Idézet (Ruha Réka @ 2011.02.19. 10:45)
én.
Egy vámpír különleges élete
I. fejezet:
Az idegen ember
1875. március 12-én járunk. Egy ismeretlen szerzet költözik Boston városába. A neve Ian... Ian Miller. Senki nem hallott felőle semmit 1877. február 14-ig. Akkor Ian 17 éves volt. New York felé tartott, amikor valakit elütött. De amint kiszállt a kocsiból nem látott senkit. Nagyon meglepődött, és meg sem bírt mozdulni. Pár perc múlva érezte, hogy van valaki a háta mögött. De mire a tudtára jutott, hogy közelít hozzá, csak nagyon erős fájdalmat érzett a nyakában, és másnap reggel ébredt fel egy kórházban.
- Mi történt? - kérdezte Ian csodálkozva
- Egy érdekes teremtvény rád támadott és feltehetőleg beleharapott a nyakadba. - mondta az orvos, Dr. Gilbert
- Mi lehetett az?
- Fogalmam sincs, de...
Ian a szavába vágott:
- Mi van ha egy vámpír?
- Lehetetlen. A vámpírokat innen már réges rég kiírtották. Persze nem mintha nem maradt volna itt néhány, de tuti, hogy itt a környéken egy sem kószál.
- De ezek szerint mégis. - mondta Ian az ablakon kinézve
Ebben a pillanatban Ian egy furcsa zajra lett figyelmes.
- Ezt maga nem hallotta? - kérdezte Ian
Az orvos körbenézett, majd felelt:
- Nem. Nem. Talán kellett volna?
- Hát nem is tudom. Talán ez a harapásnyom arra utal, hogy belém harapott egy vámpír, aztán megkaptam a képességeit, és most elkezdtem olyanokat hallani, amit más normális ember nem hall.
Amint Ian végzett a mondanivalójával elájult.
- Szegény pára. Tisztára beleőrült a képzelgéseibe. - sóhajtott fel Dr. Gilbert, majd kiment a szüleihez. Az anyja, Emma, és az apja, Eric, már érdeklődve várták a fejleményeket. Dr. Gilbert keserű képpel ment oda hozzájuk.
- Mi történt? - kérdezték mindketten egyszerre
Dr. Gilbert visszanézett, de Ian nem volt ott. Egy pillanatig meghökkent, majd odafutott, és az ablak tárva-nyitva volt. A szülők is odafutottak.
- Hogyhogy nincs itt? És az ablak miért van nyitva? Talán Ian kiugrott? - kérdezte Emma értetlenkedve
- Nem, az nem lehet. Vagyis lehet, mert nincs sehol, szóval sok helyre nem mehetett. Szóval készüljenek fel a legrosszabbakra, mert... - ebben a pillanatban földbegyökerezett a lába - ... Ian nincs itt. Ezekszerint épségben megúszta, amin nem csodálkozom, mert most már biztos, hogy az a valami, ami megharapta, az egy vámpír volt. - mondta Dr. Gilbert
- Vámpírok? Na ne nevettessen. - mondta Eric
- Akkor vajon miért úszta meg? Ott kéne lennie lent holtan. - mormolta Dr. Gilbert
- Ian, ez egyáltalán nem vicces! Bújj elő! - kiáltotta Emma
- Szerintem hívjuk az FBI-t, mert így soha sem lesz meg. - ajánlotta Eric
- Ó, és maguk szerint elfogják hinni, hogy Ian leugrott és még mindig él? - méltatlankodott Dr. Gilbert
- Apa, anya! Dr. Gilbertnek igaza van - bukkant elő Ian testévre, Edward - Ezzel csak egy elmegyógyintézetbe zárnának titeket, és azzal előrébb nem vagyunk.
- Uramisten! Mint két tojás! - torpant meg Dr. Gilbert
Erre mindenki nevetésre lett figyelmes. Senki sem tudta, hogy merről jön. Mindenki szívből szakadva menekült volna, de megmoccanni sem bírtak.
- Hát nem aranyos? Mindenki itt aggódik értem, amikor semmi bajom. - szólalt meg a szobából egy hang
- Ó, hát itt vagy? A frászt hoztad ránk! - mondta Emma
De még mielőtt megölelte volna Iant, ellökte magától.
- Lám, lám, lám. Megakarsz halni? - kérdezte megváltozott hangon Ian
- Te meg miről beszélsz? - csodálkozott mindenki
- Nézzétek csak! Neki mintha nem kék lett volna a szeme. - állapította meg Edward
- Helyes észrevétel drága testvérkém... - bólintott Ian
És Ian magáhoztért a saját szobájában.
- Szóval csak álmodtam ezt az egészet... - nyugodt meg Ian
- Végre felébredtél. Már nagyon aggódtunk. Egész végig amíg aludtál, furán viselkedtél, és többször megemlítetted a "vámpír" szót. - mondta Emma
- Komolyan? - nevetett fel Ian - De most el kell mennem, mert megígértem Jaspernek, hogy segíteni fogok neki valamiben. - hazudta az anyjának
Ian elindult, és ahogy álmában volt, elütött valakit. Nagyon meglepődött, de tudta, hogy mi lesz a vége, ezért nem állt meg. Félúton elkapta az FBI, és elvették a jogosítványát, majd otthagyták az út közepén. Ian káromkodott egyet, majd nem foglalkozva semmivel indult vissza Bostonba. Óvatosan próbált menni, nehogy megtörténjen az, amit álmodott. Alig ment 5 lépést, de már a nyakába harapott a vámpír. Viszont valami csoda folytán nem a kórházban ébredt fel, hanem valami különös barlangban.
- Aztamindenit - kiáltott fel, majd odament a barlang bejáratához. Megdöbbenve látta, hogy sötét van. Ránézett az órájára, ami este 11 órát mutatott. - Bakker, ha nem jutok haza időben, fél Boston leszedi a fejemet... - Ian megfogta a nyakát, és elrettent - Bár nem hinném, hogy bárki is hozzám merne nyúlni. Na jó. Hát akkor irány Boston! De várjunk csak... Aki idehozott, annak nem kellett volna legalább felköszöntenie? Egyáltalán hol vagyok? - értetlenkedett Ian
- Hahó! - szólalt meg egy hang - Én vagyok az aki átváltoztatott téged. A nevem Jess, Jess Taylor.
Ian csodálkozva nézett rá, majd megszólalt:
- Te...te...úristen. - majd összeesett
- Na várjál csak. Nehogy itt halj meg nekem, előtte még... - csodálkozva nézte a földön fekvő Iant, aki meg sem mozdult - Hahó! Hát ez nem igaz... Kipurcant. - Jess sóhajtott egyet majd otthagyta Iant, aki éppen abban a pillanatban mozdult meg.
- Állj csak meg te rohadék. Miért változtattál át? Egyáltalán te mióta vagy itt? - kíváncsiskodott Ian
- Hogy mióta? 1721. óta. - válaszolta Jess
Erre hangokat hallottak és Jess belökte a barlangba Iant, hogy ne látszódjon. Egy lány tévedt erre.
- Szia. Caroline vagyok. Te új vagy itt? Még nem láttalak.
- Szia. Hát újnak nem mondhatom magamat, de... - elgondolkozott - most el kell mennem. Ezer bocsi.