Búcsúzik az X-Faktortól Mimi és Gergő
2010. október 17. 12:13
#65
|
|
lolagirl5 |
Csoport: Tag Csatlakozott: 07.01.04. Hozzászólás: 2467 Csatolások: 47679 Azonosító: 22645 offline
|
Őszintén szólva én nem voltam elájulva a műsortól. Nem tetszik, ahogy maga a verseny menete ki van találva. Eléneklik a rendes dalukat, oké, utána marad a két legkevesebb szavazatot kapott versenyző és párbajoznak. A párbajban meg naná, hogy nem fog már olyan remek teljesítményt nyújtani. Egyrészt, már ideges, nehogy ő essen ki. Másrészt meg azért szerintem még számukra is megterhelő ez, mert még nem szoktak ehhez az egészhez hozzá.
A párbaj után meg a zsűri dönt. Na, ez meg a másik. Ugye minden mentornak van három versenyzője. Természetes, hogy nem a sajátjára szavaz. Még akkor sem, ha egyértelműen ő volt a rosszabb. Meg úgy éreztem, hogy az egész verseny alatt senki nem mond rosszat az ő kis énekeseiről. A Megasztár ebből a szempontból mindenképp szerintem jobb. Ott legalább mindenkitől kapnak hideget-meleget, nincs az, hogy akkor róla most csak jót fogok mondani, mert én vagyok a mentora.
Amúgy maguk a produkciók nem voltak rosszak. Sőt. Norbi gyerek nagyon nagy.
Egyáltalán nincs "sztáralkata", de szerintem önmagában egy akkora figura, van saját egyénisége. Remélem nem akarják ezt kinevelni belőle a döntők során.
Amúgy nem hiszem, hogy rendszeres nézője leszek az X-Faktornak, de néha azért belepillantok. Arról meg, hogy ki esett ki, úgyis fogok itt, az oldalon értesülni.
A párbaj után meg a zsűri dönt. Na, ez meg a másik. Ugye minden mentornak van három versenyzője. Természetes, hogy nem a sajátjára szavaz. Még akkor sem, ha egyértelműen ő volt a rosszabb. Meg úgy éreztem, hogy az egész verseny alatt senki nem mond rosszat az ő kis énekeseiről. A Megasztár ebből a szempontból mindenképp szerintem jobb. Ott legalább mindenkitől kapnak hideget-meleget, nincs az, hogy akkor róla most csak jót fogok mondani, mert én vagyok a mentora.
Amúgy maguk a produkciók nem voltak rosszak. Sőt. Norbi gyerek nagyon nagy.
Amúgy nem hiszem, hogy rendszeres nézője leszek az X-Faktornak, de néha azért belepillantok. Arról meg, hogy ki esett ki, úgyis fogok itt, az oldalon értesülni.
1 felhasználónak tetszik:
Kelsey
2010. október 17. 12:15
#66
|
|
Puszedliii |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.08.15. Hozzászólás: 723 Csatolások: 4 Azonosító: 133281 offline
|
Kár, pedig jó hangjuk volt.
2010. október 17. 12:19
#69
|
|
LiafenRaise Your Glass™ |
Csoport: Tag Csatlakozott: 09.01.16. Hozzászólás: 1235 Csatolások: 17 Azonosító: 83902 offline
|
itsmilan
Domokos Fanninak kellett volna kiesni..
Főleg, hogy Mimi&Gergő az egyik kedvencem volt :/
Akkor szerintem szavazni kellett volna rájuk. Ezek szerint nem volt sokaknak a kedvence, itt már nincs az, hogy "Domokos Fanninak kellett volna kiesni", mert a nézők szavazták meg.

