Idézetek

~ Megbocsátottam a megbocsáthatatlant, megpróbáltam pótolni nélkülözhetetlen embereket és elfeledni az elfeledhetetleneket. Sokszor okoztam csalódást és csalódtam olyanokban, akiktől sosem vártam volna. Szerettem és szerettek, de sokszor el is utasítottak. Előfordult olyan is, hogy szerettek, de én nem tudtam viszontszeretni. Repkedtem a boldogságtól, fogadtam örök hűséget, de volt hogy teljes erővel mentem fejjel a falnak. Felhívtam valakit csak azért hogy halljam a hangját, néha elég volt egy mosoly ahhoz hogy szerelmes legyek. Sokszor féltem, hogy elveszítek valakit, aki fontos számomra, és el is vesztettem a végén. De túléltem, és még most is élek. Már nem csak túlélem a hétköznapokat, hanem megélem azokat. Mert az élet túl sokat ér ahhoz, hogy jelentéktelenné váljon!

~Az élet? Nem más, mint egy hosszú, végtelennek tűnő poros országút. Hogy mi a dolgunk? Végig menni rajta, még akkor is, ha időnként rögös, ha időnként nehézkes. Vannak sorsdöntő elágazások, amiknél meg-megállva eldönthetjük, hogy tovább akarunk-e menni, vagy inkább csak haladunk egyenesen tovább. Időnként, amint haladsz, vissza-visszanézel, mert az emlékek húznak, de tudod, hogy annak az útnak is megvolt a maga ideje, és hogy az újra voksoltál. Ilyenkor erősnek kell lenned és tovább menned, bíznod és várnod, hogy ez az út jobb lesz, szebb lesz, reményteljesebb. Úgy válaszd meg útjaidat, hogy ne felejtsd el, egyszer vége van minden útnak és elérsz egy zsákutcához. De addig, keresd meg a legjobb utakat és járd be azt, amelyiket igazán a tiednek érzed...

~Az ember élete olyan mint egy befejezetlen könyv,mindig csak azt tudod mi volt eddig, mi volt az utolsó sorba leírva...
De azt, hogy mi van a folytatásban vagy hogy mi maga a folytatás, nem tudhatja..hisz akkor íródik..abban az aktuális percben..
Mindenki reméli, hogy csupa jó dolgot dokumentálnak le a következő percben,hogy talán élete következő sora az, amire mindig is várt..
Bármi is vár rám,bármi jó vagy rossz szeretném nyugodtan átélni,szeretném úgy átvészelni hogy tudjam, senkit nem hagyok magára értetlenül, kérdésekkel, veszekedéssel elválva..
Hisz az ember, a körülötte élők világát átformálhatja,megváltoztathatja egyetlen jó vagy rossz dologgal is akár..a kérdés csak az hogy hogyan teszi mindezt..
Nem tudhatod mi vár rád..a következő percben,reggelen,kanyarban, sarkon..mi a következő amit meglátsz,felfedezel..
Ez olyan dolog amikor az ember egy ködös utcán halad a célja felé..az előtte lévő út olyan szürke és annyira sötét hogy nem lát semmit szinte..de mégis megy, egyre csak halad, mert tudja hogy a célja a ködön túl van.
Néha látja a fel-fel tűnő alakokat,tárgyakat,eseményeket..de mennie kell, nem állhat meg.. Hisz ez így lett leírva,nem változtathatja meg a már leírt sorokat..s nem haladhat visszafelé, csak előre..

~ Elengedni valakit nem azt jelenti, hogy megszűnik a fájdalmad. Amíg szereted, fájni is fog a hiánya. Ez nem baj. Attól még elengedheted. Sírva búcsúzunk egymástól, s ha igazi a szereteted, ez egy jó sírás. Elválasztva lenni bárkitől is, akit szeretünk: fáj. Ha már nem fáj: nem is szeretjük. Az elengedés nem azt jelenti, hogy az ember szíve kihűl. Nem azt jelenti, hogy elfelejtem örökre. Nem közönyt jelent. Az elengedés azt jelenti, hogy hagyom őt szabadon repülni, szállni, a maga útján - abban a biztos reményben, hogy visszatalál majd hozzám. De amíg nincs itt, mindig hiányzik. És fáj.

