"A celebkarrierjét tinik*rva-imidzs és polgárpukkasztás segítségével építő Gossip Girl-színésznő egy ideje énekesnőként próbál érvényesülni, így csütörtökön The Pretty Reckless nevű bandájával lépett fel New Yorkban. A koncerten készült videóról kiderül, hogy Momsen hangbéli hiányosságait igyekszik látványelemekkel kompenzálni, így a meggyötört tinir*banc-smink mellett combig érő bőrcsizmát viselt mélyen dekoltált miniruhájához, valamint Slave (Rabszolga) feliratú medáljához. Mindezt megfejelte azzal, hogy előadás közben hirtelen szétrántotta a dekoltázsát, és megmutatta a közönségnek a melleit. Igaz, mellbimbóit fekete ragtapasz fedte, ez azonban az ő korában indokolt, sőt egyenesen szükséges egy villantáshoz."
Taylor Momsen szándékosan villantott
2010. október 25. 09:17
#81
http://velvet.hu/celeb/2010/10/24/szegeny_kiskoru_taylor_momsent_villantani_se_hagyjak/
"A celebkarrierjét tinik*rva-imidzs és polgárpukkasztás segítségével építő Gossip Girl-színésznő egy ideje énekesnőként próbál érvényesülni, így csütörtökön The Pretty Reckless nevű bandájával lépett fel New Yorkban. A koncerten készült videóról kiderül, hogy Momsen hangbéli hiányosságait igyekszik látványelemekkel kompenzálni, így a meggyötört tinir*banc-smink mellett combig érő bőrcsizmát viselt mélyen dekoltált miniruhájához, valamint Slave (Rabszolga) feliratú medáljához. Mindezt megfejelte azzal, hogy előadás közben hirtelen szétrántotta a dekoltázsát, és megmutatta a közönségnek a melleit. Igaz, mellbimbóit fekete ragtapasz fedte, ez azonban az ő korában indokolt, sőt egyenesen szükséges egy villantáshoz."
"A celebkarrierjét tinik*rva-imidzs és polgárpukkasztás segítségével építő Gossip Girl-színésznő egy ideje énekesnőként próbál érvényesülni, így csütörtökön The Pretty Reckless nevű bandájával lépett fel New Yorkban. A koncerten készült videóról kiderül, hogy Momsen hangbéli hiányosságait igyekszik látványelemekkel kompenzálni, így a meggyötört tinir*banc-smink mellett combig érő bőrcsizmát viselt mélyen dekoltált miniruhájához, valamint Slave (Rabszolga) feliratú medáljához. Mindezt megfejelte azzal, hogy előadás közben hirtelen szétrántotta a dekoltázsát, és megmutatta a közönségnek a melleit. Igaz, mellbimbóit fekete ragtapasz fedte, ez azonban az ő korában indokolt, sőt egyenesen szükséges egy villantáshoz."
2010. október 25. 12:19
#82
Idézet (Em31 @ 2010.10.24. 19:53)
Köszi
Nekem nem állt szándékomban belekötni, egyszerűen csak tévesen vontam le a következtetést a koráról, mert a starity nagyja 12-16 korosztály lelőhelye, ezúton is bocsánatot kérek érte Butterfly-tól.

2010. október 25. 16:54
#83
|
|
Kiim |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.09.30. Hozzászólás: 1079 Csatolások: 0 Azonosító: 135455 offline
|
egyébként meg nem ő az első és ugyan azt a módszert használta amit már anno Lady Gaga és Rihanna is, őket miért nem kövezik ezért ?
http://the-pretty-reckless.net/Gallery/albums/userpics/006~2.jpg

2010. október 26. 14:52
#84
Azért nem közvetítik már őket mert már várható tőlük ilyen!
2010. október 26. 14:57
#85
Egyébként szerintem, ha a mellbimbója el van takarva, onnantól kezdve az már nem villantás, de mindegy...
2010. október 26. 15:04
#86
Idézet (El Mexicano @ 2010.10.24. 20:35)
Természetesen nem ezzel van a baj. Régebben itt elég vegyes korosztály volt, de főleg 20 éven felüliek (tehát felnőttek), ezáltal sokkal igényesebb volt a forum. Az átalakítás után viszont ellepték az oldalt a 12–13 évesek a gyerekes viselkedésükkel, és elüldöztek sok régi tagot, ezáltal az igényes fórum átalakult általános iskola alsó tagozatává, a felnőtteknek pedig egyre inkább elmegy a kedve a részvételtől és a cikkírástól. S mivel ugye most már többségében vannak a kisiskolások, akik csak a Disney-sztárokat ismerik, ez lett a fő témája a portálnak, ami ismét csak ugyanezt a korosztályt vonzza, amikor lehetne jóval igényesebb témákról is írni. Illetve írnak is néhányan, valódi sztárokról, és láthatod, hogy járnak, 5 hozzászólás után már nem érdekel senkit a cikk és elsüllyed.
Érthető álláspont. Nincs értelme változtatni a szabályokon, ha úgy változna a helyzet hogy 16 év alatt nem lehet beregelni, akkoris beregelnének gondolom.
Nem is tudom én mit tennék a helyetekben, látom a napi 1 hír egy sztárról szabály is megvan, talán meg kellene azt is szabni hogy hetente mennyi lehet/egy hónapban. Vagy ez sem jó ötlet?
2010. október 27. 21:11
#87
|
|
rheuska-- anti-paparazzi --- |
Csoport: Tag Csatlakozott: 07.02.18. Hozzászólás: 1748 Csatolások: 7732 Azonosító: 24717 offline
|
Idézet (Kiim @ 2010.10.25. 16:54)
egyébként meg nem ő az első és ugyan azt a módszert használta amit már anno Lady Gaga és Rihanna is, őket miért nem kövezik ezért ?
http://the-pretty-reckless.net/Gallery/albums/userpics/006~2.jpg
http://the-pretty-reckless.net/Gallery/albums/userpics/006~2.jpg
Mert ők nem tinédzserek?
2010. október 27. 21:22
#88
Idézet (kateblock @ 2010.10.26. 15:04)
Érthető álláspont. Nincs értelme változtatni a szabályokon, ha úgy változna a helyzet hogy 16 év alatt nem lehet beregelni, akkoris beregelnének gondolom.
Nem is tudom én mit tennék a helyetekben, látom a napi 1 hír egy sztárról szabály is megvan, talán meg kellene azt is szabni hogy hetente mennyi lehet/egy hónapban. Vagy ez sem jó ötlet?
Nem is tudom én mit tennék a helyetekben, látom a napi 1 hír egy sztárról szabály is megvan, talán meg kellene azt is szabni hogy hetente mennyi lehet/egy hónapban. Vagy ez sem jó ötlet?
Azt is próbálják ám kijátszani, hogy egy sztár, egynap, egy hír, mégpedig úgy, hogy nem csatolják az adatlapját. Sokra nem mennek vele, mert ha volt már aznap róla, ugyanúgy törlésre kerül a cikk. Én azt javasoltam, hogy kerüljön bevezetésre az is, hogy egy tag egy nap csak két hírt küldhet be. Ugyanis, aki tud cikket írni és igényes cikkeket ír, az úgysem ír kettőnél többet; aki pedig egymás után beküld 5-öt, azok olyanok is...
2010. október 27. 21:25
#89
|
|
rheuska-- anti-paparazzi --- |
Csoport: Tag Csatlakozott: 07.02.18. Hozzászólás: 1748 Csatolások: 7732 Azonosító: 24717 offline
|
Idézet (El Mexicano @ 2010.10.27. 21:22)

és nem lehetne a cikkek milyenségét korlátozni? Hogy Justin Bieber mondjuk egy héten csak egyszer kezdjen valakivel járni? xD
1 felhasználónak tetszik:
kateblock
2010. október 27. 21:27
#90

Nahát milyen agyafúrtak
Az ötleted jó, remélem elfogadják
2010. október 27. 21:31
#91
Felfogás kérdése... mennyi prűd ember egy kupacon, hihetetlen!
Aki meg azt mondja, hogy nem tud énekelni, az süket... Rá lehet keresni, ennek a videónak nagyon rossz a hangminősége, de jobban énekel élőben mint a studióban.
Végre valaki, aki nem játsza meg a szentet. Imédom (L)

2010. október 27. 21:35
#92
|
|
rheuska-- anti-paparazzi --- |
Csoport: Tag Csatlakozott: 07.02.18. Hozzászólás: 1748 Csatolások: 7732 Azonosító: 24717 offline
|
Idézet (Regina @ 2010.10.27. 21:31)
Felfogás kérdése... mennyi prűd ember egy kupacon, hihetetlen!
Aki meg azt mondja, hogy nem tud énekelni, az süket... Rá lehet keresni, ennek a videónak nagyon rossz a hangminősége, de jobban énekel élőben mint a studióban.
Végre valaki, aki nem játsza meg a szentet. Imédom (L)
Aki meg azt mondja, hogy nem tud énekelni, az süket... Rá lehet keresni, ennek a videónak nagyon rossz a hangminősége, de jobban énekel élőben mint a studióban.
Végre valaki, aki nem játsza meg a szentet. Imédom (L)
Nem játsza meg a szentet, megmutatja, milyen egy igazi rib*nc... gratulálni hol lehet neki?
1 felhasználónak tetszik:
El Mexicano
2010. október 27. 21:38
#93
Idézet (rheuska @ 2010.10.27. 21:25)
és nem lehetne a cikkek milyenségét korlátozni? Hogy Justin Bieber mondjuk egy héten csak egyszer kezdjen valakivel járni? xD
Sok mindent lehetne, én is támogatnám ezt, de sajnos ezekben nem én döntök, mivel nem én vagyok az oldal gazdája. Ha rajtam múlna, akkor egyáltalán nem lennének Disney-sztáros cikkek. A további javaslatokat szívesen várjuk a Hírmoderátorok topikjába, ne itt offoljunk, hátha ott az is elolvassa (rajtam kívül), akinek igazából szól.
1 felhasználónak tetszik:
kateblock
2010. október 27. 21:42
#94
Idézet (rheuska @ 2010.10.27. 21:35)
Nem játsza meg a szentet, megmutatja, milyen egy igazi rib*nc... gratulálni hol lehet neki? 
Na igen, szerintem az általam bemásolt cikkrészlet mindent elmond. Nem akarok tényleg bunkó lenni, de meghallgattam a YouTube-on is, jó minőségben és változatlanul nem tartom nagy számnak. Sem a hangját, sem ahogy énekel. Szerintem nála még Thalía is szebben énekel (élőben is), pedig ő sem egy virtuóz...
2010. október 27. 21:43
#95
|
|
Zsanett.ZsüliettBritney Spears addict* |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.07.03. Hozzászólás: 5274 Csatolások: 263 Azonosító: 130471 offline
|
Én is nagyon sajnálom!
2010. október 27. 22:09
#96
Pfffff.
Szerintem meg Thalía nem tud énekelni, de szerintem el se kezdjük, mert ez meddő vita lenne. De aki szerint Taylor nem tehetséges, az biztos, hogy süket. Attól, hogy valakinek nem jön be a mély, rekedtes hang, az egy dolog, de egyetlen hamis hangja nincs.
1 felhasználónak tetszik:
katiegirl15
2010. október 27. 22:10
#97
Idézet (Regina @ 2010.10.27. 22:09)
Pff.
Szerintem meg Thalía nem tud énekelni, de szerintem el se kezdjük, mert ez meddő vita lenne. De aki szerint Taylor nem tehetséges, az biztos, hogy süket. Attól, hogy valakinek nem jön be a mély, rekedtes hang, az egy dolog, de egyetlen hamis hangja nincs.
Ahhoz képest, hogy a kedvenceid között van...
Szerk.: Amúgy valóban meddő vita lenne, mert mint idéztem egyszer nem is olyan régen itt a zenész ismerősömet, akinek nincs zenei képzettsége (márpedig ezen a fórumon nem hinném, hogy bárkinek is lenne), az legfeljebb csak azt mondhatja, hogy tetszik-e vagy sem.
2010. október 27. 22:29
#98
Nekem egyik zenész ismerősöm is mondta, hogy Taylor nagyon ott van. Na de mindegy is.
Thalíát meg azért tettem valahova a 110. kedvencnek mert egy számát szeretem, az is valami...

2010. október 27. 22:36
#99
Idézet (Regina @ 2010.10.27. 22:29)
Nekem egyik zenész ismerősöm is mondta, hogy Taylor nagyon ott van. Na de mindegy is.
Thalíát meg azért tettem valahova a 110. kedvencnek mert egy számát szeretem, az is valami...
Thalíát meg azért tettem valahova a 110. kedvencnek mert egy számát szeretem, az is valami...
Egyébként én azért kíváncsi lennék, úgy általában, minden sztárnál, hogy azok közül, akik kedvencnek jelölik, hányan vannak, akik valóban tisztában vannak a munkásságával, és egy számánál többet hallottak vagy – ha színész – egy filmjénél többet néztek meg. Szerintem ez alapján úgy 100-zal (de minimum 10-zel) el lehetne osztani minden sztárnál a "rajongók" számát. Nálam pl. nem véletlenül van csak 6 sztár a kedvenceim között.
1 felhasználónak tetszik:
Sally Sparrow
2010. október 27. 23:33
#100
|
|
rheuska-- anti-paparazzi --- |
Csoport: Tag Csatlakozott: 07.02.18. Hozzászólás: 1748 Csatolások: 7732 Azonosító: 24717 offline
|
én az első tízbe olyanokat tettem, akiket szeretek, onnan pedig olyanokat, akiket szeretek követni :$ így kihozza az aktív topikoknál ^^
1 felhasználónak tetszik:
kateblock
Kapcsolódó sztárok
Nyílt titok, hogy mi az oka Sydney Sweeney és Zendaya rivalizálásának - kitálalt egy bennfentes

Inkább nem mutatkoztak együtt.
Gyermeket vár Aubrey Plaza - alig több mint egy évvel a férje halála után

Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Összeházasodtak a Vámpírnaplók sztájai
Összeházasodtak a Vámpírnaplók sztájai
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Jennifer Aniston a párjával osztott meg közös képet

Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Zendaya villantós sötétbarna estélyiben, Sydney Sweeney angyali fehérben vonult fel az Eufória premierjén!

Új fotók a hírességekről.
Párjával sétálgatott Reese Witherspoon
Párjával sétálgatott Reese Witherspoon
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.

offline