RUSH - Hajsza a győzelemért (2013)
Megmondom őszintén, így utólag igazán szégyellem magam, hogy csak most kerítettem időt arra, hogy megnézzem a filmet.

Már mikor a mozikban hirdették (ami ugye tavaly volt) terveztem, hogy meg kellene néznem, de úgy voltam vele, hogy inkább megvárom, amíg a neten is fent lesz, és majd ott, magyar szinkronnal vetek rá egy pillantást. Na, ez a "majd" tegnapelőtt estig húzódott.
Ahogy említettem is, eredetileg magyar hanggal szerettem volna végignézni, de mivel úgy csak nagyon rossz minőségű videók voltak fent, maradtam az eredeti szinkronnál, magyar felirattal. Mellesleg megjegyzem, sokszor nagyon örültem a feliratnak, mert nincs rossz fülem, de nem egy olyan alkalom volt, amikor Lauda mondani valóját nem lehetett érteni.
A két főszereplő közül csak
Chris Hemsworth-ot ismertem, aki a filmben James Hunt-ot játszotta, és meg kell mondanom őszintén, jobb embert nem is találhattak volna a szerepére. Chris teljes mértékben Hunt kiköpött mása, arról nem is beszélve, hogy a karakterét is fantasztikusan játszotta. A Niki Lauda-t alakító
Daniel Brühl-ről korábban még nem hallottam, de benne sem csalódtam egyetlen percre sem. Sőt...
Azt hiszem, nyugodt szívvel mondhatom, hogy első perctől kezdve inkább Nikit preferáltam, számomra ő sokkal szimpatikusabb és.. emberibb volt, még annak ellenére is, hogy voltak trágár megnyilvánulásai (bőven) és sokszor kimondottan nagyképűen viselkedett. Ugyanakkor, az mindenképp mellette kell szóljon, hogy volt mire felvágjon, mert egy ritka nagy eszű ember volt.
Chris számomra az a tipikus "jól kinéző rossz fiú" volt, a Forma-1 legnagyobb rocksztárja, akit mindenki imád. Talán ez volt az, amit nem szerettem benne a filmben. Ennek ellenére teljes mértékben le a kalappal előtte. Soha nem hittem volna, hogy tud ennyire jól játszani, pedig nem egy filmjét láttam már.
Már korábban is sokat hallottam Niki Lauda-ról, és Forma-1 rajongó lévén a futamokon is nem egyszer láttam. Tudtam, hogy balesete volt, hogy majdnem meghalt, és, hogy az akkori tragédia miatt néz ki most úgy, ahogy. Tudtam, hogy rengetegen tisztelik (nem is csodálom, miért) és, hogy valóságos csoda, ami az öreggel történt (gondolok itt a felépülésére). De azt, hogy mi és hogy volt azon a versenyen, soha nem tudtam.
*spoiler* Aztán eljött a filmben az 1976-os Nagydíj a Nürburgringen, és ott minden összeállt. Tudniillik, soha nem voltam erős személyiségtípus, így várható volt, hogy a film valamely szakaszán bőgni fogok, de... de ez brutális volt. Engem még film ennyire nem csinált ki, azt garantálom.
Már mikor elkezdte olyan őrültül nyomni a gázt, tudtam, hogy ebből baleset lesz. Majd mikor a falnak csapódott, kipördült, és lángra lobbant a Ferrari-ja, már ott voltak a könnyek a szememben, és eszméletlenül rázott a hideg. Aztán jött a többi versenyző, volt, aki ki tudta kerülni, de olyan is akadt, aki frontálisan az égő kocsinak hajtott, benne a félig már kába Nikivel. Majd mikor próbálják kihúzni az autóból, de nem sikerül... azok voltak azok a percek, amelyek nekem végleg betettek. Soha azelőtt nem volt még rám ekkora hatással egyetlen film sem. Talán csak azért, mert órási szeretet van benne a Forma-1 iránt, de akkor is. Az az érzés leírhatatlan volt.
Aztán a másik favorit az volt, amiről tulajdonképpen az egész film szól. Hunt és Lauda versengése, a beszólások, a sértések, a futamok, a szitkozódások, és végül a tisztelet, amely mindkettejükben kialakult a másik iránt.
Az utolsó futam, amikor a szakadó esőben kívánnak egymásnak szerencsét a kocsiba ülve. Az volt számomra a másik csúcspont. [A harmadik pedig a Lauda balesete utáni interjú, amikor James helyre teszi azt az újságírót.] Az már mindent vitt. Végül, amikor Niki kiszáll a kocsiból, és a feleségéhez megy. Bennem ott már mindennek vége lett. Egyszerűen csak mosolyogtam a képernyőre, szétbőgött szemekkel, azt gondolva, hogy nem... nincs még egy ilyen ember a világon.
Tulajdonképpen ilyen szinten az egész filmet leírhatnám, mert nem volt olyan jelenet, amit ne szerettem volna. A szereplők, az autók, a jellegzetes karakterek ellenéteti, a fények, a hangok, a hangulat, és az izgalom egész végig. Minden teljesen mértékben a maximumon volt számomra. Tökéletesen visszaadta az akkori Forma-1-es világot, az akkori emberekkel, és a versenyzés iránti szenvedélyükkel.
Hosszú film volt, hisz kicsivel több, mint két óráig tartott, de aki egy kicsit is szereti az ilyesmit, annak biztosan meg fogja érni. Őszintén csak ajánlani tudom.
"Of course he didn't listen to me. For James, one world title was enough. He had proved what he needed to prove. To himself and anyone who doubted him. And two years later, he retired. When I saw him next in London, seven years later, me as a champion again, him as broadcaster, he was barefoot on a bicycle with a flat tire, still living each day like his last. When I heard he died age 45 of a heart attack, I wasn't surprised. I was just sad. People always think of us as rivals but he was among the very few I liked and even fewer that I respected. He remains the only person I envied."
10/10000***