Irjunk egy könyvet :D

- Figyelj, nem rosszból mondom, de még alig ismerlek...Ha komolyra fordulnak a dolgok, akkor mindent elmagyarázok, de ez nekem így elég bizonytalan... - válaszolt.

Elővettem a megértő énemet és csak annyit mondtam:
-Rendben, legyen, ahogy szeretnéd.- majd kortyoltam egyet az üdítőmből...

Bár belülről mart a kíváncsiság, annyira szerettem volna többet tudni róla. De akkor kezdhetnénk egyszerű ismerkedéssel is, nem kell rögtön bele csapni a közepébe. Úgyhogy egyszerűbb témát hoztam fel.

- Szóval, Chris, hol születtél, hogy titkos ügynök vagy?
- Azt sem mondhatom meg, de annyit igen, hogy a szüleim is azok voltak.
- Voltak? Miért? Mi történt velük? - már kezdtem szomorúra venni a fazont amikor Chris megszólalt.
- Nyugdíjba mentek.
- Á, értem. - bólogattam.

Kicsit csöndesen hallgattunk, majd újból megszólaltam...

-Mesélnél kicsit magadról? Mármint olyasvalamit, amiről tudhatok is... érdekelsz, kíváncsi vagyok Rád. - majd rápillantottam kérlelő szemeimmel.

Ő egy sármos mosolyt vetett rám, és amikor megszólalt azthittem elájulok:
- Tudni akarsz rólam valamit? Hát... Eléggé tetszik egy gyönyörű lány - mondja, és jelentőségteljesen pillant rám.

(bókoljon csak a mi kis titkos ügynökünk )

- Óhh - mondtam csodálkozva - Érdekes, mert nekem is tetszik egy fiú...egy nagyon titokzatos fiú - rebegtettem pilláimat.

- Sok szerencsét hozzá - vigyorodik el.

- Köszönöm! Remélem sikerrel járok! - mosolyogtam.
- Hmmm... Mit szólnál, ha itt hagynánk mindent és indulnánk? Van egy meglepetésem...

- oo mi-mi az???

- Nemsokára megtudod...!

-mondd el gyorsan, mert mögötted van egy véres szájú... áááááááááááá! vigyááz!!

- És ekkor előbukkant egy öreg nénike kezében egy diós fagyival

-Megkérdezte őket:
-Kéritek?

- Neeem! - Kiáltják egyszerre,és hirtelen a mennybe találják magukat.

-Üdvözöllek titeket az Oxfordban- köszönti őket egy gépies hang- válasszatok magatoknak egy köpenyt!

( WTF??? :unsure: )

- Lia, jól vagy? - kérdezi Chris felém hajolva.
- Már megint elájultam? - kérdezem miközben feltápászkodom az étterem ajtaja előtt a földről, és azon gondolkozok hogy miért vagyok ilyen furcsa mostanában...
- Igen, és valami Oxfordról beszéltél.
- Mindegy, inkább mutasd a meglepetést - mondom, és belekarolok hogy induljunk tovább.

-Nenene! Várj csak! - szembe állított magával - Biztos minden rendben? Ne menjünk be az ügyeletre?
-Nyugodj meg, semmi bajom! Ne rontsuk el az estét. Vedd úgy, hogy ez meg sem történt...

Végül elindulnánk a "meglepetés" felé, azonban hirtelen erős fájdalmat érzek meg a lábamban, és összesek az út közepén. Chris tárcsázza a mentősöket, akik pár percen belül bevisznek a kórházba, hogy megröntgenezhessék a térdemet. Kitartó győzködésem, miszerint jól vagyok, teljesen hatástalan.