.
Csabi öngólt rúg már az első pillanatba.
Lénárd: Csabi!
*szól rá mérgesen*
Csabi: Csak előnyt adtam nekik.
Művészeti óra:
Az osztályból kevesen vagyunk. Volt, aki eleve nem jött, volt aki mos, így 6. óra előtt lelépett.
Tanárnő: Mi ez a sok hiányzás? Járvány tört ki?
Csabi: Tanárnő, én majd elmagyarázom. Arról van szó ,hogy az új osztályfőnökünk gyenge.
Hát igen, új osztályfőnökünk lett, aki új és ezt kihasználják páran az osztályból.
Tanárnő: ki akar felelni?
Néma csend.
Tanárnő: Akkor, majd én választok. Tiszta lappal kezd úgy is mindenki. Anett?
Anett: Nem tudom tanárnő.
Tanárnő: Pedig már azt hittem ,hogy tudod. Ricsi?
Ricsi: *mély levegőt vesz* Nem tudom.
Tanárnő: Azt hittem ,hogy azért vettél ilyen mély levegőt, hogy lendületet adjon a feleléshez.
Csabi: *lerakja a füzetét* Megpróbálhatom?
Tanárnő: Persze.
Ricsi: Miért nem pár perccel korábban szóltál?
Mert, akkor megúszta volna az egyest Ricsi minden bizonnyal.
Tanárnő végig mutat egy képet az osztályban, ami a Stonhenget ábrázolja.
Tanárnő: Mi jut elsőnek rólatok eszetekbe?
Csabi: Itt járt Obama 2 héttel ezelőtt.
Tanárnő: Az is. De itt lobogtatom az orrotok előtt, hátha előidéztek belőle mást is.
Tanárnő végig megy az osztályon ,és Barna az utolsó, akihez ér.
Barna: *izgatottan* Én, is, én is, én is.
Tanárnő: Csak neked.
*mutatja csak is kizárólag Barna elé a képet*
Barna: Hű, le is fotózom.
*veszi elő a mobilját*
Dana: Tanárnő, mi az a scarabeus?
Tanárnő: Annak idején a ganajtúró bogár szent állatnak tartották.
Bertold: Mi az a ganajtúró?
Tanárnő: hát egy olyan állatka, ami összeszedi a trágyát és egy golyóvá formálja őket. Abba pedig a kicsinyeit teszi.
Anett: De jó lehet ott nekik.
Tanárnő elmeséli nekünk ,hogy pontosan ,hogy is készül a múmia.
Tanárnő: Aztán kiteszik a napra és 70 napig ott van a test.
Barna: Hu, akkor jól megsül.
Tanárnő éppen ott tart, hogy a szerveket hogyan veszik ki a fáraók testéből.
Ricsi: Igaz, hogy az agyat az orrán keresztül szedik ki?
Tanárnő: Bizony.
Ekkor néhányan undorodva fintorgunk.
Kicsöngetnek ,de még nagyba elmondja tanárnő ezt az érdekességet. Nem azért, mert anyag rész, hanem direkt mi kértük ,hogy meséljen nekünk erről.
Tanárnő: Szívesen mesélnék még erről nektek, csak sajnos órám van.
Ez már csak azért is nagy szó, mert amúgy normál esetbe annak örülünk, ha 45 percnél kevesebbet magyaráz.
Óra után:
Én: Ezt nem hiszem el. Valóban az orrból húzzák ki az agyat?
Anett: hát hallottad.
Én: De akkor is.
Anett nyugodtan tabletozot. Látszólag őt nem annyira hatotta meg ez a tény őt, mint engem.
Töri óra:
Tanár: Mi történt az osztály létszámmal?
Csabi: Lelépett valaki a 4. órába ,valaki az 5.-be.
Tanár: Csak úgy elmentek? Ennyi erővel minek jövök be akkor én is ezért az egyetlen 7. órámra?
Ma gazdasági elmélet:
Tanárnő: Bertold, mit jelent a halmozás?
Betold: Várjunk csak. Felelek?
Tanárnő: *bólogat*
Bertold : Nem tudom.
Tanárnő: Anett?
Anett: *megcsóválja a fejét*
Tanárnő: Pedig te úgy nézel ki, aki érti az anyagot.
*körül néz* Ki akar felelni? Ha senki, akkor nyugodtan végig trillázok az osztályon, amíg 1-nél nincsen jobb jegy.
Tanárnő Patrikkal adja meg az elképzelést a pénz felvételről kapcsoltban.
Tanárnő: Patrik 10 évvel ezelőtt a bankba járt. Mennyit vettél fel?
Patrik: 2 millió.
Tanárnő: *furcsán nézeget ide-oda* Legyen. Nem túl ideális összeg de legyen. Hány évre vetted fel?
Patrik: 20 évre.
Tanárnő: 2 milliót 20 évre, az úgy elég érdekes. De legyen.
Tanárnő: Sok népesség mondja, hogy a magyaroknak jó a szürke állománya.
Az osztály erre felnevet.
Tanárnő: Vagy is okosnak tartanak minket.
Töri óra:
S. Attila és Bertold köpőcsöveznek, mikor a tanár ír a táblához.
Tanár: Én nem értem. Mikor elfordulok egyből hülyeséget csináltok.
Óra végén S. Attila padja alatt sok galacsin gyűlik össze.
Tanár oda megy.
Tanár: Ki az, aki ilyen disznó ólba él.
Anett: Az S. Attila szemete.
Attila: mindig ő miatta van az osztályba ilyen sok szemét.
Magyar óra:
Vigyáz állásba vagyunk.
Erik Lilla mellett áll.
Lilla: ezt nem hiszem el, még Erik is nagyobb nálam.
*nézett szomorúan Anettra*
Anett: Őszintén? Nálad ki nem nagyobb az osztályból?
Ádám: Ricsi.
Ekkor nagyot nevetünk, mert oké, Ricsi se magas e miatt őt is piszkálják.
Hogy tisztázzuk: Lilla 150 centi magas.
Tanárnő: Ki akar felelni a Leteszem a lantot versből?
Ádám: *jelentkezik*
Tanárnő: Remek. Miután megírtuk az aranyember öt kérdését már is kezdheted.
Levente: Pedig már azt hittem ,hogy elfelejti.
Tanárnő elmondja az öt kérdést.
Tanárnő: Akik gyorsak voltak és már leírták a kérdés mellé a választ is, azt be is adhatja.
Ádám be is adja.
Ákos: Ilyen gyorsan megírtad?
Ádám: Csak a kérdéseket írtam le. Nem olvastam belőle egy szót se.
Helyette lefelelt a feladott anyagból. Logikus, hogy egy ötöst és egy egyest kap, a helyett, hogy kettő ötöse legyen.
Dolgozat írás közbe.
Ricsi: Hogy is nevezik tanárnő a hajót?
Tanárnő: Én nem tudom. Ilyenkor mikor írtok semmit se tudok, csak a művet és a szerzőjét.