“Valahányszor elindulsz otthonról, húzd be az állad, emeld fel a fejed, és szívd tele a tüdőd levegővel, idd be a napfényt, köszöntsd mosolyogva a barátaidat, és szívvel-lélekkel szoríts mindekivel kezet. Ne félj attól, hogy félreértenek, és egy pillanatig se törődj az ellenségeiddel. Döntsd el határozottan mi a szándékod, aztán pedig egyenesen törj a cél felé. Legyen szemed előtt a magasztos cél, amit kitűztél magad elé – és akkor egy idő múlva észreveszed, hogy öntudatlanul is megragadod azokat a lehetőségeket, amelyek vágyaid teljesüléséhez szükségesek, ugyanúgy, ahogy a korallállatka kiválasztja a tenger habjaiból mindazt, amire szüksége van. Képzeld önmagadat annak a tehetséges, komoly, hasznos embernek, aki lenni akarsz, és ez a gondolat óráról órára jobban átalakít majd, hogy saját eszményedet megközelítsd… A gondolat minden, őrizd meg e helyes lelki magatartást: a bátorság, az őszinteség, a jó kedély szellemét. A gondolkozás szinte alkotás. Minden jó dolognak a vágy a szülője, és midnen őszinte imádságot meghallgat az ég. Olyanokká leszünk, amilyenekké szívünk mélyén lenni szeretnénk.” (Elbert Hubbard)

“Az utakat sokáig nem érti meg az ember. Csak lépdel az utakon és másra gondol. Néha széles az egyik út, aszfaltos, néha rögös, barázdás, meredek. Az utakat sokáig csak alkalomnak tekintjük, lehetőségnek, melynek segítségével elmehetünk a hivatalba vagy kedvesünkhöz vagy a rikkantó tavaszi erdőbe.
Egy napon megtudjuk, hogy az utaknak értelmük van: elvezetnek valahová. Nemcsak mi haladunk az utakon, az utak is haladnak velünk. Az utaknak céljuk van. Minden út összefut végül egyetlen közös célban. S akkor megállunk és csodálkozunk, tátott szájjal bámészkodunk, csodáljuk azt a rejtelmes rendet a sok út szövevényében, csodáljuk a sugárutak, országutak és ösvények sokaságát, melyeken áthaladva végül eljutottunk ugyanahhoz a célhoz. Igen, az utaknak értelmük van. De ezt csak az utolsó pillanatban értjük meg, közvetlenül a cél előtt.” (Márai Sándor: Ég és Föld – Az utak)

Boldogok, akik tudják, miért élnek, mert akkor azt is megtudják majd, hogyan éljenek.

Boldogok, akik összhangban vannak önmagukkal, mert nem kell szüntelen azt tenniük, amit mindenki tesz.

Boldogok, akik csodálkoznak ott is, ahol mások közömbösek, mert örömes lesz az életük.

Boldogok, akik tudják, hogy másoknak is lehet igaza, mert békesség lesz körülöttük.

Boldogok, akik nevetni tudnak önmagukon, mert nem lesz vége szórakozásuknak.

Boldogok, akik meg tudják különböztetni a hegyet a vakondtúrástól, mert sok zavartól kímélik meg magukat.

Boldogok, akik észreveszik egy diófában a bölcsőt, az asztalt és a koporsót, és mindháromban a diófát, mert nemcsak néznek, hanem látnak is.

Boldogok, akik lenni is tudnak, nemcsak tenni, mert megcsendül a csöndjük és titkok tudóivá válnak. Leborulók és nem kiborulók többé.

Boldogok, akik mentség keresése nélkül tudnak pihenni és aludni, mert mosolyogva ébrednek fel és örömmel indulnak útjukra.

Boldogok, akik tudnak elhallgatni és meghallgatni, mert sok barátot kapnak ajándékba és nem lesznek magányosak.

Boldogok, akik figyelnek mások hívására anélkül, hogy nélkülözhetetlennek hinnék magukat, mert ők az öröm magvetői.

Boldogok, akik komolyan tudják venni a kis dolgokat és békésen a nagy eseményeket, mert messzire jutnak az életben.

Boldogok, akik megbecsülik a mosolyt és elfelejtik a fintort, mert útjuk napfényes lesz.

Boldogok, akik jóindulattal értelmezik mások botlásait, akkor is, ha naivnak tartják őket, mert ez a szeretet ára.

Boldogok, akik el tudnak hallgatni, ha szavukba vágnak, ha megbántják őket, és szelíden szólnak, mert Jézus nyomában járnak.

Boldogok, akik mindebből meg is tudnak valósítani valamit, mert életesebb lesz az életük.

