Idézet (Mizi @ 2013.10.01. 18:03)
Semmi gond.

A fiúk szerintem kinéznek annyi idősnek, vagy legalábbis nem mondták, hogy kértek volna személyit. Én nem tudok nyilatkozni, mert nem iszom, ásványvizet meg kiskorú is nyugodtan vehetne.
Nem csodálom, hogy nem voltak olyan hangulatban, abban a nagy melegben sokszor nekem sem volt fényképezős kedvem, de mivel először voltam ott így túltettem magam a szenvedésen és fotóztam, mint az őrült.
Hát én tudok úszni, ettől függetlenül nem örültem volna, hogy ha alattam kezdett volna süllyedni a hajó. Elég durva még így nézni is, hát még át is élni.


Én pedig, a fene egye meg, állítólag általában 16 vagyok, legalábbis külsőre. De a rekordom az, hogy általános iskolásnak néztek. Pedig már közelebb vagyok a 30-hoz, mint a 20-hoz...
Kíváncsi leszek, hogy milyen idő lesz majd most. Remélem kellemes őszi idő, esetleg egy kis eső. Inog alattam a léc, nem szeretnék megbetegedni. Próbálom magam bacimentesen tartani, de hát majd meglátjuk. Én egy 16 foknak örülnék, bár a tegnapi időjárásjelentés szerint most 11 fok van kint. Ami alapjáraton nem zavarna, de nem szeretnék kint taknyos, náthás és hasonló állapotban lenni, nem tudnám maximálisan kiélvezni azt, hogy ott vagyok.
Az előbb megint felmentem a londoni közlekedési weboldalra és örömmel nyugtáztam, hogy hosszú idő után először végre úgy lesz lezárva néhány metróvonalszakasz, hogy minket egyáltalán nem érint. Na jó, a Waterloo Line lehet, hogy nem jönne rosszul, de az csak egy megálló és egy átszállással is simán oda lehet érni. Az nem vészes.
Ne is mondd. Én rettegek a víztől. Mondjuk alapjáraton strandolni sem nagyon szeretek, de a mélyebb vizekbe bemenni egyszerűen irtózom. Egyszer, még kisebb koromban megbotlottam a Balatonban és a víz alá buktam és el nem tudom mondani, mennyire sokkolt az élmény. Tényleg azt hittem, ott fúlok vízbe.

Lehetne azt mondani, hogy tanuljak meg úszni, de egyrészt tényleg félek a víztől, másrészt meg ha amúgy se nagyon pancsolok, akkor minek. Elvagyok én a szárazföldön is.