Szíj Melinda kiborult a show után
2010. december 12. 18:08
#122
Nagyon szerettem. Abból, hogy mindig ő kapta a legtöbb szavazatot azt hittem, hogy ő fog nyerni. Szerintem "jó", hogy kiesett, mert látszott rajta, hogy nehezen bírja. Végre vissza mehet szeretett családjához. Szerintem egy ideg nem jallunk felőle. Most bepótolja a családja nélküli időket. Később viszont elképtelhető, hogy úgy, mint Susan Boyle több albumot is ki fog adni, amin musical és Barbra Streisand típusú dalok lesznek. Szerintem igen is sértegették és nem kritizálták. Mert azt mondták neki, hogy már rég kikellett volna esnie. És ez személyes jellegű sértés. Akkor lett volna kritika, ha csak az énekhangját szólják le. Mester (Buzi vagyok még a vak is látja) Tamás miért mondott egy magazinnak olyat, hogy ő nem szeretné, ha Melinda nyerne? Tartsa csak meg magának a negatív véleményeit. Melindának az egyetlen esélye, hogy jól érvényesült volna a közeljövőben az az lett volna, ha megynyeri a versenyt. Kökény Attila már a Megasztár elött "sztár" volt, voltak klippjei is meg minden. Tolvai Renáta előtt még rengeteg lehetőség áll, mert csak 19 éves. Melinda pedig olyan egyedi és tökéletes hangú gyengéd nő, aki még, ha meg is érdemelte a harmadik helyet, de a megaláztatást nem! A koreográfus találta ki azt a körbe-körbe futást, nem ő! (Amúgy is szerintem jól csinálta). Ez nem tánc verseny vagy top modell képző volt! Csak a hangot kellett volna értékelni!
1 felhasználónak tetszik:
tya04
2010. december 12. 18:09
#123
|
|
AMayaÁtérző *-* |
Csoport: Tag Csatlakozott: 07.11.17. Hozzászólás: 2108 Csatolások: 755 Azonosító: 43838 offline
|
Miért kell feltételezni, hogy direkt csinálta a sajnáltatást.Lehet hogy alapjáraton ilyen.A tehetség nem jár együtt a magabiztossággal az egóval.Nem buta nő, de túlvállalta magát.Ha az ember ki akar lépni abból ami nem jó, és van rá lehetőség a változtatásra akkor merészen nekivághat az ismeretlennek.Miért kell elítélni?Nem ő szavazott magára hanem a magyar nézők.Ők hozták el eddig.
Jó énekes,jobb mint néhány aki feltűnt a médiában és van lemeze.Pl.Pákó stb.

2010. december 12. 18:15
#124
|
|
Kata159 |
Csoport: Tag Csatlakozott: 07.01.27. Hozzászólás: 10398 Csatolások: 130295 Azonosító: 23738 offline
|
Idézet (gellcsi @ 2010.12.12. 18:08)
Nagyon szerettem. Abból, hogy mindig ő kapta a legtöbb szavazatot azt hittem, hogy ő fog nyerni. Szerintem "jó", hogy kiesett, mert látszott rajta, hogy nehezen bírja. Végre vissza mehet szeretett családjához. Szerintem egy ideg nem jallunk felőle. Most bepótolja a családja nélküli időket. Később viszont elképtelhető, hogy úgy, mint Susan Boyle több albumot is ki fog adni, amin musical és Barbra Streisand típusú dalok lesznek. Szerintem igen is sértegették és nem kritizálták. Mert azt mondták neki, hogy már rég kikellett volna esnie. És ez személyes jellegű sértés. Akkor lett volna kritika, ha csak az énekhangját szólják le. Mester (Buzi vagyok még a vak is látja) Tamás miért mondott egy magazinnak olyat, hogy ő nem szeretné, ha Melinda nyerne? Tartsa csak meg magának a negatív véleményeit. Melindának az egyetlen esélye, hogy jól érvényesült volna a közeljövőben az az lett volna, ha megynyeri a versenyt. Kökény Attila már a Megasztár elött "sztár" volt, voltak klippjei is meg minden. Tolvai Renáta előtt még rengeteg lehetőség áll, mert csak 19 éves. Melinda pedig olyan egyedi és tökéletes hangú gyengéd nő, aki még, ha meg is érdemelte a harmadik helyet, de a megaláztatást nem! A koreográfus találta ki azt a körbe-körbe futást, nem ő! (Amúgy is szerintem jól csinálta). Ez nem tánc verseny vagy top modell képző volt! Csak a hangot kellett volna értékelni!
Te csak a hangot értékeled egy énekesnél? Nem a külsőről van szó, hanem a fellépésről, megjelenésről. Ez baromi fontos egy előadónál. Lehet akármilyen hangja, ha nincs kiállása, bebukta. Egyébként meg az színvonal, hogy Mester Tamás (esetleges) nemi identitását ide kevered?
A zsűri az zsűri, azt mondanak, amit csak akarnak, mert ők ülnek ott. Javasolnék egy American Idol vagy brit X-Faktor adást megnézni, amiben Simon Cowell igenis őszintén elmondja a véleményét minden versenyzőnek. Annak a közelében még egyik itteni zsűritag sem járt. Ápoljuk a kis lelkét szegénynek persze, de ez nem erről szól. Ez egy taposómalom, a gyengék lemorzsolódnak, az erősek fent maradnak. Ennyi.
2010. december 12. 18:20
#125
|
|
sipy97 |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.08.24. Hozzászólás: 767 Csatolások: 0 Azonosító: 133795 offline
|
Nem vagyok Melinda ellen, de egyszerűen nem szeretem. Sajnáltatja magát, és nem érdekel, hogy mgától, vagy direktben. És nem hiszem, hogy 40 évesen kell sztárrá válni, már nagyon öreg ehez (bocs fanok, ez a véleményem)
Akikkel egyet értek:MileyCyrus13, Selly 13, Kata159, KataCullen

2010. december 12. 18:21
#126
|
Emma56új tag |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.12.11. Hozzászólás: 93 Csatolások: 0 Azonosító: 140514 offline
|
Olvastam valamelyik kommentet,hogy képzeljük magunkat a helyében.Ez elég nehéz.Tényleg nektek sem esne jól ha mindig csak leszólnak.Mester Tamás meg olyan szemét volt vele.Friderikusz az eddig jókat mondot róla most meg nem.Elhiszem,hogy hirtelen elbizonytalanodott és leszegett fejjel állt.
2010. december 12. 18:25
#127
|
wannascream- |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.05.05. Hozzászólás: 1866 Csatolások: 3203 Azonosító: 126443 offline
|
Idézet (Kata159 @ 2010.12.12. 18:15)
Te csak a hangot értékeled egy énekesnél? Nem a külsőről van szó, hanem a fellépésről, megjelenésről. Ez baromi fontos egy előadónál. Lehet akármilyen hangja, ha nincs kiállása, bebukta. Egyébként meg az színvonal, hogy Mester Tamás (esetleges) nemi identitását ide kevered?
A zsűri az zsűri, azt mondanak, amit csak akarnak, mert ők ülnek ott. Javasolnék egy American Idol vagy brit X-Faktor adást megnézni, amiben Simon Cowell igenis őszintén elmondja a véleményét minden versenyzőnek. Annak a közelében még egyik itteni zsűritag sem járt. Ápoljuk a kis lelkét szegénynek persze, de ez nem erről szól. Ez egy taposómalom, a gyengék lemorzsolódnak, az erősek fent maradnak. Ennyi.
A zsűri az zsűri, azt mondanak, amit csak akarnak, mert ők ülnek ott. Javasolnék egy American Idol vagy brit X-Faktor adást megnézni, amiben Simon Cowell igenis őszintén elmondja a véleményét minden versenyzőnek. Annak a közelében még egyik itteni zsűritag sem járt. Ápoljuk a kis lelkét szegénynek persze, de ez nem erről szól. Ez egy taposómalom, a gyengék lemorzsolódnak, az erősek fent maradnak. Ennyi.
A zenét én hallgatni szoktam, nem nézni.
2010. december 12. 18:30
#128
|
Emma56új tag |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.12.11. Hozzászólás: 93 Csatolások: 0 Azonosító: 140514 offline
|
Én is a zenét hallgatom.Nézzük Lady Gagát ő is van amikor olyan iszonyatosan néz ki vagy Sosan Boyle ő se szép de hallotam a reklámban azt a karácsonyi dalt nagyon jó.
2010. december 12. 18:39
#130
kata159
Igen! Egy énekest becsukott szemmel is élvezetes hallgatni (ha jó hangja van természetesen. hogy kinnek van jó és kinnek van rossz hangja azt mindenki máshogy ítéli meg) Te biztos csak olyan Lady GaGa meg társai énekeseket szeretsz hallgatni, mert kirakják mindenüket, meg 5.000.000 flitterből és kristályból álló ruhákban jelennek meg mindenütt. Legtöbbször az énekeseket rádióban, cd-n vagy valamilyen lejátszón halljuk énekelni, ahol csak a hangjukat halljuk és nem látunk belőlük semmit, mégis meghallgatjuk őket. Szóval a zenéhez semmi köze a megjelenéshez. A megjelenés a meghívott sztároknak kell, mondjuk egy díjátadón vagy film bemutatón ahol nem kell énekelni. A két dolog (éneklés-megjelenés) nem függ egymástól. Te, ha énekelsz otthon akkor kiöltözöl? Vagy, ha a suliban énekóra lesz bepakolsz a táskába egy magassarkú cipőt hozzávaló szoknyával (XD) ? Mester Tamás b*ziságának feltételezését direkt zárójelbe tettem, hogy nem fontos ebben a szövegben, de mivel ez az én kommentem és nem másé így azt írok bele amit akarok. Szoktam nézni külföldi tehetségkutatókat is. Igaz, hogy ott is szigorúak, de csak a első castingok alatt az idióta vállalkozókkal. (már elnézést nekik). De amikor már megvan az a 10-12 versenyző azokat szinte csak dícsérik. (Mondjuk azokat lehet is, az Amerika, ott még a koldusoknak is Tina Turner hangja van.)