(Dr. Gyökössy Endre)

“Elfogadni tudni a boldog napokat,
de az örömteleneket is.
Sem kicsordulni, sem elsivárulni.
Sem elcsorbulni, de túl sokat sem érni.
Sem szónokolni, sem elnémulni.
Nem megtenni gyorsan, de nem is késlekedni.
Nem hivalkodni, és nem tetszelegni -
sem az éles kést, sem a díszes cserepet nem kíméli az idő.
Az előbbi elcsorbul, az utóbbi színét veszti.
Utat választani, de nem a sikerét, hanem a boldogságét.
Az úton járni, majd végigmenni,
a nagyságot az erénnyel, és nem a szerencsével mérni.
Egyszerűen boldognak lenni – dísz, ragyogás, külcsín nélkül.”

(Tatiosz)

~ Azt mondod, még gyerek vagyok. Közben fogalmad sincs arról, mennyire szeretnék néha tényleg az lenni. Nem tudod, mennyire szeretném, ha nem kellene annyi elvárásnak megfelelnem, és mindig tökéletesnek lennem. Ha mindig azt mondhatnám, amire gondolok. Ha nem kellene elrejtenem a könnyeimet. Nem kellene mosolyognom, valahányszor sírni szeretnék. Fogalmad sincs, mennyire szeretném, ha nem lennék képes őszintén szeretni. Ha nem tudnék senkit komolyan megbántani, de legfőképpen azt szeretném, ha nem kellene mindig attól félnem, mikor megszeretek valakit, hogy összetöri a szívem. Hogy nem fog viszont szeretni. Úgy szeretnék naiv kisgyerek lenni, aki azt hiszi, az élet olyan, akárcsak egy tündérmese. Hinni abban, hogy egyszer értem is eljön a szőke herceg fehér lovon, vagy hogy a csillagok valóra váltják az álmainkat. Hinni, hogy az emberek a való életben nem bántják szánt szándékkal a másikat, nem akarnak direkt fájdalmat okozni másoknak. És hogy nem akarnak, és fognak is engem még szászsor becsapni, és megalázni. Azt mondtad, még gyerek vagyok. Mielőtt újra ezt mondod, ismerj meg rendesen! Lásd meg az elrejtett könnyeimet, vedd végre észre, mikor vagyok tényleg boldog, higgy és bízz bennem, és nem mond meg, mire vagyok képes, vagy hogy miben kell hinnem! És a legfontosabb, ne azt a régi kislányt keresd bennem, aki voltam. Engem láss!

~ Elmegy mellettem a folyosón, egymásra nézünk, mint két idegen. Meg sem állunk, bár szívünk ordít, a fájdalom mardos, mi csak megyünk tovább. Nem szabad megállnunk, azt tiltják. Egy pillanatra, mikor elhalad mellettem, illata megcsapja orrom. Erre emlékek ezrei futnak át az agyamon, ami szívemet, mint egy tőr szúrja át, mire lesütöm a szemem, és még mindig csak megyek tovább, nem állok meg, ahogyan ő sem. Úgy érzem, valami leránt a mélybe, közben a könnyeimmel küszködöm. Összetörtem. Végleg. Azonban mikor folyosó végére érünk, egy rövidke pillanatra még mindketten visszanézünk könnyes szemmel, kétségbeesve, egymástól elszakítva, a legnagyobb fájdalommal. A fájdalommal, amiről csak mi tudhatunk. Ez egy egészen apró, néma pillanat, mégis többet mond több ezer szónál. Két szem, két összetört szív, két meggyötört lélek röpke találkozása. Ezután jön a legnehezebb: egy pillanatra lehunyom szemem, nagy levegőt veszek, összeszedem minden erőm, és mosolyogva megyek tovább, felemelt fejjel sétálok, mintha mi sem történt volna. Sírok némán, belül. De ezt egyedül én tudom Én, meg Ő.

~ Ma megkérdezték tőlem, hogy mire vágyom a legjobban. Az embernek ilyenkor általában felcsillan a szeme, nekem viszont a szívembe szúródott valami, hiszen tudtam, az én álmom soha nem válhat valóra. Egy dolog van, amit mindennél jobban szeretnék, és az a mosolya. Újra látni szeretném Őt, újra karomba zárni, csókolni éjjel-nappal. Hallani akarom a hangját, érezni a közelségét, érintését, szeretetét. Érezni, a biztonságot, a nyugalmat, érezni akarom az illatát. Ismét vele számolni a csillagokat az égbolton, és kiválasztani, melyik az, ami csak értünk ragyog. Ez mára mind reménytelen. Ő elment. Csak a megszakadt szívemet hagyta hátra. Itt maradtam egyedül a fájó emlékek között. De nekik ezt nem kell tudni, így hát csak mosolyogtam, és annyit szóltam: „az én álmom a csillagok között van – majd megfordultam, és halkan suttogtam – és ott is marad örökre….

