Remélem a tiétek jobb volt, mint az enyém...
Az enyém emlékezetes szilveszter az már biztos. Életem eddigi legrosszabb szilveszterén, legrosszabb buliján és egyértelműen legrosszabb estéjén vagyok túl. Soha többé nem tartok házibulit. Minden jól indult. Örültem, hogy végre szilveszter van és a szomszéd sem fenyegetőzhet feljelentéssel csendháborítás miatt. Iszogattunk, ivójátékot játszottunk és minden jó volt. Aztán visszajött barátnőm pasija... Szó szerint beesett a buliba, feldöntötte a vízipipát, rádőlt az emberekre, majd telehányta a vödröt. Én mégis boldog lennék, ha ez lett volna az este legrosszabb része. Az egyik haveromat (már csak volt haveromat) leöntötték borral, mert ő is ezt tette korábban. A csaj, akivel érkezett lelépett a buliból, mint kiderült egy másik sráchoz. Barátnőm pasija pedig tökön rúgta őt. Ez már sok volt neki. Teljesen elborult az agya. Először a konyhaszekrénybe verte a fejét, majd átment a szobába, ahol ököllel beleütött a az ablakba. Természetesen a duplaüveges ablak betört. Csak a redőny választ el a kinti hidegtől, ami nem sokat ér. A srác persze elvágta a kezét, amiből ömlött a vér, mivel artériát ért. Azonnal mentőt kellett hozzá hívni. A sebészeten 14 öltéssel varrták össze a kezét. Mindezek után volt pofája visszajönni a "buliba" a cuccaiért. A buli persze már halott volt. Én a fél estét a konyhában töltöttem és sírtam. Miután elment megpróbáltunk aludni, ami lehetetlen volt, mert a kitört ablak miatt meg lehet fagyni a szobában úgy is, hogy a fűtés maximumon van. Remegtem pár óráig aztán felkeltem és most ezt írom. A legszebb a dologban, hogy hétfő előtt biztosan nem tudják kicserélni az üveget. Nagyon remélem, hogy az a barom minél előbb elintézi a dolgot. Természetesen vele fizettetem ki az okozott kárt és üvegest is neki kell szerezni.
Milyen volt a szilvesztered?
2011. január 01. 09:03
#2
Idézet (Rap4ever8 @ 2011.01.01. 09:01)

Szegény!!!
Én feküdtem a gép előtt és mindenki nagyívben leszarta h hol vagyok!!
2011. január 01. 09:04
#3
én semmit nem csináltam
a szilveszterre nagyban teszek,nekem ugyanolyan,mint egy másik nap

2011. január 01. 09:54
#4
|
|
Ellie Andrews*homo sensorium* |
Csoport: Moderátor Csatlakozott: 10.08.18. Hozzászólás: 6949 Csatolások: 3307 Azonosító: 133484 online
|
Részvétem, Rap4ever8! Ez tényleg borzasztó lehetett...
A legrosszabb az egészben, hogy még mindig iszod a levét, hiszen a te lakásodban van pokoli hideg, nem az övében.
Az én szilveszterem ehhez képest isteni volt. Piszok hidegben buliztam a főtéren Tankcsapda koncerten. Sem a bulizást, sem a tombolást, sem az ivást nem vittem túlzásba, nagylány vagyok én már ahhoz, de azért a Rock'n'Roll rugóját zengtem teli torokból én is. A némileg idétlen táncom meg arra szolgált, hogy ne váljak jégszoborrá végleg. Tancsapdáék átkoncertezték magukat az új évbe, így lemaradtunk mind a visszaszámolásról, mind magáról az éjfélről, no de sebaj. Az ütős rock zene után erős kontrasztot képzett a Himnusz, amit szintén énekelni kellett (gimiben belémverték, reflex). Arról ne is beszéljek, hogy a tüzijáték alatt ABBA dalok szóltak! Mindegy, legalább buli hangulat volt. A párom soha életében nem fázott még ennyire, úgyhogy amúgy öregesen éjfél után haza is jöttünk és alvással folytattuk a nagy dorbézolást.

