Milyen filmet láttál legutóbb? II.
2015. július 15. 02:05
#13202
|
Beylacarter |
Csoport: Kitiltott Csatlakozott: 12.09.22. Hozzászólás: 8612 Csatolások: 2491 Azonosító: 186418 offline
|
A lázadó (Insurgent - 2015)
Sajnálattal kell közölnöm minden kedves Olvasóval, hogy ez a két óra játékidő volt életem egyik legrosszabb filmes élménye.
Pedig megjegyzem, úgy ültem le megnézni, hogy biztosan jó lesz, hiszen az első felvonás minőségére számítottam. Hatalmasat tévedtem. Ebben a filmben minden rossz volt. A történet maga a borzalom - az első másfél óra kib*szottul hosszú, unalmas, vontatott katyvasz, amit igyekeznek Tris érzelmi kavalkádjával kitölteni (leginkább a negatív érzelmekre reflektálva), de már én kezdtem úgy szenvedni nézése alatt, hogy nem tudtam magammal mit kezdeni és még a szemeim is brutálisan ragadtak. Shailene Woodley egyszerűen olyan kritikán aluli alakítást nyújtott, hogy a végére már zokogtam. A Négyest alakító színésztől a hátamon is felállt a szőr. Engem nem tudott elbűvölni az állítólagos sármja (ami szerintem nincs is neki, de ez már saját vélemény), így el tudtam vonatkoztatni, és megállapítani azt, hogy a véleményírásnál túlértékeltem ezt a pasit. Sz*r színész. Ja, és a kémia sem volt meg a két főszereplő között. Néhány "romantikus" jelenetnél csak forgattam a szemeimet, hogy ez über szánalmas. Eskü, csak is kizárólag Kate Winslet és a csekély szerepével, Naomi Watts ért valamit. A harcjelenetek megint csak színvonalon aluliak voltak. Az első részben azért vették a fáradságot, és bár nem valami extrával kecsegtettek, mégis kellemesebbek voltak a verekedős koreográfiák. Na, de itt?! Behúztak egyet-kettőt oszt' csá. Akció terén silány és iszonyúan igénytelen, és még a kamerát is úgy kapkodják, hogy abból a két verekedős mozdulatból is csak egy negyedet lássál. A film kizárólag onnantól élvezhető, hogy Tris bekerül a szimulációkba. Nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek, amiért elb*sztak másfél órát a semmire.
Eskü, már csak azért néztem végig, mert kíváncsi voltam, hogy mi van a dobozban. Egyébként az első fél óra után kikapcsoltam volna. Abban sem volt sok logika, hogy a halál után feléledt csak úgy, amin persze vágtam egy WTF?!!! fejet, és visszament a szimulációs terembe, hogy befejezze. Húgom odanyögi a kérdését, hogy ebbe mi a logika? Jogos. Visszamegy a csaj abba a szobába, ahonnan elrablása elejétől kezdve menekülni akar, de még be akarja fejezni azt, amit a gonoszok akartak. Akkor minek állt ellen, ha végül megadta nekik? F*cklogic. A vége meg abszolút sejthető volt. Nekem az első rész annyira tetszett, hogy már 3x-4x biztos, hogy láttam, pluszban csak azt olvastam könyv formájában. Lehet, hogy a próza elolvasását követően pozitívabb véleménnyel lennék, de ez így számomra nagyon klisés, unalmas és ócska volt.
10/2 - Őszintén szólva, itt is sok pozitív véleményt láttam, és nem értem, hogy miért. IMDB-n is túlzásnak tartom azt a 6,7-et. Többet látni sem óhajtom ezt az alkotást, és kifejezetten örülök, hogy anno nem mentem el moziba. Biztos hápogtam volna egy sort, hogy ez egy púpozott f*stalicska.
Sajnálattal kell közölnöm minden kedves Olvasóval, hogy ez a két óra játékidő volt életem egyik legrosszabb filmes élménye.
10/2 - Őszintén szólva, itt is sok pozitív véleményt láttam, és nem értem, hogy miért. IMDB-n is túlzásnak tartom azt a 6,7-et. Többet látni sem óhajtom ezt az alkotást, és kifejezetten örülök, hogy anno nem mentem el moziba. Biztos hápogtam volna egy sort, hogy ez egy púpozott f*stalicska.
2015. július 15. 17:57
#13203
Adult World / Felnőtt világ (2013)
Hihetetlen, hogy ezt a filmet csak most fedeztem fel. Több okból is. Az egyik természetesen a főszereplő páros Emma Roberts és Evan Peters személyében. Megint csak ismételni tudom...elképesztő alakítást nyújtottak. A sztori pedig nagy meglepetés volt. Azt hinnénk, hogy nincs értelme, sőt a történet önmagában nem volt normális, de nem is kellett annak lennie, épp ez az a lényeg ami könnyen megfoghat benne. Engem legalábbis sikerült lenyűgözni, bátran ajánlom. 10/10
A Walk to Remember / Séta a múltba (2002)
Ékes bizonyítéka, hogy a régi filmek is lehetnek fantasztikusak, rég nem sírtam már ennyit. Ez a nem egészen két órás sztori, olyan értékeket képvisel amit kevés alkotás. A mai világban ez nagyon ritka dolog. A szokásos alaphelyzet adott volt: egy menő fiú és egy látszólag láthatatlan lány. Azonban ezekből az alapokból egy olyan történet kerekedik, ami többet mond mindennél. A kötelező filmek egyike. 10*/10