"Ma máshogy ébredt fel a nap,
a hajnal fénye simogat.
Az égbolt vörös fényben úszik még.
Emlékszem minden megmaradt
sülembe súgtad a titkodat.
A Holdfény most is ránk vár.
Hisz ismét itt egy új nyár,
S a boldogság,ott vár és megtalál
Ma mindent újra álmodok
mert nekem nem kell más
Vár rám,rád gondolok"

(Lola:Forró nyár)

"Nem tudom,hogy az én tükröm talán,
Vagy a tiéd őszintébb
Majd súg az idő,
Gyorsvonat viszi sorsomat tovább
De hídak döltek szét,
Bármerre mennék,csak szakadék gátol még

Nem ez nem elég,kérlek gyere még
A semmi peremén,miért mennénk szét
Még az elején,tartunk Te meg Én
Miért hagynánk veszni a fényt?
Az érzés felemás
Kell,hogy beleláss
Hidd el ez a tánc együtt lesz szép
Én várok még rád,ha a Nap a Holddal cserél"

(Mark- Nem elég)

Aki nem csak szavakkal szeret,hanem tetekkel is
Akinek számára én vagyok a legféltetebb kincs,
Akinek hiányzok,ha épp nem vagyok vele
Akinek a szerelmének nincs feltétele
Aki ha meglát szíve nagyokat dobban
Aki a fülembe súgja "Téged szeretlek a legjobban"
Aki számára én vagyok a világ?
Aki nem hazudik azzal,hogy imád
Akinek mindene én vagyok
Aki úgy szeret ahogy magam vagyok
Akinek nem kell mellém semmi
Aki az életemet szebbé teszi

Szeretni valakit ki nem szeret Téged
Könnyeket ontani,mik szeemdbe égnek
Kergetni egy álmot,de soha el nem érni
Csalódott szívvel mindig csak remélni
Megalázva írni könyörgő levelet
Sírdogálva várni,de nem jön rá felelet.
Hangokat idézni,mik szívedre hatnak
Rózsákat csókolni,mik elhervadnak
Otthon átvergődni hosszú éjszakákat,
És imádkozni,hogy Ő meg ne
Tudja,hogy MI IS AZ A BÁNAT!!

Elfogott a rettegés,alig merek ítni
Mondd miért kell a magánytól ennyire félni?
Miért nem lehetek mellette?
Miért nem lehet enyém lelke?
Csak látni akarom,nem kell szeressen
Csak egyszer az életben,velem nevessen
Hogy halhassam nevetését
Hogy lássam minden lépését
Nemm kell,hogy észre vegyen,csak itt legyen
Minden perce,velem teljen
Had érintsem meg,egyszer csak egyszer!
S ezt a pillanatoto fogom idézni ezerszer...
Csak egyszer nézzen két gyönyörű szeme
Csak egyszer érintsen gyengéd keze!
Bár hallhatnám édes hangját
Bár velem tölthetné minden napját.
ÓÓ!! Bárcsak érezném forró leheletét
Bár véginézhetném az életét...
Bár hinném,hogy még van remény.
Bár ne tudná milyen kemény...
Mégis csak ennyit kérek,hogy Ő boldog legyen
Nem érdekel a saját életem.
Csak tudjam,hogy jól van,és nevet
Örüljön az,aki vele lehet...
Legyen szerelmer,csak ennyit kérek
Boldogságba nélküle,én már hiába élek.
Élnem nem kell,csak Ő éljen,
Segíts,hogy mindig jó útra térjen,
hogy bízzon,még tud,szeressen
S ne tudja,hogy az élet ily kemény
Hisz csak Ó számít,de nem lehet velem,
Így az életem nem számít nekem.
Ne tudja meg soha,milyen ha szíved
milyen az ha a fájdalomnak enged.
Csak legyen boldog,s ne tudja
Hogy milyen érzés,az mikor más boldogságát kívánja.

"Ha veszítettél már el valakit, tudod, hogy a vesztés pillanatában szeretted a legjobban és a legigazabban. Amikor szembesültél azzal, hogy "nincs". Amikor a sors letépi rólunk azt, akit szeretünk, s ott maradunk kifosztva, egyedül – a hiányban döbbenünk rá, mennyire szerettük. Utólag. És jönnek az emlékek: a közönyös hétköznapok, a szürke reggelek, a fáradt fölkelések, a rosszkedvű morgások, veszekedések, összezördülések, a kellemetlen esték, amikor nem történt semmi, csak ültetek egymás mellett, üresen – a hiány fájdalmas érzésével visszanézve villámfényben látod meg a múltadat, s azt kiáltod: - Milyen hülye voltam! Nem láttam, milyen kincset szórok szét minden percben és órában!... Bár akkor tudtam volna, amit most tudok: hogy ajándék volt vele az élet! Bár visszatérhetne, akár csak egyetlen percre is! Másképp szólnék hozzá? Másképp látnám, másképp ölelném… És elmondanám neki azt, hogy… Mit is?... Amit nem lehet elmondani."
(Müller Péter)