2011. január 01. 10:36
#6
Nem tudtam éjjel 3-ig elaludni, mert valamelyik barom szomszéd addig durrogtatta a tűzijátékait... nem is értem, hogy lehet erre ennyi pénzt elpazarolni. Ráadásul én tetőtérben lakom, az meg hangszigetelés szempontjából olyan, mintha nem is lenne tető, szóval nem is az ablakon, hanem a tetőn keresztül dübörgött az egész szint.
Amúgy utálom a szilvesztert és a bulikat (mindig is utáltam és lehetőség szerint kerülöm is őket és a társaságot), mert minden csak az ivászatról, a berúgásról és az erőszakról szól, az emberek sajnos nem tudnak viselkedni ital hatása alatt, tisztelet a nagyon kevés kivételnek.
Rap4ever8: őszintén sajnálom, ami történt. Itt látszik, hogy az értelmesnek tartott ember valójában mekkora állat, nagyobb mint a többi...

2011. január 01. 10:53
#7
|
|
Kata159 |
Csoport: Tag Csatlakozott: 07.01.27. Hozzászólás: 10398 Csatolások: 130295 Azonosító: 23738 offline
|
Azta Rap4ever8...
Nem semmi!
Az én szilveszterem sem volt valami frenetikus.
Elindultam egy házibulinak mondott valamibe a barátnőmhöz. Oda is értem, minden jól indult, ha bár mint kiderült csak ő volt, meg a szomszéd lány, aki egy másik barátnője. A barátnőm nővére, annak a pasija és azoknak a haverjai egy szinttel lejjebb foglaltak helyet. A barátnőm egy pohár narancsos vodka után totál kész lett. Mivel én nem iszom alkoholt, így nem tudtam örömömet lelni a látványban. Aztán nem sokkal azután, hogy a szomszéd lány és én ücsörögtünk a barátnőm szobájában, amíg ő az egy szinttel lentebb lévő titkos pasijával foglalkozott, kiderült, hogy a pasit bedrogozták. Ez egy hosszabb történet, lényeg hogy miután ezt megtudtam, meg azt is, hogy a drogos csávók csinálják a szilveszteri kaját...úgy érztem, nincs maradásom. Végső kétségbeesésemben egy barátnőt hívtam, hogy mentsen ki, aki szerencsére közel lakott, így eljött értem autóval. Sikeres volt a mentőakció, némi kamuval és nagy sebességgel hazaszáguldottunk.
Végül a Szerelmünk lapjai zárta az idei szilveszterünket. Hát mit mondjak... én sem fogom elfelejteni ezt a napot, az biztos...
P.S. BUÉK mindenkinek!

2011. január 01. 13:36
#8
|
|
szavy |
Csoport: Kiemelt tag Csatlakozott: 05.05.09. Hozzászólás: 36075 Csatolások: 1849422 Azonosító: 6038 offline
|
A szokásos a gép előtt, de nem unalmas, köszönhetően azoknak, akik szintén a gép előtt ültek.
De a tiétek alapján szerintem többet nem panaszkodok, hogy idén sem hívott senki sehova. Talán csak én járok jobban így. Amúgy sem vagyok nagy partiarc.

2011. január 01. 13:38
#9
Idézet (szavy @ 2011.01.01. 13:36)
A szokásos a gép előtt, de nem unalmas, köszönhetően azoknak, akik szintén a gép előtt ültek.
De a tiétek alapján szerintem többet nem panaszkodok, hogy idén sem hívott senki sehova. Talán csak én járok jobban így. Amúgy sem vagyok nagy partiarc.
De a tiétek alapján szerintem többet nem panaszkodok, hogy idén sem hívott senki sehova. Talán csak én járok jobban így. Amúgy sem vagyok nagy partiarc.
Én ha hívnának, sem mennék...
2011. január 01. 13:45
#11
|
|
Pop princessvisszatérő vendég |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.08.03. Hozzászólás: 128 Csatolások: 10 Azonosító: 132508 offline
|
Idézet (Rap4ever8 @ 2011.01.01. 09:01)
Remélem a tiétek jobb volt, mint az enyém...
Az enyém emlékezetes szilveszter az már biztos. Életem eddigi legrosszabb szilveszterén, legrosszabb buliján és egyértelműen legrosszabb estéjén vagyok túl. Soha többé nem tartok házibulit. Minden jól indult. Örültem, hogy végre szilveszter van és a szomszéd sem fenyegetőzhet feljelentéssel csendháborítás miatt. Iszogattunk, ivójátékot játszottunk és minden jó volt. Aztán visszajött barátnőm pasija... Szó szerint beesett a buliba, feldöntötte a vízipipát, rádőlt az emberekre, majd telehányta a vödröt. Én mégis boldog lennék, ha ez lett volna az este legrosszabb része. Az egyik haveromat (már csak volt haveromat) leöntötték borral, mert ő is ezt tette korábban. A csaj, akivel érkezett lelépett a buliból, mint kiderült egy másik sráchoz. Barátnőm pasija pedig tökön rúgta őt. Ez már sok volt neki. Teljesen elborult az agya. Először a konyhaszekrénybe verte a fejét, majd átment a szobába, ahol ököllel beleütött a az ablakba. Természetesen a duplaüveges ablak betört. Csak a redőny választ el a kinti hidegtől, ami nem sokat ér. A srác persze elvágta a kezét, amiből ömlött a vér, mivel artériát ért. Azonnal mentőt kellett hozzá hívni. A sebészeten 14 öltéssel varrták össze a kezét. Mindezek után volt pofája visszajönni a "buliba" a cuccaiért. A buli persze már halott volt. Én a fél estét a konyhában töltöttem és sírtam. Miután elment megpróbáltunk aludni, ami lehetetlen volt, mert a kitört ablak miatt meg lehet fagyni a szobában úgy is, hogy a fűtés maximumon van. Remegtem pár óráig aztán felkeltem és most ezt írom. A legszebb a dologban, hogy hétfő előtt biztosan nem tudják kicserélni az üveget. Nagyon remélem, hogy az a barom minél előbb elintézi a dolgot. Természetesen vele fizettetem ki az okozott kárt és üvegest is neki kell szerezni.
Az enyém emlékezetes szilveszter az már biztos. Életem eddigi legrosszabb szilveszterén, legrosszabb buliján és egyértelműen legrosszabb estéjén vagyok túl. Soha többé nem tartok házibulit. Minden jól indult. Örültem, hogy végre szilveszter van és a szomszéd sem fenyegetőzhet feljelentéssel csendháborítás miatt. Iszogattunk, ivójátékot játszottunk és minden jó volt. Aztán visszajött barátnőm pasija... Szó szerint beesett a buliba, feldöntötte a vízipipát, rádőlt az emberekre, majd telehányta a vödröt. Én mégis boldog lennék, ha ez lett volna az este legrosszabb része. Az egyik haveromat (már csak volt haveromat) leöntötték borral, mert ő is ezt tette korábban. A csaj, akivel érkezett lelépett a buliból, mint kiderült egy másik sráchoz. Barátnőm pasija pedig tökön rúgta őt. Ez már sok volt neki. Teljesen elborult az agya. Először a konyhaszekrénybe verte a fejét, majd átment a szobába, ahol ököllel beleütött a az ablakba. Természetesen a duplaüveges ablak betört. Csak a redőny választ el a kinti hidegtől, ami nem sokat ér. A srác persze elvágta a kezét, amiből ömlött a vér, mivel artériát ért. Azonnal mentőt kellett hozzá hívni. A sebészeten 14 öltéssel varrták össze a kezét. Mindezek után volt pofája visszajönni a "buliba" a cuccaiért. A buli persze már halott volt. Én a fél estét a konyhában töltöttem és sírtam. Miután elment megpróbáltunk aludni, ami lehetetlen volt, mert a kitört ablak miatt meg lehet fagyni a szobában úgy is, hogy a fűtés maximumon van. Remegtem pár óráig aztán felkeltem és most ezt írom. A legszebb a dologban, hogy hétfő előtt biztosan nem tudják kicserélni az üveget. Nagyon remélem, hogy az a barom minél előbb elintézi a dolgot. Természetesen vele fizettetem ki az okozott kárt és üvegest is neki kell szerezni.
ez jó durva..
2011. január 01. 13:48
#12
|
|
Pop princessvisszatérő vendég |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.08.03. Hozzászólás: 128 Csatolások: 10 Azonosító: 132508 offline
|
nekem jól telt a szilveszter
nállunk aludt a barátnőm szóval elhülyültünk

