Idézetek

A minap betértem egy könyvesboltba, hogy lássam a kulturális felhozatalt. Álltak a kötetek a stelázsikon, áttekinthetően, nézegettem őket. Három, értsd: három eladó köszöntött hangos szóval, s kánonban kérdezték: segíthetek? Tűnődésbe estem, hogy hát mégis, miként vehetném igénybe őket. A legszimpatikusabbhoz fordultam, és egy könyvre mutatva kértem, silabizálja ki a címét. Nézze meg, hány oldal. Miről szól? Szépek benne a betűk? Eléggé nagyok? A boltoson elúrhodott a rököny, hebegett, habogott, holott az imént még aktívan segíteni akart. Aggódni kezdtem, hogy elveszítheti élete értelmét, ezért megkértem, legyen oly szerfelett kedves, és mutasson nekem egy A betűt. Reszkető ujjal rábökött. Kedvében akartam járni, ezért hosszan örvendeztem az A-nak. Hogy az milyen finom, sikkes, kupolás betű! A pasas megorrolt rám, s azzal vádolt, hogy hülyét csináltam belőle. Én?!
Vavyan Fable

Normális embereknek tovább tart kimondani, hogy szeretlek. Első lépcső, mikor azt hiszed, hogy azt hiszed. Aztán eljön a pillanat, mikor azt hiszed, hogy tudod. Aztán jön az, mikor tudod, hogy tudod, de nem tudod kimondani. És akkor következik az, amikor tudod, hogy tudod és már nem bírod visszatartani.
Így jártam anyátokkal

Az igazi barátság ott kezdődik, hogy itt vagyunk egymásnak a rossz időkben is!

Nem kell, hogy küldj nekem rózsákat vagy drága ajándékokat. Nem az a fajta lány vagyok. Megelégszem egy jó reggelt üzenettel, lefekvés előtt egy jó éjt üzenettel, vagy egy aranyos bejegyzéssel a facebook falamon. Ezektől lesz mosoly az arcomon… hogy te is annyit gondolsz rám, mint én rád. Még egy kis üzenet is bőven elég arról, hogy mennyire szeretsz, vagy mennyire hiányzom, vagy hogy már látni akarsz. Csak mutasd ki, hogy érdekellek. Ha látod, hogy valami baj van, kérdezz. Próbálj felvidítani. Ha van valami problémám, figyelj gondosan, és ha rendben van, ölelj át. Emlékezz minden kis dologra. Ne félj kimutatni, hogy törődsz velem, és ne félj megnyílni előttem, még ha 'ettől kevésbé is leszel férfi'. Mert igazából, ha egy srác kedves tud lenni egy lányhoz, és kitudja mutatni neki az érzéseit, ez még inkább férfiassá teszi!

Előbb-utóbb belefáradunk. Mindenbe. Minden apró kis konfliktusba. Belefáradunk, hogy nem mondjuk ki valódi érzelmeinket. Belefáradunk a folyamatos várakozásba, a megfeleléskényszerbe. Abba, hogy akárhogyan is küzdünk, sosem érjük el amit akarunk. Mert mindig jön valaki, vagy valami ami feltart minket. Belefáradunk, hogy állandóan csalódásnak van kitéve a lelkünk, és belefáradunk, hogy akiért mi bármit megtennénk, annak mi soha nem leszünk elég jók. Feladjuk.

Létezik egy általános igazság: mindenki hazudik. A változó csak az, hogy miről.
Doktor House

“Talán a sötétben a legmerészebb az ember, akkor adja át magát a legjobban a vágyainak. A sötétben szeretünk a legtisztábban, akkor csókolunk a legvadabban, akkor ölelünk a legerősebben. A sötétben mélyülnek el a legjobban a kapcsolatok. Akkor beszélgetsz a legőszintébben – talán emiatt épp akkor okozod a legnagyobb fájdalmakat – akkor ígéred a legszebbet, és talán akkor hazudod a legnagyobbat…”

Mert fáj, ha rám nézel, fáj, ha a közelemben vagy, ha meglátlak, ahogy a korodbeli emberekkel bohóckodsz. Utálom magam, amikor nem bírom ki, és hozzád érek. Fáj, amikor rám mosolyogsz, amikor meglátom a csillogást szemedben, vagy csak egyszerűen látom, hogy milyen vicces, amikor mérges vagy valamiért. Megrémít a szeretet, amit néha mintha látnék a szemedben… De ezen érzések közül a legrémisztőbb az, amit én érzek: hogy amikor rám mosolyogsz, a szívem megremeg.