2015. július 16. 18:21
#13204
|
healy. |
Csoport: Tag Csatlakozott: 15.02.24. Hozzászólás: 1192 Csatolások: 93 Azonosító: 240743 offline
|
The Others / Más Világ (2001)
Életem filmje. Először, amikor láttam, 7 éves lehettem, de nem telt el olyan év, hogy ne néztem volna meg. Minden ugyanúgy lesokkol benne, mint először, másodszor, harmadszor... Egyedi. Ha legközelebb 10 év múlva nézném meg, akkor is emlékeznék a történetre, s mégis lesokkolna, de ezt már mondtam. Ezt egyszer az életben látni kell, mély nyomot hagy az emberben.
10/10

2015. július 16. 20:08
#13205
|
Beylacarter |
Csoport: Kitiltott Csatlakozott: 12.09.22. Hozzászólás: 8612 Csatolások: 2491 Azonosító: 186418 offline
|
Transzcendens (Transcendence - 2014)
Ezen a fórumon és a porton is alaposan lehúzták ezt a filmet, pedig az okát nem értem. Szerintem inkább elgondolkodtató, és nagy eséllyel ez volt a problémája a legtöbb nézőnek. Olyan gondolatokat feszeget, mint pl. a halál utáni élet vagy éppen a létezés miértje. Lehetséges volna egy számítógépbe feltölteni valakinek a személyiségét? Sőt, létezik egyáltalán lélek a fizikai létünktől elvonatkoztatva? Elgondolkodtató. Tényleg ilyen lenne az élet, hogyha sikerülne létrehoznunk egy önmagától gondolkodó mesterséges értelmet? Igaz, elrugaszkodott a valóságtól és a vége már sokkal inkább egy sci-fire hajazott, de még így is képes volt lekötni a figyelmemet. Talán egyedül az akció jeleneteknél éreztem némi túlzást, de azt is hamar egyensúlyba billentették. Teljes mértékben korrekt, és abszolút szórakoztató elmélet filmet sikerült kreálniuk. Az pedig különösen tetszett, hogy kitértek az ember és gép közötti különbségekre, hiába is használnak alapként egy létező elmét. Egy részről szeretnék egy ilyen világban élni - elvégre Will is a hatalmas tudását más emberek segítésére szentelte, amiből végül magánhadsereg lett, de megvolt a maga erkölcsi értékrendje, hiába is áll nullákból és egyesekből. Depp szerintem ebben az alkotásban teljesen átlagos színészi teljesítményt nyújtott (oka talán az, hogy egy MI-t szerepébe bújt?), míg Rebecca Hall viszont lenyűgözött minden egyes mozzanatával. Érdekes volt, tetszett és többször nézős. Mondjuk én mindig is szerettem az ilyen kategóriájú múvikat. Megnézni pedig érdemes, már csak azért is, hogy tudjuk, ilyen elmélet is létezik az emberiség jövőjéről.
10/9,5 - Szerintem ez kiváló alkotás, pláne, hogy az agyunk teljes működésének mechanizmusára még mindig nem sikerült rájönniük az orvostudomány nagykoponyáinak. Szerintem ez az egész elvont két óra annak tetszik, aki érti és fel is tudja fogni a sztori mögöttes tartalmát.
Hamupipőke (Cinderella - 2015)
Egynek elmegy, de egyáltalán nem volt nagy eresztés. Ugyanúgy, mint az Avatar vagy a Jupiter felemelkedése, a Cinderella is egy látványfilm. Ezt moziban kellett volna megnézni 3D-ben, ugyanis monitoron keresztül egyáltalán nem nyújtott katarzist a színkavalkádok varázsa. A történetet ismerjük, tudjuk, hogy mi miután fog következni, ami miatt képtelen voltam 100%-osan beleélni magamat. Hála a jó Istennek itt azért nem csavarták ki annyira a történetet, mint a Demóna esetében, viszont így meg halálra untam magamat alatta. Lily Jamesszel most ismerkedtem meg ugyan, de nem mondanám azt, hogy olyan nagy szám lenne. Ráadásul az a tejfölszőke haj azzal a sötét szemöldökkel valami iszonyú volt. Festette volna be legalább a szemöldökét is két árnyalattal világosabbra, mert így valami hót undorítóan néz ki.
Helena nagyon tetszett a laza Tündér Keresztanya szerepében, és persze Cate Blanchett volt az, aki vitte a hátán az egész filmet. Hamupipőke meg olyan buta, hogy már nekem okozott fizikai fájdalmat. Nem szeretem az ennyire kisarkított karaktereket, és a főszereplő minden volt, csak nem az a Hamupipőke akit megismerhettem a rajzfilmben.
10/5 - Egyszer nézhetősnek mondanám. Ráadásul a szkriptet is feltűnően elb*szták, amin persze még a szép brit kiejtés és az udvarias megfogalmazás sem segített. Gyenge produkció többnyire még gyengébb színészi teljesítményekkel megfűszerezve. Ez sem érte volna meg a mozijegy árát.
Ezen a fórumon és a porton is alaposan lehúzták ezt a filmet, pedig az okát nem értem. Szerintem inkább elgondolkodtató, és nagy eséllyel ez volt a problémája a legtöbb nézőnek. Olyan gondolatokat feszeget, mint pl. a halál utáni élet vagy éppen a létezés miértje. Lehetséges volna egy számítógépbe feltölteni valakinek a személyiségét? Sőt, létezik egyáltalán lélek a fizikai létünktől elvonatkoztatva? Elgondolkodtató. Tényleg ilyen lenne az élet, hogyha sikerülne létrehoznunk egy önmagától gondolkodó mesterséges értelmet? Igaz, elrugaszkodott a valóságtól és a vége már sokkal inkább egy sci-fire hajazott, de még így is képes volt lekötni a figyelmemet. Talán egyedül az akció jeleneteknél éreztem némi túlzást, de azt is hamar egyensúlyba billentették. Teljes mértékben korrekt, és abszolút szórakoztató elmélet filmet sikerült kreálniuk. Az pedig különösen tetszett, hogy kitértek az ember és gép közötti különbségekre, hiába is használnak alapként egy létező elmét. Egy részről szeretnék egy ilyen világban élni - elvégre Will is a hatalmas tudását más emberek segítésére szentelte, amiből végül magánhadsereg lett, de megvolt a maga erkölcsi értékrendje, hiába is áll nullákból és egyesekből. Depp szerintem ebben az alkotásban teljesen átlagos színészi teljesítményt nyújtott (oka talán az, hogy egy MI-t szerepébe bújt?), míg Rebecca Hall viszont lenyűgözött minden egyes mozzanatával. Érdekes volt, tetszett és többször nézős. Mondjuk én mindig is szerettem az ilyen kategóriájú múvikat. Megnézni pedig érdemes, már csak azért is, hogy tudjuk, ilyen elmélet is létezik az emberiség jövőjéről.
10/9,5 - Szerintem ez kiváló alkotás, pláne, hogy az agyunk teljes működésének mechanizmusára még mindig nem sikerült rájönniük az orvostudomány nagykoponyáinak. Szerintem ez az egész elvont két óra annak tetszik, aki érti és fel is tudja fogni a sztori mögöttes tartalmát.
Hamupipőke (Cinderella - 2015)
Egynek elmegy, de egyáltalán nem volt nagy eresztés. Ugyanúgy, mint az Avatar vagy a Jupiter felemelkedése, a Cinderella is egy látványfilm. Ezt moziban kellett volna megnézni 3D-ben, ugyanis monitoron keresztül egyáltalán nem nyújtott katarzist a színkavalkádok varázsa. A történetet ismerjük, tudjuk, hogy mi miután fog következni, ami miatt képtelen voltam 100%-osan beleélni magamat. Hála a jó Istennek itt azért nem csavarták ki annyira a történetet, mint a Demóna esetében, viszont így meg halálra untam magamat alatta. Lily Jamesszel most ismerkedtem meg ugyan, de nem mondanám azt, hogy olyan nagy szám lenne. Ráadásul az a tejfölszőke haj azzal a sötét szemöldökkel valami iszonyú volt. Festette volna be legalább a szemöldökét is két árnyalattal világosabbra, mert így valami hót undorítóan néz ki.
10/5 - Egyszer nézhetősnek mondanám. Ráadásul a szkriptet is feltűnően elb*szták, amin persze még a szép brit kiejtés és az udvarias megfogalmazás sem segített. Gyenge produkció többnyire még gyengébb színészi teljesítményekkel megfűszerezve. Ez sem érte volna meg a mozijegy árát.
1 felhasználónak tetszik:
idone
2015. július 17. 11:30
#13207
|
House Of Wax |
Csoport: Tag Csatlakozott: 08.04.11. Hozzászólás: 14670 Csatolások: 120207 Azonosító: 57759 offline
|
A minyonok * The Minions (2015)
Nagyon aranyos lett, jókat mosolyogtam rajta. Jó, lehet kicsit bugyuta lett, de szerintem szerethető is egyben. Bob, Kevin és Stuart állati édesek voltak, bolondok, de édesek. Nekem személy szerint a Gru mesék jobban tetszettek, de ezt is nagyon jó volt megnézni, tetszett.
8*10
Slow West (2015)
Kicsit érdekes volt, nem egészen ilyesmire számítottam, be kell valljam. Lassú volt, kicsit vontatott is, nem igazán jött be, pedig szeretem az ilyen jellegű filmeket. Michael Fassbender jól játszott, de, hogy őszinte legyek nem nagyon kellett megerőltetnie magát.
Egyszer nézhetős lett.
5*10
Nyár februárban * Summer in February (2013)
Tetszett és le is kötött, de egy-két dolgot nem igazán értettem. Mivel igaz történet alapján készült ezért nyilván ezekre nem nagyon kaphatok választ. A színészek szerintem jól játszottak, különösen Dan Stevens tetszett, őt az utóbbi időben nagyon megkedveltem. Ami a legnagyobb bajom volt a filmmel, hogy egyszerűen nem értettem meg Florence-et, nem ment.
Egyszer megérte megnézni, de semmi több.
5*10
A hangok * The Voices (2014)
Nem hazudok ha azt mondom, hogy imádom Ryan Reynolds-ot (
) és ő kegyetlenül jól játszott, komolyan, az egyik legjobb alakítása, de. Van egy hatalmas de, ez a film rémes lett. Végig néztem éppen mert érdekelt mi lesz Jerry-vel, de ha nem Ryan van benne akkor szerintem 40 perc után kikapcsoltam volna. Anna Kendrick meglepően nem irritált annyira mint szokott, de színészileg megint csak kevés volt. Gemma Arterton ügyes volt, de az ő karaktere meg egyáltalán nem volt szimpatikus.
Elég beteg és elvont egy film, nem hinném, hogy még egyszer megnézem. A 3 pont pedig kizárólag Ryan-nek szól, az alakítása miatt.