"Vajon meddig tart ez még így? Talán egy napon, évek múlva - ha majd a fájdalom elviselhetővé csillapul - képes leszek visszanézni arra a néhány rövid hónapra, amely mindig is életem legboldogabb időszaka marad. És ha ez lehetséges, ha a fájdalom megenyhül valaha annyira, hogy erre képes legyek, akkor egészen biztosan hálás leszek majd neki, hogy ennyi időt is szánt rám. Többet, mint amennyit kívánhattam, többet, mint amennyit érdemeltem. Egy napon talán majd képes leszek így látni a dolgot. De mi van akkor, ha ez az üresség most már örökre itt marad? Ha a seb soha nem gyógyul be? Ha a sérülés tartós lesz és gyógyíthatatlan? Szorosan átkaroltam magam. Mintha soha nem ismertem volna, gondoltam kétségbeesve. Micsoda ostoba, lehetetlen ígéret! Ellophatta a róla készült képeimet, visszavehette az ajándékait, de soha nem teheti meg nem történtté azt, ami történt, nem érheti el, hogy minden úgy legyen, mint azelőtt, amikor még nem ismeretem. Létezésének fizikai bizonyítékai számítottak legkevésbé ebben az egyenletben. Én változtam meg legbelül, szinte a felismerhetetlenségig."
(Stepheni Meyer - New Moon)

party indul, vártok rám,
A sérót állítom, s látom már,
Te vagy, ki este ma hazavihet,
Megnyerted tombolán a testemet!

REFRÉN:
Kubai ritmus, a vérem hajt,
Csábít egy érzés, mi fogva tart,
Tudod, hogy nem lesz több tévedés!
Vad ez a játék, de túl kevés!
Na, mi van, Öcsém?!

Chicka-boom!

VERSE 2:
Nézz a szemembe, érezd hát,
Enyém leszel, egy éjen át!
Ne félj, harapni nem fogok,
Ülj az ölembe, s eldurranok!

REFRÉN:
Kubai ritmus, a vérem hajt,
Csábít egy érzés, mi fogva tart,
Tudod, hogy nem lesz több tévedés!
Vad ez a játék, de túl kevés!
Na, mi van, Öcsém?!

Chicka-boom!

Party vár, gyere party vár!
(Úristen, nagyon jó vagy, nagyon megpörköltetlek,
Olyan vagy, mint egy hímes tojás,
Kicsit ülj az ölembe, nézz a szemembe,
Tudom, hogy kell a..)
Na, mi van, Öcsém?!

VERSE 3:
Hajt a vérem, vadásznom kell,
Velem az égbe repülhetsz fel!
Nem csalás, ez nem ámítás,
A cinkos mosoly csak ráadás!

REFRÉN:
Kubai ritmus, a vérem hajt,
Csábít egy érzés, mi fogva tart,
Tudod, hogy nem lesz több tévedés!
Vad ez a játék, de túl kevés!
Na, mi van, Öcsém?!

Chicka-boom!
Na, mi van, Öcsém?!
A party indul, vártok rám,
A sérót állítom, s látom már,
Te vagy, ki este ma hazavihet,
Megnyerted tombolán a testemet!

REFRÉN:
Kubai ritmus, a vérem hajt,
Csábít egy érzés, mi fogva tart,
Tudod, hogy nem lesz több tévedés!
Vad ez a játék, de túl kevés!
Na, mi van, Öcsém?!

Chicka-boom!

VERSE 2:
Nézz a szemembe, érezd hát,
Enyém leszel, egy éjen át!
Ne félj, harapni nem fogok,
Ülj az ölembe, s eldurranok!

REFRÉN:
Kubai ritmus, a vérem hajt,
Csábít egy érzés, mi fogva tart,
Tudod, hogy nem lesz több tévedés!
Vad ez a játék, de túl kevés!
Na, mi van, Öcsém?!

Chicka-boom!

Party vár, gyere party vár!
(Úristen, nagyon jó vagy, nagyon megpörköltetlek,
Olyan vagy, mint egy hímes tojás,
Kicsit ülj az ölembe, nézz a szemembe,
Tudom, hogy kell a..)
Na, mi van, Öcsém?!

