A magyar rock története
2010. október 10. 05:22
#288
|
|
agaduViva Rock & Roll |
Csoport: Tag Csatlakozott: 09.06.22. Hozzászólás: 1095 Csatolások: 4422 Azonosító: 99378 offline
|
Az együttes vezetője Kiss Ernő (akinek Várszegi Gábor volt a példaképe), Nagy Kati pedig a névadó ötletgazda. Ádám, Gyula, Ernő és Kati korábban a VOLÁN együttesben játszottak együtt, melynek Turán László volt a vezetője. A Volánt 1970-ben alapították és a Fővárosi Művelődési Központ volt törzshelyük. Itt játszott még az idő alatt többek közt Papp Imre, Lerch István és Baranszky László is. Rockzenét játszottak, főleg a nagy nyugati együtteseket utánozták, olyanokat, mint a Black Sabbath, Deep Purple vagy a Led Zeppelin. 1975-ben megalapították a Kati és a kerek perec elnevezésű formációt. 1977-ben az együttes különféle tévéműsorokban, így a Metronóm ‘77-en is szerepelt. 1978-ban ismét hazai és külföldi tévészereplések, a Jókedvű nap című szerzemény az év egyik slágere. 1979-ig már három nagylemezük is megjelent. Kettő összeállítás a kor kedvelt diszkóslágereiből, Kati énekli például az ABBA Fernando című slágerét a DISCO PARTY 1. című lemezen, a harmadik pedig a csapat első nagylemeze, a Kati és a kerek perec, amelyről a Titanic című dal az év slágere lett és szintén felkerült a DISCO PARTY 2. válogatáslemezre.
1980-tól változás a felállásban: Végvári Ádám és Bardóczi Gyula átigazolnak a Neoton Famíliába. Két új tag jön: Babarik Vince és Mikulcza Sándor lett.
1981-ben jelent meg második, egyben utolsó nagylemezük Szerpentin címmel. Erről kedveltek az Ördögi kör, a Szerpentin és a Kövesd a folyót című szerzemények. Ekkoriban a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat munkatársa, Erdős Péter 1982-ben közbelépett, és azt mondta, nincs szükség két azonos stílusban játszó együttesre. Ezután a Kati és a Kerek Perec külföldi vendéglátós munkákat vállalt. Nem készíthettek több lemezt, így abba kellett hagyniuk.
Nagy Katalin (szólóének, szintetizátor, szaxofon)
Kiss Ernő (gitár, vokál)
Bardóczi Gyula (dob)
Végvári Ádám (ének, gitár, basszusgitár)
Babarik Vince (dob, ütőhangszerek)
Mikulcza Sándor (gitár, vokál)

2010. október 11. 19:33
#297
|
|
agaduViva Rock & Roll |
Csoport: Tag Csatlakozott: 09.06.22. Hozzászólás: 1095 Csatolások: 4422 Azonosító: 99378 offline
|
A Kormorán egy folk-rock, etno-rock, nemzeti rock zenekar. 1976-ban alapította Koltay Gergely a formációt, amely a honi zenei életben elsőként ötvözte programszerűen a népzenei elemeket a nemzetközi rock muzsika stílusjegyeivel.
A Kormorán az elmúlt több mint 3 évtizedben eljutott szinte minden európai országba, koncertezett a tengerentúlon, és több zenealbumot jelentetett meg külföldön.
Az együttes koncertprogramjain kívül egy sor albumot készített pop énekeseknek, blues és rock sztároknak, valamint színészeknek. Megannyi színpadi mű, opera, valamint filmzene bizonyítja a zenekar sokszínűségét s alkotóerejét (Julianus, Honfoglalás, Sacra Corona, Trianon, A Költő visszatér, Elektra mindörökké, Zúgjatok harangok, A Megfeszített, A Napba öltözött leány). Ennek köszönhetően összesen már majdnem 100 albumot, hanganyagot és más hanghordozót adtak ki. A Kormorán első fénykora a 80-as évekre tehető, 2000 óta pedig másodvirágzását éli. Az ezredfordulóra ugyanis Koltay 8 elhivatott és invenciózus zenészt gyűjtött maga köré, még lendületesebbé, hitelesebbé téve a formációt. 25 éves jubileumi koncertjük alkalmával megkapták „A Magyar Szabadság” díjat, két esztendőre rá pedig Koltay Gergely munkásságáért átvehette a Mádl Ferenc köztársasági elnök által adományozott „Magyar Köztársasági Aranykeresztet”.
Géczi Erika, énekes és akusztikus-gitáros, egykori kajak-kenu világbajnok
Mr. Basary, akit ma már mindenki csak „Rocktorok” néven szólít
Tóth Renáta, esztergomi énekes
Gáspár Álmos. hegedűs Kézdivásárhelyről
Zsoldos Tamás, basszus-gitáros
Nagy László, dobos
Szabó Miklós, elektromos gitáron játszik
Szűts István, billentyűs
Koltay Gergely, dalszövegíró, töröksíp, fuvola, furulya
Korábbi tagok
Bártfai György
Csurgai Attila
Fekete Viktória
Forgách Péter
Gál Péter
Gáspár János
Huszti Zoltán
Jenei Szilveszter
Karajannapolusz Poliviosz
Kiss Gábor
Kisvári Ferenc
Keresztes Ildikó
Margit József
Mr.Basary
Németh Gábor
Neumayer László
Papadimitriu Grigorisz
Papp Gyula
Papp Tamás
Patai Tamás
Sötét Gábor
Varga Miklós
Walla Ervin