2011. január 01. 13:57
#13
|
|
Rap4ever8Queen of the Rap |
Csoport: Tag Csatlakozott: 08.08.02. Hozzászólás: 9535 Csatolások: 117944 Azonosító: 67956 offline
|
Idézet (Kata159 @ 2011.01.01. 10:53)
Azta Rap4ever8...
Nem semmi!
Az én szilveszterem sem volt valami frenetikus.
Elindultam egy házibulinak mondott valamibe a barátnőmhöz. Oda is értem, minden jól indult, ha bár mint kiderült csak ő volt, meg a szomszéd lány, aki egy másik barátnője. A barátnőm nővére, annak a pasija és azoknak a haverjai egy szinttel lejjebb foglaltak helyet. A barátnőm egy pohár narancsos vodka után totál kész lett. Mivel én nem iszom alkoholt, így nem tudtam örömömet lelni a látványban. Aztán nem sokkal azután, hogy a szomszéd lány és én ücsörögtünk a barátnőm szobájában, amíg ő az egy szinttel lentebb lévő titkos pasijával foglalkozott, kiderült, hogy a pasit bedrogozták. Ez egy hosszabb történet, lényeg hogy miután ezt megtudtam, meg azt is, hogy a drogos csávók csinálják a szilveszteri kaját...úgy érztem, nincs maradásom. Végső kétségbeesésemben egy barátnőt hívtam, hogy mentsen ki, aki szerencsére közel lakott, így eljött értem autóval. Sikeres volt a mentőakció, némi kamuval és nagy sebességgel hazaszáguldottunk.
Végül a Szerelmünk lapjai zárta az idei szilveszterünket. Hát mit mondjak... én sem fogom elfelejteni ezt a napot, az biztos...
P.S. BUÉK mindenkinek!
Az én szilveszterem sem volt valami frenetikus.
P.S. BUÉK mindenkinek!
Hú! Akkor neked is kemény szilvesztered volt.
Grace Benning: Örülök, hogy a tiéd legalább jól sikerült a hideg ellenére is.
El Mexicano: Sajnos tényleg vannak ilyen borzalmas emberek, de állatnak nem nevezném őket, mert ez az állatokra nézve sértő. Ezek után lehet, hogy jövőre én is a bulimentes szilvesztert választom, de az teljesen biztos, hogy nem nálam lesz a buli, ha mégis társaságra vágynék.
Természetesen a "haverommal" utoljára akkor szeretnék találkozni, amikor az üvegessel érkezik, hogy helyrehozza az okozott kárt. Utána elfelejthet örökre. Akkor is haragudtam volna, ha esetleg részegre issza magát és beleesik az üvegbe, de azt talán megbocsájtottam volna. Ezt viszont szándékosan tette, amire nincs mentség.
1 felhasználónak tetszik:
El Mexicano
2011. január 01. 14:02
#14
|
|
Josh_ |
Csoport: Tag Csatlakozott: 06.12.09. Hozzászólás: 2374 Csatolások: 4774 Azonosító: 21288 offline
|
Azért az meglepett, hogy még senki nem merte bevallani, hogy a TV előtt ült egész este és várta a Fásy mulatót
Itthon, csendesen a családdal. Nem járok el bulizni, pont azon okok miatt, amit El Mexicano írt.