VERSE 3:
Hajt a vérem, vadásznom kell,
Velem az égbe repülhetsz fel!
Nem csalás, ez nem ámítás,
A cinkos mosoly csak ráadás!

REFRÉN:
Kubai ritmus, a vérem hajt,
Csábít egy érzés, mi fogva tart,
Tudod, hogy nem lesz több tévedés!
Vad ez a játék, de túl kevés!
Na, mi van, Öcsém?!

Chicka-boom!
Na, mi van, Öcsém?!
A party indul, vártok rám,
A sérót állítom, s látom már,
Te vagy, ki este ma hazavihet,
Megnyerted tombolán a testemet!

REFRÉN:
Kubai ritmus, a vérem hajt,
Csábít egy érzés, mi fogva tart,
Tudod, hogy nem lesz több tévedés!
Vad ez a játék, de túl kevés!
Na, mi van, Öcsém?!

Chicka-boom!

VERSE 2:
Nézz a szemembe, érezd hát,
Enyém leszel, egy éjen át!
Ne félj, harapni nem fogok,
Ülj az ölembe, s eldurranok!

REFRÉN:
Kubai ritmus, a vérem hajt,
Csábít egy érzés, mi fogva tart,
Tudod, hogy nem lesz több tévedés!
Vad ez a játék, de túl kevés!
Na, mi van, Öcsém?!

Chicka-boom!

Party vár, gyere party vár!
(Úristen, nagyon jó vagy, nagyon megpörköltetlek,
Olyan vagy, mint egy hímes tojás,
Kicsit ülj az ölembe, nézz a szemembe,
Tudom, hogy kell a..)
Na, mi van, Öcsém?!

VERSE 3:
Hajt a vérem, vadásznom kell,
Velem az égbe repülhetsz fel!
Nem csalás, ez nem ámítás,
A cinkos mosoly csak ráadás!

REFRÉN:
Kubai ritmus, a vérem hajt,
Csábít egy érzés, mi fogva tart,
Tudod, hogy nem lesz több tévedés!
Vad ez a játék, de túl kevés!
Na, mi van, Öcsém?!

Chicka-boom!
Na, mi van, Öcsém?!
A party indul, vártok rám,
A sérót állítom, s látom már,
Te vagy, ki este ma hazavihet,
Megnyerted tombolán a testemet!

REFRÉN:
Kubai ritmus, a vérem hajt,
Csábít egy érzés, mi fogva tart,
Tudod, hogy nem lesz több tévedés!
Vad ez a játék, de túl kevés!
Na, mi van, Öcsém?!

Chicka-boom!

VERSE 2:
Nézz a szemembe, érezd hát,
Enyém leszel, egy éjen át!
Ne félj, harapni nem fogok,
Ülj az ölembe, s eldurranok!

REFRÉN:
Kubai ritmus, a vérem hajt,
Csábít egy érzés, mi fogva tart,
Tudod, hogy nem lesz több tévedés!
Vad ez a játék, de túl kevés!
Na, mi van, Öcsém?!

Chicka-boom!

Party vár, gyere party vár!
(Úristen, nagyon jó vagy, nagyon megpörköltetlek,
Olyan vagy, mint egy hímes tojás,
Kicsit ülj az ölembe, nézz a szemembe,
Tudom, hogy kell a..)
Na, mi van, Öcsém?!

VERSE 3:
Hajt a vérem, vadásznom kell,
Velem az égbe repülhetsz fel!
Nem csalás, ez nem ámítás,
A cinkos mosoly csak ráadás!

REFRÉN:
Kubai ritmus, a vérem hajt,
Csábít egy érzés, mi fogva tart,
Tudod, hogy nem lesz több tévedés!
Vad ez a játék, de túl kevés!
Na, mi van, Öcsém?!

Chicka-boom!
Na, mi van, Öcsém?!

Forrás: http://starity.hu/forum/topik/94274-ma-eppen-minek-orulsz/oldal/188/#p4376048#ixzz2fR21r6vC
party indul, vártok rám,
A sérót állítom, s látom már,
Te vagy, ki este ma hazavihet,
Megnyerted tombolán a testemet!

REFRÉN:
Kubai ritmus, a vérem hajt,
Csábít egy érzés, mi fogva tart,
Tudod, hogy nem lesz több tévedés!
Vad ez a játék, de túl kevés!
Na, mi van, Öcsém?!

Chicka-boom!

VERSE 2:
Nézz a szemembe, érezd hát,
Enyém leszel, egy éjen át!
Ne félj, harapni nem fogok,
Ülj az ölembe, s eldurranok!

