Irjunk egy könyvet :D

(De Géza nem Bea pasija?)
Én megmondtam,hogy hadjon békén,mert új életet szeretnék kezdeni nélküle..

( Ja igen. Zsolti a béka a másik ürge. )

De ő csak nem engedett, erősen megszorította a kezem, és majdnem megütött, de ekkor Zsolti közbe lépett.

Zsolti elhívta Dávidot egy kis csöndes sarokba nem látszott dühösnek de Dávid is lenyugodott.Csodálkoztam. Zsolti elmondta hogy egyetemen phszihológusnak (nem tom h írják bocsi) tanul és azt veszi észre Dávidon hogy tényleg nagyon szeret engem és hogy ő szívesen félreáll ha én úgy érzem hogy akarom Dávidot.

Kicsit meglepődtem, de ekkor jutott el az agyamig, amit mondott.
-Ha pszichológusnak tanulsz, akkor azt miért nem tudod, hogy én mit érzek?- néztem rá kíváncsian. Erre ő, csak mosolygott...

Ebben a szobában nem volt semmi,csak a NAGY Ő képeivel tele a fal...

Mi? Ezt most nem értem, bocsi.

-De tudom. - mondta - Tudom, hogy őt szereted és legbelül meg akarsz neki bocsátani.

-Nem. Nem fogok neki megbocsátani. Elegem van, hogy mindig meg kell bocsátanom valakinek. Szeretnék végre olyat, aki nem tesz olyat, hogy utána a bocsánatomért kelljen esedeznie.- mondtam neki dühösen.

egy fekete esőkabátos pasas felsóhajtott mellettünk. Ránéztem majd elment..én pedig ki akartam menni a mosóba. Mjad hirtelen valaki megfogta a karomat és erősen megszorította:
-Olyan fiút sosem találsz aranyom!-felismertem a hangot..Pista!

Dermedten tekintettem rá, és ekkor megpillantottam Dávid ijedt és egyben aggódó tekintetét. Mellette egy férfi állt. Ahogy leljebb pillantottam megláttam a Dávid oldalába fúródott fegyvert. Pista lassan kirántgatott az utcára.

Segítségért kiáltottam,de Pista befogta a számat és azt mondta:-Ha mégegyszer kiabálni kezdesz esküszöm nem állok jót magamért!Szerencsére a járdán megláttam a matek tanárnőmet Rozika nénit,aki épp kutyáját sétáltatta.

Azaz jobban megnézem nem is a kutyáját sétáltatja vajon mit sétáltat? Fúj ez rosszabb a férjét sétáltatja. De nem tudtam nevetni mert a fejemnél volt az a szaros puska! De egyszer csak a felhők közt láttam valami fényeset és egy repülő póni volt . De Pista lelőtte azt a pónit! Aztán jött mégeggy csillámpóni és leszállt. Én Pistát tökön rúgtam és felugrottam a csillámpóni hátára

De rá jöttem hogy csak hanucilálok mert annyira féltem minden kitisztult és akkor már nem láttam csillámpónikat sem azt hogy a matek tanárom sétáltatja a férjét és nem is vágtam tökön Pistit az csak valami terv volt de igen életű elképzelés volt. Pisti a kocsija felé húzott engem én pedig el kezdtem ficánkolni és megharaptam az ujját és el kezdtem kiabálni,hogy Rozika néni segítsen de ő nem vett észre mert az utca túloldalán volt!



(az Anett vok hibáját kijavitottam mert azt elég nehéz volt folytatni)

Aztán arra gondoltam, mi van csak nem süket a Rozi néni, mert azért elég hangosan visítoztam. Még talán egy nagyot halló is felkapja a hangomra a fejét és körülnéz! De persze Rozika néni a füle botját se mozdította meg, értem. Most mi lesz velem? Estem kétségbe. Az agyam vadul kattogott valami terv kitervelésében, mert fogalmam sem volt, mit kapok majd a harapásért, ami feltehetőleg eléggé fájt Pistinek, vagyis merem remélni.

(Azért térjünk vissza a földre, pónik nélkül ha lehet! )

Az egyik biztonsági őr észrevett minket, ahogyan Pista a kocsiba tuszkolna engem és Dávidot, így szólt a másik őrnek is és a segítségünkre rohantak. Hosszú verekedés után szerencsére sikerült a földre terenteniük Pistát és elvették a fegyverét is. Én csak zokogtam Dávid karjaiban.
Pár perc múlva kiértek a rendőrök...

Nagyon mozgalmas nap volt,alig vártam,hogy már hazamehessek..
Amikor végre hazajutottam vettem egy forró fürdőt,befeküdtem az ágyamba és azon gondolkodtam mi legyen Dáviddal és velem..

Úgy gondoltam, hagyom a dolgokat, hogy maguktól alakuljanak. Végül elaludtam. Reggel arra ébredtem, hogy egy puszit adnak az arcomra és a fülembe suttogja valaki, "jó reggelt!". Azt hittem csak álmodom, de mikor kinyitottam a szemem, láttam Dávid volt az. ( )

-Te meg mit keresel itt???- kérdeztem döbbenten, majd felültem az ágyon.
-Látni akartam jól vagy-e.- mondta.- Figyelj. Ne haragudj, amiért az én hülyeségem miatt bajba kerültél. Nem tudom mit tettem volna, ha bajod esik.- mondta könnyekkel a szemében.
-De nem történt ilyen. Nyugodtan elmehetsz. Azt sem tudom, hogy jöttél be. Olyan vagy, mint egy besurranó tolvaj.
-Ne haragudj. Nézd. Nem kezdhetnénk újra? Őszintén és féltékenységek nélkül?
Nem tudtam mit válaszoljak.

-Időre van szükségem, nem tudom mit tegyek. Majd máskor megbeszéljük ezt az egészet.
-Rendben. Megértelek. - és ment is kifelé a szobámból, majd visszaszólt az ajtóból: Ja! És anyukád engedett be, elmeséltem neki mindent...