Idézet (Rileah @ 2010.08.02. 14:27)
Na szóval, azt álmondtam, hogy táborba voltam (igen, tábor óta mindig táborral álmodok), és ugyan az a környezet volt, mint a táborban, nagy sárga sátrak, kitüremkedő dombokon, csakhogy nem egy kisebb dombon volt mindez, mint a való életben, hanem egy nagy, lekerekített hegyen, ami el volt különítve a külvilágtól, szóval úgy volt, hogy egy ilyen nagy-nagy hegy, és körülötte, felette, alatta mindenhol kék volt az ég, de ilyen fullosan photoshop kék ég volt, sehol egy felhő. Na, és a sátrak szemben voltak egymással, Mi meg letelpedtünk egy jóó nagy sátorba, és a barátnőmmel elmentünk ilyen játékkivevő gépből kivenni valamit, és csak ollók, macik és labdák voltak benne, és kiszedtünk egy ollót... xD Aztán volt egy ilyen díjátadó, és én elaludtam, és a lányok felkeltettek, hogy jelöltek engem a díjátadón, mint 'Legjobb boszi' (minden kategóriában csak egy jelölt volt), aztán ilyen égből lógó székeken kellett ülnünk, és ott hírdették ki a győztest, végül Patrick Dempsey nyerte meg a díjat, én meg elkezdtem neki reklamálni, hogy ő már nyert Emmy díjat meg még kitudja milyen díjat, és hogy ezt adja nekem... xD Aztán azt mondta, ha bebizonyítom neki, hogy jó boszi vagyok, akkor odaadja a díjat, én meg repültem egy kört, és majdnem nem tudtam visszatérni, majdnem elnyomott a gravitáció, de visszatértem, és nekem adta a díjat, és egy közös fénykép is készült xD Aztán az ég még mindig kék volt, de valahogy a sátraknál már sötét volt, és véletlenül bementünk egy olyan sátorba ahol laktak, de mgevendégeltek minket és mutattak egy nemtudommilyen labort, aztán mielőtt felkeltem tiszta valósághűen lepergett előttem az életem, azzal kezdődött, hogy egy 0911-el kezdődő szám hív telefonon (szó se róla, hogy tesómnak ez egyik telószáma, mert 2 van neki, ami nincs beírva nekem ezzel kezdődik), aztán mire felvettem volna elsötétült minden, egy éles sikítást hallottam, láttam, ahogy megcsókolom azt a fiút aki tetszik, és az esküvőmhöz értem, amit 3 évvel ezelőtt már megálmodtam, csak most bővített kiadásban, ezután már a nászutat láttam, de a pasi arcát nem láttam, csak annyit, hogy szóke haja van, és a fiúnak aki tetszik, és viszonozza csak most rosszba vagyunk, neki szőke haja van, rá gondoltam így álmomba és valami kisérteties hang azt mondta "Ő lesz az igazi, vele fogod leélni az életed!" És felébredtem. Valami arra késztetett, hogy nézzem meg a régi újságokat, mert van egy régi újságtartónk... Na és találtam egy Joy magazint, amibe a 2010-es szerelemhoroszkóp benne volt... Na megnéztem, és az ő horoszkópja mérleg, enyém skorpió, és megnéztem nála, és az volt hogy "A skorpióval fellobbanhat a láng, vele leélheted az egész életed!" Na akkor megállt bennem az ütő...
Érdekes egy álom.