2011. január 01. 14:11
#16
|
|
Bezzovisszatérő vendég |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.11.04. Hozzászólás: 400 Csatolások: 43 Azonosító: 137884 offline
|
Nekem Klassz volt a Szilveszter:)
2 barátnőmmel töltöttem:)
először elmentünk egy buliba de nem sokáig,inkább haza mentünk és karaoke partyt csaptunk:D:D
xDD

2011. január 01. 14:42
#17
Idézet (Rap4ever8 @ 2011.01.01. 09:01)
Remélem a tiétek jobb volt, mint az enyém...
Az enyém emlékezetes szilveszter az már biztos. Életem eddigi legrosszabb szilveszterén, legrosszabb buliján és egyértelműen legrosszabb estéjén vagyok túl. Soha többé nem tartok házibulit. Minden jól indult. Örültem, hogy végre szilveszter van és a szomszéd sem fenyegetőzhet feljelentéssel csendháborítás miatt. Iszogattunk, ivójátékot játszottunk és minden jó volt. Aztán visszajött barátnőm pasija... Szó szerint beesett a buliba, feldöntötte a vízipipát, rádőlt az emberekre, majd telehányta a vödröt. Én mégis boldog lennék, ha ez lett volna az este legrosszabb része. Az egyik haveromat (már csak volt haveromat) leöntötték borral, mert ő is ezt tette korábban. A csaj, akivel érkezett lelépett a buliból, mint kiderült egy másik sráchoz. Barátnőm pasija pedig tökön rúgta őt. Ez már sok volt neki. Teljesen elborult az agya. Először a konyhaszekrénybe verte a fejét, majd átment a szobába, ahol ököllel beleütött a az ablakba. Természetesen a duplaüveges ablak betört. Csak a redőny választ el a kinti hidegtől, ami nem sokat ér. A srác persze elvágta a kezét, amiből ömlött a vér, mivel artériát ért. Azonnal mentőt kellett hozzá hívni. A sebészeten 14 öltéssel varrták össze a kezét. Mindezek után volt pofája visszajönni a "buliba" a cuccaiért. A buli persze már halott volt. Én a fél estét a konyhában töltöttem és sírtam. Miután elment megpróbáltunk aludni, ami lehetetlen volt, mert a kitört ablak miatt meg lehet fagyni a szobában úgy is, hogy a fűtés maximumon van. Remegtem pár óráig aztán felkeltem és most ezt írom. A legszebb a dologban, hogy hétfő előtt biztosan nem tudják kicserélni az üveget. Nagyon remélem, hogy az a barom minél előbb elintézi a dolgot. Természetesen vele fizettetem ki az okozott kárt és üvegest is neki kell szerezni.
Az enyém emlékezetes szilveszter az már biztos. Életem eddigi legrosszabb szilveszterén, legrosszabb buliján és egyértelműen legrosszabb estéjén vagyok túl. Soha többé nem tartok házibulit. Minden jól indult. Örültem, hogy végre szilveszter van és a szomszéd sem fenyegetőzhet feljelentéssel csendháborítás miatt. Iszogattunk, ivójátékot játszottunk és minden jó volt. Aztán visszajött barátnőm pasija... Szó szerint beesett a buliba, feldöntötte a vízipipát, rádőlt az emberekre, majd telehányta a vödröt. Én mégis boldog lennék, ha ez lett volna az este legrosszabb része. Az egyik haveromat (már csak volt haveromat) leöntötték borral, mert ő is ezt tette korábban. A csaj, akivel érkezett lelépett a buliból, mint kiderült egy másik sráchoz. Barátnőm pasija pedig tökön rúgta őt. Ez már sok volt neki. Teljesen elborult az agya. Először a konyhaszekrénybe verte a fejét, majd átment a szobába, ahol ököllel beleütött a az ablakba. Természetesen a duplaüveges ablak betört. Csak a redőny választ el a kinti hidegtől, ami nem sokat ér. A srác persze elvágta a kezét, amiből ömlött a vér, mivel artériát ért. Azonnal mentőt kellett hozzá hívni. A sebészeten 14 öltéssel varrták össze a kezét. Mindezek után volt pofája visszajönni a "buliba" a cuccaiért. A buli persze már halott volt. Én a fél estét a konyhában töltöttem és sírtam. Miután elment megpróbáltunk aludni, ami lehetetlen volt, mert a kitört ablak miatt meg lehet fagyni a szobában úgy is, hogy a fűtés maximumon van. Remegtem pár óráig aztán felkeltem és most ezt írom. A legszebb a dologban, hogy hétfő előtt biztosan nem tudják kicserélni az üveget. Nagyon remélem, hogy az a barom minél előbb elintézi a dolgot. Természetesen vele fizettetem ki az okozott kárt és üvegest is neki kell szerezni.
