Irjunk egy könyvet :D

-Mi? Dehogy is! - mosolygott - Akkor megbocsájtasz? Minden rendben? - nézett mélyen a szemembe

- Nem is tudom... - mosolyogva karoltam át a fejét, majd elkezdtem húzni magam felé.

(gyerekek átváltozom csigávaáááááááááá!!!!)

(Mi lenne ha új fejezetet nyitnánk? mert itt most erre már nem sokat tudunk írni.)

Szép napos reggelre ébredtem. A madarak a nyitott ablaknál ücsörögtek és hangosan csiripeltek. A macskám ugrott a párkányra és átmászott a fára, hogy levadásszon egy madarat. Kopogtak az ajtómon. Anya lépett be.
-Kicsim készülődj össze, mert nemsokára megyünk a mamához.-mondta sürgetően anya.

- Mamához?? De mégis minek? - kérdeztem meglepetten.
- Ma van a szülinapja, te kis butus

-Máris?-kérdeztem.-Nem a múlthéten ünnepeltünk?
-Akkor a papa névnapja volt.
-Dehát még ajándékot sem vettem!

- Mi már megvettük neki - mosolyodott el anyám.

Ezután kiment a szobámból. Eszembe jutott az unokatestvérem Bea akit utálok.
-Biztosan ő is ott lesz.-mondtam a cicámnak aki még csak rám sem figyelt.

Közbe az jutott eszembe hogy megpróbálok kibujni alola és azt mondtam anyukámnak hogy randit beszéltem meg Dáviddal !

De az én édesanyám olyan, hogy képes felhívni Dávid szüleit ,hogy tényleg vele vagyok-e. Ezért felhívtam a drágámat,hogy megbeszéljek vele,egy találkát.
De csak az üzenetrögzitő szólalt meg...

Elkeseredettségemben elkezdtem készülődni... Anyám egyre jobban sűrgetett a másik szobából...
Pár perc múlva megcsörrent a telefonom...

De amint fel akartam venni, elhallgatott.

tovább készülődtem és egy kis idő múlva újra csörgött..

Ismeretlen szám hívott, felvettem, de nem szólt bele senki.
-Ez különös - gondoltam...

Anya egyre idegesebben kopogott az ajtómon.
-kicsim kérlek gyere már!!!
-mindjárt
vissza ültem az ágyra,és üveges szemekkel bámultam magam elé.
Hova tűnt Dávid?És ki hívogat?

...Pár perc töprengés után...
Mindegy, megyek. Legalább nagymamámnak örömet okozok... és nem érdekel sem Bea, sem pedig az ismeretlen hívogató. - gondoltam
Dávid pedig remélem mihamarabb visszahív.

Lassan mentem a szobám ajtaja felé mert arra vártam hátha mégis hívnak.De nem hívtak. Ennyi! Mennem kell.
Lerohantam a lépcsőn. Anyám nem várt meg. de a kocsiból dudált. A lépcső legalsó fokán egy nike nyaklánc ami véres...ez csak Ricsié lehet...mikor a lécsős baleset.
Felvettem a földről és a szoknyám kis titokzsebébe dugtam, majd kiszaladtam az ajtón gyorsan bezártam magam után és beültem a kocsiba.

Egész úton csak néztem ki az autó ablakán és gondolkodtam...
Édesanyám beszélt hozzám, de nem ott járt az agyam.
-Valami baj van? - érdeklődött

Hirtelen odanéztem. Hozzán szóltak???
-Mi? Velem? Ugyan semm! Miért is lenne hiszen végre megint mehetek a nagyimhoz és újra nézhetem több órán keresztül régen látott büdös szájú unkatestvéremet aki valószínüleg a is megszvat!-mondtam a tőlem telhető leggorombább hangon.

- Ugyan Lia! - szólt anyám - A nagyid miatt megyünk és ne is törődj Beával.
- De... - vágtam volna közbe
- Semmi de! Próbálj elvegyülni.

Inkább elhalgattam..anyum ugysem értett meg engem. Amig a nagyiékhoz értünk, folyton csak az az ismeretlen szám járt a fejemben..ki lehetett az, és mit akart?