2010. október 11. 19:39
#298
|
|
agaduViva Rock & Roll |
Csoport: Tag Csatlakozott: 09.06.22. Hozzászólás: 1095 Csatolások: 4422 Azonosító: 99378 offline
|
Az 1980-as évek elején édesanyjával áttelepült Magyarországra a jobb élet reményében.
1985-ben előadó művészeti képesítést szerzett az Országos Zenei Központban. 1987 és 1988 között az Ungár együttessel Skandináviában turnézott. Ekkoriban tagja volt a Kormoránnak és a Rózsaszín Bombázók nevű együttesnek is. Utóbbi zenekarral Ildikó elnyerte az Interpop Fesztivál 2. helyezését valamint a különdíját is 1988-ban. Ugyanebben az évben elkezdődött színésznői karrierje is. A ’90-es évek elején már igen sok darabban játszott (pl.: István, a király, Mindhalálig Beatles, Sakk, A kölyök stb.)
1992-ben 3. helyezetet ért el az Egri Táncdalfesztiválon Forgács Péterrel. Ismét énekelt a Kormorán albumain, vokalista volt az Edda Művekben és a Bikiniben. 1994-ben a Budapest Sportcsarnokban volt az East együttesnek egy nagykoncertje, ahol ő volt a sztárvendég. A Kis Romulus című sorozatban is szerepet kapott.
1995-től a Soproni Petőfi Színház színésznője, ami 2006-ban az örökös tagjának választotta. Sopronban jelentős szerepeket játszik különböző prózai darabokban, musicalekben, rockoperákban és operettekben.
1996-ban több popegyüttesnek is felénekelt pár dalt. Az UFO, a 4F-Club de még az Irigy Hónaljmirigy együttesek lemezein is énekelt. Ugyanebben az évben az Edda elkészítette az Elvarázsolt Edda-dalok c. albumát, amin csokorba- gyűjtötték a legnagyobb Edda slágereket, és Magyarország legnagyobb előadóművészei énekelték el ezeket. Ildikó az “Álom ez a nap” című rockszámot kapta. 96′-ban a Neonrománc című filmben is szerepelt.
1997-ben megkapta első EMeRTon-díját “az év musical-énekesnője” kategóriában. 1998-ban ismét énekelt a Kormoránban, valamint a Margitszigeti Színpadon bemutatták A költő visszatér című rockoperát (10 évvel ezelőtt is játszották a darabot, 1988-ban)
1999-ben megjelenik első szólólemeze Nem tudod elvenni a kedvem… címmel. A lemezen pergős, gyors rock számok is hallhatóak a líraiak mellett. A zenéket Szekeres Tamás szerezte, akit sokan Európa legjobb gitárosaként tartanak számon, a szövegeket Novák Péter írta. Ildikó duettet énekelt a lemezen Novákkal és Balázs Fecóval. A “Nem a miénk az ég” című dala pedig hatalmas sláger lett. Még ugyanebben az évben az Omega zenekarnak volt egy nagykoncertje a Népstadionban, ahol Edwin Baloghgal elénekelték közösen a “Nem a miénk az ég” és a “White Dove” c. dalokat. Ildikó 2004 és 2007 között vokálozott az Omegának.
2000-ben a szólólemezéért megkapta második EMeRTon-díját “az év énekesnője” kategóriában. Ugyanebben az évben egy fergeteges nagykoncertet adott a Budai Parkszínpadon, és bemutatták a Madách Színházban az Ábrahám és Izsák című musicalt.
2001-ben megjelent második szólólemeze Nekem más kell címmel. Az albumokon lévő dalokat Szűcs Norbert gitáros szerezte, a szövegeket Adamis Anna írta. A lemezkészítés után Artisjus-díjat kapott musical kategóriában, valamint játszott a Ruttkai Éva Színházban, olyan darabokban, mint a Nyolc nő, Doktor úr, vagy a Cabaret.
2005-ben a Csak szex és más semmi című film készítői felkérték hogy énekelje el a film betétdalát. A dalt Madarász Gábor gitáros szerezte, Ildikó 2006-ban meg is kapta érte a “Magyar Oscar”-t, a VoxCar-díjat. Szintén 2006-ban a Margitszigeti Színpadon bemutatták A 3 testőrt, a Papp László Budapest Sportarénában pedig az 56 csepp vért, amiből mozifilm is készült.
2007-ben újabb filmdal feléneklése következett: a Lora mozié. Az alternatív rock dalt Hrutka Róbert szerezte. 2007 tavaszán hozzáment férjéhez, Kicska Lászlóhoz, az Edda basszusgitárosához, akivel akkor már 20 éve együtt élt. 2007-ben és 2008-ban két Koltay Gergely lemezen is énekelt.
2008. szeptemberében megjelent harmadik nagylemeze Minden ami szép volt címmel. Az albumon feldolgozások hallhatóak az elmúlt 20-30 év legszebb és legjobb rock-balladáiból. Az albumot Szekeres Tamás készítette. 2008 őszétől állandó fellépője a Csináljuk a fesztivált című zenei műsornak.
2009-ben kísérőzenekart alapított Keresztes Ildikó Band névvel, melynek tagjai: Szekeres Tamás (gitár), Egyházi Gábor (basszusgitár), Gömöry Zsolt (billentyű) és Sümeghi Tamás (dob). 2009. decemberében Tabáni Istvánnal duettet énekelt a Csillag születik 2 döntőjében.
2010. tavaszán jelent meg negyedik nagylemeze Csak játszom címmel. Az albumon feldolgozások hallhatóak ismertebb és ismeretlenebb dalokból. 2 új szám is hallható a lemezen (Csak a miénk, A nevem), ezek Björn Lodin svéd zeneszerző dalai, Orbán Tamás és Szabó Eszter írt rájuk szöveget. Az album zenei rendezője Szekeres Tamás, a dalok többségében ő gitározik.

