Tipegő kor tényleg kimarad
The Sims 1| The Sims 2| The Sims 3| The Sims 4
2014. szeptember 04. 16:07
#463
Sziasztok!
Én a Sims 2-vel játszok, és csak is azzal, mert a három nekem valamiért nem tetszik. A kettest viszont imádom, mindörökké kedvenc. A négyről láttam előzeteseket, gameplay-eket, és nekem nagyon idegen. Na de majd meglássuk. Bár nem hiszem, hogy lesz lehetőségem kipróbálni, mert szegény gépem már nagyon le van terhelve.
Az viszont, hogy a tipegő korszak kimarad, szerintem nem egy okos húzás. Eleve furcsának találtam, hogy a sim két(három?)éves kora után egyből iskolás lesz, hát még ez!
Hogyhogy megszűnik a támogatása? (A technikához nem nagyon értek, bocsi...) Nekem, akármit is jelentsen ez, most is nagyon jól fut a Sims 2. Vicces, mert én amikor simsezni kezdtem, nem is neteztem még, eszem ágában sem volt letölteni, szóval szépen megvettem mind a sok lemezt.
Sajnálom, hogy már egyre elavultabbnak számít, hiszen szerintem ez a legélvezhetőbb verziója. A múltkor a Teszkóba' néztem a játékos polcot, és már Sims 3-as lemezt sem találtam, csak egyet. Holott egy éve még tele volt mindenféle Simssel. De majd gondolom, ha jön a négy, minden azzal lesz tele, mint anno a három megjelenésekor.

Idézet (Empress @ 2014.07.17. 13:17)

1 felhasználónak tetszik:
Lizania
2014. szeptember 05. 06:48
#464
|
|
johanna92Bullshitter |
Csoport: Tag Csatlakozott: 12.04.23. Hozzászólás: 1924 Csatolások: 28 Azonosító: 174132 offline
|
Most volt szerencsém a négyes játékot is kipróbálni. Komolyan hatalmas megkönnyebbülés volt az órák hosszat töltögető Sims 2 meg főleg 3 után, hogy ez pillanatok alatt játékra kész - akárcsak a jó öreg Sims 1... XDD (Na majd meglátjuk, hogy 15 kiegészítő után ez milyen sebesen fog majd versenyt futni...
) De miután megszoktuk a kis hangulatos városképeket meg a Sims sorozatra oly jellemző kék töltőképernyőket az alul futó nonszensz, humoros kis feliratokkal, elég ingerszegényen és minimalistán fest, hogy miután betöltött a játék, ott, ahol főmenünek kéne lennie a legtöbb játék esetében, ott a kísértetiesen hófehér, ködös végtelenség közepén szerencsétlenkedik pár Sim random tárgyakkal. Aranyos, de... nem lett volna esztétikusabb a jól bevált formához ragaszkodni? Tiszta Assassin's Creed érzésem volt tőle, csak a Sims 4 nem az Animus-ba akar beléptetni, hanem az Originbe... Miután ilyen nagyszerűen kigyönyörködtük magunkat a megreformált főmenüben, beléphetünk a CAS-ba, ó je, csak erre vártunk. A Sims 2-ben és a 3-ban is egész biztosan mindig eltököltem egy órát, mire létrehoztam a két felnőttet, akikkel minden esetben játékot kezdek; a Sims 4-ben szerintem a karakteralkotás ideje kb a felére csökkent a logikus elrendezés és a praktikus, ésszerű kialakítás miatt, mindenesetre normális, hogy ilyen iszonyú nehezen tudom a testrészeiket saját ízlésem szerint formálni? Mintha beakadna az egér, vagy nem tudom, lassúnak és nehézkesnek tűnik a dolog. Valószínűleg én csinálok rosszul valamit. Kis viccességek, érdekességek a CAS-ból:
- beállíthatod, milyen legyed a Simed járása
- az izmos egyéneknek tényleg kockahasuk van (hát wow)
- tényleg meg lehet különböztetni a rasszokat, nem hittem, hogy ezt valaha megérem
De a CAS egyik hiányossága szvsz, hogy kevés a ruha! Mindig a ruhapróba volt az a rész, amit gyűlöltem a Simek megalkotásakor, de ez még nekem is szegényes választék. x_x"
Miután kész a csudacsalád, beköltöztethetjük őket saját kulipintyójukba, ami úgy néz ki, hogy szintén a felhős űr közepén elhelyezkednek a városrészek, és te ráböksz a téged érdeklő telekre vagy házra - ez így olyan csúnya, kérem szépen... Na de akkor bemutatnám kis családomat. Íme Fogarasi "Swagyolo" Bea és párja, Fogarasi "Rockerarc" Matyi. Csendben jegyezném meg, hogy Matyit úgy próbáltam megalkotni, hogy úgy nézzen ki, mint egy "átlagos magyar srác", de igazából kételkedek az ügyességemben, mert inkább úgy fest, mintha valami amcsi tinifilmből szabadult volna. XD Szóval itt a két jómadár, amint elcuppantja élete legelső csókját.
Amint beköltöztettem őket, észrevettem, hogy a CAS-ban elfelejtettem meghatározni közöttük a családi kötelékeket, így első dolgom volt összehozni őket, és ezalatt bőven volt időm megfigyelni, hogy hogyan is zajlanak az interakciók és arra is rádöbbentem, hogy a kamerairányítás mennyire ótvar(nak tűnik). Nagyon kínlódok vele, remélem, idővel rájövök, hogy hogy is kéne használni... Szóval a Sims 2-ben meg 3-ban már megszokta mindenki, hogy a családtagok portréi a képernyő bal alsó szélén lógnak egy függőleges kis füzéren - a Sims 4-ben természetesen visszatértek a Sims 1 sémájához és a portrék a képernyő bal alsó felén helyezkednek el egymás mellett. És ahol a 2-ben és a 3-ban a portrék voltak, ott most a teendők listája sorakozik. Jajj. A következő, amivel bajom volt, hogy egyszerűen nem tudom megkülönböztetni, hogy mikor mit csinál épp az emberkénk, mikor beszélget. Baromi gyorsan karattyolnak ezek a Simek, és ahogy eddig észrevettem, nem jelzi ki semmi, ahogy eddig, hogy na most épp ez a bizonyos tevékenység van folyamatban. Vagy vak lennék? Nem tudom, de ez összezavart hihetetlenül. Már a Sims 3-ban sem volt nagy kunszt összebarátkoztatni, majd összehozni két Simet, de a 4-ben egyenesen pofonegyszerű a dolog. Az eddigiekkel ellentétben van külön baráti és szerelmi mutató, de ezek magasra tornászásában az ég világon semmi kihívás nincs. Reggel beköltözött a két jómadár, este már woohoo-ztak is (mely előtt megszólalt a srác asszem valami olyasmit, hogy "sunuvani", mely az én értelmezésemben annyit takar, hogy "Suna, want it"). Amiben örömömet leltem, az a karakterek arckifejezése. Figyeljétek a srácot, hogy nézi a csajt. So sexehh. Annyira szerelmes a hülyegyerek, hogy a lába eggyé válik az asztaléval.
Ezt a bárgyú vigyort jól figyeljétek meg, mert gyakran fogtok vele találkozni.
- "Hé, Lust, megehetem?"
- "Nem, Gluttony, megfájdul a pocakod, ha olyat eszel..."
Viccet félretéve jókat mosolyogtam a képernyő bal alsó sarkában lévő hangulatjelző képecskéken... A "very flirty" hangulat pl pasiknál egy könnyfakasztóan mocskos tekintetű és mosolyú arckifejezés (= képzeljétek el Howard Wolowitzot kéjesen vigyorogni), csajok meg álszégyenlősen, csábítóan az ajkukra teszik az ujjukat... Au. XDD Az alvós hangulatkép meg haláli édes.
Mindenesetre van még egy nagyszerű beépített funkciója a Sims 4-nek: az instant pixelizálás, ha esetleg lekalózkodtad volna a játékot! XD Hát igen, mit képzelnek az emberek, hogy ki akarnak próbálni egy ilyen drága dolgot, mielőtt megveszik...
Egyelőre ennyit játszottam vele, nem volt még kedvem többet. Majd később megpróbálom megcsinálni benne igazi emberek arcait, mert ez a Sims 3-ban pl lehetetlen feladatnak bizonyult, kíváncsi vagyok, hogy itt megy-e...
Ha esetleg sikerül, hozok képe(ke)t. XDD
Hogyhogy megszűnik a támogatása? (A technikához nem nagyon értek, bocsi...) Nekem, akármit is jelentsen ez, most is nagyon jól fut a Sims 2. Vicces, mert én amikor simsezni kezdtem, nem is neteztem még, eszem ágában sem volt letölteni, szóval szépen megvettem mind a sok lemezt.
Sajnálom, hogy már egyre elavultabbnak számít, hiszen szerintem ez a legélvezhetőbb verziója. A múltkor a Teszkóba' néztem a játékos polcot, és már Sims 3-as lemezt sem találtam, csak egyet. Holott egy éve még tele volt mindenféle Simssel. De majd gondolom, ha jön a négy, minden azzal lesz tele, mint anno a három megjelenésekor.
Ez tudtommal csak annyit jelent, hogy nem fogják többet gyártani a Sims 2 játéklemezeit. Ha egyszer elfogy a boltból, veheted meg használtan. ^^" Tizenöt-húsz év múlva meg már valszeg ingyenesen töltheted le az Electronic Arts vagy a Maxis oldaláról... :'DD De akkor mit szóljon szegény Sims 1, ha már a 2 is elavultnak számít?
Furcsa módon nekem a 2 korántsem fut kifogástalanul a gépemen, hihetetlen keserves már elindulnia is valahogy, komolyan érthetetlen...
Az 1 ellenben gyönyörűen megy még mindig. Nekem az első Sims játék van meg minden kiegészítőjével együtt eredetiben a fiókomban, és ha valamit, hát ezt a játékot nem bántam meg, hogy megvettem.

Idézet (Little Pixie @ 2014.09.04. 16:07)
Hogyhogy megszűnik a támogatása? (A technikához nem nagyon értek, bocsi...) Nekem, akármit is jelentsen ez, most is nagyon jól fut a Sims 2. Vicces, mert én amikor simsezni kezdtem, nem is neteztem még, eszem ágában sem volt letölteni, szóval szépen megvettem mind a sok lemezt.
Sajnálom, hogy már egyre elavultabbnak számít, hiszen szerintem ez a legélvezhetőbb verziója. A múltkor a Teszkóba' néztem a játékos polcot, és már Sims 3-as lemezt sem találtam, csak egyet. Holott egy éve még tele volt mindenféle Simssel. De majd gondolom, ha jön a négy, minden azzal lesz tele, mint anno a három megjelenésekor.
Ez tudtommal csak annyit jelent, hogy nem fogják többet gyártani a Sims 2 játéklemezeit. Ha egyszer elfogy a boltból, veheted meg használtan. ^^" Tizenöt-húsz év múlva meg már valszeg ingyenesen töltheted le az Electronic Arts vagy a Maxis oldaláról... :'DD De akkor mit szóljon szegény Sims 1, ha már a 2 is elavultnak számít?
2014. szeptember 06. 21:04
#465
|
|
Empressassassins™ |
Csoport: Tag Csatlakozott: 11.03.08. Hozzászólás: 3519 Csatolások: 8556 Azonosító: 146868 offline
|
Nagy erőfeszítő munka során feltelepítettem és játszottam vele.Tetszik ez a részletes arcszerkesztés meg test szerkesztés és a kész szobák
.
Viszont ami nem tetszik az a kamera olyan baromi idegesítő ,hogy húúú feljebb tekersz sim feje fölé megy a kamera ha megállítasz rajta akkor nem tudsz jobb egérrel oldalra mozogni.Akkor még ott van a bútor forgatás csak a ; ezzel tudod forgatni. Ráadásul simnek a tulajdonságát megtudod változtatni meg az álmát wtf miért ? Meg csak gyors utazással tudsz elmenni oda ? MIÉRT? Sims 3-ban ez annyira jó volt akár mennyire is béna volt.
Akár mennyire egyszerűre akarták csinálni a menüt annál inkább bonyolult lett.
Szerintem még ez sem tudta überelni a sims 2t.

2014. szeptember 07. 09:51
#466
|
|
Empressassassins™ |
Csoport: Tag Csatlakozott: 11.03.08. Hozzászólás: 3519 Csatolások: 8556 Azonosító: 146868 offline
|
Idézet (Empress @ 2014.09.06. 21:04)
Nagy erőfeszítő munka során feltelepítettem és játszottam vele.Tetszik ez a részletes arcszerkesztés meg test szerkesztés és a kész szobák
.
Viszont ami nem tetszik az a kamera olyan baromi idegesítő ,hogy húúú feljebb tekersz sim feje fölé megy a kamera ha megállítasz rajta akkor nem tudsz jobb egérrel oldalra mozogni.Akkor még ott van a bútor forgatás csak a ; ezzel tudod forgatni. Ráadásul simnek a tulajdonságát megtudod változtatni meg az álmát wtf miért ? Meg csak gyors utazással tudsz elmenni oda ? MIÉRT? Sims 3-ban ez annyira jó volt akár mennyire is béna volt.
Akár mennyire egyszerűre akarták csinálni a menüt annál inkább bonyolult lett.
Szerintem még ez sem tudta überelni a sims 2t.
Viszont ami nem tetszik az a kamera olyan baromi idegesítő ,hogy húúú feljebb tekersz sim feje fölé megy a kamera ha megállítasz rajta akkor nem tudsz jobb egérrel oldalra mozogni.Akkor még ott van a bútor forgatás csak a ; ezzel tudod forgatni. Ráadásul simnek a tulajdonságát megtudod változtatni meg az álmát wtf miért ? Meg csak gyors utazással tudsz elmenni oda ? MIÉRT? Sims 3-ban ez annyira jó volt akár mennyire is béna volt.
Akár mennyire egyszerűre akarták csinálni a menüt annál inkább bonyolult lett.
Szerintem még ez sem tudta überelni a sims 2t.
Még játszottam vele elég sokáig és azt is észrevettem ,hogy a csecsemő BÁRMIKOR lehet gyerek.Meg ott helyben mindent meg tudsz vele csinálni.Viszont az nagyon cuki mikor terhességi tesztet kell csináltatni a Wc-n.
Meg lehet ,hogy csak én vagyok béna de nem találok vezetékes telefont
1 felhasználónak tetszik:
Darkness
2014. szeptember 14. 17:38
#467
Sims 2, valamint Sims 3-párti vagyok. Ezeket a verziókat találom a legerősebbnek a 'mezőnyben'. A Sims 4 grafikája nekem annyira nem tetszik... szerintem visszamaradás az előbbiekhez képest, na de ízlések és pofonok. A Sims 3 abszolút viszi nálam a pálmát grafikailag, a Sims 2-höz pedig szép emlékek kötnek.
Amúgy lenne egy kérdésem: ti is fel szoktátok 'tuningolni' a játékot egyedi tartalmakkal (ruhák, bútorok stb.)? Én rendszeresen, amióta megtudtam, hogyan kell, unalmamban böngészem a 'kínálatot', és egészen jókat is találtam már.

Reija
2014. szeptember 19. 15:21
#468
Én a 2-vel játszok. A 3 is megvan + hozzá az összes kiegészítő de nem fér rá a gépemre, nem lehet rá telepíteni.
2014. október 12. 17:49
#469
dobta már ki valakinek ezt a hiba"üzit"? A 10 gigányi egyedi tartalom miatt kicsit mostmár feszélyez a dolog
2014. október 15. 18:54
#470
|
|
Ewanon96visszatérő vendég |
Csoport: Tag Csatlakozott: 14.08.23. Hozzászólás: 233 Csatolások: 84 Azonosító: 232071 offline
|
Mindig is Sims függő voltam. Az EA egyik legjobb ötlete volt, hogy piacra dobták a harmadik verzióját. A négyért is teljes mértékben odavagyok, abban, hogy mindent megszerkezthetsz - de tényleg! Vállméret, mellbőség vagy netán csípőszélesség. A részletekre sok időt és gondot fordítottak.
A kettőhöz mindegyik kiegészítő megvan, a háromhoz a Szigetvilágot, az Egyetemi éveket és az Évszakokat szeretném beszereztetni, majd csak sor kerül arra is, valamikor.

2014. október 30. 12:30
#471
Sziasztok! Egy kis segítségre lenne szükségem!
Meg tudná nekem valaki mondani a The Sims 2 Ultimate Clollection indító (vagy milyen) kódját? Merthogy a játék rajta van a gépemen, csak az indításához szükséges egy kód.
Előre is köszi!

2014. október 30. 12:32
#472
Idézet (zombeeStar @ 2014.10.12. 17:49)
dobta már ki valakinek ezt a hiba"üzit"? A 10 gigányi egyedi tartalom miatt kicsit mostmár feszélyez a dolog
Én már kaptam hasonlót, legalábbis nagyon ismerős a hibaüzenet. Egyszer-kétszer dobta ki... Nem foglalkoztam vele túlzottan, de ha neked gyakran jelenik meg, nem tudom, mi okozhatja... Mindenesetre ha már csak az újratelepítés segít, úgy tudod megmenteni a tartalmakat, hogy áthelyezed egy másik mappába, aztán a feltöltés után vissza a helyükre, és kibontod őket újra.
2014. október 30. 16:17
#473
Idézet (RockMe @ 2014.10.30. 12:32)
Én már kaptam hasonlót, legalábbis nagyon ismerős a hibaüzenet. Egyszer-kétszer dobta ki... Nem foglalkoztam vele túlzottan, de ha neked gyakran jelenik meg, nem tudom, mi okozhatja... Mindenesetre ha már csak az újratelepítés segít, úgy tudod megmenteni a tartalmakat, hogy áthelyezed egy másik mappába, aztán a feltöltés után vissza a helyükre, és kibontod őket újra.
Nekem el sem indította a játékot, de most már működik köszi ^^ most az a fura, hogy nem tudom beállítani, hogy mekkora legyen az ablak így 800×600-as képernyővel tudok csak játszani -.- de legalább elindulni XD
2014. október 30. 22:17
#474
|
|
MadHatterfunkycrime |
Csoport: Tag Csatlakozott: 12.02.26. Hozzászólás: 7352 Csatolások: 404 Azonosító: 170079 offline
|
Nem tudja véletlenül valaki, hogy a Sims 4-ben be lehet-e állítani, hogy milyen gyorsan öregedjen a sim? A Sims 3-ban ki lehetett választani, hogy egy-egy életszakasz hány napig tartson, de most vagy én nem találom, vagy tényleg nincs benne ez a lehetőség a 4-ben.
2014. október 31. 08:01
#475
Idézet (Zene-manó @ 2014.10.30. 12:30)
Sziasztok! Egy kis segítségre lenne szükségem!
Meg tudná nekem valaki mondani a The Sims 2 Ultimate Clollection indító (vagy milyen) kódját? Merthogy a játék rajta van a gépemen, csak az indításához szükséges egy kód.
Előre is köszi!
Meg tudná nekem valaki mondani a The Sims 2 Ultimate Clollection indító (vagy milyen) kódját? Merthogy a játék rajta van a gépemen, csak az indításához szükséges egy kód.
Előre is köszi!
Egész pontosan regisztrációs kódot kér ami a termék csomagolásán vagy a kézikönyvében található meg. Csak nekem ezek nincsenek, mert az unokatesómék letöltötték én meg tőlük hoztam át az én gépemre, szóval gőzöm sincs mi lehet a regisztrációs kód, amivel indul a játék.
2014. október 31. 14:35
#476
Idézet (Zene-manó @ 2014.10.31. 08:01)
Egész pontosan regisztrációs kódot kér ami a termék csomagolásán vagy a kézikönyvében található meg. Csak nekem ezek nincsenek, mert az unokatesómék letöltötték én meg tőlük hoztam át az én gépemre, szóval gőzöm sincs mi lehet a regisztrációs kód, amivel indul a játék.
Ezt a kódot a játék borítójára szokták ráírni, de amennyiben letöltöttétek valahonnan, elvileg azon az oldalon kell legyen feltüntetve. Érdemes megnézni ott.
2014. november 01. 00:13
#477
|
|
Lizanialied |
Csoport: Tag Csatlakozott: 11.11.07. Hozzászólás: 3169 Csatolások: 1228 Azonosító: 163471 offline
|
Üdv!
Olyan hozzáértő emberke segítségére volna szükségem, aki tudja az illegális letöltések működését. Az van, hogy anno amit tudtam megvettem a boltba, de sokat már akkor se árultak. Viszont nekem rengeteg dologra fájt a fogam, így letöltöttem őket pont 1 évvel ezelőtt az őszi szünetben. Amik megvannak eredetibe:
-Házi kedvencek
-Szabadidő
-Évszakok
-Alap
-Kony. fürd. lakb. cuccok
-És Palotás és parkok, bár ez utóbbi már almás...
Minden más letöltött és szépen is működött eddig. Mivel ami megvolt azt nem töltöttem le, így a Palotás lemezzel indítottam a játékot mindig és bizony nagyon sokáig soha nem is vettem ki a laptopból a lemezt, mert mindennap játszottam vele. Augusztusba játszottam utoljára, akkor kivettem, mert tudtam nem lesz rá időm. Most a szünet elején tettem be de a lemez folyton beolvastatta magát akkor is ha játszottam, meg kidobta a lemezt magától (és ami kisérteties: ha visszatoltam, ugyanúgy maradt a játék). Pár napja elhagyta, de ma szerelő járt nálunk és áramtalanított, miközben megvolt nyitva a Sims. (mentettem és leállt idő volt) Utána mintha megőrült volna a lemez. Folyton beolvasta magát megint, de már ki is ugrott a játékból, kiadta magát stb. Gondoltam egyet, lemásoltam a városom meg a tartalmaim és leszedtem a kieget.
Igen ám, de az előtte lévő Nagyvárosi élet hackelt és amint megakartam nyitni kérte a CD-jét. Elvileg nem kellene neki, meg eddig minden jól is működött. Na most az lenne a kérdésem, hogy ez hiba? Ha igen hogyan érjem el, hogy ne kérje a lemezt? Mit csináljak, hogy elinduljon? Esetleg az a baj, hogy eredeti is van köztük?
Később próbaképp csak betettem a Paloták lemezét de akkor már beolvasni se akarta. Egyszerűen behalt, elhasználódott. Nem is fontos, csak indulna el a játék
Előre is köszönöm, ha valaki tudna segíteni vagy tippekkel szolgálni

2014. november 01. 00:45
#478
Idézet (Lizania @ 2014.11.01. 00:13)

Szedd ki ami kell töröld le a játékot rakd újra és az utolsó letöltött kiegészítő rendesen legyen crackelve
1 felhasználónak tetszik:
Lizania
2014. november 01. 07:58
#479
|
|
Lizanialied |
Csoport: Tag Csatlakozott: 11.11.07. Hozzászólás: 3169 Csatolások: 1228 Azonosító: 163471 offline
|
Idézet (zombeeStar @ 2014.11.01. 00:45)
Szedd ki ami kell töröld le a játékot rakd újra és az utolsó letöltött kiegészítő rendesen legyen crackelve
mondjuk én nem szórakoznék a helyedben sokat vele és letorrentelném fullpackban c:
Az nem elég ha csak a Nagyvárosit csinálom újra? Mert anno megapackom volt aminek a fájlja megvan most is a gépen valahol, de a Nagyvárosit kűlön szedtem le valahonnan, mert nem volt benne.
Okoskodáson túl (újrateszem én ha nagyon kell csak legyen meg), az a helyzet, hogy nem nagyon tudom a crackelés pontosan mit jelent. Anno minden kieghez volt 2 fájl. Egy amivel elindítom a telepítést meg egy amibe az ahhoz szükséges kód van. Ezentúl mit csináljak vele?
2014. november 01. 11:59
#480
|
|
johanna92Bullshitter |
Csoport: Tag Csatlakozott: 12.04.23. Hozzászólás: 1924 Csatolások: 28 Azonosító: 174132 offline
|
Idézet (Lizania @ 2014.11.01. 07:58)
Az nem elég ha csak a Nagyvárosit csinálom újra? Mert anno megapackom volt aminek a fájlja megvan most is a gépen valahol, de a Nagyvárosit kűlön szedtem le valahonnan, mert nem volt benne.
Okoskodáson túl (újrateszem én ha nagyon kell csak legyen meg), az a helyzet, hogy nem nagyon tudom a crackelés pontosan mit jelent. Anno minden kieghez volt 2 fájl. Egy amivel elindítom a telepítést meg egy amibe az ahhoz szükséges kód van. Ezentúl mit csináljak vele?
Okoskodáson túl (újrateszem én ha nagyon kell csak legyen meg), az a helyzet, hogy nem nagyon tudom a crackelés pontosan mit jelent. Anno minden kieghez volt 2 fájl. Egy amivel elindítom a telepítést meg egy amibe az ahhoz szükséges kód van. Ezentúl mit csináljak vele?
Én is csak azt tudom ajánlani, amit zombeeStar. A legegyszerűbb, ha nem kombinálod az eredeti meg a letöltött verziókat, hanem egyszerűen leszeded az egészet torrenten (úgy nagyobb is az esélye, hogy rendesen működjön).
A letöltött játékokat, ahhoz, hogy cd nélkül fussanak, majdnem mindig crackelni kell, azaz magyaros szóhasználattal fel kell őket törni. Ez többnyire csak annyit szokott jelenteni, hogy van a letöltött játékod telepítőmappájában valószínűleg valahol egy Crack nevű mappa (vagy az is lehet, hogy az a neve a mappának, amelyik oldal feltöltötte a játékot, pl Skidrow), amiben benne van egy-két fájl, amit a feltelepített játékod mappájába be kell másolni és felül kell írni velük az eredeti fájlokat. Legtöbbször csak a .exe fájlról van szó egyébként.
De azt nem tudnám megmondani, hogy csak a Nagyvárosit elég lenne-e újratenned. Én a helyedben az egészet újratelepíteném, biztos ami biztos. A cédédet meg szerintem sajnos megölte az áramtalanítás, ami nagyon szomorú, főleg hogy eredeti lemezről van szó.... :/
1 felhasználónak tetszik:
Lizania
Blake Lively megszólalt, miután ejtették Justin Baldoni elleni szexuális zaklatással kapcsolatos vádjait

Blake Lively megszólalt.
Nyílt titok, hogy mi az oka Sydney Sweeney és Zendaya rivalizálásának - kitálalt egy bennfentes

Inkább nem mutatkoztak együtt.
Gyermeket vár Aubrey Plaza - alig több mint egy évvel a férje halála után

Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Összeházasodtak a Vámpírnaplók sztájai
Összeházasodtak a Vámpírnaplók sztájai
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Jennifer Aniston a párjával osztott meg közös képet

Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Dakota Johnsont csókolózni látták az új párjával

Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Zendaya villantós sötétbarna estélyiben, Sydney Sweeney angyali fehérben vonult fel az Eufória premierjén!

Új fotók a hírességekről.
Párjával sétálgatott Reese Witherspoon
Párjával sétálgatott Reese Witherspoon
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.

offline