Idézet (Norah @ 2011.11.02. 21:25)
Bombák földjén - 10/3
Ez a film arról szól, hogy a hős amerikai katonák hogyan oldanak meg olyan problémákat, amik nélkülük nem is léteznének. Arról, hogy vannak olyan emberek, akiknek a háború a lételemük, ezért tesznek is arról, hogy ne maradjanak munka nélkül.
A film szerkezete töredezett, gyakorlatilag a jelenetek közti folytonosságot csupán a szereplők biztosítják - mint a Charlie angyalaiban. A szereplők jellemrajza is körülbelül olyan árnyalt, mint egy brazil szappanoperában.
Elhiszem, hogy az amerikaiaknak egyfajta önigazolásra van szükségük az iraki jelenlétükkel kapcsolatban, és hogy emiatt Oscar díjakat osztogatnak. Ettől ez a történet még nem szól semmiről - hacsak arról nem, hogy a béketeremtés nevében hogyan lehet békés embereket háborúra kényszeríteni...
A film nem nagy veszteség annak, aki még nem látta. Egyszerűen még dokumentum filmnek is alig állja meg a helyét. Ha háborús kategóriába tartozik, hát annak is gyenge. Egy HBO minisorozat egyetlen része önmagában is jobb. Akció kategória fel sem merülhetne. Az pedig, hogy ennyi díjat kapott, egyszerűen megmagyarázhatatlan. Olyasmi mintha Magyarországon csináltak volna egy filmet mondjuk a szabadságharcról és Magyar lenne a bírák többsége. Annyi a különbség, hogy a szabadságharcban nem kell túlozni. De ebben a "film"-ben erőltetetten mindenki aki nem amerikai, az terrorista bombagyáros sunyi gyilkos erkölcstelen vadember szinte kivétel nélkül. Míg az amcsik a szegény lélekhasadt hősök, akik az életüket kockáztatják, hogy megvédjék a világot a sufni bombáktól. Tipikus amerikai önfényezős film, amit megszórtak sok díjjal, hogy méginkább megveregessék saját "hősies" vállukat. Igazából kéne egy kategória, hogy a legkevesebb eseménnyel töltött játékidő. Na abban ez lenne az etalon.
Látom, nem én vagyok az egyetlen, akinek nem tetszett

.
Bevallom őszintén, én szeretem a (jó) háborús filmeket - nem kicsit - , ezért is szándékoztam megnézni eme remekművet (mert azért az a néhány Oscar-díj eléggé beszédes volt). Mi tagadás, pofára estem, úgy ahogy kellett... hatalmas csalódás volt, kicsit olyan érzésem támadt, mintha egy tipikus jenki II. világháborús filmet néznék, ahol Amerika dicső fiai szépek, okosak és bátrak, az ellenség meg természetesen hülye, mint hat pár rendőrcsizma, és gonosz, NAGYON gonosz. Az önfényezéssel csak akkor nincsen gondom, ha nem viszik túlzásba (mert azért valamilyen szinten minden történelmi filmet körülleng a hazafias szellem), vagy ha ellensúlyozzák valamivel (pl. a Ryan közlegény megmentésében a partraszálláshoz hasonló grandiózus jelenetekkel), de itt néha már vártam a naplementét a lobogó zászlóval, meg a többi patriotista maszlagot - drámai zenével aláfestve persze

.
Az eseménytelenség sem tett jót neki, pedig ezt nem szoktam felróni hibának az ilyen műfajú filmeknél. Itt van például Az őrület határán (directed by Terrence Malick),ami háborús filmnek van eladva, pedig a háború csak a háttér, az emberi lélek és őrület boncolgatásának háttere. Nem arról szól, hogy a japcsik meg amcsik, hogy hogyan ölték egymást halomra, hanem ennek a pszichés hátteréről, hogy egyáltalán miért öl az ember, mi motiválja, mitől esik darabokra, mindebből kifolyólag tele agyalással, magában beszélő emberekkel, belassított természeti képekkel, hogy az ember elmerülhessen a saját gondolataiban is, mikor nézi. (Amúgy véleményem szerint szégyen, hogy nem kapott egy Oscart se...)
És még valami: nem azért nem tetszett, mert nem folyt benne literszámra a vér, mert nem röpködtek benne a végtagok, vagy mert nem harcoltak megállás nélkül... az Elit alakulat c. minisorozat sem egy non-stop akciófilm, mégis simán köröket ver erre a filmre.
Röviden: egyáltalán nem nyerte el a tetszésemet a film, pedig a téma jó lenne, ha egy kicsit másképp állnának hozzá. És hogy miért kapott ennyi nívós díjat? Szimplán azért, hogy James Cameront idegesítsék

.
5/10