2010. október 11. 19:48
#300
|
|
agaduViva Rock & Roll |
Csoport: Tag Csatlakozott: 09.06.22. Hozzászólás: 1095 Csatolások: 4422 Azonosító: 99378 offline
|
A 1970-es évek elején tagja volt a Hearts, a Mogyorósi Trió, a Tűzkerék együtteseknek. 1971-től játszott a Generálban, majd 1975-től 1981-ig a Piramis frontembere. Többször is elnyerte az Év Énekese díjat a közönségszavazatok alapján. A Piramisból 1981-ben vált ki, majd külföldön keresett munkát. 1984-ben tért haza, egy évvel később Demjén Ferenc, Presser Gábor és mások közreműködésével elkészítette első szólóalbumát. 1986-ban Karácsony János társaságában országos turnéra indult. Révész később visszavonult a zenei élettől és Ásotthalmon[1] telepedett le. 1992 márciusában lépett fel újra Demjén Rózsi vendégeként a Budapest Sportcsarnokban. Hamarosan bejelentették, hogy a Piramis egy koncert erejéig újra összeáll, ám a közönségigényt látva ebből 5 teltházas BS-koncert lett. 1993-ban révész új szólóalbumot készített, ezen régi barátai is szerepet kaptak, játszik a lemezen Závodi János és Gallai Péter is. Ez a lemez újabb szellemiségű, Révésznek érett művészetét mutatja, anyagával egyetlen koncertet adott a BS-ben. 1999-ig szünet következett, majd a Slágerfesztiválon a Generállal újra fellépett. 2003-ban jelent meg Változtam c. lemeze, melyen 6 új és 6 régi dala szerepel.
Révész Sándor (Hungaroton-Favorit, 1985)
Révész 1993 (Rózsa, 1993)
Változtam (Rózsa, 2003)

Florence Pugh hivatalossá tette a kapcsolatát

2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt, miután ejtették Justin Baldoni elleni szexuális zaklatással kapcsolatos vádjait

Blake Lively megszólalt.
Ő lehet Taron Egerton párja
Ő lehet Taron Egerton párja
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Részben megszületett a döntés Blake Lively és Justin Baldoni ügyében

Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Vanessa Hudgens elárulta, mivel küzdött a szülése után

Szülés után problémái voltak.
"Elolvadok!" Lily Collins lánya nagyon cuki mérföldkőhöz ért

Nagyon édes fotót posztolt róla.
Lizzo megfogadta, hogy addig nem veszíti el a szüzességét, amíg nem nyer Grammy-díjat

A 30-as éveiig várt.
Megszületett Hailee Steinfeld gyermeke!
Megszületett Hailee Steinfeld gyermeke!
Édesanya lett a híresség.

offline
0 felhasználónak tetszik: