Tartalom: A fekete pestis járvány sújtotta középkori Angliában holttestek ezrei hevernek temetetlenül, az egész országban zűrzavar uralkodik. Egyetlen remény maradt, egy szóbeszéd, miszerint létezik egy hely, amit elkerült a halálos kór. Osmund, a fiatal szerzetes, isten szavának hírvivője kapja a feladatot, hogy egy félelmet nem ismerő lovag, Ulrich (Sean Bean) és csapata védelmében felkutassa az elhagyatott falut, és megölje az ott élő nekromatát, egy embert, aki képes életre kelteni a holtakat. Az út hosszú és veszélyekkel teli, a kis csapat hite a végsőkig próbára lesz téve, míg odaérnek céljukhoz – pedig az igaz szörnyűség csak akkor kezdődik…
Szereplők: Sean Bean (Ulrich), Eddie Redmayne (Osmund), Carice van Houten (Langiva), David Warner (The Abbot), Kimberley Nixon (Averill), John Lynch (Wolfstan), Andy Nyman (Dalywag)
Rendező: Christopher Smith
Forgatókönyv: Dario Poloni
Imádom ezt a filmet. Mostanában Sean nem nyúl mellé, legalábbis ami az angol független filmeket illeti. Ez speciel isteni.