3*10
Nagyon aranyos lett, jókat mosolyogtam rajta. Jó, lehet kicsit bugyuta lett, de szerintem szerethető is egyben. Bob, Kevin és Stuart állati édesek voltak, bolondok, de édesek. Nekem személy szerint a Gru mesék jobban tetszettek, de ezt is nagyon jó volt megnézni, tetszett.
8*10
Slow West (2015)
Kicsit érdekes volt, nem egészen ilyesmire számítottam, be kell valljam. Lassú volt, kicsit vontatott is, nem igazán jött be, pedig szeretem az ilyen jellegű filmeket. Michael Fassbender jól játszott, de, hogy őszinte legyek nem nagyon kellett megerőltetnie magát.
Egyszer nézhetős lett.
5*10
Nyár februárban * Summer in February (2013)
Tetszett és le is kötött, de egy-két dolgot nem igazán értettem. Mivel igaz történet alapján készült ezért nyilván ezekre nem nagyon kaphatok választ. A színészek szerintem jól játszottak, különösen Dan Stevens tetszett, őt az utóbbi időben nagyon megkedveltem. Ami a legnagyobb bajom volt a filmmel, hogy egyszerűen nem értettem meg Florence-et, nem ment.
Egyszer megérte megnézni, de semmi több.
5*10
A hangok * The Voices (2014)
Nem hazudok ha azt mondom, hogy imádom Ryan Reynolds-ot (
Elég beteg és elvont egy film, nem hinném, hogy még egyszer megnézem. A 3 pont pedig kizárólag Ryan-nek szól, az alakítása miatt.
3*10
2015. július 17. 12:59
#13208
|
rammievengeance |
Csoport: Tag Csatlakozott: 14.06.09. Hozzászólás: 2007 Csatolások: 5022 Azonosító: 227324 offline
|
A Lázadó - Insurgent (2015)
Az első részt imádtam. Tavaly nyáron olvastam a könyvet, odáig voltam érte, mert rég találtam olyan olvasmányt, ami ennyire magával ragad. Faltam minden sorát. Aztán jött a második részt. Utáltam. Rettentő sok idő kellett, hogy elolvassam, majdnem fél évembe telt. Alig értettem valamit, katyvasz volt az egész, logikátlan volt Tris gondolkodása, stb. Közben láttam az első filmet, amit később újra meg újra megnéztem, mert hihetetlenül jól átadta a könyvben leírtakat.
Viszont ez a film borzalmas. A második rész könyvben sem ért sokat, de abban legalább folyamatosan volt némi akció, itt viszont az első 10 perc után már kapcsoltam volna ki. Csak azért nem tettem, mert ha már egyszer a könyvsorozaton végigrágtam magam, a filmeket is látnom kell. Hát, mit ne mondjak, fele nem úgy történt a dolgoknak, ahogy azt Veronica Roth megírta. Nekem teljesen más emlékeim vannak jó néhány dologról, és például az, hogy Tobias tudott arról, hogy az anyja él, csak a Négyes című kiegészítőkötetben "hallunk" először, azaz nekem nem rémlik, hogy a második könyvben erről szó lett volna. Mert a róla szóló novelláskötetben le van írva, hogy hogyan meg mikor találkoztak hosszú évek után, de a Lázadó erről nem ír tudtommal, na mindegy. Nem is ez volt a fő problémám, hanem úgy összességében az egész film nem ért semmit. Vontatott volt, és sokban eltért a könyvtől.
10/2 - ez is csak azért ennyi, mert Peter karakterét sikerült úgy ábrázolni, ahogy kell, s mert az őt alakító színész volt az, akinek ért is valamit a játéka Kate Winslet-é mellett. Ja és persze Jai Courtney miatt. *w*
Kamuzsaruk - Let's Be Cops (2014)
Ugyan már láttam a filmet régebben is, most mégis újra leültem elé, mert hiába nem az a komoly és elgondolkodtató alkotás, én jól szórakoztam rajta. Nem erőltetett, megvan benne minden, ami kell, szimpatikus karakterek, jó kis sztori, minden. Persze nem reális a film, ezt mindenki tudja szerintem, hiszen azért valljuk be, ezt a való életben nem lehetne eddig játszani.
10/9
22 Jump Street - A túlkoros osztag (2014)
Már egyszer nekiálltam, de 10 perc után kikapcsoltam. Tegnap viszont végignéztem. Na, ez a tipikus példája az erőltetett Hollywood-i sz*rnak. Már az első sem fogott meg annyira, és ebben is volt maximum két jó poén - bár lehet sokat is mondok -, de csapnivaló volt az egész. Saját magukat parodizálják végig, főleg a záró jelenetekkel, ahol láthatunk több tucat plakátot meg mindenféle új bevetést. Nevetséges a film, de nem úgy, hogy az vártam. Inkább szánalom kategória, mint vígjáték. Channing Tatum szerintem nem egy rossz színész, nem is a legjobbak között van, egy középkategóriás sztárnak mondanám, és ennél többet vártam tőle. Az rendben van, hogy szerepe szerint játszania kell az értelmi fogyatékos sztárfocistát (elnézést a kifejezésért), de az a fapofa, amit több, mint egy órán át kellett néznem, sírba tett. Semmi nem jött át tőle, semmi...
10/1 - ezt is azért az egy jó pillanatért, mikor Schmidt kevlárban ült be a főnök irodájába amiatt az incidens miatt, ami Schmidt és a lánya között történt.

