A celebóvoda következő helyszíne vélhetően a tárgyalóterem lesz, Kiszel Tünde ugyanis állítólag feljelentette Sarka Katát becsületsértés és rágalmazás miatt. A Tornóczky-Sarka kettős a juj.hu kamerájának nyilatkozva elmondta, Kiszel eseményekről történő kitiltásával sokan egyetértettek, és bár mindketten ugyanazon a véleményen vannak, a magát dekoratív médiaszemélyiségként jellemző Kiszel csak Sarka Katát perelte be. Mester Csaba, Hajdúék ügyvédje áll a magánvádas büntetőeljárás elébe.
Ismét a Kiszel Tünde ekézésének teret adó juj.hu-tól tudtuk meg, hogy a magát dekoratív médiaszemélyiségnek valló celeb büntetőfeljelentést tett Sarka Kata ellen becsületsértés és rágalmazás miatt. Az okot vélhetően a Sarka-Tornóczky páros legutóbbi nyilatkozata adta, amelyben Sarka Kata Kiszel Tünde bojkottjára szólított fel, persze, miután belelovalták magukat a médiaszemélyiség szapulásába. Kiszel Tünde eseményekről történő kitiltása azután lett ilyen népszerű téma, hogy a juj.hu rögzítette, hogyan nem engedték be a celebet meghívó hiányában a Glamour-partira. Persze a bojkott mit sem ért, mert a vérig sértett Kiszel nemcsak perel, de közben partiról partira jár, és ebben sem a juj.hu, sem Pantl Péter, sem a Tornóczky-Sarka Kata kettős, sem a nem létező celeb-feketelista nem tudja megakadályozni.
A juj.hu most Hajdú Péter születésnapján járt, azon az eseményen, ahol Dömsödi Gábor egy viccesnek gondolt parkolótáblát ajándékozott a KRESZ szabályait több ízben is megsértő Mr. Frizbinek. Az eseményen természetesen Tornózky Anita és Hajdú asszonya is részt vett, így tudtuk meg, hogy cselekedetük gratuláló e-maileket eredményezett, meg egy büntetőfeljelentést Sarka Kata ellen. „Én megkaptam az ügyvédi levelet, úgyhogy várom a folytatást” – nyilatkozta a riportnek a várandós Hajdú-asszony, akit Tornóczky egészített ki. „Engem valami rejtélyes okból nem, szerintem azért, mert a nevét Kata mondta ki. [...] Mester Csabának a volt ügyvédbojtárja Tünde ügyvédje, úgyhogy lehet, hogy nem kellene kiállni.”
Mr. Frizbi ünnepléséből Hajdú Péter ügyvédje, Mester Csaba is kivette a részét, a részletekről ő tájékoztatta a portált. „Van ilyen ügy? Valamit hallottunk róla, semmi komolyat, csak annyit, hogy állítólagosan büntetőfeljelentést tett a nevezett hölgy a Kata ellen annak okán, hogy megkritizálta azt a magatartást, amelyet tanúsított az ominózus rendezvényen. Hát, hogyha büntetőeljárás indult, mert állítólagosan becsületsértés illetve rágalmazás miatt egy magánvádas büntetőeljárást kezdeményezett a Kiszel Tünde, hát állunk elébe."
Forrás: velvet.hu
Kiszel Tünde feljelentette Sarka Katát
Blake Lively megszólalt, miután ejtették Justin Baldoni elleni szexuális zaklatással kapcsolatos vádjait
Blake Lively megszólalt, miután ejtették Justin Baldoni elleni szexuális zaklatással kapcsolatos vádjait
Blake Lively megszólalt.
Részben megszületett a döntés Blake Lively és Justin Baldoni ügyében
Részben megszületett a döntés Blake Lively és Justin Baldoni ügyében
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Gyermeket vár Aubrey Plaza - alig több mint egy évvel a férje halála után
Gyermeket vár Aubrey Plaza - alig több mint egy évvel a férje halála után
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
"Elolvadok!" Lily Collins lánya nagyon cuki mérföldkőhöz ért
"Elolvadok!" Lily Collins lánya nagyon cuki mérföldkőhöz ért
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Összeházasodtak a Vámpírnaplók sztájai
Összeházasodtak a Vámpírnaplók sztájai
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Megszületett Hailee Steinfeld gyermeke!
Megszületett Hailee Steinfeld gyermeke!
Édesanya lett a híresség.
Dakota Johnsont csókolózni látták az új párjával
Dakota Johnsont csókolózni látták az új párjával
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Jennifer Aniston a párjával osztott meg közös képet
Jennifer Aniston a párjával osztott meg közös képet
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.

offline
0 felhasználónak tetszik:


