Brit filmdráma.
Rendező: Nick Love
Főszereplők: Sean Bean, Danny Dyer, Rupert Friend, Sean Harris, Lennie James, Bob Hoskins
Londonban napjainkban az évek óta tartó munkáspárti bal-liberális kormányzás következtében egyre többen érzik úgy, hogy a központi hatalom gyengül, a törvények kijátszhatók, egyre jobban terjed a megtorlatlan korrupció és erőszak. Néhány sérelmet elszenvedett, magát védtelennek érző, teljesen hétköznapi ember elárulva érzi magát az állam, az igazságszolgáltatás által. Ebbe a kegyetlen világba tér vissza, hosszú évek katonáskodása után Irakból a mára már teljesen kiégett ejtőernyős zsoldos, Danny Bryant aki személyes sérelme által felnagyítva, megdöbbenve tapasztalja a változásokat. Bryant úgy érzi, kezébe kell vennie az igazságszolgáltatást. Segítségére van egy, a korrupciótól megcsömörlött nyomozó. A törvényi igazságtalanság érzetétől vezérelve törvénytelen eszközökhöz folyamodnak és halálbrigádot alakítva elindulnak, hogy igazságot szolgáltassanak és visszaállítsák az egyensúlyt az általuk vélt jó és rossz között. Megtorlásaik egyre brutálisabbak, az erkölcsi vészcsengők már bennük is megszólaltak, de kiszállni nem lehet, hiszen a törvények értelmében ők a bűnözők. Az igazságügyi gépezet fogaskerekei, ha csikorogva is, de már beindultak.
Outlaw/Törvénytelen (2007)
2011. március 18. 07:05
#1
|
|
Ellie Andrews*homo sensorium* |
Csoport: Moderátor Csatlakozott: 10.08.18. Hozzászólás: 6949 Csatolások: 3307 Azonosító: 133484 offline
|
1 felhasználónak tetszik:
kateblock
Blake Lively megszólalt, miután ejtették Justin Baldoni elleni szexuális zaklatással kapcsolatos vádjait
Blake Lively megszólalt, miután ejtették Justin Baldoni elleni szexuális zaklatással kapcsolatos vádjait
Blake Lively megszólalt.
Nyílt titok, hogy mi az oka Sydney Sweeney és Zendaya rivalizálásának - kitálalt egy bennfentes
Nyílt titok, hogy mi az oka Sydney Sweeney és Zendaya rivalizálásának - kitálalt egy bennfentes
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Gyermeket vár Aubrey Plaza - alig több mint egy évvel a férje halála után
Gyermeket vár Aubrey Plaza - alig több mint egy évvel a férje halála után
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Összeházasodtak a Vámpírnaplók sztájai
Összeházasodtak a Vámpírnaplók sztájai
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Jennifer Aniston a párjával osztott meg közös képet
Jennifer Aniston a párjával osztott meg közös képet
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Dakota Johnsont csókolózni látták az új párjával
Dakota Johnsont csókolózni látták az új párjával
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Zendaya villantós sötétbarna estélyiben, Sydney Sweeney angyali fehérben vonult fel az Eufória premierjén!
Zendaya villantós sötétbarna estélyiben, Sydney Sweeney angyali fehérben vonult fel az Eufória premierjén!
Új fotók a hírességekről.
Párjával sétálgatott Reese Witherspoon
Párjával sétálgatott Reese Witherspoon
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.

offline