Mindenkinek meg van a kedvenc póza, amit alvás közben felvesz. Van, aki csak hason tud elaludni, van, aki össze-vissza tekereg, míg mások összegömbölyödnek az ágyon, mint egy cica. Most kiderül, hogy a különböző alvó helyzetek mit jelentenek.
1. Magzati pozíció
Azok, akik ebben a helyzetben alszanak biztonságra, intimitásra, és örömre vágynak. A párkapcsolatokban csak lassan nyílnak meg, de ha odaadják valakinek a szívüket, akkor teljes a rószaszín köd. Bár hajlamosak arra, hogy keménynek mutassák magukat, valójában nagyon érzékenyek, és kedvesen állnak hozzá az emberekhez. Előfordulhat, hogy kicsit szégyenlősek, amikor új társaságba kerülnek, de szelíd természetüknek köszönhetően gyorsan belopják magukat mindenki szívébe.
2. Oldalt fekvés, karok közel a testhez
Az ebben a helyzetben alvók minél jobban próbálják kihasználni az élet nyújtotta lehetőségeket, de nyugodt és racionális természetük miatt az extremitásokra nem hajlamosak. Nagylelkűek és kedvesek, így könnyedén szereznek új barátokat, akikért a végsőkig kiállnak. Nagyon nyitottak, ám hajlamosak arra, hogy túlságosan sok bizalmat adjanak másoknak, ami miatt naívnak tűnhetnek.
3. Oldalt fekvés kinyújtott karokkal
Azok, akik így alszanak jól átgondolnak mindent, ezért nehéz becsapni őket. Ám mivel hajlamosak arra, hogy túl analizálják a dolgokat, néha képtelenek a döntéshozásra. Jellemző lehet rájuk a makacsság is; ha úgy érzik, hogy nekik van igazuk, semmivel sem lehet hatni rájuk. Nem nagyon lehet őket kihozni a sodrukból, és nem jellemző rájuk a túlérzékenység sem.
4. Háton fekvés, karok közel a testhez
Az ebben a heyzetben alvók csendesek és maguknak valók. Magas elvárásaik vannak saját magukkal szemben, és nagyon fontos nekik a külső megjelenés. Nyitottak az újdonságok felé, de minden helyzetben szeretik, ha ők vannak a középpontban.
5. Háton fekvés kinyújtott karokkal
Az így alvók könnyen szereznek barátokat, segítőkészek, és bármikor meghallgatják mások problémáit, ám kerülik, hogy a társaság középpontjában legyenek. Magabiztosak és optimisták, de nem szeretnek tervezgetni.
6. Hason fekvés
A hason alvók nagyon szenvedélyesek, bármiről is legyen szó. Határozottak, mindig odafigyelnek arra, amit csinálnak, ám hajlamosak arra, hogy megmakacsolják magukat. Nyitottak és bevállalósak, gyakran meglepik a körülöttük lévőket, a drámai vagy stresszes hyelzeteket viszont messziről elkerülik. Néha önzően viselkednek és nagyon nem bírják a kritikát.
7. Kitekert póz, összekulcsolt lábak/kezek
Azok, akik így alszanak stresszesen élnek vagy munkájuk vagy magánéleti problémáik miatt.
Rátok illenek a leírások? Ja, és ha össze-vissza forgolódtok esténként, azt a pozíciót válasszátok, amiben reggel felébredtek!
Áruld el, hogyan alszol, és megmondom, ki vagy!
2010. október 24. 12:49
#1
|
|
macskusz95visszatérő vendég |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.04.05. Hozzászólás: 334 Csatolások: 86 Azonosító: 124293 offline
|
1 felhasználónak tetszik:
Minimanó94
2010. október 24. 12:57
#3
6. Hason fekvés
A hason alvók nagyon szenvedélyesek, bármiről is legyen szó. Határozottak, mindig odafigyelnek arra, amit csinálnak, ám hajlamosak arra, hogy megmakacsolják magukat. Nyitottak és bevállalósak, gyakran meglepik a körülöttük lévőket, a drámai vagy stresszes helyzeteket viszont messziről elkerülik. Néha önzően viselkednek és nagyon nem bírják a kritikát.
Ez nagyon igaz!!!

2010. október 24. 13:01
#4
|
|
macskusz95visszatérő vendég |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.04.05. Hozzászólás: 334 Csatolások: 86 Azonosító: 124293 offline
|
Idézet (EmilyTaylor @ 2010.10.24. 12:57)

Én is hason fekve alszom ésrám is igaz minden
2010. október 24. 13:09
#5
Hát nálam minden lehetséges, de általában az 5. pontban leírtaknak megfelelő helyzetben ébredek. Nagyjából igaz is, kivétel az "optimista". Azt sem mondom, hogy pesszimista vagyok, csupán realista. Soha nem hiszek/hittem abban, ami túl jónak tűnik, és többnyire be is szokott bizonyosodni, hogy nem is igaz. (A legutóbbi ilyen a 16%-os adókulcs bevezetése.)
2010. október 24. 13:16
#6
|
|
Zsüdi♔ |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.04.11. Hozzászólás: 5217 Csatolások: 231 Azonosító: 124795 offline
|
Oldalt fekvés kinyújtott karokkal
Azok, akik így alszanak jól átgondolnak mindent, ezért nehéz becsapni őket. Ám mivel hajlamosak arra, hogy túl analizálják a dolgokat, néha képtelenek a döntéshozásra. Jellemző lehet rájuk a makacsság is; ha úgy érzik, hogy nekik van igazuk, semmivel sem lehet hatni rájuk. Nem nagyon lehet őket kihozni a sodrukból, és nem jellemző rájuk a túlérzékenység sem.
Általában így alszom, és szerintem igaz is...
Egyébként a kezeimmel a paplant szoktam ölelgetni...
Már olyan is volt, hogy alvás közben 120 fokot megfordultam, szóval szerintem nem igazán lehet engem analizálni...

2010. október 24. 13:33
#8
|
|
Fanni00 |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.05.03. Hozzászólás: 4116 Csatolások: 1483 Azonosító: 126355 offline
|
hát.. azt írtad h azt nézzük hogyan kelünk fel reggel.. hát felkelni általában oldalra fordulva szoktam..
viszont nem tudom máshogy elaludni csak hason.. bár azok közül nemmindegyik állítás igaz..

2010. október 24. 13:52
#9
|
|
macskusz95visszatérő vendég |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.04.05. Hozzászólás: 334 Csatolások: 86 Azonosító: 124293 offline
|
Idézet (Fanni00 @ 2010.10.24. 13:33)
hát.. azt írtad h azt nézzük hogyan kelünk fel reggel.. hát felkelni általában oldalra fordulva szoktam..
viszont nem tudom máshogy elaludni csak hason.. bár azok közül nemmindegyik állítás igaz..
viszont nem tudom máshogy elaludni csak hason.. bár azok közül nemmindegyik állítás igaz..
hát akkor azt nézd ahogy felkelsz
2010. október 24. 13:56
#10
|
|
RiaRia14Wica |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.07.27. Hozzászólás: 2116 Csatolások: 118 Azonosító: 132049 offline
|
1. és 2.
elég vicces
de igaz. csak egykét dolog van. ami nem annyira. de tök kir
elég vicces
de igaz. csak egykét dolog van. ami nem annyira. de tök kir
1 felhasználónak tetszik:
macskusz95
2010. október 24. 16:23
#12
|
|
Minimanó94♥Mrs. Brown♥ |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.02.17. Hozzászólás: 4150 Csatolások: 1061 Azonosító: 120485 offline
|
én szinte mindig máshogyan alszom van mikor oldalra fordulok van, mikor magzati pózban de van amikor háton, bár hason nem szeretek aludni...
2010. október 29. 19:56
#14
|
|
DisneyFan |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.06.17. Hozzászólás: 5299 Csatolások: 17709 Azonosító: 129416 offline
|
6. Hason fekvés
A hason alvók nagyon szenvedélyesek, bármiről is legyen szó. Határozottak, mindig odafigyelnek arra, amit csinálnak, ám hajlamosak arra, hogy megmakacsolják magukat. Nyitottak és bevállalósak, gyakran meglepik a körülöttük lévőket, a drámai vagy stresszes hyelzeteket viszont messziről elkerülik. Néha önzően viselkednek és nagyon nem bírják a kritikát.
Ez nagyon is illik rám

2010. október 31. 00:13
#15
|
|
alexavagyokyou know you love me ♥ |
Csoport: Tag Csatlakozott: 09.09.12. Hozzászólás: 1181 Csatolások: 457 Azonosító: 107598 offline
|
Én általában oldalt fekve alszom, de a leírás nem teljesen igaz rám.. :]
2012. február 25. 08:00
#19
|
|
Selena111look at the flowers™ |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.07.21. Hozzászólás: 5421 Csatolások: 1635 Azonosító: 131691 offline
|
2. Oldalt fekvés, karok közel a testhez
Az ebben a helyzetben alvók minél jobban próbálják kihasználni az élet nyújtotta lehetőségeket, de nyugodt és racionális természetük miatt az extremitásokra nem hajlamosak. Nagylelkűek és kedvesek, így könnyedén szereznek új barátokat, akikért a végsőkig kiállnak. Nagyon nyitottak, ám hajlamosak arra, hogy túlságosan sok bizalmat adjanak másoknak, ami miatt naívnak tűnhetnek.
Hát ez totálisan igaz kivéve a naív részt.

Blake Lively megszólalt, miután ejtették Justin Baldoni elleni szexuális zaklatással kapcsolatos vádjait

Blake Lively megszólalt.
Gyermeket vár Aubrey Plaza - alig több mint egy évvel a férje halála után

Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Részben megszületett a döntés Blake Lively és Justin Baldoni ügyében

Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Összeházasodtak a Vámpírnaplók sztájai
Összeházasodtak a Vámpírnaplók sztájai
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Dakota Johnsont csókolózni látták az új párjával

Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Nyílt titok, hogy mi az oka Sydney Sweeney és Zendaya rivalizálásának - kitálalt egy bennfentes

Inkább nem mutatkoztak együtt.
Jennifer Aniston a párjával osztott meg közös képet

Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Párjával sétálgatott Reese Witherspoon
Párjával sétálgatott Reese Witherspoon
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.

offline