Hát mit ne mondjak sok mindenre gondoltam,de , hogy hajnal egykor mentőautóval mek a kórházba azzal a szerencsétlennel arra nem...főleg a hóangyalkás akcióm után
1 felhasználónak tetszik:
Rap4ever8
2011. január 01. 18:02
#18
|
|
Rap4ever8Queen of the Rap |
Csoport: Tag Csatlakozott: 08.08.02. Hozzászólás: 9535 Csatolások: 117944 Azonosító: 67956 offline
|
Idézet (zombeeStar @ 2011.01.01. 14:42)
Hát mit ne mondjak sok mindenre gondoltam,de , hogy hajnal egykor mentőautóval mek a kórházba azzal a szerencsétlennel arra nem...főleg a hóangyalkás akcióm után
azt se nagyon terveztem bele az estébe,hogy a karácsonyra kapott fölsőmből csöpögni fog a vér na meg azt se nagyon kalkuláltam bele,hogy a kezeimről is folyni fog. Álmodni se mertem róla,hogy a mcdriveba gyalog fogok sajtburgert kérni azt meg főképp nem terveztem hogy Szegi telefonját a vonat fűtőtestébe ejtem majd be.Az ablak ellenére én adtam
tényleg felrúgta a pipát?? xD 
Hát nem tudom. Elég magas a tűrőképességed, ha ez neked jó volt. Bár nem neked kell napokig a hidegben lenni... Bár nem tudom, hogy lehetett jó az éjszaka közepén a hidegben balerinacipőben a tarjáni kórházba kísérni azt az idiótát. Egyébként remélem a felsődből ki tudod majd mosni a vért. Ja és igen tényleg felrúgta a pipát rögtön érkezéskor, de nem gáz. Nem tört össze és a szén se égett már.
2011. január 01. 22:28
#19
Idézet (Rap4ever8 @ 2011.01.01. 18:02)
Hát nem tudom. Elég magas a tűrőképességed, ha ez neked jó volt. Bár nem neked kell napokig a hidegben lenni... Bár nem tudom, hogy lehetett jó az éjszaka közepén a hidegben balerinacipőben a tarjáni kórházba kísérni azt az idiótát. Egyébként remélem a felsődből ki tudod majd mosni a vért. Ja és igen tényleg felrúgta a pipát rögtön érkezéskor, de nem gáz. Nem tört össze és a szén se égett már. 
Hát tudott annyira abszurd az egész történet,hogy nem is a party volt jó vagyis az ablak törésig nekem tényleg tetszett.A többi pedig bebizonyította hogy ha azt hiszed ettől rosszabb nem lehet az élet bebizonyítja hogy mégis. Egyébként nyugi még nm dolgoztam fel mi is történt
2011. január 01. 22:31
#20
|
|
emilycody69visszatérő vendég |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.12.21. Hozzászólás: 429 Csatolások: 53 Azonosító: 141288 offline
|
nekem semmilyen
én aludtam
én aludtam
Florence Pugh hivatalossá tette a kapcsolatát

2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt, miután ejtették Justin Baldoni elleni szexuális zaklatással kapcsolatos vádjait

Blake Lively megszólalt.
Ő lehet Taron Egerton párja
Ő lehet Taron Egerton párja
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Részben megszületett a döntés Blake Lively és Justin Baldoni ügyében

Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Vanessa Hudgens elárulta, mivel küzdött a szülése után

Szülés után problémái voltak.
"Elolvadok!" Lily Collins lánya nagyon cuki mérföldkőhöz ért

Nagyon édes fotót posztolt róla.
Lizzo megfogadta, hogy addig nem veszíti el a szüzességét, amíg nem nyer Grammy-díjat

A 30-as éveiig várt.
Megszületett Hailee Steinfeld gyermeke!
Megszületett Hailee Steinfeld gyermeke!
Édesanya lett a híresség.

offline
online