2015. július 17. 21:58
#13209
|
|
Psyché |
Csoport: Tag Csatlakozott: 13.06.08. Hozzászólás: 930 Csatolások: 1 Azonosító: 203409 offline
|
Valami követ/It Follows (2015)
Tegnap, a 21:20-s vetítésre csücsültünk be.
A kritikák alapján semmi komolyat nem vártam, sőt, a film első tíz perce kifejezetten szórakoztató volt a társaság nélkül is, akikkel mentem. Egyszerűen annyi klisét lőttek el benne, hogy komolyan fontolóra vettem, hogy inkább kimegyek vásárolni.
Viszont a közepétől nem vicces, inkább logikátlanra sikeredett. Egyszerűen olyan kérdéseket és húzásokat nem zárt le a film, hogyha ebből nem készül második rész - amire amúgy a gyengus sztori miatt sok esély nincs - akkor felejthető mozi.
Mi az igazán ijesztő benne? Nem a sztori, nem a "valami-beugrik-a-képbe-és-sikítasz" jelenetek, hanem maga az érzés, amit érzel a moziban, és utána. Paranoiások szerintem egyenesek öngyilkosak lennének a film után, mikor hazaértem, gyakorlatilag minden villanyt felkapcsoltam, annyira biztos voltam benne, hogy valaki figyel. Nem nagy sztori a film, de a füledbe ülteti azt a bizonyos bogarat hogy: valami követ. Bumm.
A sztori kicsit a Végső Állomásra hajazott, azon kívül, hogy itt az átkot nemi aktussal lehet továbbadni. Alapvetően egy egész jó spékelés volt a rendező részéről, pláne, hogy szexel könnyebben eladható egy film. Talán ez volt az, ami az alapkoncepción dobott valamit.
A színészek viszont jók. Igazi noname színészek, de horrofilmbe ezek a legjobbak, máskülönben magával a színésszel vagy elfoglalva, nem a film összességével. A főszereplőnek mondjuk a tízpercenkénti ordításon kívül sok marandó megmozdulása nem volt, a kedvencem még mindig a kis geek gyerek, akit a végén borzasztóan megsajnáltam. Nagyon jól előadták azokat a tipikus, kisvárosi tahókat, akiket néha utálsz, néha viszont nagyon megkedveled őket, és nem akarod, hogy kampec legyen nekik.
Összességében. mit ne mondjak, fél kettőre értem haza, és reggel nyolckor bírtam elaludni. Nem azért, mert beugrottak a képek, hogy a srác a saját anyjával hál, vagy hogy vértenger lett az uszoda medencéjéből, nem. Hanem az érzés, hogy valami figyel és követ.
Magán a filmen egyébként a moziban eszméletlen jókat röhögtünk, erre csak társasággal érdemes menni.
Végül, nem bántam meg, hogy a Minyonok helyett erre ültünk be. Lightos horror.
10/7
Egy gésa emlékiratai/Memoirs of a Gheisa (2005)
Hűűű, elképszető! Régebben láttam már, de mindig több évet kell várnom, hogy újra átélhessem azt a lelki feltöltődést, amit ad a film.
Egyszerűen gyönyörű. A történet, ami bár sablon, egyszerűen még is magával ragad, és elvarázsol, pontosan azért, mert Japán világát mutatja be, a múlt századot, és persze a gésák világát. Egy abszolúte korrekt koncepciót ad a nézőknek ezekről a hölgyekről akiket nem győzök mondani, hogy nem prostituáltak! Ezt a film gyönyörűen tükrözi is: intelligensek, ápoltak, és műveltek, akik a testük helyett a tudásukat adják el. Felemelő élmény volt látni, hogy a férfiak a tudásukért igénylik a társaságukat, nem a fizikai adottságokért. Hozzátenném: durván tárgyiasítja a film a nőket, de számomra ezt oly különleges módon teszi, mintha a nő, a tudása, és maga a természete egy érték lenne, egy kincs.
Külön tetszett a kulturális megközelítés, és hogy egy komoly sztoriba hogyan tudtak egy hasonlóan komoly, és nem elcsépelt szerelmi szálat belevinni. Az elnök és a gésa szerelme, akárki akármit mond, különleges. A reménység és a szeretet, ami nem nyugszik, és nem hal meg. Öröm volt látni, még hacsak filmről is beszélünk.
A szereplők egytől egyig elbűvölőek, és a színészi teljesítmény is a maximumom. Mindegyik női szereplőben volt valami extra, amitől nem az a tipikus "tucat arc" benyomást keltette, ami egy ázsiai film egyik fő érvágója. Az elnök pedig kicsit az én szívemet is elnyerte...
Összességében: erről nem elég írni, látni kell. Tényleg érdemes megnézni, viszont nagyon hosszú, mély tartalommal rendelkezik, és feministák neki se kezdjenek. Két fajta ember van: aki végigküzdi, megérti a mondanivalót, és leszűri a jót. A másik, aki végig se nézni, vagy végignézi, de szenved, elalszik, és közli, hogy "dögunalom".
10/10*