- Szeretsz?
- Ez bonyolult… Néha hiányzol, és nem bírom, ha nem vagy velem. Szükségem van a jelenlétedre, még ha nem is nézek rád. Néha ellöklek, mert félek. Megijedek tőled, pedig nem bántasz. Néha futnék veled akármeddig, akárhova, csakhogy együtt lehessünk. Néha úgy érzem, nem jó, ha itt vagy, vagy nézel, mert elvársz dolgokat és lehet, hogy nem tudom megtenni. A szívem megszakad, ha mással látlak, de nem szólok egyetlen szót sem, csak elsétálok. Nem tudok soha haragudni rád úgy igazán, pedig lehet olyat, tettél, amiért másnak már nem jutna a bocsánatomból. Néha, ha rád gondolok, sírok, néha nevetek, néha ordítok, aztán megint ott a mosoly az arcomon. Lehetne egyszerű, de nem az…

"Azért a helyedben nem várnék túl sokáig. Te tudod a legjobban, hogy az idő értékes ajándék. A várakozás pedig veszélyes is lehet. Néha elmegy a hajó, és akkor már késő bánat." (Darren Shan)

De a történetek nem érnek véget. Amíg csak élünk, folytatódnak. Az ember egyszerűen kénytelen folytatni a dolgait. Lapoznia kell, új fejezetet nyitni, megtudni, mi minden vár rá legközelebb, és őszintén remélni, hogy bármi is jön, nem lesz túl durva. Még ha odabent, a lelke mélyén tudja is, hogy nagy valószínűséggel az lesz.
Darren Shan

Az idő olyan, mint egy mozaikokból összerakható türelemjáték - mondta. - Képzelj el egy hatalmas ládát, telis-tele sok millió kirakójáték apró darabkáinak milliárdjaival: ez a jövő. Egy óriási táblát képzelj mellé, amely részben már megtelt a teljes puzzle lapocskáival: ez a múlt. Azok, akiknek a jelenben dönteniük kell egy-egy dolog felől, mindannyiszor vakon nyúlnak bele a jövőt rejtő dobozba, kihúzzák a kirakójáték egy újabb mozaikdarabját, és odateszik a táblán a helyére. Valahányszor egy új darabka kerül a táblára, azzal változni fog a puzzle végső formája és rajza, ezért fölösleges azt méricskélni, milyen lett volna a kép, ha egy másik lapocska került volna ki a dobozból.
Darren Shan

"Legtöbben úgy növünk fel, hogy azt hisszük: úgy büntethetünk másokat, ha nem bocsátunk meg nekik. Legtöbbször tévedünk, és mi szenvedünk ilyenkor a legtöbbet."

"Egyszerűen nem értem az embereket. Néha olyan gyengének tűnnek, de valójában nagyon erősek... és azok, akik erősnek látszanak, gyakran ők a legtörékenyebbek."

"Nincs tisztább a könnyek mosta arcnál. Mennyivel jobb,
aki örömében könnyet ejt, mint aki örvend a más könnyén!"
(William Shakespeare)

"Bármilyen tehetséged van, használd azt: az erdő is nagyon
csendes lenne, ha csak azok a madarak énekelnének
benne, akik a legjobban tudnak énekelni."
(Henry van Dyke)

"Az idő - Túl lassú azoknak, akik várnak, túl gyors azoknak,
akik félnek, túl hosszú azoknak, akik gyászolnak,
túl rövid azoknak, akik örvendnek. Ám azoknak,
akik szeretnek, az idő nem számít."
(Henry van Dyke)

"Bementem édesapámhoz elkeseredve és mondtam, hogy apuka,
azt mondják, csúnya vagyok, buta vagyok, tetves, rühes.
Apám végighallgatott és azt mondta: Nem baj, én nagyon szeretlek.
Olyan mintát kaptam, mely szerint nem a szépség, az ész
a fontosak, hanem valami egészen más. És az, hogy mit
hogyan mondunk. Persze mondhatunk sok mindent,
nem kell félni, hogy melyik szavunk hova esik és mi
lesz belőle, de amit szívből mondunk, az tényleg belehullik
a lelkünkbe, mint egy mag. Ilyen vagy, olyan vagy,
nem számít, ha mindeközben szeretnek."
(Polcz Alaine)

“Az igazán nagy dolgok az apró rezdülésekben érhetők tetten.
Mennyivel szegényebb a tenger végtelen felszíne, ha nem
fodrozzák hullámok, mennyivel egyhangúbb a kék ég, ha nem
csipkézik apró felhők, és milyen halott az erdő is, ha a fák ágain
nem fészkelnek madarak, a fűben nem nyüzsögnek parányi bogarak.
Ilyen a lélek is: ha nem figyelünk az alig észrevehető,
apró örömökre, az élet szépségének legjavát veszthetjük el. ”
(Elisabeth Lobber)

"Nem a munka öli meg az embereket, hanem az aggódás.
A munka egészséges. Senkire sem rakhatsz nagyobb terhet,
mint amit hordani képes. Az aggódás viszont szétrágja a lelket."
(Henry Ward Beecher)