Örvendetes, hogy ilyen kis lelkes, tanulni vágyó csapat már összegyűlt.

LaDiabla: köszönet a felajánlásért, ígérem, fogok élni vele.
Bár az a helyzet, hogy én magam sem tudom, mit nem tudok, szóval erre rá kéne jönnöm egy nagyon "szájbarágós" alapozással.
Ha tud valaki jó online teszteket (elsősorban alapfokra gondolok most), az nyugodtan megoszthatná itt a linket, hogy letesztelhessük magunkat és kapjunk egyfajta "százalékos eredményt" a tudásunkról.
Engem speciel nagyon foglalkoztat, hogy egy nagyobb lélegzetvételű alapfokos tesztet mennyire eredményesen tudnék kitölteni. Vagyis, hogy mennyire "nagy a baj".
Azzal teljesen egyetértek, hogy nagyon kevesen beszélnek bármilyen nyelven - annak ellenére, hogy van róla papírjuk. És ez szomorú. Nekem németből van középfokúm, de beszélni szerintem én se nagyon tudnék, bár ha mondjuk átnyálaznám gyorsan a nyelvtant és átfutnám a szólistámat, akkor talán nem adnának el Németországban vagy Ausztriában, de csevegni nem lennék képes.

Az a vicces, hogy mióta megvan a nyelvvizsgám, azóta kezdett el érdekelni a német is. Amíg muszáj volt tanulni (hogy megkapjam a diplomát), addig nem lelkesedtem érte túlzottan, most meg azon kaptam magam egyik nap például, hogy besétáltam egy boltba és vásároltam 2 darab NÉMET NYELVŰ (!) regényt és az egyiket már el is kezdtem olvasni. Fele olyan gyorsan tudok vele haladni, mint egy magyar nyelvű könyvvel, de "jó buli".
Az angollal viszont szeretnék normális(abb) szintre eljutni. Úgy értem, hogy tényleg rendesen értsek, beszéljek és írjak is, hogy könnyedén boldoguljak adott nyelvi környezetben. Titkos vágyam Britannia területén eltölteni pár hónapot, de úgy, hogy ne folyton a párom beszéljen, hanem hogy én is tudjak megnyilvánulni...

Az olyan jó lenne...