2015. július 18. 11:40
#13210
|
Wyrd |
Csoport: Kitiltott Csatlakozott: 15.06.12. Hozzászólás: 647 Csatolások: 42 Azonosító: 244797 offline
|
The Burrowers / A felszín alatt (2008)
Elég vegyes érzelmeim vannak a filmmel kapcsolatban. Weird westernnek elmegy, de azért annyira nem lett jó, mint amennyire vártam. Elég zavarosan kezdődik a film, a legéletképesebb, kvázi jó karakterek hamar meghaltak, Parcher meg egész undorító jellemváltozáson ment keresztül egy nap alatt. Pozitívum, - legalábbis számomra -, hogy William Mapother legalább szokásosan jól játszotta a szerepét. Ugyan arra számítottam, hogy legalább a vájók zombik lesznek de nem így lett, mondjuk azért nem lehet rájuk panaszkodni.
A vége szerintem egy kicsikét levegőben hagyott, persze mindenkit kinyírtak, csak főhősünket nem, ugyebár, de megoldást, azt nem találtak a kis problémájukra. Na meg hogy otthagyták a kölyköt, pff.. Középszerű western, középszerű horror.
10/6

2015. július 18. 22:40
#13211
|
|
Psyché |
Csoport: Tag Csatlakozott: 13.06.08. Hozzászólás: 930 Csatolások: 1 Azonosító: 203409 offline
|
Amadeus (1984)
Mozart és Salieri játéka, és évtizedekig tartó harcuk - csodálatos!
Két éve láttam, de hála a Dunának, mostanában csupa jó film megy, újra feltudtam eleveníteni ezt a remekművet.
Mondjuk kell egy stabil lelki állapot, idő, és odafigyelés, hogy átérezd a történetet, és megértsd a kor és a két ember közti viszályt, egyébként eszméletlen jó film.
Különösen tetszik, hogy a filmben bár Mozart a valaki, még is Salieri-t dicséri és emeli a magasba, Mozartot pedig egy tipikus , szabad lelkű művészként állítja be. Az elmesélés és a keretes formátum pedig elcsépelt, de ehhez a filmhez egyszerűen ez illik. El sem tudnék képzelni olyan sztorit, ahol Salieri nem töltené be a narrátor szerepét, és mesélné el a saját szemszögéből a dolgokat.
Hozzátenném: a film közben nehéz választani, hogy vajon Mozart gyermeklelkét, vagy Salieri eleganciáját szereted e jobban. Azt hiszem, picit én Salieri-nek szurkoltam.
A film végén pedig a Rekviem megírása nekem sokkhatás volt. Akkor volt a csúcsponton a film, amikor tudtad, hogy Mozart meghalt, de vártad a csodát valamiért.
Kíváncsi lennék egy olyan megoldásra is, amely már kissé a 21. században játszódik, vagy legalábbis jobban belemélyed a modern korba, és ott kezd bele a történetbe. Néha a reneszánsz torkon lenyomása, és a sok - már nekem túlságosan is - merev palotabéli mandulák unalmasak voltak, illetve az elmegyógyintézes jeleneteket is vagy rövidebbre vagy lényegretörőbbre kellett volna fogni. Really dont know, vegyes érzelmek voltak bennem, miközben néztem.
Összességében: a szereplőgárdáért, a sztoriért, és a komolyzenéért maximálisan megéri megnézni, a körítésért már kevésbé. Kedvencek közé nem került be, de maradandó és alapfilm kategóriába viszont igen.
Mozart nevetése pedig... jujj. Emlékeztet a Gyilkos tréfa bohócra...
10/8,5