Ja. És ez miért lenne "taposómalom"? Ez a zenéről, a szórakozásról szól és nem parlamenti választás! Szerintem itt csak a jó hangot kellene nézni és nem belekötni az hangon kívül minden másba...
Idézet
Te csak a hangot értékeled egy énekesnél? Nem a külsőről van szó, hanem a fellépésről, megjelenésről. Ez baromi fontos egy előadónál. Lehet akármilyen hangja, ha nincs kiállása, bebukta. Egyébként meg az színvonal, hogy Mester Tamás (esetleges) nemi identitását ide kevered?
A zsűri az zsűri, azt mondanak, amit csak akarnak, mert ők ülnek ott. Javasolnék egy American Idol vagy brit X-Faktor adást megnézni, amiben Simon Cowell igenis őszintén elmondja a véleményét minden versenyzőnek. Annak a közelében még egyik itteni zsűritag sem járt. Ápoljuk a kis lelkét szegénynek persze, de ez nem erről szól. Ez egy taposómalom, a gyengék lemorzsolódnak, az erősek fent maradnak. Ennyi.
A zsűri az zsűri, azt mondanak, amit csak akarnak, mert ők ülnek ott. Javasolnék egy American Idol vagy brit X-Faktor adást megnézni, amiben Simon Cowell igenis őszintén elmondja a véleményét minden versenyzőnek. Annak a közelében még egyik itteni zsűritag sem járt. Ápoljuk a kis lelkét szegénynek persze, de ez nem erről szól. Ez egy taposómalom, a gyengék lemorzsolódnak, az erősek fent maradnak. Ennyi.
Igen! Egy énekest becsukott szemmel is élvezetes hallgatni (ha jó hangja van természetesen. hogy kinnek van jó és kinnek van rossz hangja azt mindenki máshogy ítéli meg) Te biztos csak olyan Lady GaGa meg társai énekeseket szeretsz hallgatni, mert kirakják mindenüket, meg 5.000.000 flitterből és kristályból álló ruhákban jelennek meg mindenütt. Legtöbbször az énekeseket rádióban, cd-n vagy valamilyen lejátszón halljuk énekelni, ahol csak a hangjukat halljuk és nem látunk belőlük semmit, mégis meghallgatjuk őket. Szóval a zenéhez semmi köze a megjelenéshez. A megjelenés a meghívott sztároknak kell, mondjuk egy díjátadón vagy film bemutatón ahol nem kell énekelni. A két dolog (éneklés-megjelenés) nem függ egymástól. Te, ha énekelsz otthon akkor kiöltözöl? Vagy, ha a suliban énekóra lesz bepakolsz a táskába egy magassarkú cipőt hozzávaló szoknyával (XD) ? Mester Tamás b*ziságának feltételezését direkt zárójelbe tettem, hogy nem fontos ebben a szövegben, de mivel ez az én kommentem és nem másé így azt írok bele amit akarok. Szoktam nézni külföldi tehetségkutatókat is. Igaz, hogy ott is szigorúak, de csak a első castingok alatt az idióta vállalkozókkal. (már elnézést nekik). De amikor már megvan az a 10-12 versenyző azokat szinte csak dícsérik. (Mondjuk azokat lehet is, az Amerika, ott még a koldusoknak is Tina Turner hangja van.)
Ja. És ez miért lenne "taposómalom"? Ez a zenéről, a szórakozásról szól és nem parlamenti választás! Szerintem itt csak a jó hangot kellene nézni és nem belekötni az hangon kívül minden másba...
1 felhasználónak tetszik:
wannascream
2010. december 12. 18:44
#131
|
Emma56új tag |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.12.11. Hozzászólás: 93 Csatolások: 0 Azonosító: 140514 offline
|
Egyet értek!Én van amikor egy csomó jót hallok magyarok között a rádióban.A mostani ilyen Sp,Barbee,Lola meg ezek.Nem jók van olyan zene ami a 60 évekből van és nagyon jó.
2010. december 12. 18:44
#132
|
|
xPrettyMilzúj tag |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.11.01. Hozzászólás: 80 Csatolások: 2 Azonosító: 137612 offline
|
Szegény :S:S egész nagy csalás,mert mindig Melinda vezetett,pont akk a Attila? Ahha,perszeee...Tomika keze belelógott