REFRÉN:
Kubai ritmus, a vérem hajt,
Csábít egy érzés, mi fogva tart,
Tudod, hogy nem lesz több tévedés!
Vad ez a játék, de túl kevés!
Na, mi van, Öcsém?!

Chicka-boom!

Party vár, gyere party vár!
(Úristen, nagyon jó vagy, nagyon megpörköltetlek,
Olyan vagy, mint egy hímes tojás,
Kicsit ülj az ölembe, nézz a szemembe,
Tudom, hogy kell a..)
Na, mi van, Öcsém?!

VERSE 3:
Hajt a vérem, vadásznom kell,
Velem az égbe repülhetsz fel!
Nem csalás, ez nem ámítás,
A cinkos mosoly csak ráadás!

REFRÉN:
Kubai ritmus, a vérem hajt,
Csábít egy érzés, mi fogva tart,
Tudod, hogy nem lesz több tévedés!
Vad ez a játék, de túl kevés!
Na, mi van, Öcsém?!

Chicka-boom!
Na, mi van, Öcsém?!
A party indul, vártok rám,
A sérót állítom, s látom már,
Te vagy, ki este ma hazavihet,
Megnyerted tombolán a testemet!

REFRÉN:
Kubai ritmus, a vérem hajt,
Csábít egy érzés, mi fogva tart,
Tudod, hogy nem lesz több tévedés!
Vad ez a játék, de túl kevés!
Na, mi van, Öcsém?!

Chicka-boom!

VERSE 2:
Nézz a szemembe, érezd hát,
Enyém leszel, egy éjen át!
Ne félj, harapni nem fogok,
Ülj az ölembe, s eldurranok!

REFRÉN:
Kubai ritmus, a vérem hajt,
Csábít egy érzés, mi fogva tart,
Tudod, hogy nem lesz több tévedés!
Vad ez a játék, de túl kevés!
Na, mi van, Öcsém?!

Chicka-boom!

Party vár, gyere party vár!
(Úristen, nagyon jó vagy, nagyon megpörköltetlek,
Olyan vagy, mint egy hímes tojás,
Kicsit ülj az ölembe, nézz a szemembe,
Tudom, hogy kell a..)
Na, mi van, Öcsém?!

VERSE 3:
Hajt a vérem, vadásznom kell,
Velem az égbe repülhetsz fel!
Nem csalás, ez nem ámítás,
A cinkos mosoly csak ráadás!

REFRÉN:
Kubai ritmus, a vérem hajt,
Csábít egy érzés, mi fogva tart,
Tudod, hogy nem lesz több tévedés!
Vad ez a játék, de túl kevés!
Na, mi van, Öcsém?!

Chicka-boom!
Na, mi van, Öcsém?!
A party indul, vártok rám,
A sérót állítom, s látom már,
Te vagy, ki este ma hazavihet,
Megnyerted tombolán a testemet!

REFRÉN:
Kubai ritmus, a vérem hajt,
Csábít egy érzés, mi fogva tart,
Tudod, hogy nem lesz több tévedés!
Vad ez a játék, de túl kevés!
Na, mi van, Öcsém?!

Chicka-boom!

VERSE 2:
Nézz a szemembe, érezd hát,
Enyém leszel, egy éjen át!
Ne félj, harapni nem fogok,
Ülj az ölembe, s eldurranok!

REFRÉN:
Kubai ritmus, a vérem hajt,
Csábít egy érzés, mi fogva tart,
Tudod, hogy nem lesz több tévedés!
Vad ez a játék, de túl kevés!
Na, mi van, Öcsém?!

Chicka-boom!

Party vár, gyere party vár!
(Úristen, nagyon jó vagy, nagyon megpörköltetlek,
Olyan vagy, mint egy hímes tojás,
Kicsit ülj az ölembe, nézz a szemembe,
Tudom, hogy kell a..)
Na, mi van, Öcsém?!

VERSE 3:
Hajt a vérem, vadásznom kell,
Velem az égbe repülhetsz fel!
Nem csalás, ez nem ámítás,
A cinkos mosoly csak ráadás!

REFRÉN:
Kubai ritmus, a vérem hajt,
Csábít egy érzés, mi fogva tart,
Tudod, hogy nem lesz több tévedés!
Vad ez a játék, de túl kevés!
Na, mi van, Öcsém?!

Chicka-boom!
Na, mi van, Öcsém?!
A party indul, vártok rám,
A sérót állítom, s látom már,
Te vagy, ki este ma hazavihet,
Megnyerted tombolán a testemet!