2015. július 19. 10:32
#13212
|
|
Cute girl 998suicide blonde |
Csoport: Tag Csatlakozott: 11.08.19. Hozzászólás: 11981 Csatolások: 4586 Azonosító: 158722 offline
|
Vizet az elefántnak (Water for elephants, 2011)
A könyvet olvastán rettenetesen vártam, hogy a filmet is megnézzem, és tegnap délután volt szerencsém végignézni. Egyenrangúnak mondanám a könyvvel, végig hű volt az eredetihez, és káprázatos volt. Csodálatos film, felkavaró, nem várt végkifejlettel, végig izgalmas és lenyűgöző, nagyon szerettem nézni, és az az igazság, hogy semmi rosszat nem tudok mondani rá.
Másnaposok (The hangover, 2009)
Régen meg akartam már nézni, és most, hogy sikerült, természetesen nem bántam meg, fergeteges film volt, halálra röhögtem magam, nagyon jó kikapcsolódás, fordulatos, szórakoztató, tökéletes vígjáték. (Ma jöhet az ismétlés, meg kell néznem még egyszer).

2015. július 19. 10:40
#13213
|
|
EmilyTaylorvisszatérő vendég |
Csoport: Tag Csatlakozott: 14.02.23. Hozzászólás: 367 Csatolások: 407 Azonosító: 221721 offline
|
Vámpírakadémia
Azt hittem egy nyálas tinivámpíros hülyeség. De kellemesen csalódtam benne. Igaz senki ne várjon valami "hűdenagy" produkcióra, de aki szereti a könnyed kis filmeket annak ajánlom. És természetesen Dimitrij a kedvencem
10/7
Életrevalók
Nagyon jó film. Komoly, vicces, kritikus, mellbevágó, komikus. Imádom hogy Driss úgy beszél Philip-el mintha nem is lenne béna és közbe meg sem sértődik. Imádnivaló film.
10/8
Nyárutó
Igaz hogy nem elölről láttam, de így is nagyon tetszett. Reméltem hogy mégsem tartóztatják le Frank-et, de nem így lett. A vége nekem kicsit összecsapott volt, de végülis tetszett.

2015. július 19. 12:12
#13214
|
Wyrd |
Csoport: Kitiltott Csatlakozott: 15.06.12. Hozzászólás: 647 Csatolások: 42 Azonosító: 244797 offline
|
Dead Birds / Halott madarak (2004)
Hogy ez mennyivel jobb volt, mint a múltkori... Na, erre a filmre mondom azt, hogy baromi jó volt. Nagyon sok helyen olvastam negatív kritikákat róla, oké, tény, hogy a lófej nem valami hűde és az is rejtély marad, hogy lett a végén Williamből az a... izé, de szerintem kellően ijesztő volt, jó környezetbe rakták az egészet, a legtöbb színész elég jól játszotta a karakterét, szóval...
10/9
Ravenous / Farkaséhség (1999)
Ez nagyon beteg.. az egész film nagyon beteg, de senki ne merje nekem mondani, hogy nincs meg benne a fekete humor
Pár karaktert jobban ki lehetett volna dolgozni, pl. az indián testvérpárt, de a többiek viszonylag jók voltak, főleg Cleaves és Toffler (Jeremy Davies mindig nagyon jól alakítja a tétovázó, édes pasit), kár, hogy utóbbit elég hamar megették. Azon pedig egyszerűen sírva röhögtem, ahogy Colquhoun őrült módjára kergetőzik a katonákkal. Összességében megvan benne a misztikus vonal, vannak horrorisztikus részek, humor, és a mögöttes tartalomban a dráma is.

2015. július 19. 12:36
#13215
|
rammievengeance |
Csoport: Tag Csatlakozott: 14.06.09. Hozzászólás: 2007 Csatolások: 5022 Azonosító: 227324 offline
|
Furious Seven - Halálos iramban 7 (2015)
Nagyon régen láttam a többi részt, valójában csak szórakozásból néztem, soha nem voltam akkora rajongó, de azért mindig tetszettek a filmek. Ez mondjuk annyiban okozott csalódást, hogy több volt a rendőrségi akció és a lövöldözés, mint a vezetés, de így sem volt rossz, sőt. Nem tudom maximumra értékelni, de megnézném újra.
10/9
Pitch Perfect - Tökéletes hang (2012)
Már láttam, de unatkoztam, ezért gondoltam megint megnézem. Délutáni időtöltésnek remek ebben a meleg időben, amint tudom, az új részt is megnézem.