2010. október 17. 12:27
#70
|
|
Pandus |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.09.05. Hozzászólás: 629 Csatolások: 396 Azonosító: 134321 offline
|
Sajnáltam őket, igaza van a csajnak mikor azt mondta, hogy alapból hátránnyal indultak, hiszen még nem volt idejük összekovácsolódni. Én inkább Dorkát küldtem volna haza, nekem abszolút nem tetszett ahogy énekelt, sok helyen volt hamis.
2010. október 17. 12:32
#72
|
|
mileyfanbogi |
Csoport: Tag Csatlakozott: 09.09.28. Hozzászólás: 775 Csatolások: 38 Azonosító: 108754 offline
|
sztem mariann kellett volna kiesen!
2010. október 17. 12:45
#73
Jó, hogy Mimiék kiestek. Mariann sokkal jobb volt.
2010. október 17. 13:08
#74
|
|
katikacskavisszatérő vendég |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.10.16. Hozzászólás: 123 Csatolások: 0 Azonosító: 136542 offline
|
nagyon sajnálom, hogy kiestek.Szerintem nagyon jok együtt
2010. október 17. 13:11
#75
|
|
cseszt |
Csoport: Tag Csatlakozott: 08.12.18. Hozzászólás: 735 Csatolások: 452 Azonosító: 79973 offline
|
Nekem valahogy nem volt meglepő, hogy ők estek ki. Mimi nagyon jól énekel, de Gergő...szörnyű. Az elején azt is megmondtam, hogy ők fognak párbajozni Mariannal. Nem állt jól neki a Pink szám. Ami nagyon tetszett az Király L. Norbi, Janicsák Veca, Shodeinde Dóri a Non stop a Nyári lányok és Vastag Csaba produkciója volt. Aki nem tetszett egyáltalán az Domokos FAnni, Vastag Tamás meg Takács Nikolas volt....:S:S:S
2010. október 17. 13:32
#76
|
|
Kelsey |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.06.28. Hozzászólás: 2806 Csatolások: 4078 Azonosító: 130190 offline
|
Elnézést mindenkitől!
Én tegnap kezdtem el nézni a műsort, őket egyből megszerettem, úgyhogy így 100% volt hogy kiessenek.
tényleg bocsi:D
na jó csak viccelek, csak tényleg felhúztam magam azon, hogy idáig ki tudták ejteni a tehetségeseket a zsűri, most hirtelen az ügyesebbet hagyták bent...Nem Gergőéket. Szörnyű. Vagy kezdték volna el előbb ezt, vagy most is választották volna a gyengébbeket. Ennyi. Csak mert Gergő pl nagyon megtetszett. Arinak tűnt..

2010. október 17. 13:40
#78
Én sejtettem,hogy ők fognak kiesni,de azt nem,hogy Mariannal fognak párbajoni.Szerintem inkább Fannival kellet volna,mert ahogy Katy-t énekelt...szöryű(bocs azoknak akik szeretik)és egyetértek cseszt-tel is:Mimi jobban énekelt,nem kellett volna őket össze rakni.
2010. október 17. 13:45
#79
|
|
Kristen95¤ ♥ Király.k. ¤ ♥ |
Csoport: Megerősítés alatt Csatlakozott: 10.08.22. Hozzászólás: 1192 Csatolások: 30 Azonosító: 133666 offline
|
nem má INKÁBB AZ A MARIAN ESTE VOLNA KI!
Szerintem a MImi És a gergő tehetségesek de a MAriann Hát ős is de őt utálom bocsi a fannoknak!
Szerintem a MImi És a gergő tehetségesek de a MAriann Hát ős is de őt utálom bocsi a fannoknak!
2010. október 17. 13:52
#80
|
|
orianthi25 |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.01.13. Hozzászólás: 1104 Csatolások: 37 Azonosító: 117371 offline
|
lehet hogy szemétséget amit mondok, de én örültem neki hogy ők estek ki.
Nyílt titok, hogy mi az oka Sydney Sweeney és Zendaya rivalizálásának - kitálalt egy bennfentes
Nyílt titok, hogy mi az oka Sydney Sweeney és Zendaya rivalizálásának - kitálalt egy bennfentes
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Gyermeket vár Aubrey Plaza - alig több mint egy évvel a férje halála után
Gyermeket vár Aubrey Plaza - alig több mint egy évvel a férje halála után
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Összeházasodtak a Vámpírnaplók sztájai
Összeházasodtak a Vámpírnaplók sztájai
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Jennifer Aniston a párjával osztott meg közös képet
Jennifer Aniston a párjával osztott meg közös képet
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Zendaya villantós sötétbarna estélyiben, Sydney Sweeney angyali fehérben vonult fel az Eufória premierjén!
Zendaya villantós sötétbarna estélyiben, Sydney Sweeney angyali fehérben vonult fel az Eufória premierjén!
Új fotók a hírességekről.
Párjával sétálgatott Reese Witherspoon
Párjával sétálgatott Reese Witherspoon
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.

offline