REFRÉN:
Kubai ritmus, a vérem hajt,
Csábít egy érzés, mi fogva tart,
Tudod, hogy nem lesz több tévedés!
Vad ez a játék, de túl kevés!
Na, mi van, Öcsém?!

Chicka-boom!

VERSE 2:
Nézz a szemembe, érezd hát,
Enyém leszel, egy éjen át!
Ne félj, harapni nem fogok,
Ülj az ölembe, s eldurranok!

REFRÉN:
Kubai ritmus, a vérem hajt,
Csábít egy érzés, mi fogva tart,
Tudod, hogy nem lesz több tévedés!
Vad ez a játék, de túl kevés!
Na, mi van, Öcsém?!

Chicka-boom!

Party vár, gyere party vár!
(Úristen, nagyon jó vagy, nagyon megpörköltetlek,
Olyan vagy, mint egy hímes tojás,
Kicsit ülj az ölembe, nézz a szemembe,
Tudom, hogy kell a..)
Na, mi van, Öcsém?!

VERSE 3:
Hajt a vérem, vadásznom kell,
Velem az égbe repülhetsz fel!
Nem csalás, ez nem ámítás,
A cinkos mosoly csak ráadás!

REFRÉN:
Kubai ritmus, a vérem hajt,
Csábít egy érzés, mi fogva tart,
Tudod, hogy nem lesz több tévedés!
Vad ez a játék, de túl kevés!
Na, mi van, Öcsém?!

Chicka-boom!
Na, mi van, Öcsém?!

Forrás: http://starity.hu/forum/topik/94274-ma-eppen-minek-orulsz/oldal/188/#p4376048#ixzz2fR21r6vC

Forrás: http://starity.hu/forum/topik/247398-melyik-egyuttes/oldal/110/#p4376140#ixzz2fR6rB4iG

"Ma este többet nevetett, mint egész ismeretségünk alatt összesen. - Most sokkal optimistábbnak látszol, mint általában - jegyeztem meg. - Ilyennek még sose láttalak. - De hát ez így van rendjén, nem? - Elmosolyodott. - Az első szerelem csodája, meg ilyesmi. Hihetetlen, micsoda különbség van aközött, hogy olvasol valamiről, a moziban látod, vagy személyesen megtapasztalod, nem? - Bizony nagy különbség - helyeseltem. - Ez az egész sokkal erősebb hatású, mint hittem volna. - Ott van például... a féltékenység. Százezer könyvben olvastam róla, láttam, amint a színészek eljátsszák ezer különböző színdarabban és filmben. Azt hittem, erről az érzésről mindent tudok, amit lehet. De egészen megdöbbentett... - elhúzta a száját. - Emlékszel arra a napra, amikor Mike meghívott a bálra? Bólintottam, bár nekem az a nap más miatt volt emlékezetes: - Aznap kezdtél szóba állni velem. - Váratlanul ért, micsoda ellenszenv, majdhogynem gyűlölet lobbant fel bennem. Először nem is tudtam, mi ez. Még sokkal jobban gyötört, hogy nem tudom, mit gondolsz, miért utasítottad vissza. Tényleg csak a barátnőd miatt? Vagy azért, mert már van valakid? Tudtam, hogy akárhogy is van, nem tartozik rám. Meg is próbáltam nem törődni vele. Aztán kezdtek sorba állni előtted a fiúk. Érhetetlen nyugtalansággal vártam, hogy mit mondasz nekik, figyeltem az arcod minden rezdülését. És nem tagadhattam, mekkora megkönnyebbülést érzek, amikor nem láttam mást rajta, csak bosszúságot. De biztos azért nem lehettem benne... Aznap este jöttem ide először. Egész éjszaka vívódtam, miközben figyeltelek, ahogy alszol: éreztem, mekkora szakadék tátong aközött, amit morálisan helyesnek tartok, és amit akarok. Tudtam, ha továbbra sem veszek rólad tudomást, vagy ha elmegyek pár évre, míg te el nem kerülsz innét, akkor egy napon igent mondasz Mike-nak, vagy valamelyik hozzá hasonlónak. És ez a gondolat kiborított. És akkor - suttogta - , ahogy ott aludtál, egyszer csak kimondtad a nevemet. Olyan tisztán és érthetően, hogy azt hittem felébredtél. De aztán nyugtalanul forgolódni kezdtél, újra a nevemet motyogtad, és felsóhajtottál. Az érzés, ami akkor elöntött, olyan erős volt, hogy megijedtem tőle. Tudtam, többé nem leszek képes eljátszani, hogy nem veszek tudomást rólad."
(Stephenie Meyer - Twilight)