2015. július 19. 14:07
#13216
|
|
Christo |
Csoport: Kiemelt tag Csatlakozott: 08.11.23. Hozzászólás: 7844 Csatolások: 21645 Azonosító: 77830 offline
|
Spy / A kém
Statham nagyon poén volt benne, jó volt végre egy más szerepben látni. Amúgy nekem jobban tetszett a Női szervek, de ezzel is el lehet lenni egyszer.
10/7
The Divergent Series: Insurgent / A beavatott sorozat: A lázadó
A szimulációk jók voltak. És itt vége a pozitívumoknak.
10/5

2015. július 20. 01:05
#13218
|
|
Psyché |
Csoport: Tag Csatlakozott: 13.06.08. Hozzászólás: 930 Csatolások: 1 Azonosító: 203409 offline
|
Holtodiglan/Gone Girl (2014)
Igazából 1 hónapja folyamatosan nézem, és nem tudok kiszeretni belőle - a kedvencek közé szinte azonnal ment.
A fordulatos és drasztikusan valós és igaz sztori ellenére a fonalat végig sikerült tartanom, olyan szinten, hogy arra is volt időm a film közben, hogy elgondolkodjam: basszus, ez tényleg így van!
Nem is egy párkapcsolatot, egy kapcsolatot mutat be a lehető legnagyobb őszinteséggel, hanem beleülteti a füledbe a bogarat, hogy ez gyakorlatilag bármikor megtörténhet a való életben is. Ugyan ki jönne rá? Ráadásul tegyük fel, egy fele annyira híres emberrel történik ez meg: még úgy nem néznek utána a körülményeknek, ergo, még annál valóságosabb.
Rosamund Pike pedig gyönyörű! Annyira valósűghűen ábrázolja a kiábrándult feleséget és a bosszúálló dögöt, hogy lehetetlen belőle kiszeretni akár egy pillanatra is.
Ben Affleck hozta a szokott formáját, sajnos, iránta van egy elég erős ellenszenvem, viszont a szerepében maximálisan helyt állt.
Neil Patrick Harris, ó, kicsi Neil, hogy végre nem csak Barney szerepében láthattunk. Be kell valljam, nehéz volt elvonatkoztatni Stinsontól, de sikerült, és ahhoz képest, hogy első komolyabb filmbéli szerepe, gratulálni tudok.
A vége pedig maga a káprázat: korrekt befejezés. A lehető legnagyobb kiszúrás a férjjel szemben, mivel a menekülésnek és válásnak nincs értelme, a gyereket szereti, tehát így is, úgy is Amy mellett köt ki, bárhogy is számít. Ez pedig a legjobb csattanó, a patthelyzet, a örökkévalóság, és a csúnya igazság, hogy nincs hová menni, és lépni tovább.
Összességében: sokan szurkoltak a film felétől Nick-nek, nos, én annak ellenére, hogy nem vagyok feminista, mindvégig Amy pártját fogtam. Ragozzam még? Kezdek is naplót írni...

2015. július 20. 01:13
#13219
|
|
brown_loveúj tag |
Csoport: Tag Csatlakozott: 15.07.19. Hozzászólás: 19 Csatolások: 0 Azonosító: 246826 offline
|
Az év csatája
decsak mert már 100x láttam és imádom Christ
2015. július 20. 18:52
#13220
Teen Beach Movie 2 / Tengerparti tinimozi 2 (2015)
Leginkább Ross miatt néztem meg az első részét anno, ahogy most ezt is. Mindig azt mondják, hogy az első rész a legjobb mindenből. Ha a történetet nézzük, akkor ez megint csak bebizonyosodott. Ellenben a karakterek csak most értek meg igazán arra, hogy a vége felé közölni tudják a film rejtett tanulságát/ mondanivalóját. Az egyszer jól nézhetős kategóriába sorolnám, nem volt rossz. 7/10
AMY / Az Amy Winehouse-sztori (2015)
Már jó ideje vártam ezt a filmet, hogy láthassam. Amyhez és az emlékéhez méltó alkotás lett. Miután tegnap kijöttem a vetítésről nem találtam szavakat. Egyben látni az életének jelentős eseményeit elengedhetetlen ahhoz, hogy igazán megérthessük min ment keresztül. Minden egyes képkoca bizonyította a különlegességét, páratlan tehetségét. Kifogástalan emlékfilm lett. 10*/10
It Follows / Valami követ (2014)
A filmet a horror kategóriába sorolták, így azt tudom mondani, hogy light-os volt. Nem arra élezték ki a dolgokat, hogy az a bizonyos jelenség ami követi a főhősnőt ijesztő legyen, hanem hogy mennyire ijesztő tud lenni, ha folyamatosan félelemben kell lenned, mert valami szüntelenül követ. Ilyen szempontból az események teljesen érthetőek és logikusak voltak. De valami oknál fogva többet vártam, nem tudott igazán megfogni az alkotás. 8/10

Blake Lively megszólalt, miután ejtették Justin Baldoni elleni szexuális zaklatással kapcsolatos vádjait

Blake Lively megszólalt.
Nyílt titok, hogy mi az oka Sydney Sweeney és Zendaya rivalizálásának - kitálalt egy bennfentes

Inkább nem mutatkoztak együtt.
Gyermeket vár Aubrey Plaza - alig több mint egy évvel a férje halála után

Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Összeházasodtak a Vámpírnaplók sztájai
Összeházasodtak a Vámpírnaplók sztájai
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Jennifer Aniston a párjával osztott meg közös képet

Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Dakota Johnsont csókolózni látták az új párjával

Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Zendaya villantós sötétbarna estélyiben, Sydney Sweeney angyali fehérben vonult fel az Eufória premierjén!

Új fotók a hírességekről.
Párjával sétálgatott Reese Witherspoon
Párjával sétálgatott Reese Witherspoon
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.

offline