2010. december 12. 18:48
#135
|
glambert._12visszatérő vendég |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.10.13. Hozzászólás: 156 Csatolások: 0 Azonosító: 136347 offline
|
az elején joo hangja volt meg minden,de annyira idegesitő volt már,hogy sopánkodik fojton..-.-
minek jelentkezett??
am tamással teljesen egyet értek.fridinek is igaza volt!!
amugy meg nem azt akarta hogy kiessen??
:O:Oakkor most mit siránkozik??
minek jelentkezik,ha tudja,nem birja a strapát??ezen kivül meg ha ennyi az önbizalma,akkor inkább ne is jelentkezett volna..-.-"
minek jelentkezett??
am tamással teljesen egyet értek.fridinek is igaza volt!!
amugy meg nem azt akarta hogy kiessen??
minek jelentkezik,ha tudja,nem birja a strapát??ezen kivül meg ha ennyi az önbizalma,akkor inkább ne is jelentkezett volna..-.-"
1 felhasználónak tetszik:
Kelsey
2010. december 12. 18:53
#136
Idézet
Te csak a hangot értékeled egy énekesnél? Nem a külsőről van szó, hanem a fellépésről, megjelenésről. Ez baromi fontos egy előadónál. Lehet akármilyen hangja, ha nincs kiállása, bebukta. Egyébként meg az színvonal, hogy Mester Tamás (esetleges) nemi identitását ide kevered?
A zsűri az zsűri, azt mondanak, amit csak akarnak, mert ők ülnek ott. Javasolnék egy American Idol vagy brit X-Faktor adást megnézni, amiben Simon Cowell igenis őszintén elmondja a véleményét minden versenyzőnek. Annak a közelében még egyik itteni zsűritag sem járt. Ápoljuk a kis lelkét szegénynek persze, de ez nem erről szól. Ez egy taposómalom, a gyengék lemorzsolódnak, az erősek fent maradnak. Ennyi.
A zsűri az zsűri, azt mondanak, amit csak akarnak, mert ők ülnek ott. Javasolnék egy American Idol vagy brit X-Faktor adást megnézni, amiben Simon Cowell igenis őszintén elmondja a véleményét minden versenyzőnek. Annak a közelében még egyik itteni zsűritag sem járt. Ápoljuk a kis lelkét szegénynek persze, de ez nem erről szól. Ez egy taposómalom, a gyengék lemorzsolódnak, az erősek fent maradnak. Ennyi.
egyetértek
2010. december 12. 19:03
#137
|
|
The crazy Emilyúj tag |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.11.09. Hozzászólás: 80 Csatolások: 0 Azonosító: 138356 offline
|
Hát én örülök,hogy Melinda kiesett mert és ugy gondolom,hogy egy idö hölgy miért akarja megnyerni ezt a versenye??!!Mert tény az,hogy fejlödöt de ,ha ö is nyerte volna meg akk semi bita volna a MEGYASZTÁRKODÁST!Ez tény és ezért remélem hogy jo fog menni a sora..De akk is Reninek szurkolok Hajr=)
2010. december 12. 19:09
#140
Melindát már régen ki kellett volna rakni onnan!
Nem színpadra való, ja és szerintem ez a nő nem százas

Nyílt titok, hogy mi az oka Sydney Sweeney és Zendaya rivalizálásának - kitálalt egy bennfentes

Inkább nem mutatkoztak együtt.
Gyermeket vár Aubrey Plaza - alig több mint egy évvel a férje halála után

Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Összeházasodtak a Vámpírnaplók sztájai
Összeházasodtak a Vámpírnaplók sztájai
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Jennifer Aniston a párjával osztott meg közös képet

Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Dakota Johnsont csókolózni látták az új párjával

Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Zendaya villantós sötétbarna estélyiben, Sydney Sweeney angyali fehérben vonult fel az Eufória premierjén!

Új fotók a hírességekről.
Párjával sétálgatott Reese Witherspoon
Párjával sétálgatott Reese Witherspoon
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.

offline